Gödöllő - Gödöllői Hírek, 2001 (5. évfolyam, 1-22. szám)
2001-11-30 / 21. szám
V/21. 2001. XI. 30. Papp Zoltán szerint a gödöllői demokrácia leggyengébb láncszeme a polgármester Papíron lezárult a művelődési központ többek által ellenzett átalakítása Ami a végső döntést illeti: a gödöllői képviselőtestület tagjai november 15-én 17 igen és 4 nem szavazattal határoztak a Petőfi Sándor Művelődési Központ költségvetési intézmény megszüntetéséről és január 1-jei hatállyal megalapították a Petőfi Sándor Művelődési Központ Közhasznú Társaságot, amelynek élére havi 200 ezer forintos díjazással 2004. december 31-ig Németh Kristóf színművészt választották. A végszavazást megelőző, indulatos felszólalásokkal tarkított, éjszakába nyúló vitában az ellenzéki városatyák minden lehetséges érvet bevetettek annak érdekében, hogy a felhívják képviselőtársaik figyelmét az ügy hátterében húzódó,döntően jogi anomáliákra. A visszásságok alapját leginkább a szakminisztérium által, az átalakulással kapcsolatosan megküldött véleményeket tartalmazó levelek jelentették, amelyek közül az első több pontban is megkérdőjelezte az önkormányzati szándék helyességét. Más kérdés, hogy az ominózus levelek közül Gémesi György polgármester csak a második, a változás mellet kardoskodó döntés-előkészítők számára kedvezőbb kitételeket összegző iromány tartalmát ismertette a testület tagjaival. Az első levélben foglaltakat a lokálpatrióta csapat nem kis meglepetésére - Körösfi László (MSZP) ismertette az egybegyűltekkel, majd - az abban megfogalmazott, a döntés idején is fennálló kifogások miatt - javasolta, hogy az előterjesztés tárgyalása kerüljön le a napirendről. Indítványa nem kapott zöld utat... Dr. Szakács Gyula tíz kérdésben fogalmazta meg aggályait, ám érdemben gyakorlatilag egyikre sem kapott választ. Az SZDSZ-es képviselő kezdeményezte, hogy a helyszínen tartózkodó leendő igazgató, Németh Kristóf és a jelenlegi direktor, Kecskés József, valamint Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének első embere tanácskozási joggal bekapcsolódhassanak a vitába. Ötletét a lokálpatrióta többség - Gémesi tanácsára - elvetette... A témakörrel kapcsolatos szócsata vége felé a jog és ésszerűség mellett kardoskodó ellenzéki városatyák közül Papp Zoltán (MSZP) - némiképp belátva, hogy igazolható aggályaikra a legcsekélyebb fogadókészség sem mutatkozik a másik oldalon - a következő mondattal jellemezte a helyzetet: „ Be kell látni, hogy a gödöllői demokrácia jelenleg leggyengébb láncszeme a polgármester. ” Gémesi György, aki nemrégiben neonáci stílusúnak és formájúnak nevezete az intézmény átszervezése elleni békés tüntetést, viszontválaszában provokációnak és a választási kampány részének titulálta az ellenzéki képviselők magatartását, majd hozzátette, hogy a művelődési központ átalakításával összefüggésben kialakult értelmezési különbségnek nem szakmai, hanem politikai alapja van. Azt azonban nem tette egyértelművé, hogy ő melyik megfontolásból indította útjára az időközben országosan is elhíresült gödöllői művház-átszervezési ügyet... Végezetül néhány adat: a helyi kultúra házának átalakítási költségei várhatóan valamivel több mint 21 millió forintra rúgnak majd. A január 1-jétől Petőfi Sándor Művelődési Központ Közhasznú Társaságként működő szervezet alapfeladatainak ellátására a terv szerint közel 45,5 millió forintos önkormányzati támogatást kap az alapítótól a jövő évre. A társaság felügyelő bizottságába egy éves időtartamra dr. Beke János egyetemi dékánt, dr. Gallyas Igor ügyvezető igazgatót, Guba Lajos önkormányzati képviselőt, dr. Nacsa Jánosné bankfiók-vezetőt, valamint dr. Farkas Iván főorvost