Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 1995 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-20 / 1. szám
2. OLDAL 1995. JANUÁR 20. Nyugdíjas évek előtt 1994. december 31-én vonult nyugdíjba az I. sz. Általános Iskola igazgatója, Joó Ferenc. Ez alkalomból kerestük fel otthonában, hogy elbeszélgessünk a pedagógus pályán töltött 40 évi munkájáról és megossza velünk a 23 éves igazgatói munka tapasztalatait. Melyek voltak pedagógus pályájának legfontosabb állomásai? Apátfalva, mely pedagógusi elkötelezettségemben megerősített. Makó, mely már nagyobb feladatok elvégzésére is önbizalmat adott. Az ifjúsági mozgalomban betöltött vezető szerep, mely látókörömet szélesítette. A Mérey utcai, majd a dorozsmai általános iskola igazgatása, ahol tapasztalataimat, alkotó kedvemet kamatoztathattam. Mire emlékezik a legszívesebben? Nehéz erre válaszolni. Illetve könnyű: a négy évtized hasznos tevékenységére. De ha egyet kell mondanom, arra az időszakra, amikor 1975-ben megépült Dorozsmán az új iskola. Dorozsma gyermekeinek neveléséhez, oktatásához méltó feltételek teremtődtek. Az öreg iskolát pedig nevelőtársaim, a technikai személyzet, a szülők segítségével — a pénzügyi lehetőségek figyelembe vételével — társadalmi közreműködéssel olyan szintre hoztuk, amely miatt már nem kell szégyenkeznünk. Sőt, büszkék lehetünk. Megvalósult az iskolában történő étkezés. Az iskola történetében először megteremtettük a testnevelés teremben történő oktatási lehetőségét és a szabadtéri, kulturált környezetet is, az udvar és a belső sportpálya létrehozásával, bitumenezésével. Az olajkályhákat felváltották gázkonvektorokra. A tantermek, folyosók, lambériaborítást kaptak. Méltó elhelyezésre került az iskolai könyvtár, amely látogatottságával, forgalmával, szakszerű vezetésével kiérdemelte csongrád megyei pályázat első helyezését a az elmúlt években. Felemelő élmény volt számomra az iskola fennállásának 75. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat. Mégis legnagyobb örömöm, hogy két évtizedes erőfeszítésem után elkezdték építeni a tornacsarnokot. Milyen nevelési elveket tartott a legfontosabbnak? Mindig a gyermekközpontúság vezérelt, és ezt nevelőtársaim is magukévá tették. A szülők is érezték ezt, és örömmel íratták be gyermeküket iskolánkba, az első osztályokba más körzetekből is. Az vezérelt, hogy a tanórákon keresztül fejlődjön a gyermek személyisége, értelme, és az iskolán belül legyen lehetősége érdeklődésének megfelelő foglalatosságokra, szakköri, sport, fakultációs, kulturális tevékenységekre, hogy otthonának érezze a gyermek az iskoláját és döntő lökést adjon továbbtanulásához. Több éven keresztül vezetője volt az általános iskolai igazgatók munkaközösségének. Számos hasznos tanáccsal segítette kollégái munkáját. Milyen a kapcsolata most a munkaközösséggel? Az igazgatói munkaközösség vezetése nagy megtiszteltetés volt számomra. Együtt alakítottuk, befolyásoltuk a város általános iskoláinak nevelő-, oktató munkáját. Tiszteltem igazgató társaimat személyiségükben, felkészültségükben és tenni akarásukat. Ezt a tiszteletet én is megkaptam tőlük azzal, hogy megválasztottak, és ma is gondolnak rám, hiszen a legutóbbi tapasztalatszerző körútjukra, de más rendezvényekre is meghívnak, és ezeknek örömmel teszek eleget. Milyen jótanácsokat adna a pálya elején állóknak? Lelkiismeretesség, őszinteség, nyíltság, nyitottság, gyermekszeretet vezérelje őket pályájukon. Az iskola új vezetésének és valamennyi dolgozójának ugyanezt kívánom, és sok, örömteli sikeres évtizedet. A mozgalmi és a közéleti munkából is kivette a részét. Erről is szeretnénk, ha beszélne. Egy évtizedet töltöttem el az ifjúsági mozgalomban. Ezt az időt is gyermekközelségben töltöttem, ha sokszor nem is közvetlenül. Ha csak arra gondolok, hogy évente több ezer gyermek számára teremtettünk táborozási lehetőséget a nyarak folyamán a megyében, már elégedettség tölthetne el. De emellett minden évben felmenő rendszerben megszerveztük az úttörő olimpiákat, kulturális szemléket, szaktárgyi versenyeket és sorolhatnám. Máig kitörölhetetlen emlék számomra, és remélem több ezer gyermek, ma már