Hajdúsámson - Sámsoni Hírlap, 2017 (23. évfolyam, 1-6. szám)

2017-10-01 / 5. szám

É HÍREINK Elkészítettük a Hajdú utcai slambucot, melyhez közösen adtuk a hozzávalókat. Volt, aki a kertjében termesztett vegyszer­­mentes hagymát, paprikát hozta, akadt, aki a házi húsos füstölt szalonnával gaz­dagította e finom étel ízét. Még házilag készített tészta is került bele. Természe­tesen több háziasszony több­féle tésztát, burgonyát hozott, de így lett igazán ízletes a végeredmény. A gyerekek részére ismét volt ugrálóvár. A repertoár idén szélesedett, mert csillám tetoválást is lehetett kérni. Ez nemcsak a gyerekek, hanem a fiatal anyukák körében is nagy sikert aratott. Még portrékészítés is színesítette a kínálatot. A készülődés alatt megvitattuk az elmúlt egy év eseményeit. Év elején egy kislán­­nyal gyarapodott az itt lakók létszáma. Egy család elköltözött, helyettük újabb ifjú pár érkezett hozzánk. Kívánjuk nekik, hogy érezzék jól magukat közöttünk. Jókat beszélgettünk, nevettünk. A gyerekek hatalmasat hancúroztak, kacagtak. Élvezték a nagy tér kínálta lehetőséget. Egy napra megint magunk mögött hagytuk a gondo­kat, s kicsit gyerekzajtól volt vidám az utca. Jó a Hajdú utcán ilyen jó emberek társasá­gában élni. Halmai Gizella Szüreti felvonulás RÉGI SZOKÁST ÉLESZTETT ÚJJÁ HAJDÚSÁMSON VÁROSA SZEPTEMBER 30-ÁN A HAGYOMÁNYŐRZŐ SZÜRETI FELVONULÁSSAL. Nagyon jó volt látni, hogy a lakosok men­­nyire megörültek­­ az utcákon, a piacon, Martinkán - a lovas fogatok felvonulásá­nak, a hagyományőrző bemutatóknak. Végállomása a Szüreti felvonulásnak a Martinkai Közösségi Ház volt. Rendez­vényünket megtisztelte Tasó László a Miniszterelnökség államtitkára, ország­­gyűlési képviselő. A mulatságra látoga­tók ehettek a nagy üstben készült finom húslevesből és a házi süteményekből, amelyet a Martinkai Baráti Kör és Őszirózsa Nyugdíjasklub készítettek. Köszönjük mindenkinek a munkáját, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Muzeális Intézmény dolgozóinak a szervezést, a Hajdúsámsoni Polgárőr Egyesület és a hajdúsámsoni KMB rendőreinek a közreműködést, a fo­­gatosoknak, hogy felkérésünket elfogadták és hintóikkal, szekereikkel részt vettek a felvonuláson. Találkozzunk jövőre is! Dandé Lászlóné alpolgármester HÍREINK /SÁMSONKERTI HÍRMONDÓ Újabb esemény a Hajdú utcán SÁMSONKERTBEN IDÉN IS MEGTARTOTTUK A 2. HAJDÚ UTCAI SZOMSZÉDOSOT. Szeptember 16-án 50 éves osztálytalálkozóját tartotta az 1967-ben elballagott 8.a osztály Hajdúsámsonban. Délután 4 órakor újra becsengettek az A osztályba, sajnos már nem teljes létszámmal. A megjelentek volt tanáraikkal, Fürtös Sándornéval, Kondor Istvánnéval és Szabó Imrénével emlékeztek a régi diákévekre. Dandé László HÍREINK

Next