választották, a kht. könyvvizsgálói teendőit pedig Kovács Gézáné látja el. (~figa) Egy levél és más semmi? A polgármester által a művelődési központ, mint intézmény, megszüntetésére felhozott ok hamis, valótlan szóval közönséges hazugság, amit sem a számok, sem a tények, sem az érvek nem támasztanak alá. (folytatás az 1. oldalról) zönséges hazugság, amit sem a számok, sem a tények, sem az érvek nem támasztanak alá. Különösen félreérthetetlenül utal a minisztérium arra - az ellenzék által ugyancsak hónapok óta hangoztatott - tényre, miszerint a közhasznú társasági forma sem ad felmentést a jogszabályban előírt képesítési követelmények alól. „A Petőfi Sándor Művelődési Központ elnevezésű közhasznú társaság ügyvezető igazgatója lehet az a személy, akit erre a tisztségre a tisztelt képviselő-testület kiválasztott, de a város közművelődési feladatellátásába megállapodás alapján résztvevő, a közhasznú társaság által működtetett közművelődési intézmény vezetője a jogszabály szerint csak az intézmény alaptevékenységének megfelelő szakirányú felsőoktatási intézményben szerzett oklevéllel, illetőleg képesítéssel, továbbá a munkakörnek megfelelő szakterületen - művelődési intézményben - szerzett legalább ötévi szakmai gyakorlattal rendelkező személy lehet. ” - szól a minisztérium figyelmeztetése. Németh Kristóf viszont ezen jogszabályi előírásoknak nem felel meg, hiszen nincs népművelői, illetőleg művelődésszervezői végzettsége, és - benyújtott önéletrajza szerint - nem dolgozott művelődésszervezői szakterületen művelődési intézményben. Nem, hogy öt évet, de egy napot sem! Ennek figyelembevételével a pályázatát sem lehetett volna elfogadni. (Siralmas ellentmondás, hogy az egyik lokálpatrióta képviselőtársnőnk csillogó szemmel és határtalan lelkesedéssel „csillagos ötösnek” értékelte, az amúgy értékelhetetlen pályázatot.) Gémesi a fentiekben idézett levelet nem csatolta a testületi előterjesztéshez, és a képviselők elől is eltitkolta ennek létezését és tartalmát. Később, amikor a testületi ülésen az ellenzék fülön csípte, és Körösfői László részletesen is idézett a rejtegetett levélből, zavarodottan magyarázkodott, hogy ez az ő közügyben folytatott magánlevelezése. Ez azonban - többek között - ezért is sántít, mert ebben az ügyben a közművelődési törvény a polgármester kötelességévé teszi, hogy az átalakításról szóló döntés előtt kérje ki a minisztérium véleményét és annak tartalmát - döntés előtt! - a képviselőkkel ismertesse. A polgármester a szaktárca véleményét köteles teljes terjedelmében a képviselők elé terjeszteni és nincs joga azt kimazsolázni! Gémesi viszont ezt tette. Elhallgatta a kifogásokat hosszan soroló kétoldalas levelet, és helyette felolvasta a második, alig néhány soros levelet, ami arról szólt, hogy amennyiben az önkormányzat teljesíti az előzőekben leírt kifogásokat, akkor - és csakis akkor! - a minisztérium nem ellenzi az átalakítást. A kifogásolt törvénysértések viszont azóta is fennállnak - nincs közművelődési megállapodás tervezet, Németh Kristóf két hét alatt nem szerzett művelődésszervezői diplomát és öt éves szakmai gyakorlatot, az üzleti tervet sem dolgozták át, hogy gazdaságos legyen, tehát a minisztérium sem adhatja az ügyre az „áldását”. Ez ténykérdés. A többi viszont mellébeszélés! Kedves Gödöllői Polgárok! Eddig volt egy szakmailag magas színvonalon és gazdaságosan üzemelő művelődési központunk, amelyet kiváló felkészültségű, összeszokott népművelői gárda működtetett Kecskés József igazgató vezetésével. Most mindez megszűnt. Elmennek a népművelők (hatból hármat Gémesi személyes döntése alapján távolítottak el, és a másik három sem biztos, hogy