Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2009 (18. évfolyam, 25-46. szám)

2009-11-04 / 40. szám

8 Gödöllői Szolgálat Város-Kép A­KIKRE EMLÉKEZÜNK Gödöllő városához számtalan kiváló személyiség neve kötődik. Akár az irodalom, a képző- vagy előadóművészet, a tudományos élet vagy a politika területén nézünk szét, mindenhol találunk olyan ismert személyeket, akik Gödöllőhöz kötődnek. Vannak, akik országos hírnévnek örvende­nek, mások emlékét városunk lakói ápolják nagy tisztelettel. Sorozatunkban velük szeretnénk megismertetni kedves Olvasóinkat! Rónay György (1913-1978) Második osztályos gimnazista korától volt a gödöllői pre­montrei gimnázium tanulója 1924-től 1931-ig. A 2. osztály­tól a 7. osztályig Oszvald Arisztid volt az osztályfőnöke, az utolsó évben pedig Hermann Egyed. Mindvégig a konvik­­tus lakója volt. Harmadik osztályban kezdte el rendkívüli tárgyként tanulni a francia nyelvet. Majd az érettségi után francia-magyar szakos tanárként végzett a bölcsész karon. Érdekes, hogy ő, aki később oly sokat fordított franciából, a francia irodalom jeles tolmácsolója és hazai megismertetője lett, és ezért francia kitüntetést is kapott, a premontrei gim­náziumban szerezte meg ehhez az alapokat, franciából vé­gig kettese volt. Aktívan részt vett az iskola életében, sok közösségi fel­adatot vállalt. Az 1925-1926. évi iskolai értesítő a Jutalma­­zottak rovatban beszámol arról, hogy „N. N. nyugalmazott táblabíró Rónay György I­I. B. o. tanulónak egy ezüst serle­get adott az iskolai ünnepélyeken való lelkes szereplésé­ért...“ Az 1928-1929-es tanévben október 6-án délután az ifjúság Isaszegre ment, ahol a honvédszobarnál Rónay György VI. osztályos tanuló „beszélt lelkesen a magyar mártírokról”. Március 15-én pedig ő tartotta az ünnepi be­szédet, melyben „korát meghaladó mély és bölcs gondola­tokat tárt fel iskolatársai előtt”. Később már az intézet neves poétájaként emlegették. Az 1930-1931-es Premontrei Érte­sítő teljes egészében közli egyik versét, ami az 1930. de­cember 8-i iskolai ünnepségen hangzott el. írt verset Szent Imre herceghez, de a Kálmán herceg ás Erzsébet asszony cí­mű versét Resch Mihály, az iskola énektanára meg is zené­­sítette. 1931-ben érettségizett jelesen. Ez volt az 1924-ben indult gimnázium első érettségiző osztálya. A július 1-jén tartott szóbeli érettségi vizsgát személyesen tüntette ki je­lenlétével Klebersberg Kunó kultuszminiszter. Rónay a gödöllői művésztelep egyik tagjának, Remsey Jenő Györgynek a Tűzrakó című verseskötetét kapta ajándékba. Meghatározóak voltak számára a gödöllői évek. Fia, az irodalomtörténész Rónay László is meleg szeretettel ír a gö­döllői premontreiekről, neki is személyes jó ismerőse volt édesapja összes tanára. Rónay György visszajárt a gimnázi­umba, Zimándi Piusz a rend feloszlatása után is szinte csa­­ládtag volt Rónayéknál. Versben és regényben egyaránt so­kat emlegeti Gödöllőt. Gödöllő után egyetemi tanulmányait a budapesti tudo­­mányegyegyetem bölcsészkarán végezte, magyar-francia szakon nyert tanári diplomát. 1945-től a Vigilia szerkesztő­­bizottságának tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője. 1949-ben Szegeden doktorált francia irodalomból és ma­gyar történelemből. A Nyugat „harmadik nemzedék”-ének jellegzetes témái szólalnak meg első verseiben, melyek elsősorban világiro­dalmi kultúrájukkal keltettek figyelmet. Már rendszeresen publikált különböző folyóiratokban, amikor 1937-ben a Ré­vai könyvkiadóhoz került lektornak. 