Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2019 (28. évfolyam, 1-39. szám)

2019-09-17 / 29. szám

2 GÖDÖLLŐI SZOLGÁLAT KÖZELET "■4ÍW ! : mUV 2019. SZEPTEMBER 17. BAROKK RANDEVÚ 30 perc című műsorunk eheti vendége dr. Ujváry Tamás a Gö­döllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója volt. A kastély első em­berével a tárlatvezetői múltjáról, a felújításokról, a hihetetlen gazdag programokról és arról az illusztris társaságról beszélget­tünk, melynek a gödöllői kastély is a tagja. - Zenepedagógusi családba született. Hogy kötött ki a Gö­döllői Királyi Kastély élén? - A szülői és a családi min­ták alapvetően befolyásolják az embert. Vagy azért, mert próbá­lunk annak megfelelni, vagy ka­maszkorban elkezdünk ellene küzdeni. Számomra mindkettő adott volt. A kultúra szeretetét a szüleimnek köszönhetem. Ka­maszkoromban úgy gondoltam, hogy én mégsem ezen a vona­lon szeretnék dolgozni, hanem jogász leszek. Elvégeztem az egyetemet, dolgozni kezdtem a szakmám­ban, de nem éreztem jól magam. Hiányzott a művészet, a szép, az a közeg, amit meg­szoktam gyerekként, így visszatértem Gö­döllőre a kastélyba, aztán a sors úgy hozta, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy három éve én irányíthatom a kastélyt. -Világviszonylatban van-e valami egye­di a gödöllői Grassalkovich-kastélyban? -Azt gondolom, hogy nem is egy, hanem sok ilyen van. Hihetetlen jó elhelyezkedé­se van a kastélynak, hiszen egy kétmilliós nagyváros mellett található, ahol dübörög a turizmus. Húsz percre van a ferihegyi repülőtér, két autópálya öleli közre, tehát minden adottsága megvan, hogy könnyen elérhető legyen a turisták számára. Ráadá­sul építészetileg is nyújt olyan különleges­ségeket, szépségeket, amiket máshol nem lehet megtapasztalni. És van még egy nagy előnye, amit nem lehet elvenni tőle sosem. Hogy olyan mítoszhoz, személyhez kötődik a hely, akit a világon mindenhol ismernek, ez pedig Erzsébet királyné személye. - Erzsébet Ázsiában, főleg Kínában és Japánban különösen népszerű. Miért? - Valóban, az idei évben már valószínű­leg a kínai vendégek száma lesz a külföldiek közül a legmagasabb. Megelőzik az osztrá­kokat, németeket. Ezért mi persze teszünk is. Jártunk például Erzsébet királyné hason­másával Kínában. Mindenki ismeri Kínában Erzsébet királyné személyét. A háromrészes Sisi-filmet Kínában engedték vetíteni, így tényleg mindenki tudja, hogy milyen kötő­dése van Magyarországhoz, illetve Gödöl­­lőhöz. - A kastély utolsó felújítása 2010-ben történt meg, akkor uniós és városi forrás­ból a lovarda készült el. Mikor folytatódik? - Sajnos a kastélynak majdnem a fele ro­mos, illetve most már életveszélyes is, eddig mindössze 54 százaléka lett felújítva. Ugyan­akkor számos jogi kérdést kell tisztázni. Ke­vesen tudják, hogy a kastély épületegyüttese és parkja nem egy helyrajzi szám alatt szere­pel. Van olyan része a kastélynak, ami nem is a gödöllői kastélytársaság vagyonkezelé­sében van. Ezeknek a jogi kérdéseknek a tisztázása az első lépés. Ezeket megkezdtük és reményeim szerint záros határidőn belül a végére is jutunk a folyamatoknak. Ennek az egyik jele például az, hogy a Kastélykápolnát augusztus-szeptemberben a látogatók ismét birtokba vehették. Nagyon sokáig még kul­csunk sem volt hozzá. Készülnek olyan funk­ciótervek, amik alapján az építész-tervezők a felújítási terveket el tudják készíteni.