Dunapataj - Pataji Hírlap, 1998 (9. évfolyam, 46-51. szám)
1998-11-01 / 50. szám
1998 november 1998 PATAJI HÍRLAP 7. oldal Dr. Sára János az édesapját említette először, aki az Unitárius templomot és a Kőváry házat építette - többek között. Dr. Sára János 14 éves korában került Budapestre, ott végezte el a középiskolát és az egyetemet. Negyven évig dolgozott a Nemzeti Bankban. Büszke arra, hogy 1983-ban történt nyugdíjazásakor már másnap munkába állt és azóta is dolgozik. „Magán könyvvizsgálóként dolgozom, emellett a Közgazdaságtudományi Egyetemen pedig az állami vizsgabizottságnak a tagja vagyok, a fiatalsággal így tudom tartani a kapcsolatot. (...) Nagyon szeretem a szülőfalumat, nem tudok elválni tőle. Kettősség van bennem, Pesttől már nem tudnék elszakadni, de nem tudnék Patajtól sem. A szülői ház még megvan. Időnként, főleg a nyári hónapokban gyakran Dunapatajon vagyunk. Nagyon szeretjük Dunapatajt, itt vannak a gyökerek.” Tőle kaptuk ajándékba könyvét, mely 1991-ben jelent meg (A Habsburg uralkodók kora és pénzverése Magyarországon 1526-1918-ig, melyet ezúton is köszönünk.) Vele még találkoznak majd a képernyőn, hiszen velünk szeretne a könyve alapján erről a korról egy kisfámét készíteni. Mező István Kecskeméten él, alezredesként ment nyugdíjba a hadseregből, ha újra kellene kezdenie, a haza fegyveres szolgálatát akkor is vállalná. „Ragaszkodom a községhez, gyakran megfordulok itt, és amivel tudok, egy kis „irkafirkálással” a Pataji Hírlapban megjelenek. Szeretettel teszem és a jövőben is tenni fogom.” Németh József solti polgármester nem Patajon született, de „... egész életemben patajinak és Soltinak éreztem magam". Azért, mert meghatározó volt életében a nagyapa, néhai Váradi Gyula Sándor, akitől olyan „indíttatást, szeretetet és tiszteletet” kapott, amely elkíséri egész életében. „Hogy mit kaptam Dunapatajtól? A dunapataji emberektől hihetetlen nagy bölcsességet, egymás iránti tiszteletet. Az itt élő embereknek különleges barátságteremtő képességük van, mely nagyon kevés helyen van az országban.” Németh József mondta azt is: „A Pataji Ősz tulajdonképpen valaminek a kezdete” - hadd fűzzem hozzá: legyen folytatása! A kisebb-nagyobb sérelmeket felejtsék el, és jövőre újult erővel, színes programokkal várják a „haza” látogatókat és az itt élőket! Befejezésül pedig azt az egész életre szóló bölcs tanácsot osztom meg mindenkivel, melyet Németh József a nagyapjától kapott az 1950-es évek elején: „Annak az embernek a markából, aki összezárva tartja az ujjait, nem esik ki semmi - de bele se! Aki nyitva tartja a markát, abból esik ki - de bele is! És ez a szeretetre is vonatkozik!" Kábel TV - Kothenczné Gillich Éva Közelkép Csekei Lászlóban olyan embert ismerhettem meg, aki amikor tehette, cselekvően segítette szülőfaluját, Patajt. A bajai közigazgatási-kertészeti technikum (1954), majd a pécsi tanárképző főiskola elvégzése után - több kényszerpályát is maga mögött tudva - a Magyar Agrártudományi Egyesület titkáraként a hetvenes évek elején nyílott alkalma először „helyzetbe hozni” a szülőfalut. Mint megtudom, kezdeményező szerepe volt abban, hogy Újhelyi Imrét Patajon is értékelhessék. így lett Óvár után Patajon is emléktáblája (a szülőház falán) és szobra. Halálának ötvenedik évfordulóján országos rendezvényt, kiállítást szerveztek, amit 1983-ban megismételtek. Csekei László arról is gondoskodott, hogy ezeknek az eseményeknek országos publicitása legyen. Később - a Népfront Terület- és Gazdaságfejlesztési Osztályán az agrár- és szövetkezetpolitika, majd a településpolitika területén dolgozva - újra Patajra figyelhetett. Ennek megfogható eredménye a Kodály-dombormű (a művelődési ház előcsarnokában) és három emléktábla: a református templom műemlék jellegét megjelölő, a katolikus templom elhúzását megörökítő, valamint a földosztás emlékére emelt tábla. Szerepe volt a cipőipar meghonosításában, országos kihelyezett ülések Patajra csábításában, így próbáltam én segíteni. Cserkészként még azt tanultam, „minden