Jánoshalma - Hunyadi Népe, 1992 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
2. oldal HUNYADI NÉPE 1992. január Szemtől szemben Herédi Attilával Aki a labdarúgást kedveli, bizonyára ismeri, ha másképpen nem, a nevéről vagy a televíziós közvetítésekből Herédi Attila volt NB I-es és többszörös magyar válogatott játékost. Attila Jánoshalmán született. Itt kezdte el az általános iskolát, majd Budapesten fejezte be. Utána a fóti gyermekvárosban végezte el a közlekedési-gépészeti szakiskolát. Korán rabja lett a focinak. Jelenleg finnországi elsőosztályú csapatban játszana, de sérülése miatt itthon tartózkodik családjánál Vácott. Lábsérülését Németországban megoperálták, így nagyon bízik a folytatásban. Hazalátogatott szülővárosába Jánoshalmára rokonaihoz, és most itt ülök vele szemben. De beszéljen az illetékes. — Attila, hogyan is kezdődött? 1972-ben kezdtem a labdarúgást a volt Dózsa serdülő csapatában. Gyerekként kijártam a grundra, és már ekkor megszerettem a focit. A Dózsánál végigjártam az úgynevezett szamárlépcsőt az IFI-től a tartalékcsapatig. Abban az időben nagyon jó volt a Dózsa. Én nem mindjárt kerültem a csapatba, egy évre kölcsön adtak a GANZ MÁVAG-nak. Ott fociztam 1980 júniusáig, az autóbaleset áldozatául esett Kaszás Gábor keze alatt. Volt egy igen jó évem, ami után visszavittek a Dózsához és attól kezdve 1990- ig, tíz éven keresztül az első csapat tagja lettem. Ebből öt évig mint csapatkapitány is Várhidi Pál edzőnél kerültem vissza, majd őt követték Szusza Ferenc, Temesvári Miklós, Göröcs János és Varga István edzők. Összesen 220 NB I-es mérkőzésem van. A Dózsa bajnokcsapatából kerültem ki Finnországba, most ottani csapatban játszok 1990-től. Vannak még a most már Újpest csapatában, akikkel itthon együtt játszottam, a régiek közül pár név: Rotermere Ádám kapus, Tóth András, Nagy Laci, Kollár Bandi, Sarlós Bandi, Dunai Ede, Törőcsik Bandi, akit nagy játékosnak tartottam, és sorolhatnám tovább. Sajnos a csapatszellem nem volt a legjobb, különösebb okot nem tudnék mondani, miért, a csapat szétesett. Talán kiöregedett. Volt két igen jó évünk Göröcs Jánossal. Megnyertük az MNK-t és a bajnokságban is másodikak lettünk. A legjobb évem 1987-ben volt, amikor is az év játékosa lettem Hogyan kerültél Finnországba? — Kollár Bandi, akivel jó viszonyban voltunk már ott játszott. Abbahagyta a focit és engem ajánlott. Csapatom Katona Vilivel együtt adott el, 60 ezer dollárt kaptak értünk. Nekem sem volt mindegy már 31 éves korban. Emlékeid? — Minden évben van valami. Amíg NB I-es játékos nem lesz valaki, az a vágya. Utána a válogatottba vágyik. Cél nélkül nem lehet jól játszani. Az 1987- 88 év nemcsak a csapatnak, nekem is nagyon jól sikerült. Sok szép bajnoki meccs mellett, kupagyőztesek kupájában az Abeklimnek lőtt gólommal 2:0- ra nyertünk. Első válogatottságom alkalmával a Mezey-féle válogatottban játszottam Mexikóban Dél-Korea ellen. Az olimpiai válogatott csapatkapitánya is lettem, bár sérülésem miatt nem kerülhettem ki az olimpiára. — Milyen kapcsolatot tart veled volt klubcsapatod és a sportvezetők? — Röviden, semmilyet. Azt nem tudom miért, de aki a Dózsából elkerült, keserű szájízzel tudott távozni. Pedig majdnem 20 évet fociztam ebben a klubban. Csak példaképpen mondom, hogy ennyi év után beállok a sorba és megveszem a jegyet, mint bárki más. Gondolhatja, nem a jegy árán múlik, hogy restellem magam. Ezért nem is járok a Dózsa meccsekre. Engem nem kérdeztek meg, mi a bajod, mi történt veled? Az ember csak addig jó, amíg dicsőséget tud szerezni. Most miből élsz ? — A tartalékból, egyelőre. Emlékezek a szép