Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2003 (12. évfolyam, 1-45. szám)

2003-11-01 / 39. szám

10 • Közélet Gödöllői Szolgálat • 2003. november 1. Fórum Kedves olvasóink! Helyszűke miatt, ma csak egy levélből közlünk rövid idéze­tet. Leveleiket továbbra is várjuk, és engedjék meg, hogy ismlételten fel­hívjuk figyelmüket, hogy a név nélkül érkező leveleket nem áll módunkban közölni. Marton Frigyes kedves gödöllői olvasónk a Nagy Csoda című írásunkhoz küldte el ész­revételét, melyben C.G.Jung gondolatait osztotta meg velünk. Leveléből idézünk: „Nevelési problémánk az a mindenestől beteg ügy, hogy egyoldalúan hangsúlyoz­zák: a gyereket nevelni kell, miközben szem elől tévesztik a felnőtt nevelők nevelési de­ficitjét. Aki diplomát szerzett, az mind komp­lett nevelésűnek, egyszóval felnőttnek kép­zeli magát. Sőt kell is így vélekednie magá­ról, hogy’ illetékességének ezzel a szilárd meggyőződésével helytállhasson a létért folytatott harcban. Kétségek és bizonytalan­ságérzések bénítanák és gátolnák, aláásnák a saját tekintélyébe vetett olyannyira szüksé­ges hitet, s alkalmatlanná tennék hivatásá­nak gyakorlására, azt akarják tőle hallani, hogy ő erre képes, biztos a dolgában, s nem azt, hogy kételkedik magában az illetékes­ségében. Mert hiszen a szakember kérlelhe­tetlenül kompetenciára van kárhoztatva. “ Tisztelt Marton Úr! Jung gondolatait rendkívül találónak ér­zem napjaink oktatáspolitikájára. Lehet, hogy az illetékesek is ezt olvasták? Nem tu­dom. Mindenesetre én azt várom el a peda­gógusoktól, hogy gyermekeink a legmaga­sabb szintű, egyetemes értékeken, valláser­kölcsi alapokon álló oktatásban részesülje­nek. Régen a tanító, a tanár egyfajta példa, és mérce volt a diák szemében. A szavának sú­lya volt. Nem mondom, hogy térjünk vissza azokhoz az időkhöz, de kívánok minden diáknak olyan tanítókat, tanárokat, akikre felnézhetnek, akik képesek és akarják is a tu­dást átadni. Lehet vitatkozni a nevelési mód­szereken, de azon nem, hogy napjainkban egyre nagyobb, szélesebb ismeretanyag bir­toklásával lehet csak boldogulni. Nem hi­szem, hogy - csak néhány nevet kiragadva nagyjaink közül - Madách Imre, Arany Já­nos, Szent-Györgyi Albert, Gábor Dénes — valaha is megkérdőjelezték volna szüleik, tanáraik, nevelőik kompetenciáját és azt, hogy őket a legnemesebb szándék vezérli nevelésük, oktatásuk során. Ezért tudták eredményeiket felmutatni. Én kívánom, hogy a jövő nemzedékének ők legyenek a példaképei. És ha még Jung gondolatait is elolvassák, az csak hasznukra válik, hiszen tudásukat bővítik. Tisztelettel: Nyári Fanni Meghívó Premontrei esték Október vége, november eleje prog­ramokkal zsúfolt a gimnáziumban. A két éve útjára bocsátott Premontrei Es­ték ismeretterjesztő sorozat az idei tan­év első előadásához érkezett. A korábbi években túlnyomórészt a humán tudo­mányokhoz kapcsolódó előadásokon, beszélgetéseken vehettek részt az ér­deklődők, amelyeken pl. az '56-os for­radalomról, a csángó magyarok hely­zetéről, a honfoglaló magyarok útjának lovas emléktúrájáról, India vallásföld­rajzáról, és más izgalmas témákról esett szó. Ebben a tanévben döntően a reál tudományok felé fordulunk, így az első előadó Zombori Ottó, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet igazgatója lesz. Előadása a 3. évezred csillagai alatt a Kárpát-medencében címet viseli. Helyszín és időpont: a gimnázium Fényi Ottó terme, október 30. csütörtök 17 óra. November 9-én lesz 25 esztendeje, hogy Pannonhalmán meghalt Mécs László premontrei szerzetes, költő és előadóművész. A szuggesztív egyénisé­gű papköltő megélte a két világháború közti ünneplést, és az elfeledettséget is, hiszen a kommunista hatalom számára már nem kívánt személy volt. Mécs László emlékére szavaló- és versilluszt­­rációs versenyt hirdettünk diákjaink szá­mára. A legjobb képzőművészeti pálya­munkákat jövő hét közepétől nézhetik meg az érdeklődők, a szavalóversenyre pedig november 6-án csütörtökön 14 órától kerül sor. A Mécs László életét és költői pályafutását bemutató kiállítás megnyitója másnap, pénteken szintén 14 órakor kezdődik. A szavalóverseny és az emlékkiállítás helyszínéül is a gimnázi­um Fényi Ottó terme szolgál. Pénteken délután 5 órakor ugyanebben a helyiség­ben tartja a Teleki Pál Egyesület a köz­gyűlését, amelyen dr. Mészáros István egyetemi tanár tart előadást Teleki Pál nemzetnevelő programjáról. Másnap, szombaton 18 órától az iskola aulája né­pesül be, hiszen a Szülők Egyesülete szervezésében - a tavalyi kitűnő hangu­latú rendezvény folytatásaként a szülők báljára kerül sor. A műsorral, vacsorá­val, és nem utolsósorban zenével és tánccal fűszerezett este igen jó lehetőség a szülők és tanárok kötetlen együttlétére. Erre az alkalomra szeretettel várjuk az „öregszülőket“ is, a négy, már érettségi­zett évfolyam szüleit. Jegyek még korlá­tozott számban jövő hét elejéig igényel­hetők az iskola portáján. A Premontrei Esték előadására, a szavalóversenyre és a Mécs László ki­állítás megnyitójára minden kedves gö­döllői polgárt ezúton is szeretettel hí­vunk. Bárdy Péter Meghívó A Gödöllői Városi Múzeum könyvbemutatóra hívja Önt 2003. november 5-én 17 órára. A GÖDÖLLŐI MŰVÉSZTELEP 1901-1920 CÍMŰ CENTENÁRIUMI KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUST bemutatja: dr. Dózsa Katalin művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató helyettese Gödöllő Városi Múzeum 2100 Gödöllő, Szabadság tér 5. Tel-fax: 28/422-003, e-mail:godolloi.muzeum@vnet.hu Nagy Sándor: Rózsa

Next