Hosszúhetény - Zengő, 1991 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1991-02-01 / Próbaszám
ZENGŐ 2 . .................... Lássuk meg egymást! Lássuk meg a környezetünket! Lássuk meg mink van! Van egy családunk, egy falunk, barátaink. Van eszünk. Van lelkünk, tehetségünk és van két karunk. Van egy csodálatos, a turizmusra rendkívül csalogatóan ható természeti környezetünk. És ha ez semmi, akkor beduinnak valók vagyunk a Góbi-sivatagba, mert éhen vesznénk a Kánaánban is. Meg kell keresni a mozgásba lendítő tőkét, energiát és embereket. Az álmom, hogy egyszer "kilátótorony" áll majd a Zengő tetején, ahonnan nagyon messzire lehet látni, csak álom még. De, legalább álmom van. És van mától fogva egy lap is. Most már csak rá kell jönni, hogy és mire használjuk. Eszembe jut a szegény asszony legendája, aki kincsek után kutatva a hegy gyomrában hagyta gyermekét. Igaz, ez a hegy a jajveszékelésről kapta a nevét. Csak akkor van esélyünk, hogy visszakapjuk a gyermeket is, a kincseket is, ha ebben a kórusban benne van valamennyiünk hangja, a mi hangunk. Csak akkor zeng a Zengő, és mi ezt kérjük Öntől,ezt a hangot! Pető Sándor főszerkesztő _______________________________________________j _________________________________________________ Kedves Olvasóink! Pető Sándor főszerkesztőnk emelkedettebb hangú, lapindító sorait, hadd kövesse egy hétköznapibb megfogalmazású, némileg gyakorlatiasabb, de hasonlóképpen kérő jellegű néhány mondat. Mint ismeretes, e lapot néhányan az újságcsináláshoz kedvet érző, hosszúhetényiek szerkesztjük. A lap beindításának tervezése és a szervező célú, vidéki körútjaink idején /melyek az alább felsorolt helységeket érintették/, hittünk abban, hogy az egyelőre havonként jelentkező "Zengőnk" tartalmi felosztása igazságos lesz az általa felölelt települések részvételét tekintve. Ám a lapzárta közeledtével egyre inkább beláttuk, hogy ez az első szám bizony kicsit "hetényi" lesz. De lelkifurdalást nem éreztünk, hisz nem rajtunk múlt, hogy ezek a zengőalji települések, Önök kedves olvasók, nem vették ki részüket a lap hasábjain. Másrészt úgy gondoljuk, az igazságosság sem ettől függ; harmadsorban egyúttal ízelítőt, és mint falu, példát is szeretnénk adni, hogy miképpen is szándékozzuk ezen oldalakat betölteni, a későbbiekben már feltétlenül számítva Önökre vagy az Önöket képviselő, készséget érző szerzőkre, tudósítókra. Lássuk, mely településeket kívánjuk ezáltal szorosabb kapcsolatba fűzni egymáshoz: Máza, Szászvár, Vékény, Kárász, Magyaregregy, Komló, Mánfa, Hosszúhetény, Martonfa, Szilágy, Berkesd, Pécsvárad, Erzsébet, Kékesd, Kátoly, Szellő, Nagypall, Erdősmecske, Lovászhetény, Zengővárkony, Apátvarasd, Mecseknádasd, Óbánya és Ófalu. Ez természetesen nem egy kizárólagos névsor, sőt nagy örömet okozna, ha a lap sikere másokat is csatlakozásra csábítana. Kérésünk tehát, hogy minél több írást juttassanak el szerkesztőségünkhöz, ha szükséges és lehetséges, fotók kíséretében! Mi ígérjük, hogy gondolataik, örömeik, ügyes-bajos dolgaik, híreik meg fognak jelenni ebben az újságban, amennyiben azok valóban a nyilvánosság elé hozhatók. E sorok írásakor még nem tudtuk biztosan, mely állandó rovatainkhoz tudunk témával szolgálni, így nem nyilatkoztunk afelől, hogy a későbbiekben még milyen témalehetőségeket kínál ez az újság, az e számban fellelhetőkön kívül. De, úgy vélekedtünk, nem is ez a fontos. Ne jelentsenek ezek a rovatcímek semmiféle korlátot, a cikkek tartalmi színvonala legyen a szempont. Tudjuk, nagyon sokan látni kívánják a lap első számát, és majd ezt követően döntik el, részt vesznek a "Zengő" szerzői névsorában. Mi, azt remélve, hogy a válasz "igen" lesz, kívánunk örömet okozó munkát, és eme újság olvasásával, hasznos időtöltést, jó szórakozást! A szerkesztőség nevében: Nádor Gábor Nemes és nemzetes Polgármester úr, mély belátású Tanácsosok, tiszteletes Lelkipásztorok, ékes szavú prédikátorok, igen jeles és tudós Iskolamesterek, bölcs Kurátorok, kedves Ifjúság és Te, hallgatók és nézők kedves koszorúja! Bizony bölcs és sok ember egybehangzó véleménye szerint nagyon is helyes volt annak a tudósnak az elhatározása - bárki lett légyen is az -, aki majdnem ugyanilyen alkalommal, mikor minden rendű és rangú közönség feltűnően nagy számban gyűlt össze mindenfelől, hogy beszédét nagy tapssal fogadja, a szószékre lépve mindenkinek meglepetésére csak ennyit mondott: ember! Majd anélkül, hogy valamit hozzátett volna, lelépett a szószékről. Mivel ezen mindnyájan fölöttébb csodálkoztak, másnap feltűnően ékes beszédben elmondta, mi volt tettének az oka. Azt hiszem, meg akarta mutatni, és szemléletesen a hallgatók emlékezetébe akarta vésni a tanulságot: az emberi önvizsgálódást annyira szem előtt kell tartanunk mindnyájunknak, hogy szónok nélkül is találjunk elég okot, amiért ebben a halandó és esendő életben állandó elmélkedés és folytonos szemlélődés közben minél siralmasabb hangon egyre csak saját sorsunkat sirassuk. /Részlet Apáczai Csere Jánosnak Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról szóló beszédéből. Tartotta 1656. november 20-án, Kolozsvárott/ ■