Ibrány - Ibrányi Hírlap, 2005 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2005-07-01 / 7. szám

D­D­D­D­D­D­D­ D 0 D­D­D­D­D G­D­D­D­D­D 19 líbrányi hírlap 2005. július (Folytatás a 2. oldalról) Bűnmegelőzési, bűnüldözési, államigazgatási rendészeti szervek együttműködési területei. Városunk a Nyíregyházi Rendőrkapitány­sághoz tartozik. Az Ibrányi Rendőrőrs térségi feladatot lát el. Az Ibrányi Rendőrőrs 1992. március 15. óta működik. Jelenleg az illetékességük az alábbi hat településre terjed ki: Ez 236 négyzetkilométert, és 18000 lakost jelent. A megye egyik legnagyobb őrse. Saj­nos, az egy rendőrre jutó lakosság száma is ná­lunk a legnagyobb, ami mutatja, hogy bűn­­ügyileg közepesen fertőzöttnek mondható a te­rületünk, de Ibrány város közbiztonsága to­vábbra is jónak mondható, elfogadható, a pol­gárok biztonságérzete megfelelő. A rendőrség feladata az 1994. évi XXXIV. tv. által meghatározott, úgymint: a közbizton­ság és a belső rend védelme, továbbá bűnmeg­előzési, bűnüldözési, államigazgatási, rendé­szeti feladatok. A feladatok ellátása során együttműködik az állami és helyi önkormányzati szervekkel, a társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel, az állampolgárokkal és azok közösségeivel. Támogatja a helyi önkormányzatoknak és az állampolgárok közösségeinek a közbiztonság javítására irányuló tevékenységét. A települési önkormányzat és a Rendőrkapi­tányság kapcsolatát a hivatkozott törvény 8. §­­a szabályozza többek között azzal, hogy a rendőrkapitánynak évente személyesen vagy képviselője útján be kell számolnia az illeté­kességi területén működő önkormányzatnak a település közbiztonságának helyzetéről, a köz­biztonság érdekében tett intézkedéseiről, az azzal kapcsolatos feladatairól. Mindezen beszámolókból információval rendelkezünk a számos közbiztonsági, bűn­­megelőzési helyzetről, körvonalazódnak azok a területek, amelyekben együttműködve haté­konyabb fellépésre van szükség és lehetőség. Városunkban Polgárőrség is működik. Célja a településen a közrend és közbiztonság bizto­sításának elősegítése. A polgárőr mozgalom biztosítja a közbiz­tonság javításáért és megszilárdításáért tenni akaró állampolgárok szervezett és célirányos részvételét a bűnözés elleni fellépés a bűnmeg­előzés a közlekedés biztonsága a gyermek és ifjúságvédelem társadalmi feladatainak meg­valósításában. A helyi polgárőrség 12 éve mű­ködik városunkban. Jelenleg 65 fős a létszá­muk. Feladatuk tevékenységi területük: - discó előtti verekedések alkalmával a szolgálatban lévő rendőrt helyszínre hívni - választások idején a szavazóhelyiségek őrzése, - szőlős, gyümölcsös kertek éjszakai járőrözése, üdülő területek ellenőrzése, - kirakodó vásárokon részvétel, - városi rendezvényeken a rend biztosítása, - futballmérkőzéseken a rendezői feladatok ellátása, - közintézmények, boltok, vállalkozók telephelyeinek ellenőrzése, postások munkáinak segítése. 1994-ben az elsők között alakult városunk­ban 5 fős cigány kisebbségi önkormányzat, s működik azóta is. 1997-től Paszab, Tiszabercel, Baj, Balsa, Gávavencsellő illetékességgel Városi Gyámhi­vatal jött létre, valamint ugyanazon települé­sek önkormányzatai feladat­ellátási megállapo­dás keretében közösen Gyermekjóléti Szolgál­tatást működtetnek. A különböző jogszabályokban meghatáro­zottak alapján család, gyermek-és ifjúságvé­delmi feladatokat látnak el. Ibrány Város Jegyzője, valamint a gyámhi­vatal vezetője, és a Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság között együttműködési megállapodás aláírására került sor 2003. október 3-án. Az együttműködés célja a gyermekvédelemmel kapcsolatos prevenciós tevékenység hatékony­ságának növelése, valamint a gyermekvéde­lemmel összefüggő teendők. Információáram­lás, tapasztalatcsere, esetmegbeszélések, rend­kívüli ügyekben azonnali konzultáció. Hivatásos Tűzoltó Köztestület 2003 óta mű­ködik. Feladata többek között segíteni az ön­­kormányzat jogszabályban meghatározott tűz­megelőzési feladatait, a tűzvédelmi követelmé­nyek érvényesülését. A köztestületi tűzoltóság tagjai egyben az egyesület tagjai is, hisz 26-an vállalták a köztestületben való működést is. Megelőzési és kárfelszámolási munkákban az egyesületi tagok a köztestületi tagokkal közö­sen vesznek részt kárfelszámolási feladatok megoldásában is. Komoly szakmai munkát vé­geznek. A köztestület önálló működési területtel ren­delkezik, 2004-ben 8 település 25594 fő tűzvé­delmét látják el. 2005. január 1-től - a módo­sított RST - ben - ez a szám 11 településre (kb. 28.500 fő) terjed ki. A zavartalan működést a központba lévő tűzoltó szertár biztosítja, ahol az ügyelet működik. Az ügyelet mind vezeté­kes, mind vezeték nélküli híradó eszközökkel el van látva, így a riasztás folyamatosan bizto­sított. A tűzoltóság működését a Tűzvédelmi Törvény különböző kormány­rendeletek, BM rendeletek és BM utasítások szabályozzák. Tűzesetek, műszaki mentés, természeti ka­tasztrófák, baleseteknél vesznek részt a tűzol­tók köztestület tagjai. Oktatási intézményeink, óvoda, általános is­kola, gimnázium az alapvető feladataik mellett gyermek-és ifjúságvédelmi feladatokat is ellát­nak. A jelzőrendszer tagjai: társadalmi szerveze­tek, civil szervezetek, egyházak, egészségügyi szolgáltatást nyújtók, védőnői szolgálat, házi- és gyermekorvos nevelési tanácsadó, ügyész­ség, bíróság, pártfogói felügyelet és a város la­kossága. A jelzőrendszer minden tagjának na­gyon fontos szerepe van a város bűnmegelőzé­sében. Az önkormányzat eszközrendszere Az önkormányzat részére, a településen a bűnmegelőzés érdekében a következő eszkö­zök állnak rendelkezésre: - hatékony egyeztető, közvetítő szerep fel­vállalása - konfliktusok kezelése, probléma megoldá­sa kezdeményezése - várospolitika alakítása a biztonsági szem­pontok figyelembe vételével: várostervezés, közlekedésbiztonsági intézkedések, közvilágí­tás, útkereszteződések biztonsági intézkedései, - helyi rendészeti társadalmi szervezet mű­ködtetése. - Rendőrség, polgárőrség anyagi támogatása - Közbiztonsági Tanács megalakítása, mű­ködtetése - Prevenciós, rehabilitációs programok szer­vezése, koordinálása - Bűnmegelőzési programokhoz kapcsolódó pályázati lehetőségek kihasználása, ehhez szükséges saját forrás biztosítása. (Folytatás a következő számban) Ibrány Gávavencsellő Búj Tiszabercel Paszab Balsa (7000 fő) (4200 fő) (2600 fő) (2000) (1300) (900) IBRÁNY VÁROS KÖZBIZTONSÁGI -BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓ­­ TERVEZETE 2005 - 2009.

Next