időkre, amikor a Volánnak fejeltem az első NB I-es gólomat. Vagy az első válogatott mérkőzésemre és arra, hogy bejártam szinte az egész világot. — Milyen ez a finn csapat, ahol játszottál és remélhetőleg játszol? — A legmagasabb osztályban szerepel. Családias a légkör és szép a környezet ott kint. Amatőrök fociznak, mindössze ketten vagyunk profik. A többiek munkaviszonyban dolgoznak, az edzések a munkaidő után vannak. Végülis egy nyugodt helyen vagyok, ahol szeretik a focit. A csapat lakást, autót, telefont és kétszeri oda-visszautazást biztosít számomra és családom részére is, arra koncentrálhatok, amiért itt tartanak. Az anyagiakra sem panaszkodhatok, bár jelenleg sehonnan nem kapok fizetést, de annyira rendesek, hogy fenntartották a helyemet, amíg rendbe jön a lábam. Várnak 1992-ben. Remélem, folytatni tudom pályafutásomat, legalább még három évig szeretnék csapatban futballozni. Eddig egy szezont játszottam. Volt két gólom is. Itthonlétem óta — így sérülten — nem keresett meg senki. Nem voltam érdekes ember, mert semmi botrányos nem történt velem. Amíg itthon fociztam addig jó voltam. Húsz év nagy idő és annak jelentős részében családomtól vont el a labdarúgás. Nem azért, mintha megbántam volna, de nem ezt vártam, ami itthon történik velem. Attila szavai keserűen hangzanak. Mit is mondjunk? Egy ember, aki személyével sok dicsőséget szerzett a sportnak, az országnak, legalább annyit megérdemelne, hogy illetékesek megkérdezzék: hogy vagy, mi van veled? Ez is egyik tényezője lehnet a labdarúgás felemelkedésének, a "törődés". Reméljük, Herédi Attila rövidesen felgyógyul és újra folytatja fölfelé ívelő pályafutását. - lusztig JÁNOSHALMIAKRÓL - JÁNOSHALMIAKNAK Köztünk élnek. Ezzel a címmel új sorozatot indítunk, melyben hónapról hónapra bemutatunk városunk lakói közül olyanokat, akik valamiért érdemessé váltak-válhatnak figyelmünkre, ahogy mondani szokták, érdekes ill. értékes emberek. MÉSZÁROS ALPARNE, a mindannyiunk által jól ismert KÓKA évtizedek óta fotózza a felnövekvő generációkat, fényképező masinájával ott van településünk minden jelentős eseményén, hogy megörökítse az eltűnő pillanatot. Köztünk élve végzi tanult mesterségét — megelégedésünkre. Hogy élete a látható napi munkavégzésnél színesebb, gazdagabb, azt láthatták mindazok, akik a múlt évben eljutottak a Honvéd Kaszinóban megrendezett első önálló, átfogó, rendszerezett kiállítására. Erre az alkalomra Kóka 30 éves fotós munkásságából a különlegesen szép és érdekesen megkapó darabokat válogatta össze. Gazdag anyagában gyermek és felnőtt portrék, táj és utcarészletek, különleges növényi formák, a természet tárgyi és hangulati szépségei, impressziói szerepeltek a fényképezés művészi formanyelvén megfogalmazva. Elmondhatom — vallotta meg a sikeres megnyitón láthatóan boldog fényképésznő, hogy a kiállított 40 fotóm közül szinte mind a kedvenceim közé tartozik más és más okokból. Az összekötő érzés az a különleges öröm, a hétköznapi fényképészi munkába becsempészett ihletett pillanat, amit e képek elkészítése számomra jelentett. Azt fényképezem szívesen, amit meglátva meg is szeretek, legyen az látvány, valós tárgy vagy elvonatkoztatható vizuális benyomás. Pl.: a műtermem ablakából látható naplementék mindig mély emóciós hatással vannak rám, s ezt próbálom visszaadni a látvány megörökítésekor is. Gyermekkoromban rajzolni szerettem volna, de mert ahhoz nem voltam elég ügyes, később a ceruzát és az ecsetet a fényképezőgép pótolta számomra. Rendszeresen 1962-től fotózom. A mesterséget Édesanyámtól, Tusor Józsefnétől tanultam. Előbb sajátítottam el a fényképezés fogásait, utána, 15-16 