Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2016 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2016-11-08 / 38. szám

2 GÖDÖLLŐI SZOLGÁLAT Közélet SZABÁLYOSAN, KARBANTARTÁSSAL, ODAFIGYELÉSSEL ELŐZZÜK MEG A TRAGÉDIÁT! Az egész országot megrázta a nemrég Szudán történt tra­gédia, amelyben két gyermek vesztette életét szénmonoxid mérgezésben. Sajnos, nem múlik el úgy fűtési szezon, hogy ne történne néhány ha­sonló eset. A védekezés szó szerint létkérdés. A szén-monoxid az emberi érzék­szervek számára „láthatatlan”, hisz ez egy színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél egy kicsivel könnyebb, mérgező gáz, amely tökéletlen égés során jön létre. Belélegezve gátolja a vér oxigénszállító képességét, mivel erősen kap­csolódik az oxigént szállító hemoglobinhoz. A szén-mo­­noxid-mérgezés nehezen észrevehető, hiszen annak tü­netei: rosszullét, szédülés, fej­fájás, hányinger és fáradtság könnyen összetéveszthetőek egyéb betegségek tüneteivel. Magas szén-monoxid-kon­­centráció esetén ájulás, és né­hány percen belül halál is beállhat. A szén-monoxid keletkezését több probléma is okozhatja: a nyílt láng­gal égő készülék nem rendeltetéssze­rű használata, a szabálytalan kivite­lezés, illetve a műszaki felülvizsgálat vagy ellenőrzés elmulasztása. Amikor hirtelen vált hidegre az idő­járás - ahogy ez idén is történt - sok esetben elmarad a tüzelő­ berende­zések és az égéstermék - elvezető rendszerek szakemberrel történő el­lenőrzése, ami növeli a kockázatot. A nem rendeltetésszerű használat kö­vetkeztében jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetek alakulhatnak ki, de nem rit­ka a fizikai robbanás sem. Nagyobb eséllyel rakódik le káros anyag az olyan égéstermék-elvezető rendszer­ben, amelyben hulladékot vagy más, nem megfelelő tüzelőanyagot éget­nek, az elzáródott kéményből pedig a káros anyagok visszaáramolhatnak. Ezek a veszélyforrások a megfelelő használattal teljesen kiküszöbölhető­ek! A szabálytalan kivitelezés miatt az égéstermék visszaáramolhat, a tüze­lő-fűtőberendezések meghibásodhat­­nak. A zárt térbe visszajutó gázok, így a szén-monoxid már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelentenek az ott tartózkodókra. A rosszul bekötött eszköz gyakrabban meghibásodhat, azt gyakrabban kell javítani és rövidebb idő alatt tönkre­megy. Ezért is fontos, hogy megfele­lő minőségű termékeket vásároljunk, a tervezést és a kivitelezést pedig szakember végezze el! A műszaki felülvizsgálat és ellenőr­zés fontos feltétele a fűtési rendszer biztonságos működtetésének, hiszen időben kiderül, ha valamilyen kar­bantartási vagy javítási munkára van szükség. Fontos, hogy ezt a munkát is minden esetben szakember végez­ze, épp úgy, mint szükség esetén a ja­vítást. A fűtési rendszer valamennyi elemét ellenőriztetni kell az előírás szerinti időszakonként! A szén-monoxid-mérgezés embert és házi állatot egyaránt fenyeget, ám a kockázat jelentősen csökkenthető a tüzelő, fűtő és főző berendezések rendszeres karbantartásával, a lakás megfelelő szellőzésének biztosításá­val, illetve azzal, ha olyan helyiség­be ahol nyílt lánggal üzemelő beren­dezés van, szén-monoxid-érzékelőt telepítünk. De az érzékelő is csak akkor nyújt megfelelő védelmet, ha a használati utasításnak megfele­lő helyen és módon van telepít­ve. Érzékelőt a fűtéstechnikai be­rendezéseket árusító szaküzle­tekben lehet beszerezni, de a nagyobb bevásárlóközpontok­ban is találhatunk. Fontos, hogy vásárlása előtt tájékozódjunk a megvásárolható készülékekről, csak megbízható cégtől, minősített eszközt vásároljunk, s annak karban­tartásáról is megfelelően gondoskod­junk!!! A szénmonoxid érzékelőkről töb­bek között a katasztrofavedelem. hu oldalon tájékozódhatnak. Ha a szén-monoxid-mérgezés tüne­teit (fejfájás, émelygés, szédülés) észleli magán vagy a környezetében lévő emberen, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot! Forrás: www.katasztrofavedelem.hu MÁS IDŐJÁRÁSI ÉS ÚTVISZONYOK, MÁS FELSZERELÉS IDEJE TÉLI GUMIRA VÁLTANI! Az elmúlt héten már nem csak az őszből, hanem a télből is ízelítőt kaptunk, a hajnali és a reggeli órákban városunk­ban is fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A kellemes hét­végét követően a következő napokra is hideg napokat ígér a meteorológia, ami fokozott figyelmet és felkészülést igé­nyel a gépkocsivezetőktől. Ha az időjárás és az útviszonyok szükségessé teszik, a VÜSZI munka­társai azonnal gondoskodnak az utak járhatóságáról, ez azonban nem pó­tolja sem a téli gumit, sem a nagyobb odafigyelést. Erre figyelmeztetett a napokban a rendőrség is. A téli hónapokra történő felkészülés jegyében fontos szem előtt tartani, hogy a nyári gumi 7 Celsius-fok alatt már nem teljesíti feladatát. A megfe­lelően megválasztott téli autógumik­kal vészfékezés esetén jelentősen lerövidül