marad), Kecskés nem lesz igazgató, de úgy néz ki, igazgatóhelyettes sem. A gazdaságos működés is felborul, hiszen, amint azt a minisztérium is kifogásolta, csökkenő szakmai létszám és alapfeladat mellett nagyobb ráfordításra lesz szükség. Szóval - Radnóti szavaival élve - „.. .ahol eddig angyal állt, most senki sincs. ” A mérleg egyik serpenyőjében Gémesi polgármester úr személyes ambíciói és kampánysikere, a másikban pedig a művelődési központ által képviselt gödöllői kultúra két évtizede, továbbá a kirúgott kilenc dolgozó egzisztenciája található. Önök szerint a mérleg nyelve merre fog billenni? Kérem, tessék választani! Szakács Gyula, önkormányzati képviselő A DÍJAINK ÖNNEK KEDVEZNEK ARGOSZ Biztosító Rt. 87 Gödöllő, Szabadság út Telefon/fax: (28) 423-384 Mobil: (20) 9274-914, (20) 421-6763 Ügyfélfogadás: HR: de. 8-12-ig, du. 14-18-ig Lakásbiztosítások, vállalkozói biztosítások Kötelező gépjármű felelősségbiztosítások, (nem budapesti ügyfeleknek 10% díjkedvezménnyel) CASCO felelősségbiztosítás, mezőgazdasági biztosítás. Vállalkozói és magán hitelügyintézés.A közéleti hullámverő: A művház-ügy SK Ipari termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság, • villamos és műszeripari készülékek, ■ gépkocsik és egyéb járművek belső vezetékeinek készítése, • orvosi berendezések, és informatikai készülékek kábeleinek szerelvényezése, • vezeték darabolás és csupaszítás, / 0,2 - 6,0 mm2 keresztmetszetig/ AMP alkatrészek, AMP szerszámok, AMP technológia. 2100. Gödöllő, Szt. János u. 25/B. Tel./Fax: 06 (28) 412-697 3 ha Jáb Kristófra várva Németh Kristóf jövendőbeli művház-igazgatót kinevezése estéjén (is) a világot jelentő deszkákra szólította a kötelessége. Ez a „bibi” a színész helybéli pozícióját szentesítő procedúrára a helyszínen gyanútlan érdeklődéssel készülődők számára akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a novemberi önkormányzati ülés előzetesen szétküldött meghívóján szereplő napirendek soundjét polgármesterünk javaslatára a hozzá hű erők - indoklást nem kérve - megváltoztatták. Méghozzá úgy, hogy az első, 18 órai kezdéssel tárgyalni szándékozott művház-témakör a lista legvégére került. Az ellenzéki képviselők rögtön kapcsoltak és jelezték, tudják, hogy a művész úr nyolc után nem sokkal végez a színházban, s - ha a visszatapsolás okán nem kell sokáig hajlongania - várhatóan kilenc óra magasságában érkezik meg a Városházára. Arra azonban kevesen számítottak, hogy a helyi kultúra házának átalakítását célzó napirendcsomagot megelőző, bő egy tucat témakör „kivesézésének” időigénye nem tesz ki három órát. Nagy lett hát a baj. Valamit ki kellett találni. Elsőként a szünet ötlete merült fel, amit - a pauzát követő gyermeteg közjátékokból ítélve - szinte bizonyos, hogy Gémesiék nem a pihenésre fordítottak. Egyfajta taktikai értekezletet tarthattak a kulisszák mögött, ahol kidolgozták az időhúzás (időpocsékolás) cizellált mikéntjét, ami a kényszerűség és a nyögvenyelősség miatt gyakorlati megvalósítása során több mint szánalmasra sikeredett. Annyi álkérdés, jelentőség és értelem híján a névelőknek, a jelzős szerkezeteknek, valamint a kötőszavaknak kiemelt jelentőséget tulajdonító, fontoskodó hozzászólás szinte egész évben nem hangzott el az ülésteremben, mint ezúttal. A nevetséges „produkcióban” szerepet vállalt, életévük alapján nagykoréinak tekinthető lokálpatrióta városatyáknak nagy kő eshetett le a szívükről, amikor a bejárati ajtóban felbukkant Németh Kristóf........akire úgy vártak. De csak látni akarták, mert szólni és válaszolni nem engedték. Kristófunk - jobb híján - több mint másfél órán keresztül ott kuksolt a fal tövében... (ván)