éves koromban kezdtem igazán megszeretni a fotózást, a fényképezés által nyújtott sokrétű kifejezési formát. A munka mellett így születtek saját kedvtelésemre olyan felvételek, amikkel már megjelenhettem országos kiállításokon is. Szerepelt fotóm Szekszárdon és három alkalommal Székesfehérvárott a Női Fotósok Országos Kiállításán, ahol egy ízben közönségdíjat, s egyszer 2. helyezést értem el. Zsűrizett képeim láthatók a mostani bemutatón. A tárlatlátogatók körében nagy sikert arattak a Jánoshalmáról készült légifelvételek. Hogyan készültek, mit jelent a hazai táj élménye? — Május 3-án — életemben először — sárkányrepülőről fényképezhettem lakóhelyemet. A légifelvételek készítése is kitűzött célomhoz tartozik, mely Jánoshalma megörökítése és bemutatása. LIPPAI ALADÁR rajztanárként a tiszántúli Kevermesről került Duna-Tisza közi településünkre. Negyed évszázada él már közöttünk, tanítja fiataljainkat a rajzolás-festés művészetére. De nem csak tanítja, szabad idejében aktív alkotóként műveli is a festészetet. Rutinos kiállítónak számít. Az elmúlt évtizedben Jánoshalmán négy alkalommal mutatta be műveit. Legutóbbi kiállításán munkásságának szinte teljes keresztmetszetét adta grafikával, festménnyel. Tájképek, utcarészletek, virág és gyümölcscsendéletek vallottak arról, milyen impressziók alapján fogalmazza vászonra vizuális élményeit. Picasso így vélekedett egyszer: "Nem elég, ha ismerjük egy művész munkáit. Azt is tudni kell, mikor csinálta, miért, hogyan milyen körülmények között." Már gyermekkoromban is szerettem a virágokat, az őszi színekben pompázó természetet — mondta Lippai Aladár, felidézve az indulás éveit. Három éves koromból van az első emlékképem amikor házunk udvarán Édesanyám virágokat festett aquarellel. Nagynéném is inspirált a rajzolás felé, ő mint gimnazista nagylány festett, grafikákat készített. Elemi iskolás Tanító nénim, Höhn Margit fedezte fel a képzőművészetek iránti fogékonyságomat, s gyakran rajzoltatta föl velem a táblára színes krétával a szemléltető képeket. 1942-ben kerültem a békéscsabai evangélikus Rudolf Főgimnasiumba, ahol többek között művészettörténetet, latint is tanulhattam. Nagyon sokat köszönhetek Mázán Lászlónak, tőle próbáltam elsajátítani a grafika bravúros technikáját, melyet olyan szinten művelt, hogy alkotásai a párizsi grafikai kiállításon is szerepeltek. Ő protezsált be — a tanulás mellett — 14 évesen a békéscsabai Schlesinger Szőnyeggyárba. Torontáli szőnyegmintákat rajzoltam és terveztem, s elmondható, hogy ezek az ifjúkori alkotásaim azóta a világ sok részébe eljutottak. Mivel maximális aprólékossággal kellett a mintákat összeállítani, a pénzkeresés mellett ez a munka a pontos, figyelmes rajzolás jó iskolája is volt számomra. 1951-ben kerültem a Szegedi Tanárképző Főiskolára, ahol Kopasz Márta grafikusművész valamint Winkler László és Major Jenő festőművészek voltak a tanáraim. A főiskolai évek alatt a Szegedi Nemzeti Színháznak díszleteket festettem, és még statisztáltam is. 1954-ben a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban szerepeltek képeim a békési alkotók közös tárlatán. 1961-ben a mezőkovácsházi járási kiállításon mutattam be munkáimból, melyek olyan sikert arattak, hogy jutalomutazásra Lengyelországba és Csehszlovákiába mehettem. A wroclavi vajdasági művésztanárok meghívására 1 hónapot töltöttem Lengyelországban. 