a féktávolság, mely főleg az autópályákon, nagy sebességgel való közlekedés esetén akár életet is menthet. A téli gumik használa­ta a csapadék kellő elvezetésével és a biztonságosabb úttartással a zord körülmények közötti egyenletes ha­ladást biztosítja. Minden járműre csak olyan méretű gumiabroncsot szabad felszerelni, amilyet a jármű­gyártó cég meghatározott. A műszaki biztonság egyik alapkövetelménye a futómű és a gumik kifogástalan álla­pota. Novemberben már gyakori a köd, a szitáló hó, a csúszós utak, a fagy­pont körüli hőmérséklet. A száraz és csúszós utak hirtelen válthatják egy­mást, mely különös óvatossá­got és figyelmet kíván, amely a nyáritól lényegesen eltérő vezetéstechnikát igényelhet. Nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kocká­zata, és egy esetleges rossz manő­verezés esetén a hibák könnyebben korrigálhatóak. Növeli a baleseti kockázatot az is, hogy a pára, a köd erősen rontja a tá­volságbecslő ké­­­pességet, a tárgyak valóságosnál távolabbinak tűn­hetnek. A külföldre in­dulók számára fontos, hogy az utazást megelőzően tájékozódjanak, hogy az érintett, és a célállomás sze­rinti országban vezettek-e be olyan jellegű korlátozást, amely például a téli gumik, vagy a hólánc kötelező használatára irányul. Ha igen, akkor a szükséges felszerelések nélkül ne induljunk útnak, mert ezek meglétét akár az adott ország területére való belépésnek is a feltételévé tehetik. Forrás: police.hu 2016. NOVEMBER 8. -V l­ .. ... ' TCU BEFEJEZÉSHEZ KÖZELEDNEK A MUNKÁK BELVÁROSI FEJLESZTÉSEK (Folytatás az 1. oldalról) A munka ezt követően a Lumniczer utcában folytatódik, s a tervek sze­rint a hónap végére itt is elkészülnek a burkolati munkák is, s ezzel lezárul a fejlesztés I. üteme. A II. ütemre 2017 nyarán, az iskolai szünetben kerül sor, ekkor a Petőfi téren és a Lumniczer utcában tel­jes burkolat rekonstrukció történik majd. A szakemberek többek között azért döntöttek a két ütemben történő munkavégzés mellett, hogy a tanítási időben minél hamarabb vissza lehes­sen adni a forgalomnak az érintett utcákat, továbbá a burkolatépítési munkák nyáron jobb körülmények közt végezhetők. A Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában még dolgoznak, de már folyik a járda aszfaltozása, és a tervek szerint halad a járda melletti szivárgó vízelvezetés kialakítása is, ami a Lumniczer utca új csapadékvíz csatornájába veze­ti majd bele a területen összegyűlő csapadékot. A járda munkálatai mel­lett a napokban a Szőlő utcánál lévő buszmegálló felújításán dolgoznak a szakemberek. Bár az egyik legnagyobb idei váro­si fejlesztés, a Testvérvárosok útja rekonstrukciója már befejeződött, a napokban mégis új munka kezdődik a területen. Az út mellé fasort tele­pítenek, több mint ötven gömbkőris szépíti majd a környezetet. A fákat úgy választották ki, hogy azok lég­vezeték alá is telepíthetők, magassá­guk miatt a későbbiekben nem lesz szükség erőteljesebb visszavágásra, csonkolásra. jk FELHÍVÁS - KÖLTSÉGVETÉSI ÜGYINTÉZŐ MUNKAKÖR A Gödöllői Polgármesteri Hiva­tal államháztartási számvitelben, gazdálkodásban jártas, szakirányú végzettséggel és gyakorlattal ren­delkező munkatársat keres költ­ségvetési ügyintéző munkakörre, a Költségvetési Irodára. Képesítési előírás: I. besorolási osztályban: Felsőok­tatásban szerzett gazdaságtudo­mányi, közszolgálati, műszaki me­nedzser, gazdasági agrármérnöki, jogi, szakképzettség, vagy felsőok­tatásban szerzett szakképzettség és gazdaságtudományi, statisztikai, informatikai, műszaki, logiszti­kai felsőfokú, illetve mérlegképes könyvelő szakképesítés II. besorolási osztályban: Gazda­sági középiskolai végzettség, vagy középiskolai végzettség és gazda­ságtudományi, statisztikai, banki ügyintézői, informatikai, műszaki, logisztikai, menedzserasszisztens szakképesítés Államháztartási szakon szerzett mérlegképes könyvelői végzettség, szakmai tapasztalat előnyt jelent. Bérezés a közszolgálati tisztvi­selőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján. A jelentkezéseket az önéletrajz megküldésével személyesen vagy postai úton kell benyújtani Gödöl­lő város jegyzőjének címezve (Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző, 2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.) Jelentkezési határidő: 2016. november 30. Dr. Nánási Éva sk. címzetes főjegyző Gödöllői Szolgálat Kiadó: Magyar önkormányzatiság Fejlesztéséért Alapítvány. A kiadásért felel: Vella Nándor. Társadalmi mb. felelős szerkesztő: L. Péterfi Csaba. Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság út 6. Postacím: 2101 Gödöllő, Pf. 385. Web: www.szolgalat.com E-mail: info@szolgalat.com, Tel.: 06-20/5255-366. Nyomdai előállítás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdavezető. A nyomdai előállítás ideje: a megjelenés előtti nap. Megrendelési szám:38/2016. ISSN 1218-2087

Next