Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2005 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-29 / 1. szám

2. oldal Röviden Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyuris Sándor. A sokak által ismert lab­darúgó, hátvéd, az 1940-41-es bajnoksá­gon bronzérmet szerzett Szeged FC-nek volt oszlopos tagja. Igazi klasszis volt, a régi nagyok közé tartozott. * Folyamatban van az új dorozsmai labdarúgópálya öltözőépületének, vala­mint magának a küzdőtérnek a kivitele­zése. A komplexum építési határideje 2005. március 31. Dorozsmán felröppent a hír, hogy az új labdarúgópálya feltöltéséhez használt, csatornázásból kikerült föld minősége nem felel meg, mert már áll a víz a terü­leten. Ezt Tóth József, a képviselő­­testület sportbizottságának vezetője cá­folta. A kivitelező jó ütemben halad az öltöző építésével, hiszen már tető alatt van az impozáns és tágas épület, most a belső munkálatokat végzik. Nem csupán öltözőket és zuhanyozókat, hanem klub­­helyiségen és a játéktéren kívül, világí­tással ellátott edzőpályát is kialakítanak. Egyébként minden szigorú előírásnak eleget tesznek, hiszen a mozgássérültek is könnyedén eljuthatnak mindenhova. A beruházás összköltsége 140 millió fo­rint. A terület bővíthető. Az építők nem örülnek az enyhe idő­járásnak, hiszen amennyire kedvez a kőműveseknek és az ácsoknak, annyira hátráltatja a pálya kialakítását végzőket. Az átadási határidő március 31. Ha azonban a nagyobb munkagépek to­vábbra sem tudnak a pályára menni, akkor ez eltolódhat. * 2005. január 11-én ismét összeült Kiskundorozsma Részönkormányzata. A leköszönő elnök, Tóth József mérleget vont az előző két év tevékenységeiről és eredményeiről, majd a beszámolót köve­tően a tagok egyhangúlag Fábián József képviselőt választották a második ciklus soros elnöki tisztségének betöltésére. Fogadóóra Fábián József önkormányzati képvi­selő úr fogadóórái februárban: - 15-én, kedden 16 órakor a Jerney János Általános Iskolában; - 22-én 16 órakor az Önkormányzati Kirendeltségen. Mobil: 06 30 535 0056 2005. január 29. Ismét együtt hálóztunk Batiz Julianna Bálint István Dr. Bihari Lajos Csányi József vállalkozó Fábián József képviselő Gyuris Gábor vállalkozó Katolikus Kör Lality József Mádi György esperes-plébános Ifj. Mihálffy Béla Nagy Károly Szabó Istvánné Szabóné Ocskó Zsuzsanna Szálkái Attila Takácsné Palócz Julianna kereskedő Tímár Lajos Ungi Bt. Ungi Sándorné Köszönik a továbbiakban a varrónőnek, Lekes Mónikának készséges munkáját, Ba­lázs Verának, aki a díszítőmunkák többsé­gét magára vállalta és Tapodi Endrénének, hogy a kisebbeknek is készített egységes szoknyákat, valamint Csányiné Kecskés Hajnalkának, aki szekrényt adományozott a ruháknak. A táncosok külön köszönik Szabóné Zsuzsika néninek és Nagyné Kati néninek a szervezéssel járó fáradozást és Kazi Gábor tanár úrnak, aki a szabadidejé­ből is áldozott a táncok betanítására. A palotást követő keringőbe már a közönség is bekapcsolódott. A tombola fődíját, a kenyérsütő gépet, amelyet Fábi­án József önkormányzati képviselő aján­lott fel, sokan szerették volna megnyerni. A zenét idén is Balázsfi Lajos szolgáltatta. Az eddigi bálák sikere garancia arra, hogy a következő években is együtt szórakoz­hat egyre bővülő közösségünk. A bál támogatói: Fábián József önkormányzati képviselő Tóth József önkormányzati képviselő Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő Ungi Bt. Kárász utcai Antikvárium Baba Bazár Zöld Sziget Gyógynövény Bolt Mély Vegyi Bolt Via Stellis egyházi zenekar alapítója Zsuzsi Divat Eszékiné Virág- és Ajándékbolt Pesti Ferenc Kiskundorozsmai Szélmalom Kábeltévé Papír Kuckó Speciális Bt. Zádori Tiborné Sebti Bt. Kiskundorozsmai Takarékszövetkezet Bálint István Gyuris Gábor STOP Cukrászda Petőfi Sándor Művelődési Ház A szervezők köszönik mindenkinek! ZSÓFIA

Next