Egyházgellei Hírmondó, 2004

2004-02-01

Egyházgelle önkormányzatának lapja cVYle/g/h/í/vyQ/ Tisztelettel értesítjük köz­ségünk lakosságát, hogy az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc évfordulója alkal­mából rendezett ünnepi meg­emlékezésre március 14-én, vasárnap 17.00 órakor kerül sor a Turul-emlékműnél. Ezt a napot megelőzően, március 13-án, szombaton képkiállításra invitáljuk Önöket a gellei kultúrházba, ahol régiónk kép­zőművészei mutatkoznak be. A kiállítás a „15” címet vise­li. Az ünnepélyes tárlatnyitóra 18.00 órakor kerül sor. Aki tud, s aki úgy érzi, ott a helye, jöjjön el! Évszázadnyi em­léfés.­ Januárban ünnepelte kerek századik születésnapját községünk legidő­sebb polgára, Petrus Eta. Nem sokkal születésnapja előtt baleset érte, ami az ő korában végzetesnek bizonyulhat. S bizony a betegség győzött. Bár kórházi ágyában köszöntöttük őt, mégsem volt az igazi ünneplés. Majd otthoni környezetben, mondogattuk, az lesz az igazi. Sajnos, már nem volt rá idő. Eredetileg köszöntő szavakat szántunk a községi újság elejére. Elkéstünk. Az alábbi írással és verssel Petrus Eta emléke előtt tisztelgünk. Nyugodjék békében! „Gazdag le­hettem volna, ha barátságok he­lyett aranyra vá­gyom. Híres le­hettem volna, ha elismerés után kajtatok azokban az órákban, ami­kor inkább a ját­szást választot­tam. Ma pedig itt állok az élet pe­remén és amikor visszatekintek, látom mit kezd­tem az éveim­mel, napjaim­mal. Nem sok vagyont hagyok azokra, akik a nevemet viselik, és semmi olyat nem tettem, ami feljogosítana ar­ra, hogy felvéssék a nevemet a di­csőségtáblára. De szerettem a nagy égbolt kék térségeit, a madarak, fák Csontos Vilmos Esték­ ének Öregség, öregség, Korán megérkeztél, Merre is mehetnék Hogy útba ne essél, Sietve mondatod, Amit el nem mondtam, Villantod a napot, Mar-már végsőt lobban. Sötét lesz - nem félek, Lángoló szívemnek Sugarába lépek, Irányt nem tévesztek Öregség, öregség, Korán megérkeztél, Türelmes maradj még, Mintha itt se lennél, Hagyd, hogy az alkonyat Úgy öleljen engem, Hallhassák dalomat, Amerre elmentem. (Edgar Guest) között éltem, el­fordultam az arany és ezüst csillogásától. Az időmet a gyere­kemre szántam, együtt hancúroz­­tunk és játszot­tunk. Együtt él­tem a barátaim­mal, osztoztam velük örömük­ben, szomorúsá­gukban és sírá­sukban. Életem földjéről sokat arattam le. Sok minden volt jó, amit élveztem, és azt hiszem, a lehető legjobban éltem. És ahogy alkonyodik felet­tem az ég, nem sajnálom az ara­nyat, ami az enyém lehetett volna.”

Next