Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2008 (17. évfolyam, 26-47. szám)

2008-09-11 / 33. szám

iDOiDl Szolgálat XVII. évf. 33. szám • 2008. szeptember 11. • Terjesztői ára: 75 Ft www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap •Alapítva: 1992 K­ihirdették a pápai határozatot Bazilikaavatás Máriabesnyőn Ezentúl Máriabesnyő kiemelt ünnepei közé tarto­zik majd annak az éppen 250 évvel ezelőtti, 1758- as szép áprilisi napnak az évfordulója is, melynek megelőző éjszakáján a Grassalkovich Antal által egy régebbi, elpusztult templom helyén építtetni kívánt templom megalapozásán dolgozó kőmű­ves, Fidler János álmában szózatot hallott: „Ha a templom romjai között, ahol hajdan a főoltár ál­lott, ásni fogsz, szép tárgyat találsz.” Valóban így lett: megtalálta a most is a kegytemplom - immár bazilika - főol­tárán elhelyezett, a Boldogságos Szűz Mária és a karján hordozott gyermek Jézus elefántcsontból faragott szob­rocskáját. Ennek a csodálatos körülmények kö­zött fellelt XI-XII. századból való kegy­tárgynak köszönhető, hogy a Nagybol­dogasszonynak szentelt máriabesnyői templom kegyhellyé, zarándokhellyé lett. És nem kis mértékben az is, hogy XVI. Benedek pápa az idén május 2-án a bazilika minor rangjára emelte. A bazilika a pápa által liturgikus ki­váltságokkal felruházott templom. Bensőséges kapcsolatot ápol a római Apostoli Szentszékkel, nagy hang­súlyt helyez a pápai enciklikák kihir­detésére. Jogosult a pápai jelvények, a pápai pecsét használatára. A bazilika papságának liturgikus öltözéke is kü­lönbözik más templomokétól. Ha azt írjuk, nagy volt a tömeg a sza­badtéren megtartott szentmisén, ismétel­jük magunkat, de mégis: ekkora tömeggel valószínűleg még nem találkoztunk a máriabesnyői búcsún. A környék is, amerre csak a szem ellátott, tele volt emberekkel. Julius Janus pápai nuncius most hir­dette ki a pápai határozatot. Bevezető­ben a Szűzanyának adózott: összegyűl­tünk, hogy Rá bízzuk az életünket, mondta, természetes ez, hiszen már oly sok adományban részesültünk Tőle. Megemlékezett arról, hogy a magyar hí­vek már hosszú idő óta nagy tisztelettel veszik körül a templomot. Beer Miklós váci megyéspüspök 2007. május 2-án, a megyés püspököknek a pápánál tett szo­kásos ad limina látogatásán nyújtotta be a kérelmet, melyben a besnyői templom bazilika címéért folyamodott. Itt kö­szöntük meg, hogy a Szentatya helyt adott a kérelemnek. A nuncius kiemelte, a magyar nép, amely Máriának ajánlotta fel önmagát, a Szent Szűz oltalma alatt sok mindent átvészelt a századok során. Végül fel­szólított: imádkozzunk azokért is, akik elfelejtették a Mária házába vezető utat. (folytatás a 8. oldalon) Az ünnepélyes bazilikaavatásra bú­csúi szentmise kere­tében került sor, az elmúlt vasárnap, Kisboldogasszony, a Boldogságos Szent Szűz születése napja ünnepén. Koncertjegy Petőfi tér M: 28/411-000 H-Szoc9.00-22.00,1:15.00-22.00 VÁSÁR A Női pamut alsók most FÉLÁRON­­ I * pamut trikók és topok FÉLÁRON Triumph melltartók 1990.-tól férfi pamut zoknik és gyógyzoknik­*** fizet 3-at vihet akcióban Mindenkit szerettel vár a TÚRÁI ÉS TÁRSA TEXTILHÁZ Gödöllő, Gábor Áron u. 1. T: 28-545-115 Nyitva: H-P: 9-18, SZ: 9-13 V Testületi döntések Sportpályák Sátorral fedhető pálya is létesül a Táncsics úti sporttelep-fejlesztés I. ütemében. Az önkormányzat a be­ruházás megvalósítására a közbe­szerzési eljárást nyert Consolid Kft-vel köt szerződést. Erről és há­rom új pályázaton történő részvé­telről is egyhangú igennel döntött a képviselő-testület a Városházán szeptember 4-én tartott rendkívüli ülésen. A testület júliusban fogadta el a sportpálya beépítési koncepció ter­vét és meghatározta a fejlesztés be­fektetői tőke bevonásával megvaló­suló I. ütemének műszaki tartalmát. Eszerint egy műfüves edzőpálya (világítással, sátorfedési lehetőség­gel, csapadékvízgyűjtő- és vissza­forgató rendszerrel), egy vízszin­tes gyepes labdarúgó centrálpálya (300 fős lelátóval, világítással, csa­padékvíz gyűjtő és visszaforgató rendszerrel), továbbá két szabvány­­méretű salakos teniszpálya építésé­re vártak árajánlatokat. A közbe­szerzési eljáráson a Consolid Kft. tette a legjobb ajánlatot. A nyertes ajánlat szerinti feltételekkel meg­valósulhat a Táncsics úti sporttelep fejlesztésének I. üteme, az opcioná­lis ajánlat lehívásával a létesítmény lefedéssel készül el, mely igen jó kihasználtságot tesz majd lehetővé. (folytatás a 2. oldalon) Elektromos kerékpárok: Kerékpárok: 18.900. - tól 57.900.-tól Gödöllő, Kossuth L u. 58. Telj 28/419-319, 20/352-7445 — játszóház 3 szintes akadálypálya szülinapos rendezvények labdatenger gyermekfelügyelet ugráló bébisarok óriáscsúszda és még sok más! Nyitás: 2008. szeptember 12. Várjuk kedves vendégeinket! Cím: Gödöllő, Dózsa György út 152., a HS Fitness első emeletén (a TESCO mellett) Nyitva tartás: Kedd-Vasárnap 09-20 óráig Telefon: 06 28 416 635 Mobil: 06 30 610 1663 www.totagasjatszohaz.hu Kockázatos­­ életbiztosítás, kk befektetés nélkül! Például:10 évre 15 évre 20 évre 25 évre 3.000.00028.690 21.680 18.200 16.150 5.000.00047.830 36.140 30.330 26.890 10.000.00080.240 72.280 60.690 53.830 THM: 5,59% 5,36% 5,25% 5,19% BAR lista VÁGÓ ISTVÁN AJÁNLÁSÁVALI RÉGI vagy BIZTOSÍTÁSOS HITELÉT, VÁLTSA KI KEDVEZŐBB HITELLEL,AKÁR A MEGLÉVŐ HITEL ÉTSZERESÉT FELVEHETI! megoldható! Növekvő és újratölthető hitelkeret!] i gyors hitelek, akár 5 nap alatt 1­511*_*] Akár az ingatlan értékének 100 %-ig! ! Értékbecslési díj és közjegyzői díj nélkül Jövedelemigazolás nélkül isi­ akár előzetes költségek nélkül! Autócentrum Gödöllő 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi A. u. 1. Tel.: (06 28) 515-510 www.autocentrumgodollo.hu

Next