Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2020 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2020-09-01 / 9. szám

XXX. évfolyam 9. szám­ a Szabó Andrea szoboravató beszéde augusztus 20-án Tisztelt Ünneplő Közönség! A mai megemlékezés államiságunk fennállásá­nak 1020. évfordulója alkalmából, a legrégibb ma­gyar ünnep, Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, az országalapítás ezeréves folytonosságának emléknapja. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Máriá­nak, és 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg. A ’48-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg ezt az ünnepet, mert Szent István a független magyar állam szimbólu­ma volt... 1990-ben az első szabad választásokat követő­en kapta vissza régi tartalmát. Mi az a gondolat, amelytől rettegve annyiszor változtatták meg e jeles nap valódi lényegét? A magyarság folytonos fennállása, a nemzet összetartozása, a keresztény hit és annak minden megnyilvánulása az amelyben e nagy erő rejlik. Az a nép amely nyelvében él, hagyományait is­meri és tiszteli, őseit meg nem tagadja, s mindezt örökségül hagyja, el nem pusztulhat soha. Ezt jel­képezi a Turul Emese álmában. Itt állunk egy olyan jelkép előtt, amely ma­gyarságunkat már kezdetektől költői mítoszként fonja körbe. A hun-magyar hagyománykor, a Tú­rul madár mondavilága korai történelmünk hos­­­szú vándorútán kísérője volt népünknek. Krónikásaink közül Kézai Simon és Anony­mus voltak azok, akik a Turul emlékét e néven fenntartották, s egyszersmind a róla szóló hagyo­mányt is továbbfejlesztették. Emese Ügyek vezér felesége, Almos vezér anyja volt, akinek a monda szerint álmot sugallt egy turulmadár, amely álom azt jelentette, hogy fia fog születni, és ő lesz aki elvezeti népét Levédiából az új hazába. Almos utódai pedig dicső királyok lesznek. A Képes Krónika szerint Árpád, Almos fia a Turul nem­zetségéből származik. A hazai krónikák így szólnak: „Attila király czímerén, melyet pajzsán és zászlóin szokott volt hordani, koronásfejű ma­dár vala ábrázolva, mely czímert a magyarok ... a hadban mindig magokkal hordtak. ” „E koronásfejű madarat Kézai magyarul Tu­­rul-nak nevezi, amely a sasok fejedelmi család­jából való, s mint a bátorság, erő és sebesség jel­képe, méltán ékítheté a hon kereső nemzet harczi lobogóját. ” A hét magyar vezér majd mindegyike ugyan­azon madár-alak képét viseli pajzsán. Ez arra mu­tat, hogy a turul nem kizárólag a fejedelmi ház cí­mere, hanem az egész nemzet hadi jelvénye volt. Ezek szerint a turulmadár az Árpád-házi vezérek nemzetségneve volt egészen Gézáig, továbbá At­tila címeres madara, melyet a pajzsán hordott, amikor a csatába indult... Ábrázolás szerint a ma­dár fején ott található a Szent Korona, szárnyait magasan kitárja, karmai között pedig egy kardot tart. A Szent Korona a Kárpátok ölelte házát jelö­li, a kitárt szárnyak a védelmet, a kard pedig azt az eszközt, amivel megvédjük országunk területét. A szabadságharc után ez a fajta, újabb keletű jel­kép az idegen elnyomó hatalomtól való szabad­ságvágyat jelképezte. A millennium idején újra felfedezték népünk ősi szimbólumait, ezért abban az időszakban rengeteg szobrot állítottak ország­szerte. A Horthy-korszakban szintén divattá vált régi jelképeink használata, a kommunizmus ideje alatt viszont jó időre száműzték a magyar köz­­gondolkodásból, egészen a rendszerváltásig. E madár története a magyarság életében örökké aktuális, mert az ország védelmén túl a mai li­berális világképpel ellentétesen, az igazi sza­badságot hirdeti. 