felnőtt és pedagógus számára a sziksósfürdői és a nemzeti emlékparki jubileumi nagytábor, ahol 2000 gyermek töltött együtt örömteli napokat saját maga verte sátrakban. De említhetem az országos úttörő olimpiát, az országos úttörő néptáncfesztivált, amely vitte hírünket az egész országban. Sokrétű közéleti tevékenységemből csak egyet emelek ki. A sikertelent. Négy évig tagja voltam a dorozsmai részönkormányzatnak. A sikertelen minősítéssel, azt hiszem, a dorozsmai polgárok is egyetértenek. De ez sajnos nem csak személyemet, hanem az önkormányzati struktúrát is minősíti. Az új, megválasztandó testületnek eredményesebb, hatékonyabb, érdemlegesebb lehetőséget és sikert kívánok Dorozsma javára. Az önkormányzat elismerésként, a sok évi lelkiismeretes munkájáért, Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntette ki. A nyugdíjas évekhez jó egészséget, tartalmas időtöltést kívánunk a családja körében. Sz. M. M. *Újévi beszélgetés Gyuris Gergellyel Dorozsma-szerte mindenki csak úgy ismeri: „Gergő bácsi". Március 12-én tölti be nyolcvanadik életévét s a tél beállta előtt úgy döntött: nyugdíjba megy. A Hivatal írása 1975-öt említi nyugdíjazása éveként... egy év múlva pedig az orvos is ráijesztett: nem végezhet fizikai munkát, született szívbeteg. Egyik napról a másikra mégsem küldheti el azokat, akik számítanak rá: fát, szenet, homokot, terményt szállít nekik. Még két éve is akácoszlopokat vitt az asztaloshoz, mert újra felállították a temetőben a kisharangot... Egy éve volt egy balesete, sem a ló sem a gazdája nem sérült komolyan, csak a meggondolatlanul előző autóst érte kár — eggyel több ok, hogy úgy döntsön: „nyugdíjba megy”. Az elmúlt év tavaszán eladta negyven-egynéhányadik lovát, a legutolsót, a makacs természetű „Bolygó”-t. Eladta a kocsit is. Úgy érzi „időmilliomos’’. Újabban főzni támadt kedve. Főzött már kocsonyát is dicsérik. Gyermekeitől nem fogadja el a túlzott gondoskodást, de láthatóan jól esik neki aggódó szeretetük. Legkisebb gyermeke, egyetlen lánya hatáia után gyakori vendég a szülői házban. Százhalombattáról érkezik vasárnap reggel jókedvűen, vidáman. Míg készül a vasárnapi ebéd s előkerülnek a finomságok, elkezdődik a „gyóntatás”. Ketten próbáljuk Gergő bácsit emlékezésre bírni, meséljen hosszú, küzdelmes, szép életéről. „1915. március 12-én születtem az Aradi utcában Gyuris József és Lajkó Mária kisebbik fia vagyok, bátyám hála istennek még megvan. Húszéves voltam amikor édesanyám meghalt. Feleségem is, Miskolczi Viktória abban az utcában élt, szüleivel: Miskolczi Mihállyal és Szabó Máriával. Viktória három gyermekük közül a legkisebb volt. Néhányszor hazakísértem, majd szomszédunk legidősebb lányának lakodalmában 1936-ban már jegyeseknek számítottunk. A mi esküvőnk 1937 januárjában volt. Apósomat nem ismertem, odamaradt az első háborúban. Szentesre kellett bicikliznem gyámhatósági engedélyért: „a házasság nevezett kiskorúnak előnyös”. Később, ha a összezördültünk éltem is ezzel tréfásan: „de hiszen aláírtad, hogy neked ez a házasság előnyös”. A Főutcán laktunk bérlőként, amikor először behívtak katonának. Feleségem a Jutagyárban volt fonónő, a laktanyából ha csak tehettem hazakerékpároztam, a körtöltésen, s vasárnap este kilenckor már jelentkezni kellett. Mikor Karcsi az első fiú megszületett, a Mama megszánt s visszahívott a szülői házba, nem igen kérettük magunkat. Lovakkal már a szülői házban foglalkoztam s a legelsőt az első bevonuláskor adtam el, legyen aki etesse, közben bekövetkező infláció „elvitte” a ló árát. 1940/41 telén ott álltam munka nélkül, akkor már megvolt a második fiú, Laci is. A téglaverő Zádori Mihályék segítettek munkához, Kecelen 40/41 telén vályogveréshez készítettük elő tavaszra a földet. Szombaton délig dolgoztam, kerékpárral haza, vasárnap estére vissza. Németh Jancsival dolgoztunk együtt tavaszig. Ekkor következett az 1941-es bevonulás Szerbiába, Kecelre hozták utánam — elkésve — a behívót. Késve induló alakulatunk nem vett részt komoly harci tevékenységben, mégis sok embert láttunk meghalni. A történet folytatását februári számunkban olvashatják! Gergő bácsi emlékezését lejegyezte: illő