Érd - Érdi Élet, 1990 (1. évfolyam, 2-7. szám)
1990-07-28 / 2. szám
Önkormányzat - hogy otthon legyünk Szépemlékű fogalmak bukkannak fel mostanában a törvényelőkészítők kissé bürokratikus gondolatvilágában. Vármegyék, főispánok elevenednek meg a huszadik század végi Magyarországon - aki még emlékszik Mikszáth írásaira, jól tudja, nem is mindig olyan szép ez az emlékkép. Lehet persze, hogy az Országgyűlés ezeket a neveket nem fogadja el az új önkormányzati törvényben a funkciók megjelölésére, az azonban bizonyos, hogy függetlenül az elnevezésektől, erre az új törvényre felettébb nagy szükség van. Az önkormányzati törvény megalkotása és az októberben esedékes helyhatósági választások teszik fel ugyanis a pontot az „i”re - ezzel válik formailag teljessé a rendszerváltás. Az önkormányzati törvény minden helyi közösség jogát elismeri arra, hogy saját ügyeit önállóan, autonóm módon intézhesse. Ilyen módon természetesnek tartja, hogy a korábban hibás döntés, vagy egyszerűen csak a helyi lakosság véleményének figyelmen kívül hagyása után beolvasztott vagy társközségeknek nyilvánított települések is maguk rendelkezhessenek a jövőben státusukról. Önálló működéshez természetesen megfelelő feltételekre - mindenekelőtt pénzre - is szükség van. Ezért a törvény arról rendelkezik majd, hogy az önkormányzatok visszakapják azokat a tulajdonaikat, birtokaikat, amelyekkel a tanácsrendszer kialakítása előtt rendelkeztek. Ezek jelenthetik - a lakosság helyben maradó adóin felül - azt a vagyoni alapot, amellyel az önkormányzat belátása szerint gazdálkodhat. Természetesen a jövőben sem nélkülözhető az állam központi támogatása, de ennek folyósításakor külön figyelmet kell szentelni az elmaradott, vagy valamilyen szempontból hátrányos helyzetű települések, régiók fejlesztésére. A dolog ennél azonban némileg komplikáltabb. Az egyes települések közösségi tulajdonának visszaállításakor különösen nagy gondot okoz, hogy nem minden, a területükön levő államosított birtokrész képezte régen a helyi önkormányzat vagyonát. Megállapítandó például, hogy a községi erdőkből, legelőterületekből, volt szovjet laktanyákból és gyakorlópályákból, valamint az egyéb vitatott nagy értékű ingatlanokból mi tartozik a helyi önkormányzat pénzügyi felelőssége alá. Erre úgynevezett vagyonátadó bizottságok létrehozását szorgalmazza a törvény. Nagyon fontos, és ezt a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Verebélyi Imre külön hangsúlyozta, hogy a központi állami hozzájárulás nem támogatás, hanem olyan kötelező juttatás, ami segíti a községeket mindannak a biztosításában, ami az ország valamennyi polgárának alapvető emberi jogként jár. Ez a juttatás szolgál arra, hogy egységesítse az ország infrastruktúráját, az állampolgárok életkörülményeit mind jobban közelítse - a helyi igényekhez igazodva, persze - az országos átlaghoz. Külön kérdés a megye jövőbeni szerepe. Vannak, akik magának az igazgatási szintnek a szükségét vonják kétségbe - vannak, akik a történelmi hagyományokra hivatkozva tartják szükségesnek életben tartását. Egy dologban azonban mindenki egyetért: a megyék (vagy vármegyék) nem felettesei a területükön található városoknak és községeknek, de még csak ellenőrzési feladataik sincsenek. Alapvetően koordinációs szerep hárul e szervezeti szintre. Ellenőrzésre legfeljebb az elnevezésében szintén vitatott - megyei főispán lesz hivatott, aki tulajdonképpen a kormányzati és össznemzeti érdekeket képviseli majd a helyi érdekek messzemenő figyelembe vétele mellett. Az, hogy az önkormányzatok mennyire válnak ténylegesen a helyi lakosság érdekeinek képviselőivé, elsősorban az önkormányzati testület megválasztásának módján áll vagy bukik. Nagyon fontos fonos, ha a helyi önkormányzatok megválasztása nem válna pártpolitikai küzdelmek területévé. Valószínűleg ez az első ilyen jellegű választás során még nem lesz elkerülhető - a törvény azonban napi politikai helyzetből nem indulhat ki. Verebélyi Imre is hangsúlyozta, hogy a belügyi tárca szívesen venné, ha a kisebb helyi érdekcsoportok is szóhoz jutnának. Ilyen módon a lokálpatrióták, a városszépítők és környezetvédők is nagyobb szerephez juthatnának, mint országos szinten, ahol az égető problémák megoldását részben gátolja a túlságosan pártérdekekre szerveződő politikai élet. Éppen a fenti elvek megvalósítása érdekében az ötezer lakos alatti településeken úgynevezett kislistás módszerrel választanak majd, az ötvenezres lakosú városokban pedig az egyéni választókerület már megszokott módszerével kerül megválasztásra a helyi önkormányzati testület. Az ennél nagyobb városokban olyan módon kombinálják a választási rendszert, hogy a testületek egyharmadát pártlistán, kétharmadát pedig egyénenként választhassa meg a lakosság. Ezzel a súlyozással talán elkerülhető a fentiekben már vázolt túlzott „pártosítás” veszélye. Az európai mércével mérve is modernnek nevezhető önkormányzati törvény és a hozzá kapcsolódó helyhatósági választási rend remélhetőleg lehetőséget ad a magyar polgárok számára .Histfyvjy végre hosszabb távon is beleszólhasson településük jövőjének alakításában. Nagyon fontos persze az is, hogy épüljön-e tanuszoda az iskola mellé, hol legyen a buszmegálló és meddig tartsanak nyitva a boltok. De ennél talán lényegesebb egy olyan egészséges lokálpatriotizmus kifejlesztése, ami az embereket - a beleszólás jogán keresztül - hozzáköti településükhöz, így lakhelyüket a maguk léptékére rendezhetik be, s úgy alakíthatják saját világukat, hogy végre otthon érezhessék magukat benne. Elvégre - Tamási Árontól tudjuk - ezért vagyunk. Merényi Miklós