Dunapataj - Pataji Hírlap, 1998 (9. évfolyam, 46-51. szám)

1998-11-01 / 50. szám

1998­ november 1998 PATAJI HÍRLAP 7. oldal Dr. Sára János az édesapját említette először, aki az Unitárius templomot é­s a Kőváry házat építette - többek között. Dr. Sára János 14 éves korában került Budapestre, ott végezte el a középiskolát és az egyetemet. Negyven évig dolgozott a Nemzeti Bankban. Büszke arra, hogy 1983-ban történt nyugdíjazásakor már másnap munkába állt és azóta is dolgo­zik. „Magán könyvvizsgálóként dolgo­zom, emellett a Közgazdaságtudományi Egyetemen pedig az állami vizsgabizott­ságnak a tagja vagyok, a fiatalsággal így tudom tartani a kapcsolatot. (...) Nagyon szeretem a szülőfalumat, nem tudok el­válni tőle. Kettősség van bennem, Pesttől már nem tudnék elszakadni, de nem tud­nék Patajtól sem. A szülői ház még meg­van. Időnként, főleg a nyári hónapokban gyakran Dunapatajon vagyunk. Nagyon szeretjük Dunapatajt, itt vannak a gyö­kerek.” Tőle kaptuk ajándékba könyvét, mely 1991-ben jelent meg (A Habsburg uralkodók kora és pénzverése Magyaror­szágon 1526-1918-ig, melyet ezúton is köszönünk.) Vele még találkoznak majd a képernyőn, hiszen velünk szeretne a könyve alapján erről a korról egy kisfá­mét készíteni. Mező István Kecskeméten él, alezredes­ként ment nyugdíjba a hadseregből, ha új­ra kellene kezdenie, a haza fegyveres szolgálatát akkor is vállalná. „Ragaszko­dom a községhez, gyakran megfordulok itt, és amivel tudok, egy kis „irkafirkálással” a Pataji Hírlapban megjelenek. Szeretettel teszem és a jövőben is tenni fogom.” Németh József solti polgármester nem Patajon született, de „... egész életem­ben patajinak és Soltinak éreztem ma­gam". Azért, mert meghatározó volt életében a nagyapa, néhai Váradi Gyu­la Sándor, akitől olyan „indíttatást, sze­­retetet és tiszteletet” kapott, amely elkíséri egész életében. „Hogy mit kap­tam Dunapatajtól? A dunapataji em­berektől hihetetlen nagy bölcsességet, egymás iránti tiszteletet. Az itt élő em­bereknek különleges barátságteremtő képességük van, mely nagyon kevés he­lyen van az országban.” Németh József mondta azt is: „A Pataji Ősz tulajdonképpen valaminek a kezde­te” - hadd fűzzem hozzá: legyen folyta­tása! A kisebb-nagyobb sérelmeket felejtsék el, és jövőre újult erővel, színes programokkal várják a „haza” látogató­kat és az itt élőket! Befejezésül pedig azt az egész életre szóló bölcs tanácsot osztom meg min­denkivel, melyet Németh József a nagy­apjától kapott az 1950-es évek elején: „Annak az embernek a markából, aki összezárva tartja az ujjait, nem esik ki semmi - de bele se! Aki nyitva tartja a markát, abból esik ki - de bele is! És ez a szeretetre is vonatkozik!" Kábel TV - Kothenczné Gillich Éva Közelkép Csekei Lászlóban olyan embert ismer­hettem meg, aki amikor tehette, cselek­vően segítette szülőfaluját, Patajt. A bajai közigazgatási-kertészeti techni­kum (1954), majd a pécsi tanárképző főis­kola elvégzése után - több kényszerpályát is maga mögött tudva - a Magyar Agrár­­tudományi Egyesület titkáraként a het­venes évek elején nyílott alkalma először „helyzetbe hozni” a szülőfalut. Mint megtudom, kezdeményező szerepe volt abban, hogy Újhelyi Imrét Patajon is ér­tékelhessék. így lett Óvár után Patajon is emléktáblája (a szülőház falán) és szobra. Halálának ötvenedik évfordulóján orszá­gos rendezvényt, kiállítást szerveztek, amit 1983-ban megismételtek. Csekei László ar­ról is gondoskodott, hogy ezeknek az ese­ményeknek országos publicitása legyen. Később - a Népfront Terület- és Gazda­ságfejlesztési Osztályán az agrár- és szövet­kezetpolitika, majd a településpolitika területén dolgozva - újra Patajra figyelhe­tett. Ennek megfogható eredménye a Ko­­dály-dombormű (a művelődési ház előcsarnokában) és három emléktábla: a református templom műemlék jellegét megjelölő, a katolikus templom elhúzását megörökítő, valamint a földosztás em­lékére emelt tábla. Szerepe volt a cipő­ipar meghonosításában, országos kihelyezett ülések Patajra csábításában,­­ így próbáltam én segíteni. Cserkész­ként még azt tanultam, „minden