Gerjen - Gerjeni Hírek, 2001 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

-2- IV. évf. 1.szám 2001.jan . Önkormányzati hírek Polgármesteri Köszöntő Tisztelt Gerjennek !­ ­mm Ismét eltelt egy esztendő, ismét lezárult egy időszak és m^kezdünk egy újat. Egy új évet, egy új évszázadot, vala­mint egy új évezredet is. Ilyenkor visszatekintünk a mögöttünk hagyott évre, főleg az elért eredményekre. A 2000. Millenniumi év Gerjen törté­nelmében sem maradt esemény nélküli. Hiszen emléket állí­tottunk egy híres gerjeni szülöttnek, akinek nevét viseli az oktatási intézményünk is. Jó hangulatú, sikeres ünnepség­­sorozattal tisztelegtünk őseink előtt. Két új szolgáltatással is bővült a falu. A gyerekek számára új játszóteret építettünk. Folyamatosan tudtuk működtetni az intézményeket, és jutott némi forrás azok felújítására is. A szennyvízhálózat kiépíté­sére benyújtott pályázatunk is sikerrel járt. A falu ismét bizonyította, hogy élni akar, és az új évezredben is a fejlődő települések sorába szeretne tartozni. Ilyenkor illik megköszönni azoknak a segítségét, akik segí­tettek ebben a munkában. Először is köszönet illeti a falu minden lakosát a feladatokhoz való hozzáállásáért. Köszönet az önkormányzat minden képviselőjének, alkalmazottjának, az intézményekben dolgozóknak, akik felelősek a falu mű­ködtetésért. Köszönet illeti a faluban működő vállalkozókat, illetve gazdasági szervezeteket, hiszen az általuk fizetett adó meghatározó a falu költségvetésében. A jövőre nézve bízunk abban, hogy 2001-ben ismét tudunk majd előre lépni. Végezetül a település minden lakójának kívánok si­kerekben és eredményekben gazdag új évet, és mindezek megvalósításához jó egészséget. Tisztelettel: Molnár József polgármester Évzáró ünnepi testületi ülés ecember 18-án hétfőn tartotta a falu képviselő testülete az utolsó ülését. Módosításra került a falu költségvetése. A falu a 2000. évet 120 millió forintot meghaladó bevétellel, illetve kiadással zárta. Az ülésen Molnár József polgármester megkö­szönte a képviselők egész évi munkáját, és mindenkinek egy kis ajándékkal kívánt kellemes ünnepeket és Boldog Új Évet. A pohárköszöntőt egy ünnepi vacsora, illetve kötetlen be­szélgetés követte. - mi - Javuló technikai feltételek /í/j&g 2000. márciusában készített pályázaton nyert for­­­ Za fErás, - melyet a Magyar Művelődési Intézethez nyúj­tottunk be - teremtett alapot arra, hogy az év utolsó hetében a Polgármesteri Hivatal technikai színvonalát tudtuk javítani. A 400 ezer forintból televíziót, videomagnót, HI-FI tornyot és egy komplett számítógépet tudtunk vásárolni. Illetve jutott néhány szék vásárlására is. Az új technikai eszközöket a falu rendezvényein, a művelődési házban tartott rendezvények alkalmával tudjuk majd használni. -mi- Közös testületi ülés ecember 6-án tartotta Dunaszentgyörgy, Fadd és Gerjen község képviselő-testülete közös ülését, a szennyvízhálózat építésére kiírt közbeszerzési pályázatok előminősítésével kapcsolatban. A pályázatra nyolc pályázó adta be építési szándékát. A képviselők először meghallgatták Buda György előadását, aki a CETASOnova Közbeszerzési Tanácsadó és Szolgáltató Kft képviseletében elmondta az eddig végzett munkát, és javaslatot tett, hogy a nyolc jelentkező nyújthassa be részletes tervét a szennyvízhálózat kivitelezésére. A képviselők egyhangúlag elfogadták a nyolc pályázó jelent­kezését. A testület döntése alapján, ha semmi rendkívüli nem jön közbe, akkor már a tavasz folyamán elkezdődhetnek a munkálatok. Az előminősítésen sikeresen túljutott pályázók: a BAU-TEAM Építőipari és Vállalkozási Kft. Tolna - Hoffmann Építőipari Részvénytársaság Zalaegerszeg > Widemann Építőipari és Vállalkozási Rt. Szekszárd > Hegedűs és Schmidt Építő, Szolgáltató és Ke­reskedelmi Kft. Tolna­i Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. Budapest > Délviép Dél-dunántúli Vízügyi Építő Kft. Kaposvár­i Kötviép B Kft. Szolnok­i Alterra Építőipari Kft. Budapest Kisebbségi hírek Kultúrműsor adományokkal Gerjeni Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezé­sében december 15-én műsort adott a „Kále Ászvá” hagyományőrző gyermekcsoport, melynek ez volt az első bemutatkozása. A műsorban hallhattunk egy mesét­­ lovári cigány és magyar nyelven­­, melyből megtudtuk, miért járnak a cigá­nyok díszes, színes ruhákban. Ezt követően a mintegy húsz cigány gyermek hagyományos cigánytáncot járt igazi cigány­zenére. Majd a modern tánc csoport mutatta be, hogy a mai disco táncokat is tudják a fiatalok. A műsor végén Gulyás György gyönki fiatalember adott elő autentikus cigányzenét kannával kísérve. A műsor után a kisebbségi önkormányzat szervezé­sében, a Soros-alapítvány, a Bounty és a Coca-Cola támoga­tásával, ruha és élelmiszer adományokat oszthattak ki a rá­szoruló cigány családoknak. A kisebbségi önkormányzat köszönetet­ mondott Molnár József polgármesternek, Bánné Tóth Erika iskola­­igazgatónak a gyermekcsoport munkájának támogatásáért, és Máté Dénes sajtóreferensnek, hogy újságcikkekkel népsze­rűsíti az együttest.

Next