Hajdúsámson - Sámsoni Hírlap, 1996 (2. évfolyam, 1-11. szám)

1996-01-01 / 1. szám

dése, átgondolt, felelősségteljes döntései, a hivatali dolgozókkal, vezetőkkel való jó együttműködés alapján 1995. évben az alábbi eredményeinkről számolhatunk be e rövid felsorolással:­­ Költségvetési gazdálkodásunk rentábilis, hitelt nem kellett felvenni. A település, az intézmények és a hivatal működése az év utolsó nap­jaiban is biztosított. - Januárban elindult a "Sámsoni Hírlap", az önkormányzat lapja. A lakosság örömmel fogadta és ol­vassa. Ezzel komoly előrelépést tettünk a lakosság tájékoztatása érdekében. -Ingatlancserével megoldottuk a temető bővítését legalább 20 évre. - Megnyitottuk a Szolgabíró lakóte­lepre vezető lezárt utat. -A képviselő-testület megalkotta és jóváhagyta az 1200-as évek óta lakott Hajdúsámson település jelképeit, címerét, zászlaját, pecsétnyomóját. - Az I. negyedév végén meg­nyitottuk a kisóvodát. - Befejeződött és átadásra került a telefonhálózat - Új telefonközpontot és hálózatot építettünk a Polgármesteri Hiva­talban. - Megépült és átadásra került a község gázvezetékhálózata, melyet 10 millió kölcsönnel segítettünk (időben visszafizetésre került). - Szilárd burkolatot kapott a Szatmári utca. - 550 lakásban bekötötték a gázt, a bekötéseket folyamatosan segíti a hivatal. - Járda épült az Általános Iskola és az ABC-üzlet közötti szakaszon. - 6-8 évre kulturálttá, hasz­nálhatóvá tétettük a szeméttelepet. - A II. félévben beindult a településen a szervezett szemét­­szállítás. - Több, mint 10 millió forintos költséggel korszerűsítettük a Központi Általános Iskola, a Kossuth utcai iskola, a Szatmári úti kisegítő iskola és az Egészségház fűtési rendszerét. A gáztüzelésre való átállással kiváltottuk a drága olajtüzelést. - Fejlesztettük a vízvezeték hálózatot (Szatmári, Garai, Ibolya és Diósvár utcákon! - Fejlesztettük a villanyvezeték hálózatot (Szolgabíró 30 építési telek, Ág-Rákóczi utca, Árpád u. zug 21-23 sz., Sámsonkerti imaház, a település területén több közvilágítási lámpa felszerelése). - Kedvezményes telkeket biz­tosított a képviselő-testület a cigány kisebbség részére a Dankó-telep folyamatos felszámolása érdekében. A házak folyamatosan épülnek, illetve már felépültek. - Befejezés előtt, szakhatósági véleményezésen van a település Általános Rendezési Terve. - Év közben megoldottuk a gyer­mekorvosi ellátást, védőnői szol­gálatot, jelenleg a második gyermek­­orvosi állás betöltése van folya­matban. - Az egészségügyi ellátás, orvosi ügyelet jónak értékelhető. -A patika privatizációja megtörtént, a képviselő-testület bérbe adja 1996. január 1-től, a szerződés folyamatban van. - A szociális ellátás megfelelő, fejlesztése folyamatban van. - Támogattuk a helyi református, katolikus egyházat anyagilag. - A pünkösdista gyülekezet Sámsonkerti imaházához villany­­vezetéket biztosítottunk. - Támogattuk a helyi labdarúgó csapatot, jelenleg a tabella 2. helyén áll a megyei első osztályban. -Az általános iskolások részt vettek az Olasz foci-suli bajnokságban, me­lyet szintén támogatott a testület. - A közművelődés személyi prob­lémáját a testület megoldotta. 