Gödöllő - Gödöllői Magazin, 2023 (19. évfolyam, 1-2. szám)
2023 / 1. szám
Mi volt jellemző Sisi öltözködésére? - Az eleganciája, ami elsősorban megfogott engem. Abban a században a divat is rengeteget változott, Sisi fiatalabb korában a nagy abroncsos, hosszú uszályos ruhák voltak jellemzőek, a halálakor pedig nagyon szűk, homokóra fazon jött létre, ami már nélkülözi az abroncsot, illetve a fűzők is teljes mértékben átalakultak. Erzsébet királyné életében ezek a nagy változások olyan apró részletek finomságával ötvöződtek, mint például a csipke. A királyné harmincas éveire alakult ki, hogy a divat világából nagyon finoman választott olyan öltözékeket, amik kifejezetten az ő karcsú alakját tudják kiemelni. Amikor arról beszélünk, hogy divatdiktátor volt-e, akkor el kell mondani, hogy nem volt és nem is szándékozott az lenni, csak tökéletesen tudott választani a neki megfelelő stílusokból. - Miért éppen Sisi ruhái varázsoltak el? - 2004-ben robbant be a Sisi-projekt az életembe. Egy nagy betegség idején érintett meg a császárné ruháinak különleges szépsége, és három éven át szorgosan kutattam a ruhatárát. Miközben a királynét kutattam, jobban utánanéztem a saját családomnak is. A történet úgy szól, hogy ötéves korom óta rajzolom Erzsébet királyné ruháját, de abszolút tudattalanul, hiszen nem tudtam, hogy miért? Otthon rengeteg olyan tárgyunk van, ami kötődik ehhez a korhoz, hiszen a családom 1886 óta foglalkozik öltözékekkel. Sok olyan műtárgyunk van, amiket rokonoktól vagy különböző helyekről szedtem össze. Előkerültek olyan kesztyűk, vagy legyezők, amiket a királyné is használhatott, illetve abban a korban használtak. Hogyan tudod megalkotni a királyné egész gardróbját, maradtak fent információk a ruhákról? - Először a gödöllői kastélyban láttam meg a koronázást ábrázoló festményt, akkor jöttem rá, hogy ez a gyerekkori rajzaimon megjelenő ruhadarab. Aztán könyveket kezdtem keresni, hogy ott milyen leírásokat találok a ruhákról. Ebben nagy segítségemre volt F. Dózsa Katalin, aki kifejezetten Erzsébet királyné ruháit kutatta, az ő írásai voltak irányadóak. Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumban lévő eredeti Erzsébet-ruhákat vizsgáltam meg. Ebben Tompos Lilla, a gyűjtemény kezelője volt segítségemre. Amikor a koronázási ruha került szóba, a múzeum fotótárában előkerültek olyan képek, amiről azt gondoltuk, hogy az a ruhája szerepel rajta, de a képek hátulján nem 1867-es, hanem 1866- os dátum szerepelt. Ez persze nem hagyott nyugodni. Tudjuk, hogy azokat a ruhákat, amikben a királyné nagyobb ceremóniákon vett részt, az egyháznak adományozta. Az egyház pedig ezekből a ruhákból misegarnitúrákat készített. El- Czéter Mónika: HITELESSÉG ÉS MAXIMALIZMUS A DIVATTÖRTÉNET KUTATÓJA Nagyon komoly, aprólékos és nehézkes feladat az övé, de elképesztően fantasztikus munkák kerülnek ki a kezéből. Czédly Mónika korhű anyagokból készült, az eredeti ruhákkal szinte tökéletesen megegyező alkotásait már sok országban kiállították, nagy elismerést kiváltva. Erzsébet királyné egykori ruhakölteményeiről ma már talán ő tudja a legtöbbet, vagy legalább is azok közé tartozik, akik a legtöbbet kutatták a történetét. 14 nftnfti.mil—n