1943-ban Lovass Gyu­lával, Sőtér Istvánnal és Thurzó Gáborral alapítója és szer­kesztője volt az Ezüstkor című folyóiratnak. Életművét el­sősorban Babits Mihály példája inspirálta, de kezdettől ha­tottak rá az úgynevezett neokatolikus irodalom legnagyobb alakjai is (mindenekelőtt Paul Claudel). Keresztút című re­gényének megjelenése után (1937) támadások pergőtüzébe került, és évekig különböző álneveken írhatott csak tanul­mányokat a katolikus lapokban. Költői fejlődésére hatást gyakorolt a francia irodalom iránt érzett vonzódása. Pályáján az 1945 utáni években még több értéket közve­tített. Verseiben a világ szépségeire rácsodálkozó, azokért felelősséget érző ember hangja vált a legerősebbé, regényei­ben pedig az önvizsgálat eleme uralkodóvá. Nemzedéktár­saihoz hasonlóan újra meg újra visszatért a II. világháború kérdésköréhez, igyekezett választ találni a túlélők felelőssé­gére. Mint esszéíró, elsősorban a Nyugat nagy nemzedéké­nek íróiról rajzolt portrékat mint kritikus. Az olvasó naplója címmel több mint egy évtizedig rendszeresen áttekintette a kor magyar irodalmának legfontosabb műveit, legjellem­zőbb törekvéseit. Különösen nemzedéktársairól rajzolt ér­zékletes, hiteles arcképet. Műfordítói munkássága szinte minden európai nyelvre kiterjedt, legjelentősebbek a magyar műfordítás történeté­nek is fontos átk­apásait jelző tolmácsolásai, az úgynevezett analitikus fordítás kiemelkedő darabjai. Jelentősek a műfor­dítás elméleti kérdéseiről írt esszéi. Mint gondolkodó a mar­xizmus és kereszténység koegzisztenciájának megteremté­séért fáradozott, ilyen irányú munkásságáért nemzetközi ki­tüntetésekben is részesült. Rónay György diákkorában Az alkony éve című regé­nyében Gödöllőt helyszínként szerepelteti. A főszereplő, Szabó Miklós tíz-tizenkét esztendős korában a szüleivel járt egyszer Gödöllőn, s kellemes emlékei maradtak a település­ről. Hatalmas szállót, pompás teret, előkelő várost őrzött meg gyerekkori emlékezete. Mindig úgy gondolt Gödöllő­re, mint a többi jó hírű, patinás külföldi nyaralóhelyre, mint Badenra, Ischlre vagy Marienbadra, amelynek előkelő, kis­sé unalmas hangulatában egymásra talál az arisztokrácia és a szerény polgárság. E kellemes emlékek hatására felnőtt korában egyszer elhatározta, hogy Gödöllőn tölti a szabad­ságát. Ekkor persze csalódást okozott neki a város, nem azt találta, amit várt. „Első érzése, amint kora délután végig­baktatott a városkán, a csalódottság volt. A tér kopaszodó akácaival szegényesnek hatott, szélén félénken lapultak a házak, az óránként elcsörömpölő villamos szomorú vissz­hangot vert köztük, s a park fölött időnként végigcsapott a tehervonatok csüggedt sípolása. Az évek folyamán mintha a királyi kastély is összezsugorodott volna, roppant palotára emlékezett, s nem talált, csak tágas nyaralót, csukott zöld zsalugáterokkal. A göcsörtös gyökerek közt halott leveleket hintáztatva siklott tova a Rákos, ezt is nagyobbnak képzelte. Túl a partokon széles, enyhén kaptató út vezetett az állo­máshoz, mely előtt állandóan egy-két igáskocsi meg egy ütött-kopott bérautó rostokolt, ennek az útnak az aljában is patak csobogott, habot verve a zsilip lécei közt, a mocskos tajték hátán elrongyolt levelek szikkadtak. A szálló még sár­gább volt, nemrégiben mázolhatták be újonnan, ablakai va­kon bámészkodtak a térre, melynek fáin túl, a tar ágakon át, a mozi sivár, szürke, földszintes épülete látszott, s mellette jobbról is, balról is boltok, fakó, unalmas vidéki szatócsüz­letek. Csak az erdő volt szép, a roppant rengeteg, mely kö­rülölelte a várost, sárga, vörös, barna áradatával hömpö­lyögve a hegyoldalakon­­ az erdő, mely valósággal lezúdult a rendetlen utcákra, szétszórva a házakat s itt is, ott is szi­geteket formálva köztük: parkokat, kerteket, ligeteket.” A sárga szálló a múzeum épületében működött 1916-ig, az Uránia mozi pedig a Szabadság térnek körülbelül azon a ré­szén állt akkor, ahol ma az OTP van. Aztán különböző hely­színekre viszi szereplőit az író, a Gizella-fürdőhöz, a síne­ken túl a besnyői völgybe, a ma már nem létező százados hársfasoron át a barokk