Dunapataj - Pataji Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 7-12. szám)
1990-02-01 / 7. szám
2. oldal PATAJI HÍRLAP Pokrócra cserélték a jó modort! Tömören így lehetne jellemezni Pataj kereskedőképét, vagy legalábbis azt a részét, melyet az áruház melletti ABC képvisel. Az, ami ugyanis december 30-án történt velem, az valóban inkább egy olyan pokrócra emlékeztet, amely alatt aztán minden elfér, még a vevő sértegetése is. az Délelőtt 11 óra tájban bementem üzletbe, hogy lisztet vegyek, mivel rétest szerettem volna sütni Szilveszterre. Mindössze négy vevő volt a boltban, lévén, hogy egy óra múlva zárt volna az üzlet. A polcon 5 kg-os csomagolásban találtam csak lisztet és kértem, hogy nekem mivel 2 kg-ra van szükségem, szeretnék csak ennyit vinni. Mondanom sem kell, hogy a válasz nem maradt el, ugyanis az üveges lakknál rakosgató eladó azt válaszolta, örüljek, hogy egyáltalán ki van csomagolva és nem 50 kg-t kell elvinnem. Mire én próbáltam érvelni, hogy ha nekem csak 2 kgra van szükségem minek vigyek el ennyit! Még félvállról az elárusító annyit mondott: Nem muszáj elvinni! A pénztárinál pedig azt a kioktatást kaptam, hogy fel tudom-e egyáltalán fogni ésszel, hogy nekik ma mennyit kellett dolgozniuk! Tessék nekem elhinni, hogy nem vagyok sem szellemileg fogyatékos, sem pedig embertelen, éppen ezért fel tudom fogni, hogy mit jelent az, hogy dolgozni. De vajon miért vagyok én köteles egyszerre 5 kg lisztet megvásárolni, mert így csomagolták ki? 3 600,— Ft-os nyugdíjamat igencsak be kell osztanom minden hónapban, hogy a legszükségesebb alapvető dolgokat beszerezhessem. Mit érek én vajon hónap végén 5 kg liszttel vagy akár cukorral, ha csak 3 Ft van egyébként a zsebemben?! Azt sem értem, milyen üzletpolitika húzódik meg amögött, hogy tetszik nem tetszik, ezt kapja! Ha az a cél, hogy elfogyjon az áru (és biztos, hogy az) akkor talán nem ilyen kényszerítő eszközökhöz kellene nyúlni. Mert ezzel ha akarom, ha nem, kihúzzák a pénzt a tárcámból és ha ez nem tetszik, esetleg részt vehetek egy jó alapos modortalan kioktatásban. Máshol, más üzletekben még ilyen fellépést nem tapasztaltam. Talán nem ártana, (ha már a sok munka miatt a lisztet nem is akarják átcsomagolni) megkérdezni valamelyik „szomszédot”, hogy ők mit értenek előzékeny kiszolgálás és jó modor alatt! Az esetet tollba mondta: Bécsi Zoltánná Farkas Márta. Lejegyezte: Boldizsár Judit. Megjegyzés: A fentiekre várjuk akár az üzletvezető, akár az ÁFÉSZ megbízottjának válaszát. — béjé — Szerkesztőségünk az alábbiakban közreadja a „másik fél” véleményét is a fenti esetről: Tisztelt Vásárlónk! A fenti c. cikkben közzétett véleményével egyetértek! Az udvarias kiszolgálás a kulturált kereskedelem alapvető feltételei közé tartozik még akkor is, ha az élelmiszerkereskedelem, mint fizikailag, mint lélektanilag igen komoly erőfeszítést követel dolgozóinktól. A kifogás felmerülésének időpontjában ez különösen érvényes volt. Az ünnep előtti felfokozott igényeket szállítópartnereink megfelelően csomagolt áruval kielégíteni nem tudták. (Sok egységünkbe egyáltalán nem jutott liszt). Bár jogszabály, rendelet a bolt dolgozóit nem kötelezi az egységbe érkező áru további kicsomagolására, kétségtelen, hogy a leírt esetben saját jól felfogott érdekük lett volna, hogy ezt mégis megtegyék. Szövetkezetünk vezetésének több év óta határozott törekvése, hogy egységeink, illetőleg az ott dolgozók érdekeltségét úgy alakítsa, hogy az a vásárlók igényeinek mind teljesebb kielégítését szolgálja. Tisztelt Vásárlónkat ért sérelemért, szövetkezetünk vezetése szíves elnézését kéri! Gillich András területi ügyvezető II. évfolyam 1. szám Dunapatajról Romániába 1989 karácsonya más volt, mint a korábbiak. Az ünnepre való készületbe berobbant a hír: Romániában kitört a forradalom .Tőkés László gránit emberségéről szikrát vetve lepattant a hatalom csákánya, ez a szikra aztán fölrobbantotta a tüzet. Aggódva lestük a híreket és megsirattuk az áldozatokat. De a döbbenettel együtt tört elő a szándék is: SEGÍTENI! A hívó szavakat a Kisgazdapárt, a Vöröskereszt szervezete, a Tanács, valamint helyi a Patajiak Köre együtt mondta ki. Mi pedig mentünk, vittük, amit vinni tudtunk. Korra, nemre, vallásra, pártállásra tekintet nélkül. Mivel az adományok gyűjtőhelye a Községháza volt, Schramm Gábor tanácselnöktől kértem összegző tájékoztatást. Elmondtam, hogy már az első órákban rengeteg adomány érkezett. A két nap során 36 féle holmit hoztak az emberek. Krumplit, hagymát, aknát — olyat, hogy még a boltban sem látni különbet. Felsorolni szinte lehetetlen, mi minden került elő a családok féltett tartalékai közül. Ruhák, cipők patyolat-tisztán, a ma már vagyont érő kolbászból pl. kilószám. Az elnök megható jelenetekről is mesélt. Egy szegény sorsú férfi az ötven forintját hozta el. (A befolyt készpénz egyébként majd 90 ezer Ft.) A pékmester külön erre az alkalomra fűtötte be a kemencét és sütött ropogós kenyeret, az Elektrometál Kisszövetkezet ingyen adta a csomagolóanyagot és a fuvart a szállításhoz. A Lódi Zolivezette teherautó Szegedre vitte a patajiak adományait, melyek értéke megközelíti a 400 ezer forintot. Az egyházak a szószékről mozgósítottak a gyűjtésre, és anyagi eszközökkel is hozzájárultak ahhoz. Az ünnep és az adakozás felemelő légkörében beteljesedtek az írás szavai: „Az éhesnek szegj kenyeret, és a szegény bújdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és nemzetbelid előtt el ne rejtsd magadat!” Most már csak azon aggódunk, hogy mindez ne legyen hiábavaló! D. Szabó László