Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 1993 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
10 SZOLGÁLAT 1993. NOVEMBER Magyarország teremtése Volt egyszer egy Földanya, ki időtlen idők óta mélységes mély álmát aludta. Nem volt oka felébredni, mert nem volt senki, kit lehetett dajkálgatni, elringatni, becézgetni. Véletlen arra tévedt Napfia, az erőtől duzzadó vörös dalia. Mellé libbent Szellőlány és áttetsző kék fátylával hűsítette izzó testét. Könnyű kecses táncba kezdtek, hajladoztak, forgolódtak, kergetőztek. Játékuk egyre jobban gyorsult, a karcsú Szellőlány dühöngő orkánná vadult. Erre a Földanya nyugtalanul ébredezni kezdett. Szeméből az álmot lassan kitörölte, s ebből lettek a szelíd, lankás dombok és a hullámzó völgyek. Fáradt szemét kinyitotta, s látta, hogy fent vadul járják a bolondját, ezzel megzavarták ősi nyugalmát. Mérgében a gyomra égve forrongni kezdett. A fájdalomtól nagyot ordított, a tüzes tartalmat torkán át kidobta, és ezzel az Északi-középhegységet gyorsan létrehozta. Ettől megenyhült a gyomra, de csak egy pillanatra. Aztán újra lángolt, közben tekergett, vonaglott, így nagy kínok, keservek közepette, hatalmas száján a Dunántúli-középhegységet is kiköpte. A nagy zenebonától megijedve, sűrű, sötét felleg mögé bújva várta Napfia, mikor nyugszik meg a dühös Földanya. A felleghez túl közel talált bújni, s égő teste annak vastag bőrét kiégette. Fájdalmában szeme villámokat szórt, hangja mélyen dörgött. Aztán csak a könnye hullott csendesen, hét nap és hét sötét éjjelen. Földanyának meggyötört testét hűs vízzel öntözte, óriási tátongó gyomrát színültig töltötte, így létrejött Magyarország legnagyobb tava, Földanya dédelgetett Balatonja. A felleg utolsó páráját kiadta, így lett az ég újra a Nap birodalma. A nedves földet ragyogva melengette, lágy szellő legyezgette. Kizöldültek hegyek, völgyek, a fű mint puha bársonyszőnyeg fedte be a földet. Fák is nőttek, sokasodtak, sűrű erdőket alkottak. A folyókban, tavakban halak lubickoltak, erdőkön, mezőkön madarak röpködtek, vadak szaporodtak. Boldogan csodálta Földanya, milyen nagy fájdalmas ébredésének diadala. Őszi Dániel2/b : Igen, arról az országról van szó, melyen manapság több mint tízmillió ember él. A mi hazánkról, Magyarországról. A hazának is meg kellett valahogyan születnie. Elmesélem hát, hogyan. A fiatal, Isten által teremtett világon (amely akkoriban tényleg fiatalabb volt, mint most, 1000 évvel később) már régen éltek emberek, állatok, növények. Országunk első embereinek, megalapítóinak megteremtője az állatok közül volt való. Tyúk volt, aki éppen 7 tojást tojt. 30 nap múltán mindenki csodájára a hét tojásból kikerekedett a hét vezér: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. Minden vezérnek egy-egy csapata volt. A vezérek és a csapataikban lévő emberek tanakodni kezdtek: most mitévők legyenek, ha őket ily szép módon megteremtették, hol foglaljanak helyet maguknak a széles világon? Erre a kérdésükre csodás választ kaptak a vezérek és katonáik. Lúd jött, Isten küldötte, akit a hét fővezér az égre nézve látott gyorsan elrepülni. Gyönyörű tollú madár volt, Álmosék szája tátva is maradt a gyönyörködéstől. Majd azon vitatkoztak, merre repülhetett az a lúd, mert meg akarták szerezni maguknak zsákmánynak. De amikor újra megtalálták, közelebbről oly szépen nézett ki, hogy a vezérek sajnálták a szegény madarat megölni, így hát csak azt figyelték ezután, mit művel a lúd. Tojásokat rakott. A vezérek és csapatok éppen egy semminek látszó terület előtt álltak. A madár tojásai ebbe a területbe hullottak. Ezután hosszú ideig nem történt semmi. Végül az egyik katona nem bírta türtőztetni magát, nyilával lelőtte a ludat. Életükben nem csodálkoztak a vezérek ennyire, mint akkor, mikor elpusztult a lúd. Fejéből összefüggő, de hegyes-dombos földterület keletkezett, szertehulló tollaiból hatalmas erdőségek váltak. E szent területen a vezérek ott maradtak még száz napon, száz éjen keresztül. A századik napon különös dolog történt: a semmibe veszett tojásokból tavak, folyók váltak. Két tojás fehérjéből két hatalmas folyam lett: az egyiket , a nagyobbat Dunának, a másikat, a kisebbet Tiszának nevezték el. Az így