napra egy jó cselekedetet” - ez nem sikerülhet mindig, de ha alkalmam nyílt, megtet­tem. Láttam, mennyire a pesszimizmus, az apátia jellemezte Patajt abban az idő­ben. (Magyar Bálinték könyve nem vé­letlenül kapta a Dunaapáti címet...) Kezdeményezéseim ezt próbálták oldani. A szülőhelyhez való kötődés szubjektív érzésének igen komoly szerepe van a fal­vak közéleti demokráciájában. Fontos, hogy minden, ami kulturális érték (nép­rajz, dal, esemény, stb.) ismert, közis­mert legyen. Ez kapaszkodó a közösségeknek. A mai Patajon megint a reménytelene­­dést, elanyátlanodást lehet érezni - a ma­gyar vidék jó része ilyen. Mintha a reformkori Szemere Bertalan jellemzése elevenedne meg, mely szerint „kétségek közt csapongó” a magyar. Bizonyos régi pozitív dolgok újjáéledése azért jó érzéseket keltett ma bennem. Bíztató jel az önszerveződő csoportok újjáéledése. Hosszú évtizedek során igyekeztem ápolni a régi barátságokat. Szüleim patajiak (Koller família). Korai elvesztésük miatt Csekei István és felesé­ge (anyám nővére) voltak a nevelőszüle­­im. Velük 11 éves koromban költöztem Budapestre. Meghatározója életemben az a kilenc év, amíg Patajon voltam gye­rek - mezítlábas, klottnadrágos és na­gyon vidám. Hogy teljesebb legyen a róla alkotott kép, lejegyzem még: 1990-ben a nép­front képviseletében tagja volt a három­oldalú kerekasztal megbeszéléseknek; az első évfolyamon iratkozott be a Század­vég politikai iskolájába; mint a Magyar Földrajzi Társaság tagja, véleményezését kérték a NAT kialakításakor; pár évig egy kft. pénzügyeit intézte, két éve nyug­díjas. Csekei László nem hazudtolja meg ön­magát. Beszélgetésünk során felidéz egy olyan pataji eseményt, amit kevesen is­mernek ma már: 1944. szeptember ele­jén az amerikaiak foszforos lövedékkel lőtték Patajt. Két lövedék becsapódott a katolikus templom toronysisakjába. Ugyanez év október 31-én orosz lövedé­kek is eltalálták a párkány magasában az egyik oszlopot. - Ezeket is jelölhetné kis emléktábla! - jegyzi meg. Búcsúzáskor egy kazettát kapok tőle. Borítóján a Pataji Múzeum erdélyi templomának színes fotója, belső felén két gépelt sor: „Üdvözlet Patajról”­­ Sokszor jártam Salzburgban s ott számtalanszor láttam középkori öltözet­be bújt kedves fiatalembereket, akik da­locskákat énekeltek. Innen jött az ötlet. Talán jó lenne Patajon is valami hasonló­ra gondolni, hogy egy-egy alkalommal a vendégeket kis vidám, optimizmust su­gárzó dallal köszöntsék. Egy sváb népdal dallamát alakítottam kicsit át, s írtam szöveget hozzá... Ha úgy gondolja valaki, hogy jó az ötlet, talán használhatják. Csekei László, lám „készült” az elszár­mazottak találkozójára... Szabó Zsigmond (Folytatás a 6. oldalról!) Patajiak Köre Dunapataj, Petőfi S. u. t. Tisztelt Vezetőség! Tisztelt Patajiak Köre! Kedves Patajiak! Szeretett Barátaim! Köszönöm a Pataji Ősz rendezvényso­rozatára szóló meghívójukat. Őszintén sajnálom, hogy jelenleg azokon részt venni nem tudok. Amióta csak távol vagyok, lélekben mindig erősen kötődtem kedves szülő­falumhoz, figyelemmel kísértem az ott­honi eseményeket. Örülök, hogy mindig voltak és vannak zászlóvivői, szószólói az otthon zajló életnek. Elismerésemet fejezem ki a kör vezető­ségének, tagságának áldozatos tevé­kenységükért, hogy dolgoznak a közösség, a falu fejlődéséért, hogy segí­tik megőrizni a múlt hagyományait. Táplálják a lakosság bizakodását, erősí­tik jelenbe, jövőbe vetett hitét, szere­­tetét, mert szeretet nélkül nem érdemes élni, hit nélkül pedig nem lehet. Köszönöm, hogy a Patajról elszárma­zottakról - köztük rólam - sem feledke­ztek meg. Gondolatban sokszor, nagyon sokszor vagyok otthon, Patajon. Mint a legszebb videofelvétel képei játszódnak le előttem gyermek- és ifjúkori napja­im, éveim. A képeket megtölti a sok-sok jóbarát, a sok-sok jó szomszéd, iskola­társ. A nálamnál is idősebbek tisztelt alakjai. (Neveket csak azért nem emlí­tek, mert túl hosszú lenne a felsorolás!) Jó egészséget és sok sikert kívánok to­vábbi munkájukhoz! Vác, 1998. szept. 30. Baráti üdvözlettel: Fábián József ny. tanár

Next