1896-ban a millenniumi ünnepségek alkalmá­val hét helyen állítottak emlékművet a sólyom jel­képével: Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Pan­nonhalma, Zimony és Pusztaszer helységekben. Az országból kifelé fordulva, mindegyik átné­zett a határon, Ausztriával, Oroszországgal, Szer­biával és Romániával szemben. A millenniumi szobrokból már csak kettő áll a mai ország hatá­rain belül, a Pusztaszeri és a Pannonhalmi turul. Jelenleg mintegy kétszáz turul szobrot tartanak nyilván az országban, amelyek között a dömsödi nem szerepel. A történet száz év homályába vész. Amikor kerestük a nyomát, úgy tűnt, mintha mindenki el­felejtkezett volna róla. Akik valamikor tudták a történetét, már nincsenek köztünk. Ki volt hát az a személy, aki ezt a szobrot állít­tatta, s aki vele együtt ide hozta a keleti magyar­ság ősi legendáját? Az az ingatlan, ahonnan a szobor majd száz év után a mostani helyére került, a dömsödi 717-es helyrajzi számú gyógyszertár épülete. A Gyógy­szerészeti Közlöny 1926. január 24-i számában olvashatjuk, hogy a Magyar Koronához címzett személyes üzleti jogosítványú gyógyszertár Dá­vid Istvánná Dr. Faith Olgáról átruháztatott Soós István okleveles gyógyszerészre. Soós István ne­ve itt fordul elő először. Alig maradt néhány adat, irat, fénykép róla és családjáról, pedig közel 30 évet töltöttek itt, és hatalmas munkával építették meg ma is álló gyógyszertárunkat és a hozzá tar­tozó kertet. Soós István 1899-ben született Öcsö­dön, iskoláit a szarvasi Ágoston rendi gimnázi­umban végezte. 1922-ben tette le a gyógyszerész esküt. A patika 1925-ben került a tulajdonába. 1930-ban készült el a házuk, amely szoros szomszédságban volt a Hajós birtokkal és Kánn Vilmos borpincéjével. Már gyógyszerészként vette feleségül a szarvasi nagybirtokos leányát, Simon Margitot, akitől egy leánya, Soós Ilonka született. Felesége nagyon kedves asszony volt, szívesen emlékeznek rá vissza az idősebb korú dömsödiek. Külön híre volt a gyógyszerész kertjének, amely virágokban és cserékben pompázott, amelynek kertésze egy Varga József nevű bácsi volt. Ebbe került később a Duna felé néző sziklákra állított Turul madár is. Soós István komoly, művelt, gon­dolkodó hazafi volt, akinek mosoly ritkán hagyta el az arcát. A visszaemlékezők szerint minden örömét e kertben lelte. Szerette a művészeteket. Néhány évvel ezelőtt egy aukción bukkant fel egy ötmillió forintot érő olajfestmény, amelynek a hátulján tulajdonosként Soós István dömsödi gyógyszerész neve szerepelt. A ma már kilenc­venes éveikben járó dömsödi idősek közül töb­ben is említettek egy kedves emléket. Hideg telek voltak akkoriban, hamar befagyott a Duna holtá­ga. Soós István a Kis Duna jegén leányával, Ilon­kával rendszeresen korcsolyázott, de olyan szé­pen, hogy mindenki félreállva nézte őket. A mű­vészi kűröket zenei kísérettel tették meg. Csipán Bácsinak hívták a zenészt, aki trombitált. A Kis- Dunát megvilágították, az áramot a patikából vit­ték a Kaszinón keresztül a Duna-partra. Amikor a jégre léptek, mindenki félreállt. Nagy barátságban voltak K. Nagy László dabi kántortanítóval és feleségével, akikkel gyakran összejártak. K. Nagy László levente oktató is volt, a helyi levente egyesület vezetője. Barátsá­guk erős hazafias érzésekre épült. Soós István 1930-tól a dömsödi Úri Kaszinó elnöke. A Tuml ötletét Szarvasról hozhatta magával, ahol a grófi kastély előtt állították fel Székely Károly szobrászművész első világháborús em­lékművét, egy kiterjesztett szárnyú Tuml mada­rat, amely egy kardot tart a karmaiban. A polgári ízléssel készült gyógyszertár dí­szes kertjébe, annak is a közepébe állította fel Soós István a Tumi szobrot. A dátumot nem tudjuk pontosan, valamikor 1931 és 35 között lehetett. Szikla magaslatán állva vonzotta a te­kinteteket, mintha minden percben egy gondo­latra akarna emlékeztetni. Felsőeőri Fülöp Elemér szobrász volt az alko­tója, aki Prohászka Ottokár püspök híres emlék­művét is készítette, s korának híres szobrásza volt. A madár nagyon élethű lett. Szárnyait ívesen emeli magasra, fejét támadóan nyújtja előre. Szinte sugárzik belőle a vad erő. A felállításról és a szobor történetéről vissza­menőleg egyetlen dokumentumot sem találunk. Mintha kitörölték volna a feljegyzésekből. An­­­nyit mondtak el a helyiek, hogy a szobor a kert

Next