­­ A Grassalkovich-kastély tagja az Eu­rópai Királyi Rezidenciák Szövetségének, melyben olyan híres helyek vannak, mint Versailles, a Kreml vagy az Ermitázs... - Ez a szövetség valóban neves tagokból áll, 30 intézet tagja, 17 országból. Meghívás alapján lehet bekerülni és számos kritérium­nak kell megfelelni. Az, hogy a Gödöllői Ki­rályi Kastélyt meghívták és beválasztották, már önmagában komoly presztízst jelent. Idén Monacóban volt az éves közgyűlés, itt választották meg a szervezet vezetősé­gét. Büszkén mondhatom, hogy elnökségi tagnak választottak engem is. Van egy kö­zös uniós pályázat 200 ezer euróval, ami­ből programokat valósítunk meg különböző helyszíneken. Ennek a koordinálását bízták rám. Sokat lehet egymástól tanulni, ugyan­akkor nemcsak mi tanulunk ezektől a szer­vezetektől, hanem számos olyan példa van, amiben mi vagyunk a pozitívum. Idén tél ele­jén egy kétnapos workshopot szervezünk a gödöllői kastélyban, amire már 11 országból jelentkeztek szakemberek. Az ajándékboltok és múzeumi kereskedés lesz a téma. - Mik voltak a most véget ért nyár legki­emelkedőbb eseményei? - Fontos számunkra, hogy valóban ne csak egy szép kulissza legyünk és ne csak egy mítoszból éljünk, ami valljuk be, egy idő után megkopik, hanem újabb élményeket nyújt­sunk az idelátogatóknak. Csak az idei évben 107 koncertünk és 101 szín­házi előadásunk van. Hihetetlenül színes a kí­nálatunk, vannak hagyo­mányos rendezvényeink, például a Koronázási Hétvége, de nagyon nép­szerű volt Janza Kata és Dolhai Attila musi­calestje. A népzenéből Pál István Szalonna és Bandája lépett fel nálunk, a komolyabb műfajokból pedig a Barokk Randevú rendezvénysorozat volt kiemelkedő. - Mi várható az őszi-téli szezonra? Az elmúlt hétvégén nyitottuk meg idő­szaki kiállításunkat, amin 120 festményt lehet megtekinteni. Ezek az elmúlt 150 év legjelentősebb magyar festőinek alkotásai: Szinyei Merse, Munkácsy, Paál László, de természetesen Remsey-alkotás is van. Ok­tóber elején megint lesz Hárfafesztivál, októ­ber végén pedig Liszt-fesztivál. Ezen feszti­vál kapcsán lesz egy kínai napunk is. - Európában is ritkaságnak számít a Gödöllői Barokk Kastélyszínház, ahol színdarabok és operaelőadások vannak. -A kastély színháztermét 2002-ben újítot­ták fel. A leírások alapján úgy tudjuk, hogy ez Magyarország legrégebbi színházi épülete. Picike kis ékszerdoboz, mindössze 100-120 néző fér el benne. Sokat gondolkodtunk és arra jutottunk, hogy nem vendégelőadásokat kell bemutatni, hanem hozzunk létre olyan kamaradarabokat, amiket kortárs magyar írók írnak és Gödöllőhöz kötődnek. Az első ilyen premier darabunk az Ady 100 évfordu­ló kapcsán Lédáról szól. A következő dara­bunkat decemberben mutatjuk be. Erzsébet királynéról szól, a címszereplő Gubás Gabi. Az sem titok, hogy a következő évre mivel készülünk. Jövő nyáron szeretnék egy Gras­­salkovich-történetet bemutatni. Jaeger (A interjú teljes terjedelmében a szolgalat.com-on és a Facebook-oldalunkon olvasható. A beszélgetés a Gödöllő Net TV Face­­book-oldalán tekinthető meg) Gödöllői Szolgálat Kiadó: Magyar Önkormányzatiság Fejlesztéséért Alapítvány. Társadalmi mb. felelős szerkesztő: L. Pétert! Csaba. Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság út 6 Postacím: 2101 Gödöllő, Pf. 385 Web: www.szolgalat.com E-mail: info@szolgalat.com. Tel.: 06-20/5255-366. Nyomdai előállítás: Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: 1­­orváth Gábor Ferenc nyomdavezető. A nyomdai előállítás ideje: a megjelenés előtti nap. Megrendelési szám: 29/2019. ISSN 1218-2087

Next