Hosszúhetényi Múltmentő, 2008

MÚLTMENTŐ A HOSSZÚHETÉNYI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET KIADVÁNYA A világégés lelki sebei, a megélhetés nehézségei és a zavaros politikai körülmények nem ösztönözték a háború előttihez hasonló kulturális élet kialakulását. Csak lassan halványult az elmúlt szörnyű évek borzalma, sok család várta még haza, vagy már gyászolta valamely férfitagját. 1950-ben, amikor egyebek mellett a koncepciós perek, a tanácsválasztás és a tsz - szervezés foglalkoztatta a hetényi lakosokat, a faluban dolgozni kezdett egy Csánki Lenke nevű, rendkívül barátsá­gos és agilis védőnő. Református lelkész lányaként, ebben az időben nem volt könnyű közéleti szerepet vállalni, de a népművelő vénával megáldott védőnő, pártonkívüliként olyan megbecsülésre és elismert­ségre tesz szert, hogy nem tudták kikezdeni. Először csak énekelgetett a falu asszonyaival, majd a bokrétások és idősebb táncos lábú emberek bevonásával 1951 végén, 52 elején tánccsoportot szervezett. Az alakulóban levő, szakmai irányítást ekkor még nélkülöző "népi tánccsoport" eleinte a bokrétából megmaradt ill. Nemes János által gyűjtött, és saját maguk által összeállított műsorral szere­pelt. A visszaemlékezés szerint Szász Béla volt az, aki először látogatta meg, és szakmailag segítette az együttest. 1954 késő őszén egy hetet töltött Muharay Elemér és néhány segítője Hosszúhetényben. Az egykori tagok Gyárfás Miklós íróra és Szász Béla táncos szakemberre emlékeztek meg. A pesti vendégek Kiss Miklóséknál, Bocz Jánoséknál és Nagy Sándoréknál kaptak szállást. A kép feltehetően ekkor készült Hosszúhetényben, Csánki Lenkével és Muharay Elemérrel. 2008. A kiadvány megjelenését a Baranyai Emberekért Szövetség és a Hosszúhetényi Német Kisebbségi Önkormányzat támogatta.

Next