Kiskundorozsma - DorozsMa, 2001 (5. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-19 / 1. szám

Dorozsma, a „jövőre érett“ település ANDERLE ÁDÁM AZ ELMÚLT TÍZ ÉVRŐL, A HELYI NYILVÁNOSSÁGRÓL, A POLITIKA ELDURVULÁSÁRÓL ÉS AZ EZREDVÉGI MOZAIKRÓL­ ­ Több apropója is van a mostani in­terjúnak. A rendszerváltást követően, ép­pen 10 esztendeje született meg Kiskun­­dorozsma helyi lapja. Az évtized múltával most látott napvilágot az általad szer­kesztett kötet, melynek címe: Dorozsma — Ezredvégi mozaik. Hogyan ítéled meg az elmúlt évtized kiskundorozsmai változá­sait, s ez miként tükröződik az általad szerkesztett kötetben ? - Tíz éve élek Dorozsmán, így van né­mi jogom a mérlegkészítésre. Ez szem­élyes jellegű is: tíz év alatt kicsiny házun­kat folyamatosan pofozgattuk, rendezget­tük: kívül, belül, az utcán, a kertben. Ki­alakítottunk egy kellemes házacskát, ahol jól érezzük magunkat. Segítenek ebben igen jó szomszédaink: bölcsek, segítőké­szek. A falu mérlege bonyolultabb, mert lett egy sportcsarnok, ami, ma­­ már úgy tűnik - presztízsberuházás volt: nem érezni vonzó, meghatározó szerepét. A nagybani piac szebb, mint tíz éve, de a problémákat csak halmozta. Kispiacunk kulturáltabb, de szűk és börtönjellegű a zártsága. Szebb lett a Dorozsmai út temp­lomtól induló része. A legszebb a Thurzó­­patika, valószínűleg ez fogja a 90-es éve­ket képviselni Dorozsma építészettörté­netében. A falu szociális ellátó rendszere példamutatónak tűnik, két iskolánk a vá­ros legjobbjai közt található, bizonyos is­kolai sportokban országos a hírünk. De a dorozsmai focit ellopták, újra kezdődhet a történet, bár reményteljesen. Gyerme­keink jó kezekben vannak, az egészség­ügy is egészen megnyugtató. Vala­mennyire láttam azt is, hogy Thurzó kép­viselő úr a II. kórház modernizálásában milyen fontos szerepet játszott, s hát mi is idetartozunk. Végre a rendőrőrs is fel­állni látszik, a dorozsmai halálút is lám­pákkal szabályozott. Kár, hogy annyi ér­telmetlen, fájdalmas áldozat és népi düh­roham kellett mindennek elintézéséhez. És továbbra sincs csatornázás: emlék­szem, amikor kiköltözünk, utcánk csator­názásának kezdetét 1993-ra tették. Az át­menő autóforgalom is rettenetes lett: mint ezt már megírtuk, a majsai és halasi autó­út Dorozsma előtti elterelése lenne a megoldás. Ettől lehetne békés végre Do­rozsma belvárosa. Belvárost írtam, Dorozsma sorsa ugyanis, ha az M5-ös ideér, elkerülhetet­lenül a várossá válás: Szegeden belül vagy önállóan. Csak közben Dorozsma a szemétbe fog belefulladni. Ezt tartom a legveszedelmesebb átoknak, s kevés aka­ratot látok megoldására, bár szemétudvar immár tényleg működik. To­­­vábbra is eltűnnek biciklijeink, de a város legjobb kenyerét a dorozsmai kenyér­gyárban veheted, s Bányai pizzája és bál­ja is emlékezetesek. Szép lett a Művelődési Ház, megszülettek a Dorozs­mai Napok, a templom is szép arcát mu­tatja. Több könyv is született Dorozsmá­­ról. Legutóbb éppen az általam szerkesz­tett Dorozsma. Ezredvégi mozaik. A könyv, hogy ne térjek ki kérdésed ezen része elől sem, Dorozsma szép, szebbik arcát mutatja. Mert nemcsak Dorozsmát, de a szerzők legjobb írásait is tartalmaz­za: nem az esetlegeset, a pillanatnyit akartuk, akartam bemutatni, hanem a tar­tósat, a fontosat, a reményteljeset. Do­­rozsmának ugyanis dicső múltja van, bár középszerű a jelene, de azt gyanítom, „jövőre érett” település.­­ Egy település közössége megle­hetősen sokszínű. Elképzelhető-e, hogy Kiskundorozsma, mint Szeged egyik vá­rosrésze, egységesen képes fellépni érde­keinek artikulálása és érvényesítése érde­kében? Mennyiben segít ebben a helyi nyilvánosság?­­ Nincs sehol egységes közvélemény, ezért az egységes fellépést is nehéz meg­szervezni. Magam élménye az elmúlt tíz évben a kicsinyes, primitív önzés és a nagyszívű, nagy ívű, önzetlen magatartás együttes jelenléte. Sok jó ötlet, kezde­mény halt irigység miatt hamvába. A civil szervezetek jelenléte, a gyűlölködésen és kicsinyes önzésen való átlépés vezethet előre. Mindez nem reménytelen, s a nyil­vánosság persze a legfontosabb. De eh­hez bátorság is kell, s erről Bibó István jut eszembe: „Demokratának lenni annyi, mint nem félni” - ha pontosan emlék­szem az idézetre. A közéleti bátorság per­sze megkophat, a remény elbátortalanod­­hat a hiábavaló küzdelmekben. - Mint egyetemi tanár, hispanológus akár világpolgár is lehetnél. Mint az Uni­versitas professzora és volt politikus meg­határozó szavad lehetne akár az országos politikában, de a városiban mindenképp. Tíz évig képviselted a kiskundorozsmaiak érdekeit. Most meglehetősen visszahúzód­va élsz. Mi ennek az oka? Alkalmanként számíthat-e véleményedre Kiskundorozs­ma lakossága? - Az ember változik, vallott értékei ugyan nem annyira, de sorrendjük talán igen. Változik személyes, munkahelyi helyzete, változnak feladatai, lehetőségei, tennivalói. Bevallom, ma több sikerél­ményt jelentenek tanítványaim, a tanítás, a könyvírás, mint valaha a napi politika. Aktív vagyok, sokat dolgozom, de a felsőoktatásban, a tudományban, az egye­temen, nemzetközi kapcsolataimban. Do­rozsma, ahol élek persze különleges hely, nem tud nem érdekelni, de most kevés energiám marad az új, választott otthon dolgaira. Közömbös persze nem vagyok, magatartásom azonban inkább szem­lélődő. A politika, s a pártpolitika mai stí­lusa nem ízlésem szerint való, borzadok inkább. De a tíz év mérlege, minden zűrrel együtt sem negatív. - Jelent-e valami civil státuszt a „kis­­kundorozsmaiság” ? - Nem tudom. Bevándorló vagyok, nagy empátiával próbálom felvállalni Do­rozsma ügyeit. Ezért is készítettem az előbb említett könyvet. Hogy rögzítsük a jövendőnek, milyen is volt Kiskundo­rozsma a második évezred végén. Nem torzképet, nem is retusált képet készítet­tünk: színes mozaikot építettünk. T. L.

Next