Gödöllő - Gödöllői Hírek, 2022 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2022-04-01 / 4. szám

4 Gödöllőid XXVI/4. 2022 április Petőfi 200 A kastély is csatlakozott az emlékévhez Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a 2022-es és 2023-as eszten­dőt Petőfi Sándor-emlékévé a magyar költészet egyik legkie­melkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Mások mellett a Gödöllői Királyi Kastély is csatlako­zott a Petőfi Klubok hálózatához, a Nemzeti Művelődési Intézet­hez és tartalomszolgáltató partnereihez. Március 12-én a történelmi falak között lezajlott sajtótájékoz­tatón mutatták be a gödöllői kastélyban idén megvalósítani terve­zett programokat, ezek közül is kiemelve a Petőfi Sándor szüle­tésének 200. évfordulója alkalmából a nagyközönség számára is vonzerőt jelentő eseményeket. A rendezvényen a képen jobbra látható Vécsey László, a gödöl­lői központú választókerület április 3-án újraválasztott ország­­gyűlési képviselője - többek között - elmondta: elindulnak a Petőfi Klubok, amik 2022-ben 100 településen, jövőre pedig már 200 településen működnek majd, hogy a kultúrához való hozzá­férést szolgálják minél szélesebb társadalmi rétegek számára. A klubok programkínálatába becsatlakozik - egyebek mellett - a Déryné-program, a Nemzeti Filmintézet filmklubja, Petőfi Kulturális Ügynökség irodalmi és zenei produkciói és a Filhar­mónia Magyarország Nonprofit Kft. komolyzenei programjai is.­­ Térségünkben Gödöllő és Aszód csatlakozik változatos prog­ramkínálattal a kezdeményezéshez - emelte ki a két említett tele­pülés parla­menti képvi­selője A közeli, főváros közel 300 év magyar történelmében komoly szere­pet játszó gö­döllői kastélynak ugyan Erzsébet királyné volt a leghíresebb lakója és főként emiatt népszerű, az Erzsébet-kultusz ápolása mellett azonban fontos a kultúrához való hozzáférés biztosítása, a magyar hagyományok és kulturális értékek terjesztése, minél szélesebb kört megcélozva. Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély NKft. ügyvezető igazgatója (balra) úgy fogalmazott, hogy a szombatonként megvalósuló Petőfi Klub programok a műfaji sokszínűség jegyé­ben a hatalmas kastélyépület szinte minden pontján tetten ér­hetők lesznek. Elsőként a Duna Szimfonikusok kamaraegyüt­tesei, majd a Thália Színitanoda hallgatóinak prózai előadásai, ezt követően pedig Pozsgai Zsolt: Magyar Golgota című, Török Ig­nác tábornok életútját bemutató alkotása tekinthető meg a törté­nelmi falak között. Forrás: GKK sajtóközlemény Ibolya nap - Húsvét a Gödöllői Királyi Kastélyban 2022. április 17-18.io:oo-i8:oo *Erzsébet királyné" ismét Gödöllőre érkezik! Gödöllő népe tánccal köszönti hőn szeretett királynéját, akivel a két nap folyamán a vendégek is találkozhatnak. Húsvét vasárnapján és hétfőn ismét színes programkavalkáddal várjuk 10 és 18 óra között a kastélyba látogató vendégeket! További, folyamatosan zajló programjaink: • Galgamenti locsolkodó, a Túrás Zsinnyegek bemutatói • Kalandozó Komédium - történelmi utazó játszótér • Öltözz királylánynak, találj ki a labirintusból! - interaktív játékok • Népi udvar - Kisállat simogató a Gödöllői Kutyasport Központ családi filmekben is szereplő állataival • Pálmaház Kertészet programkínálata: fokföldi ibolya és tavaszi virágvásár, nyuszi simogatás, húsvéti fotófej, szörpkóstoló a Pálmaház Herbárium kézműves termékeiből, kézműves foglakozások: tojásfestés, húsvéti kő bekupázsolás, gyöngyfűzés, motívumfestés, népi játékok: gólyalábazás, nyuszifutam, patkóhajítás, koszorú­dobáló, mocsár­járó, óriás tenga, zsákbanfutás • Kézművesek és iparművészek vására­­ Karcsi őskalács, Lacikonyha, díjnyertes kézműves gyümölcsborok és egyéb finomságok További információ: Gödöllői Királyi Kastély «Tel: 06 28/410-124 • informacio@kiralyikastely.hu • www.kiralyikastely.hu HIRDETÉS A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Vasárnap 11:30 Kerek kő meseelőadás - a Sanyi, én és a gyerekek társulat előadásában a Díszudvaron 13.00 Utazás a kertünk körül - Halmos Mónika és Kovács Katalin interaktív előadása kandírozott ibolya kóstolással a Díszudvaron 14.00 Pillantsunk bele a királyi család életébe! - Könyvbemutató az Erdélyi Szalon Könyvkiadó közreműködésével a Barokk színházban 15.00 János Vitéz - Zenés előadás gyerekeknek a Lovardában a Petőfi 200 jubileumi eseményei keretein belül 17.00 VitrinBeat Zenekar koncertje, a beatkorszak dalai a vitrinből kiemelve, leporolva, újragondolva és előadva a Díszudvaron 18.00 A nemzet csalogánya, zenés színpadi játék Blaha Lujza életéről - a Turay Ida Színház vendégelőadása a Barokk Színházban 3.900,- Ft/fő Egész napos ibolya bemutató és vásár a kastély Sala Terrena termében. Hétfő 11:30 Rigócsév Királyfi - a Kacagó Bábszínház előadása a Díszudvaron 13:00 Balka bonbon - Bemutató és workshop a Díszudvaron 14.00 Madársuli - interaktív foglalkozás kicsiknek és nagyoknak a Kastélyparkban 15.30 Húsvéti készülődés - zenés mese koncert a Pódium Színház előadásában a Díszudvaron 17.00 Toldi Anna Trio - Andalító dallamok a Díszudvaron Múzeumpedagógiai programjaink: Húsvétkor is mesélnek a lakosztályok! Családoknak szóló program a kastély állandó kiállításában (belépőjeggyel látogatható) Időpontok: 2022.04.17.10.30,14.30 2022.04.18.10.30,14.30 A­zt mi­ül KIRÁLYI KASTÉLY ÁPRILISI akció! Április hónap minden napján Mórakor élőkért sétát indítunk! Az igazán különleges tárlatvezetés során bejárhatják a ritkán látogatható Erzsébet királyné és Ferenc József előkerteket! - Jegyár: 600 Ft/fő Húsvéti kedvezmény a Kézzel fogható kiállításban: Április 15-18 között egységesen 500 Ft-ért látogatható! informacio@kiralyikastely.hu, Tel: 06 28 410 124 kiemelt áprilisi ajánlata a webshop kiemelt áprilisi ajánlata 20% kedvezmény minden ibolyás porcelánra Április 17-én Ibolyanapon +10%-os kedvezményt adunk minden termékre, amelyen ibolya szerepel! 20% kedvezmény az ibolya ízű teára és csokoládéra Ajándékbolt: Tel: +36 28 «0864/123 » ajandekuzlet@kiralyikastely.hu * 20% kedvezmény az ibolyás nyakláncokra * •

Next