napra egy jó cselekedetet” - ez nem sikerülhet mindig, de ha alkalmam nyílt, megtettem. Láttam, mennyire a pesszimizmus, az apátia jellemezte Patajt abban az időben. (Magyar Bálinték könyve nem véletlenül kapta a Dunaapáti címet...) Kezdeményezéseim ezt próbálták oldani. A szülőhelyhez való kötődés szubjektív érzésének igen komoly szerepe van a falvak közéleti demokráciájában. Fontos, hogy minden, ami kulturális érték (néprajz, dal, esemény, stb.) ismert, közismert legyen. Ez kapaszkodó a közösségeknek. A mai Patajon megint a reménytelenedést, elanyátlanodást lehet érezni - a magyar vidék jó része ilyen. Mintha a reformkori Szemere Bertalan jellemzése elevenedne meg, mely szerint „kétségek közt csapongó” a magyar. Bizonyos régi pozitív dolgok újjáéledése azért jó érzéseket keltett ma bennem. Bíztató jel az önszerveződő csoportok újjáéledése. Hosszú évtizedek során igyekeztem ápolni a régi barátságokat. Szüleim patajiak (Koller família). Korai elvesztésük miatt Csekei István és felesége (anyám nővére) voltak a nevelőszüleim. Velük 11 éves koromban költöztem Budapestre. Meghatározója életemben az a kilenc év, amíg Patajon voltam gyerek - mezítlábas, klottnadrágos és nagyon vidám. Hogy teljesebb legyen a róla alkotott kép, lejegyzem még: 1990-ben a népfront képviseletében tagja volt a háromoldalú kerekasztal megbeszéléseknek; az első évfolyamon iratkozott be a Századvég politikai iskolájába; mint a Magyar Földrajzi Társaság tagja, véleményezését kérték a NAT kialakításakor; pár évig egy kft. pénzügyeit intézte, két éve nyugdíjas. Csekei László nem hazudtolja meg önmagát. Beszélgetésünk során felidéz egy olyan pataji eseményt, amit kevesen ismernek ma már: 1944. szeptember elején az amerikaiak foszforos lövedékkel lőtték Patajt. Két lövedék becsapódott a katolikus templom toronysisakjába. Ugyanez év október 31-én orosz lövedékek is eltalálták a párkány magasában az egyik oszlopot. - Ezeket is jelölhetné kis emléktábla! - jegyzi meg. Búcsúzáskor egy kazettát kapok tőle. Borítóján a Pataji Múzeum erdélyi templomának színes fotója, belső felén két gépelt sor: „Üdvözlet Patajról” Sokszor jártam Salzburgban s ott számtalanszor láttam középkori öltözetbe bújt kedves fiatalembereket, akik dalocskákat énekeltek. Innen jött az ötlet. Talán jó lenne Patajon is valami hasonlóra gondolni, hogy egy-egy alkalommal a vendégeket kis vidám, optimizmust sugárzó dallal köszöntsék. Egy sváb népdal dallamát alakítottam kicsit át, s írtam szöveget hozzá... Ha úgy gondolja valaki, hogy jó az ötlet, talán használhatják. Csekei László, lám „készült” az elszármazottak találkozójára... Szabó Zsigmond (Folytatás a 6. oldalról!) Patajiak Köre Dunapataj, Petőfi S. u. t. Tisztelt Vezetőség! Tisztelt Patajiak Köre! Kedves Patajiak! Szeretett Barátaim! Köszönöm a Pataji Ősz rendezvénysorozatára szóló meghívójukat. Őszintén sajnálom, hogy jelenleg azokon részt venni nem tudok. Amióta csak távol vagyok, lélekben mindig erősen kötődtem kedves szülőfalumhoz, figyelemmel kísértem az otthoni eseményeket. Örülök, hogy mindig voltak és vannak zászlóvivői, szószólói az otthon zajló életnek. Elismerésemet fejezem ki a kör vezetőségének, tagságának áldozatos tevékenységükért, hogy dolgoznak a közösség, a falu fejlődéséért, hogy segítik megőrizni a múlt hagyományait. Táplálják a lakosság bizakodását, erősítik jelenbe, jövőbe vetett hitét, szeretetét, mert szeretet nélkül nem érdemes élni, hit nélkül pedig nem lehet. Köszönöm, hogy a Patajról elszármazottakról - köztük rólam - sem feledkeztek meg. Gondolatban sokszor, nagyon sokszor vagyok otthon, Patajon. Mint a legszebb videofelvétel képei játszódnak le előttem gyermek- és ifjúkori napjaim, éveim. A képeket megtölti a sok-sok jóbarát, a sok-sok jó szomszéd, iskolatárs. A nálamnál is idősebbek tisztelt alakjai. (Neveket csak azért nem említek, mert túl hosszú lenne a felsorolás!) Jó egészséget és sok sikert kívánok további munkájukhoz! Vác, 1998. szept. 30. Baráti üdvözlettel: Fábián József ny. tanár