Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2021 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2021-04-01 / 4. szám

Mit végeztünk 2020-ban? Számvetés a Petőfi Sándor Emlékház munkájáról Napjainkra életünk minden területét erőteljesen befolyásolja a Covid járvány terjedése és az ellene való védekezés. 2020 januárjában, mikor a sikeres falvédő kiállítást bontottuk a Ráckevei Árpád Múzeum kiállítóte­reiben, Jáki Réka igazgató asszonnyal közösen tervezgettük a jövőt. Ki milyen kiállításokkal, programokkal várja az esztendőben a látogatókat, illetve milyen közös együttműködésben tudjuk egymás munkáját segíte­ni. Sajnos a pandémia felülírta mindezt! Még március 06-án, a Klub­ Rózsa Nagyközségi Könyvtár szervezésé­ben részt vettünk Petőfi és Dömsöd címmel egy közös irodalmi, helyis­mereti előadóesten. Korabeli térkép és képeslapok, fotók szemléltették az emlékház vezetőjének előadását, melyek segítségével felidéződött Döm­söd faluképe, a dömsödi emlékhelyek kialakulása, jelenlegi állapota. Március 15-én az ünnepi koszorúzás már csak szűk körben történhetett meg. Március 17-étől látogatókat már nem fogadhatott az Emlékház. Áp­rilistól októberig bőséggel akadt munka a Bajcsy-Zsilinszky és a Petőfi Sándor utcai ingatlanokon. Fűnyírás, gyomirtás, ültetés, locsolás, kert- és udvargondozás és takarítás mellett júliusban megindultak az Erzsébet-tá­­borok. Emlékhelyi sétákkal egybekötött kenyérlángos-sütéssel kínáltunk mozgalmas programot a csoportoknak. Ezzel egy időben, Petőfi Sándor emlékének tisztelegve a látogatók is be-betértek hozzánk. Szeptember hónapban csatlakoztunk a Kulturális Örökség Napjai című országos programsorozathoz. Ennek keretében a Duna-parton álló Vecsési-Bázsonyi nyaraló és a Képtár fogadta a látogatókat. A hely­színek nevezésekor egy 3-4 perces kisfilmet kellett csatolni, melynek el­készítésében Ispán Imre kedves barátom volt segítségünkre. A film rövi­den bemutatja Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor dömsödi otthonát és munkásságát. A film megtekinthető Dömsöd Nagyközség Önkormány­zatának honlapján (kultúra). Ugyanebben a hónapban szemétszedési akció keretében sikerült a nya­raló udvarának egy részét kitakarítani. Megtiszteltetés volt, hogy október hónapban az Emlékház udvara adott otthont két kiváló pedagógus jubileumi köszöntésének. Láng Györgyné Ildi néni gyémántoklevelet, Bede Kornélia Matild Nelli néni pedig arany­oklevelet vehetett át. Köszöntötte őket Bencze István polgármester úr és Ácsné Jaksa Szilvia igazgató asszony. A téli hónapokban megkezdődött a fűtési szezon a Petrovics-féle ház­ban is. A jövőre tekintve 2023-ban lesz Petőfi Sándor születésének 200. évfor­dulója. Ebből az alkalomból országos programsor szerveződik. Már 2020 novemberében megkezdődtek a felmérések, hogy az emlékhelyek vonat­kozásában hol, milyen támogatásokra lesz szükség. Bennünket is megke­restek. Kilátás nyílt az épület felújítására, emellett a kiállítás felújítási ter­veit is elkészítettem. Mivel az Emlékháznak jelenleg működési engedélye nincs, jelentős támogatási és pályázati lehetőségektől esik el. Technikai állapota mind az emlékháznak, a Petrovics-féle háznak, a Képtárnak és a Bazsonyi-Vecsési nyaralónak felújításra, állagmegóvásra szorul. Szükségszerű lenne a falfelületek tapasztása, vakolása, egészség­­ügyi meszelése kívül-belül. Ugyanígy szükségszerű a tetők rekonstruálá­sa (nádazás javítása­ és átrakása. A villanyvezetékek több helyen az 1960- as, 1970-es évekből maradtak ránk.

Next