1962- ben a bajai művésztelep országos kiállításán vettem részt. A 60-as években több alkalommal szerepeltek képeim a pedagógus alkotók közös tárlatán pl.: Miskolcon, Keszthelyen és Kőszegen. Az eddig kiállított ill. alkotótáborokban készült grafikáim közül néhány látható a mostani bemutatók. Elmondhatom, hogy életem során mindig csak önmagamra számíthattam, és természetesen családom szűk körére, szeretett Édesanyámra, és a jelenleg 98 éves nagymamámra valamint egykét igaz barátra. A zaklatott társadalmi környezetből menekülök a művészet, a természet világába, a virágok, növények közé, a nyugodt tájak csendjébe. Ott minden önmagát adja őszintén, a maga valóságában. A természet iránti nagyrabecsülésemet szeretném tájképeimmel, csendéleteimmel úgy kifejezni, hogy azok esztétikai élményt nyújtsanak mások számára is. Zadravecz Mária Kiállítás megnyitón — 1991 Lippai Aladár: Requiem Rendelési idők: Dr. Dénes Enikő Hétfő: Kedd: 730— 10* 30_030 1A Tanácsadás: 14” S 16“ Szerda: 730 — 1030 14 ° ° — 1500 Csütörtök: Tanácsadás: 14 ° °— 16w Péntek: 730 — 1630 1400 — 1500 Fajsziné Dr. Horváth Katalin Hétfő: 1030— 1230 1500 — 1630 Kedd: 1030 — 1200 1430 — 1630 Szerda: 1030 — 1230 15“ — 1630 Csütörtök: 1030— 1>° ° 1430— 1630 Péntek: 11 — ... 15” - 16“ Kéleshalom Kedd: 930— 1030 Tanácsadás: Hétfőn és pénteken: 930 — 103 n Sikeres diplomahangverseny December 18-án este került sor a Zeneakadémia nagytermében városunk szülöttjének, Palama György Bernát ferences szerzetesnek, a főiskola ötödéves ének-karvezetés szakos hallgatójának diplomahangversenyére. Dirigálásában Purcell, Brahms és Kodály Zoltán művei szerepeltek. Közreműködtek: a pécsi bazilika, a váci harmónia és a pasaréti ferences kórus. Cserkész fogadalom December 29-én, Szent Család vasárnapján a diákmise keretében tettek ünnepélyes fogadalmat cserkészeink, akik csapatuk névadójául az egykori jánoshalmi apátplébános, Szabó Istvánt választották. Érdemeit a szentmise elején Tardina József plébános méltatta. A cserkészmozgalom helyi szervezését szívügyének tekinti Kiss György, az általános iskola tanára, aki a nyáron részt vett egy vezetőképző táborban, Gödöllőn. Most tíz jelöltben vadalmat, három őrsöt (Kormorán, Vadrózsa, Szürke farkas) alkotnak. Az újoncokat köszöntötte az egykori cserkészek nevében Faddi Sándor, Lusztig József és Növök Rostás Kálmán. A hívek könyörgésében a kiscserkészek a magyar családokért imádkoztak, hogy méltó követői legyenek a Szent Családnak. Az ünnepségen részt vettek a keceli cserkészcsapat képviselői is, táviratot küldött — a jeles esemény alkalmából — a sükösdi Bolon Gellért Cserkészcsapat. 110 éve született... SZABÓ ISTVÁN apátplébános, pápai kamarás. Neve méltán íródott be Jánoshalma történetébe, bár nem városunkban, hanem a közeli Mélykúton született 1882-ben. Klánszky Ferenc utódjaként 1932- ben került egyházközségünk élére, s 46 éves papi szolgálatából húszat töltött itt. Az idősebbek, akik még ismerték, ma is tisztelettel és szeretettel beszélnek róla. Ez nem is csoda, hiszen a Mélykúti gazdagyerekből lett plébános, földbirtokai jövedelmét Jánoshalmára költötte. Az ő megrendelésére készítette el Kuczka Mihály székesfehérvári iparművész 1932- 33-ban a Szent Anna plébániatemplom újjáfestését, s a ma is látható falképeket (al seccokat). Nevéhez fűződik a zárda (ma általános iskola) emeletráépítése (1935), részben a kéleshalmi templom felépítése és sok ínségenyhítő akció. 1938-ban öntette a jánoshalmi templom nagyharangját, mely első alkalommal a budapesti eucharisztikus világkongresszuson hívta imára a zarándokot. Az 1950-es évek elején koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték. 1956. május 24-én halt meg Baján. Ott temették el először. A jánoshalmi hívek azonban "kiharcolták", hogy szeretett plébánosuk hazai földben nyugodjék. Sírja ma a Kistemetőben, a nagykereszt alatt található.