Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2023 (33. évfolyam, 1-10. szám)

2023-07-01 / 7. szám

XXXIII. évfolyam 7. szám ,2023. július Ára: 350.-Ft www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Július elsején két hivatás képviselőit is ünnepeljük. Egyrészt az egészségügy dolgozóit, másrészt a köztisztviselőket. Köszönöm az egészségügyben dolgozók áldozatos, a betegekért fáradtságot nem ismerő munkáját! A mögöttünk hagyott években bizony volt mit csinálniuk, volt miért vigyázniuk ránk! Köszönöm szépen! Az utóbbi hetekben ismét jónéhányukra rászakadt a munka „dandárja”! A 2-es számú háziorvosi körzetben kialakult helyzet szinte erőn felüli hozzáállást kívánt az érintett egészségügyi dol­gozóktól, élükön Dr. Szőnyi Aliz doktornővel! Megjegyzem azért, az önkormányzat vezetői is állták a sarat! Végül is sikerült négy olyan orvost találnunk, akik helyettesítéssel kezelik az érintett körzet betegeit! A köztisztviselők empatikus, hozzáértő munkáját is köszönöm, hiszen ők továbbra is szolgálatnak tekintik hivatásukat! Hiába is küszködnek folyamatosan létszámhiánnyal a Hivatal munkatár­sai, Valamennyien eleget tesznek előírt feladataiknak! A közhangulatot felkavaró másik ügy a Középső út, Felső-Du­­na part körüli ivóvíz minőségének romlása volt. Szerencsére - ha egyértelműen nem is volt bizonyítható, hogy ezek az okozók - sikerült egy-két szabálytalan bekötést felszámolni! A lényeg az, hogy a Fővárosi Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya fel­oldotta a vízfogyasztási tilalmat. Dr. Bencze Zoltán jegyzővel köszöntöttük a századik születés­napját ünneplő Nemoda Árpádnét! Jolika néninek átadtuk a Mi­niszterelnök úr köszöntését is! Ma Ő a legidősebb dömsödi pol­gár! Ezúton is szívből gratulálok! A Széchenyi István Általános Iskola végzős diákjainak bal­lagásán én is átadtam az arra érdemeseknek a Polgármesteri Díjat. Három tanuló kapta meg a díj valamelyik kategóriáját, Bai Máté Károly, Kiss Zoltán Márk és Tarr Zoltán! Gratulálok mindhár­muknak, és valamennyi most végző nyolcadikosnak! A hagyományok szerint június utolsó szombatján került meg­rendezésre a Hal-Víz Nap. A főrendezői szerepet idén is a Náb­i házaspár, a Mészáros házaspár és Balogh Eszter vállalta! Munká­jukat segítette Ócsai Juli és Jakab Attila! Mindnyájuknak köszö­nöm szépen! Gratulálok a főzőverseny győzteseinek, illetve he­lyezettjeinek! A testvérváros Für küldöttségét is meghívtuk, akik Zachar Stepánka polgármester asszony vezetésével néhány órát velünk töltöttek. Úgy tűnik, hogy idén sem tudunk Dömsödi Na­pokat rendezni, pedig annak keretében emlékeztünk volna meg a testvérvárosi kapcsolat felvételének huszonöt éves évfordulójá­ról. 1998-ban Kudarné Marika és Petrik Imre - akkori polgármes­terek - írták alá a dokumentumot! Talán majd jövőre pótolni tudjuk! Kedves Ingatlantulajdonosok! Nagyon kérem Önöket, hogy szíveskedjenek a házuk utcafrontját is rendbetartani! Tehát, a ke­rítéstől az úttestig tulajdonosi feladat a fű kaszálása, ápolása! Ter­mészetesen nagyon sok lakóház előtt rend van, de vannak, akik csak a felszólító levelek után teljesítik kötelezettségüket. A jövő­ben annyi lesz a változás, hogy elmarad a felszólító levél, és egy­ből jön a pénzbüntetés! Ne kelljen a hivatal munkatársainak ehhez az eszközhöz nyúlniuk! Bencze István Cikk a 17-18. oldalon ------------------------------------------------------­Tartalom •F 100 éves születésnap... 2. o. «■ F A DTKH 2023. II. félévi szállítási rendje 6. o. «F Jelesek, kitűnők a 2022/2023-as tanévben 10. o. »F Petőfi tölgyfája 11. o. •F Felvidéki látogatás 12. o. •F Kosárfonó foglalkozás augusztusban 14. o. •F Belsőépítész: Szarka Tímea 16-17. o. •■ F Interjú Kajdácsi Imrével 18-19. o.J V \

Next