templomhoz. Az író érzékletes le­írásának köszönhetően megelevenedik előttünk a XIX. és XX. század fordulójának kisvárosa, s úgy érezzük, hogy szereplőivel együtt mi is ott sétálunk a régi Gödöllő fái alatt. Forrás: 6. Morva Mária, írók és múzsák Gödöllőn 2009. NOVEMBER 4 Eredetileg a Vatikánba szánta a Mag apoteózisát Amerigo Tot Emlékére Amerigo Tot (Tóth Imre) 2009- ben lenne 100 esztendős. Ezen kerek évforduló alkalmából az Amerigo Tot Emlékév keretein belül neves intézmények és civilszervezetek bevonásával Budapesten és vidéken számos tematikus kiállítást és előadást rendeznek. Az események célja, hogy bemutassa az elfeledett életművet, és felhívja a figyelmet arra, hogy a kultú­rát nem csupán megteremteni, hanem ápolni is kell. 1909. szeptember 27-én született Amerigo Tot (Tóth Imre) Fehérvár­csurgón. Érettségi nélkül vették fel az Iparművészeti Főiskolára (akkor Min­­tarajziskola), a tanulás mellett a Piatnik kártyagyárban dolgozott, és tagja volt Kassák Lajos Munka Körének. 1931-ben felvételt nyert a Bauhaus­­ba, majd Berlinben és Olaszországban folytatta tanulmányait. Az olasz fővá­rosban portré- és szobafestésből élt, hajléktalanszállón lakott. Idővel sike­rült ösztöndíjat szereznie a Római Ma­gyar Akadémián és felvette az Amerigo Tot nevet. Ekkor született alkotásain, főleg portrékon és reliefeken a rene­szánsz és az antik római és etruszk mű­vészet hatása érezhető. Az 1940-es évektől számos szobra már az absztrakt művészet jegyében született; a Kavicsasszonyok sorozat darabjai és más figurális szobrai zö­mök, erős nőalakokat jelenítenek meg. 1946-ban a római Magyar Akadémia tanácsadója lett, és bár hívták haza, in­kább olasz megbízatásokat vállalt. Pá­lyázott a vatikáni Szent Péter templom bronzkapujára, 1948-ban pedig meg­nyerte a Termini pályaudvar frízeinek pályázatát; a munkával 1953-ban ké­szült el. A színes egyéniségű Tot a munka mellett volt autóversenyző, dip­lomata, koreográfus, sőt filmszínész is, a Keresztapa trilógia második részében az Al Pacino által játszott Michael Cor­­leone egyik testőrét alakította. Rómában halt meg 1984. december 13-án. A budapesti Farkasréti temető­ben helyezték örök nyugalomra. Hazai művei közül kiemelkedik a Gödöllőn, a Szent István Egyetem au­lájában található „A mag apoteózisa” című dombormű, amelyről 1981-ben így nyilatkozott: „A Magnak az apo­teózisát akartam megcsinálni bronz­ból... A mag az egy általános gondolat, nemcsak a mag, mint növény,hanem a mag, mint kezdet, a biológia. Mint gondolat összetartozik mag és föld és nő...“ Mi a Mag apoteózisának a története? Azzal kell kezdeni, hogy a korabeli be­ruházási előírások szerint a bekerülési költség bizonyos százalékában képző­művészeti alkotásokat kellett rendelnie a beruházónak. Az épület tervezője is számolt ezzel. Több pályázatot írtak ki a hatalmas falfelület művészeti célú, méltó hasznosítására, ám sikertelenül. Az egyetem vezetése nem szeretett volna valami sematikus megoldást (például Mag­vető földműves) elfogad­ni. Amikor Amerigo Tot megismerte a pályázatot, már kész volt a terv. Azt ugyanis még 1970-ben - a Vatikán kiírására - a Szent Péter Bazilika utol­só kapujára készítette. A sokat reformáló pápa, VI. Pál tetszését nyilvánította a pályázatról. Üdvözölte az alkotás organikus, plasztikai formarendjét, gondolati tartalmát. A megbízást, szerencsénk­re, mégsem Amerigo Tot kapta meg a vatikáni megrendelőktől. Megemlékezés a hőseinkről Halottak napján Gödöllő város önkormányzata október 30-án, pénteken halottak napi megem­lékezést tartott a Szabadság téri I. és II. világháborús emlékműnél, ahol mű­sorral és koszorúzással tisztelegtek az áldozatok emlékének. Madarászi László, Bucsyné Prém Katalin és Rehorovszky Gábor irodalmi műsora után Pintér Zoltán alpolgármester mondott beszédet.

Next