Dunapataj - Pataji Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 7-12. szám)

1990-02-01 / 7. szám

2. oldal PATAJI HÍRLAP Pokrócra cserélték a jó modort! Tömören­ így lehetne jellemezni Pataj kereskedőképét, vagy lega­lábbis azt a részét, melyet az áru­ház melletti ABC képvisel. Az, ami ugyanis december 30-án történt velem, az valóban inkább egy olyan pokrócra emlékeztet, amely alatt aztán minden elfér, még a vevő sértegetése is. az Délelőtt 11 óra tájban bementem üzletbe, hogy lisztet vegyek, mivel rétest szerettem volna sütni Szilveszterre. Mindössze négy vevő volt a boltban, lévén, hogy egy óra múlva zárt volna az üzlet. A polcon 5 kg-os csomagolásban talál­tam csak lisztet és kértem, hogy nekem mivel 2 kg-ra van szüksé­gem, szeretnék csak ennyit vinni. Mondanom sem kell, hogy a vá­lasz nem maradt el, ugyanis az üveges lakknál rakosgató eladó azt válaszolta, örüljek, hogy egyáltalán ki van csomagolva és nem 50 kg-t kell elvinnem. Mire én próbáltam érvelni, hogy ha nekem csak 2 kg­­ra van szükségem minek vigyek el ennyit! Még félvállról az elárusító annyit mondott: Nem muszáj el­vinni! A pénztárinál pedig azt a kiokta­tást kaptam, hogy fel tudom-e egyáltalán fogni ésszel, hogy nekik ma mennyit kellett dolgozniuk! Tessék nekem elhinni, hogy nem vagyok sem szellemileg fogyatékos, sem pedig embertelen, éppen ezért fel tudom fogni, hogy mit jelent az, hogy dolgozni. De vajon miért vagyok én köte­les egyszerre 5 kg lisztet megvá­sárolni, mert így csomagolták ki? 3 600,— Ft-os nyugdíjamat igencsak be kell osztanom minden hónap­ban, hogy a legszükségesebb alap­vető dolgokat beszerezhessem. Mit érek én vajon hónap végén 5 kg liszttel vagy akár cukorral, ha csak 3 Ft van egyébként a zsebem­ben?! Azt sem értem, milyen üzletpoli­tika húzódik meg amögött, hogy tetszik nem tetszik, ezt kapja! Ha az a cél, hogy elfogyjon az áru (és biztos, hogy az) akkor talán nem ilyen kényszerítő eszközökhöz kellene nyúlni. Mert ezzel ha aka­rom, ha nem, kihúzzák a pénzt a tárcámból és ha ez nem tetszik, esetleg részt vehetek egy jó alapos modortalan kioktatásban. Máshol, más üzletekben még ilyen fellépést nem tapasztaltam. Talán nem ártana, (ha már a sok munka miatt a lisztet nem is akar­ják átcsomagolni) megkérdezni vala­melyik „szomszédot”, hogy ők mit értenek előzékeny kiszolgálás és jó modor alatt! Az esetet tollba mondta: Bécsi Zol­tánná Farkas Márta. Lejegyezte: Boldizsár Judit. Megjegyzés: A fentiekre várjuk akár az üzletvezető, akár az ÁFÉSZ megbízottjának válaszát. — béjé — Szerkesztőségünk az alábbiakban közreadja a „másik fél” véleményét is a fenti esetről: Tisztelt Vásárlónk! A fenti c. cikkben közzétett véle­ményével egyet­értek! Az udvarias kiszolgálás a kulturált kereskedelem alapvető feltételei közé tartozik még akkor is, ha az élelmiszerkeres­kedelem, mint fizikailag, mint lé­lektanilag igen komoly erőfeszítést követel dolgozóinktól. A kifogás felmerülésének időpont­jában ez különösen érvényes volt. Az ünnep előtti felfokozott igénye­ket szállítópartnereink megfelelően csomagolt áruval kielégíteni nem tudták. (Sok egységünkbe egyáltalán nem jutott liszt). Bár jogszabály, rendelet a bolt dolgozóit nem köte­lezi az egységbe érkező áru további kicsomagolására, kétségtelen, hogy a leírt esetben saját jól felfogott ér­dekük lett volna, hogy ezt mégis megtegyék. Szövetkezetünk vezeté­sének több év óta határozott törek­vése, hogy egységeink, illetőleg az ott dolgozók érdekeltségét úgy ala­kítsa, hogy az a vásárlók igényeinek mind teljesebb kielégítését szolgál­ja. Tisztelt Vásárlónkat ért sérelem­ért, szövetkezetünk vezetése szíves elnézését kéri! Gillich András területi ügyvezető II. évfolyam 1. szám Dunapatajról­­ Romániába 1989 karácsonya más volt, mint a korábbiak. Az ünnepre való készü­letbe berobbant a hír: Romániában kitört a forradalom .Tőkés László gránit­ emberségéről szikrát vetve lepattant a hatalom csákánya, ez a szikra aztán fölrobbantotta a tüzet. Aggódva lestük a híreket és megsi­rattuk az áldozatokat. De a döbbe­nettel együtt tört elő a szándék is: SEGÍTENI! A hívó szavakat a Kis­gazdapárt, a Vöröskereszt szervezete, a Tanács, valamint helyi a Patajiak Köre együtt mondta ki. Mi pedig mentünk, vittük, amit vinni tudtunk. Korra, nemre, val­lásra, pártállásra tekintet nélkül. Mivel az adományok gyűjtőhe­lye a Községháza volt, Schramm Gábor tanácselnöktől kértem ös­­­szegző tájékoztatást. Elmondtam, hogy már az első órákban rengeteg adomány érkezett. A két nap so­rán 36 féle holmit hoztak az embe­rek. Krumplit, hagymát, aknát — olyat, hogy még a boltban sem lát­ni különbet. Felsorolni szinte lehe­tetlen, mi minden került elő a családok féltett tartalékai közül. Ruhák, cipők patyolat-tisztán, a ma már vagyont érő kolbászból pl. ki­lószám. Az elnök megható jelene­tekről is mesélt. Egy szegény sor­sú férfi az ötven forintját hozta el. (A befolyt készpénz egyébként majd 90 ezer Ft.) A pékmester külön er­re az alkalomra fűtötte be a ke­mencét és sütött ropogós kenyeret, az Elektrometál Kisszövetkezet in­gyen adta a csomagolóanyagot és a fuvart a szállításhoz. A Lódi Zoli­­vezette teherautó Szegedre vitte a patajiak adományait, melyek értéke megközelíti a 400 ezer forintot. Az egyházak a szószékről moz­gósítottak a gyűjtésre, és anyagi eszközökkel is hozzájárultak ahhoz. Az ünnep és az adakozás felemelő légkörében beteljesedtek az írás sza­vai: „Az éhesnek szegj kenyeret, és a szegény bújdosókat házadba bevi­gyed, ha meztelent látsz, felruház­zad, és nemzetbelid előtt el ne rejtsd magadat!” Most már csak azon aggódunk, hogy mindez ne legyen hiábavaló! D. Szabó László

Next