1996- ban e terület átértékelése szükséges. - Megalakult a Polgárőrség és működik, segíti a település köz­­biztonságát, a rendőrség munkáját. - Tagja lettünk a Magyarok Világ­­szövetsége Hajdú-Bihar megyei Szervezetének. - Tagja lettünk a Debreceni és a Környező Települések Agglome­rációs Társulásának. - A képviselők egész évben rend­szeres ügyfélfogadást tartottak minden héten. A leírtakon túl sok egyéb kisebb, de a lakosság és a község szem­pontjából jelentős feladatokat oldot­tunk meg a napi munkák során. Az oktatási és egészségügyi intéz­mények működését külön nem érté­keltem, mivel ezzel a képviselő-testü­let évközi rendes ülésén foglalkozott. Az értékelésen túl javaslatot tettem a képviselő-testület és a bizottságok 1996. évi működésének segítése érdekében. 1. ) Javaslom csökkenteni az önkormányzati ülések számát, megfelelő elosztással évi 8-ra. Ennek feltétele: a szakbizottságok elé kerü­lő anyagokat a hivatal részéről ala­posabban, tervszerűbben és a fontossági sorrendek figyelem­­bevételével kell előkészíteni. 2. ) Javaslom a hozott határozatok számának csökkentését a végre­hajtás érdekében. Kisebb jelen­tőségű ügyekkel (pl. 5-10.000,-Ft-os támogatás odaítélése,bérleti szer­ződés, stb.) felesleges a testületet terhelni, polgármesteri hatáskörben is elintézhető. 3. ) A Településüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság kiszolgálását és működését javítani szükséges. A hivatalt érintően intézkedek, a bizott­ságot érintően az elnöknek van teendője. 4.) Javaslom a hivatalt érintően a településüzemeltetési, beruházási, fejlesztési és építési hatósági szak­területen a személyi, szakmai feltételek rendezését.Ehhez kérem a képviselő-testület támogatását. Ezen a területen a munka javítása érde­kében sürgős intézkedés szükséges. Az 1995. évi tevékenység érté­kelésénél összességében megál­lapíthatjuk, hogy a képviselő-testü­­let minden tagja nagy felelősségtu­dattal, a település iránti elkötelezett­séggel, mértéktartással végezte munkáját. A képviselők napi munkájuk mellett vállalták a sokszor idegfeszítő vitákat, nehéz döntéseket, ki-ki igaz­ságérzetének megfelelően. A nehéz gazdasági helyzetben csak így tud­tunk eredményeket elérni, melyeket felemelt fejjel, nyíltan vállalhatunk a község lakossága előtt. Becsülettel, tisztességgel dolgoztunk telepü­lésünk, Hajdúsámson fejlődése érdekében 1995. évben. Hamza Gábor polgármester Rendelet a gépjárműadó mértékéről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/1995. /XII.28./ ÖR. számú rendelete a gépjárműadó mértékéről Hajdúsámson Nagyközség Önkormány­zata Képviselő-testülete­­ az önkor­mányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§/1/bekezdése, valamint az 1995. évi XCVIII. törvény 11.§ és 17.§­­a alapján­­ a belföldi gépjárművek adójának mértékéről a következő rendeletet alkotja: 1.§ A rendelet hatálya a Hajdúsámson nagyközség illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkező a gép­jármű forgalmi engedélyének tulaj­donosi rovatában az év első napján feltüntetett tulajdonosra vagy üzemben­tartóra /üzemeltetőre/ terjed ki. 2-§ /1/ Az évi adótétel mértéke - a 121 bekezdésben foglaltak kivételével - a gépjárműnek a forgalmi engedélyben feltüntetett saját tömege /önsúlya/ minden megkezdett 100 kilogrammja után 400,-Ft. 121A motorkerékpár, a lakópótkocsi, a lakóautó és a sátras utánfutó adójának mértéke évi 2.000,-Ft. 3§ Ez a rendelet 1996. január 1. napján lép hatályba. 2 Sámsoni Hírlap

Next