kialakult területen az emberek szaporodni kezdtek, utódokat szültek. Kezdetben ez a nép istentelen és műveletlen volt. De Isten gondolt e nép sorsára, és bölcs királyt küldött neki, aki majd törvényeket szab ki az emberek felett. E király uralkodása alatt a nép műveltebbé vált. Az emberek magas, tornyos épületeket építettek, melyeket Isten tiszteletére szántak. Ezeket elnevezték templomnak. Királyuk törvénye szerint minden magyar köteles volt vasárnap odamenni. A területen lakó emberek ötletes dolgokat, házakat építettek maguknak, amely megvédte őket a külső csapásoktól. Ám, mint minden ember, királyuk sem élt örökké. Körülbelül századonként új király került a trónra. Népünk egyre csak gyarapodott, fejlődött, évről-évre csodás dolgokat találtak fel. És megint egy csoda: az egykor műveletlen, egyfolytában harcoló népből híres tudósok, betegeket gyógyító orvosok váltak ki, köztük jónéhányan olyan, aki világszerte híres volt. Sok évszázad elteltével kapta ezt a nevet a nép: magyar. Ennek a névnek valaha különböző változatai voltak. Országunk nem tartozik a világ legnagyobb országai közé, de ez egyáltalán nem baj, mert a legtöbb ember véleménye szerint nem az ország nagysága a fontos, hanem a nép, amely benne lakik. A csodásan, mesésen, megteremtődött Magyarország lakóiról rengeteg jó véleményt mondtak ki más országokban. Al-Dulaimi Gábor 2/b Réges-régen, mikor az ember még nem született meg, és Földön csak állatok és növények éltek, Földanya uralkodott minden felett ... azaz mégsem minden felett. Volt a Földön egy rettentő magas hegy - csúcsa az eget súrolta - melynek tétjén sötét erők szövetkeztek a világ meghódítására... A Gonosz ősidők óta Földanya ellensége volt. Még a régnél is régebben a Gonosz és Földanya párviadalt vívtak, melyben - a világ szerencséjére - Földanya győzedelmeskedett. A Gonosz attól fogva azon volt, hogy bosszút álljon hajdani legyőzőjén. Úgy tervezte, hogy foglyul ejti Földanya gyönyörűséges leányát, ezzel rávéve Földanyát, hogy átadja neki trónját. Ördögi terve végrehajtásához a rossz szellemekkel szövetkezve teremtette meg a medvét. A medve termetre nagyobb volt, mint egy elefánt; erősebb volt mint egy bivaly és félelmetesebb mint bármi más állat. Hatalmas testét fekete szőr borította, szeme vörös volt. Az ő feladata volt a lány elrablása. A lány egy nap a Déli Szél hátán indult lovagolni, hogy meglátogassa barátait, az állatokat és a növényeket. Hosszú, barna haja lobogott a szélben, s ahogy a Nap megcsillant szemein, az drágakőként csillogott. Amint lejjebb ereszkedett, hogy szétnézzen egy árnyas ligetben, hirtelen megragadta a medve. A lány hiába sikoltozott és rúgkapált, a medve nem engedett szorításából. A lány összeszedve maradék erejét, anyja után kiáltott. Az, mikor meghallotta lánya kétségbeesett sikolyát, a szeleket hívta segítségül, akikkel együtt belefogott egy harcos madár, a turul teremtésére. A turul testébe Földanya lehelt lelket, s a szelek tanították repülni. Földanya erős csőrt és éles karmokat adott neki fegyverül. A turul éles szemű volt, akár egy sas, bátor mint egy oroszlán és gyors mint a villám. Ahogy felkészült a harcra, ellenfele után nézett. A turul magasan szárnyalva kutatta fel a medvét. Az, amint észrevette újdonsült ellenfelét, a lányt egy fához kötözte, majd a madárnak rontott. Ahogy a turul lecsapott, szárnycsapásai nyomán hegyek-dombok maradtak. Amint a medve a madár után rugaszkodott, lába mögött gödör maradt. Ahogy a turul karmai a földbe martak, völgyek és szakadékok maradtak, s amint a fenevad mancsával suhintott, széles síkság maradt utána. A harctól megrémült lány ezalatt keserves sírásra fakadt. Könnyei erekben csorogtak le a földre: az erekből patakok lettek, a patakokból folyók, a folyókból folyamok, melyek mélyvizű tengerbe futottak. Három évi szakadatlan küzdelem után végül a turul győzedelmeskedett. A medve szégyenében egy barlangba menekült, s hosszú ideig elő sem jött onaan. A győztes turul pedig fiat szült örömében: Királyt. Hét, hét és DIÁKOLDAL Hosszabb szünet után ismét jelentkezünk e rovatunkkal. A Református Líceum 2. b osztályos tanulóinak azonos címen, ám más és más tartalommal írt fogalmazásait adjuk közre. A cím: