Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2001 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2001-09-01 / 9. szám

2001. szeptember HUNYADI NÉPE 7. oldal Új színfolttal gazdagodott Jánoshalma (Folytatás az 1. oldalról) Dicséret illeti Vásárhelyi Dá­­nielt a tervezésért, Juhász Fe­rencet a műszaki ellenőrzésért és bonyolításért, és külön kö­szönete jeléül oklevelet adott át a cég ügyvezetőjének. Lakatos­nyi feltételei alkalmassá teszik arra, hogy feladatait a mezőgaz­dasági szakképzés területén ma­gas színvonalon lássa el. A kép­zéshez kapott korábbi támoga­tásokat a tanüzemben modellér­tékű gazdasággá fejlesztették. elvándorlás megelőzését, a sze­génység elleni küzdelmet, a munkahelyteremtés serkentését, az esélyegyenlőség kialakítását, a pihenés és a vidéki jólét, az itt élők helyben tartását szolgál­ják. Gábornak, a miniszter és az ő aláírásával. A diákok is köszönetet mond­tak, hogy ilyen rövid idő alatt felépülhetett az a csodálatos épület, melyet már birtokba is vettek, ebből az alkalomból egy emléklapot nyújtottak át Győry Jánosnak. Dr. Vonza András miniszter az avatás alkalmából hangsú­lyozta: “A minisztérium veze­tése és jómagam is nagyon ko­moly szerepet szánunk a kép­zésnek Az Európai Uniós csat­lakozásukat követően nagyon nagy szükség van olyan képzett szakemberekre a mezőgazdaságban, akik az európai uni­ós feltételnek eleget tesznek. Az oktatás során külön figyel­met kell, hogy for­dítsanak a szakmai és informatikai kép­zésre, valamint a nyelvtanulásra. A mezőgazdaságban ma már kiművelt főkre van szükség, és pontosan ezek az intézmények azok, amelyek ezt bizto­sítják. Az iskoláknak a XXI. századi elvárá­soknak kell megfe­lelni, az FVM fenn­tartású iskolák in­tézményfejlesztési tervének jóváhagyá­sa is ennek szelle­mében történt. A jánoshalmi inté­­z elméleti és gyakorlati okta­tás területén a személyi, szak­mai és gyakorlati feltételeket folyamatosan fejlesztik, hogy szinkronban legyenek az új kö­vetelményekkel. A felső-bács­kai vidék alkalmas a speciali­zált, versenyképes európai típu­sú agrárfejlesztésre. Az iskola feladata növekszik például a családi vállalkozások fejleszté­sének elősegítésével, a munka­­igényes kultúrák, zöldség, gyü­mölcs, szőlő termelési tapaszta­latainak széles körben történő megismertetésével. Mindezek a fenntartható vidékfejlesztést, az A miniszter kiemelte, hogy a jánoshalmi intézetet a tárca a mezőgazdasági tájkörzet szelle­mi központjává kívánja fejlesz­teni, hogy az a közel 70 éves múltjának tapasztalataira, ered­ményeire alapozva a jövő szak­embereinek oktatását biztosítsa. Dr. Vonza András földművelés­­ügyi és vidékfejlesztési minisz­ter az új iskolapavilont és az aulát azzal adta át használatra az iskola vezetésének és tanuló­inak, hogy az minél több fiatal és felnőtt szakember fejlődését szolgálja az elkövetkezendő időben. zetet személyi és tár- Az átadási ünnepség alkalmat adott a miniszterrel való tárgyalásra Munkáspárti gondolatok A Munkáspárt Jánoshalma városi alapszervezete a rend­szerváltás kezdete óta működik városunkban. Úgy véljük, hogy a város további fejlődése érde­kében, szükség van minden itt élő állampolgár véleményére, ötleteire és közös gondolkodás­ra. E szándék jegyében, rend­szeresen kívánjuk közzétenni véleményünket a város ügyei­ről, ha tudunk ötleteket adni, tesszük azt, és erre kérünk min­den állampolgárt, párthovatar­tozás mellőzésével, a jó cél ér­dekében. Első téma a környezetvéde­lem. Nem jó, hogy még nincs rendelete a városnak e témában annak ellenére, hogy az előző képviselő-testület elé került egy olyan anyag, amely jó kiin­dulási alapot adott volna egy jó rendeletalkotáshoz. Ha akkor nem fogadjuk el gépiesen az előterjesztett anyagot, hanem alaposan megrágva minden pontját megvitatjuk, kiegészít­jük, jobban megfogalmazzuk, a rendelet hatályba léphetett vol­na. Az a testület elkövette a hi­bát a mostani meg nem pótolta, így a rendelet nem él, pedig nagy szükség volna rá! Egy néhány példa igazolja ezt. A Pacsirta utcában létesült építési törmeléklerakó hely a megnyitás óta borzolta a kedé­lyeket, de a mostani állapot már tűrhetetlen, sürgős intézkedést követel. A lerakó­hely megtelt, az utolsó réteg nem lett elterít­ve, kupac kupac hátán, a lera­kott törmelék szeméttel kevert, a gaz embermagasságban fel­verte, benne igen sok a parlag­fű. A területen elszaporodtak a patkányok, melyek határt nem ismerve, a környező portákra behatolva, megkeserítik az ott élők életét és további terjeszke­désük komoly közegészségügyi gondokat okozhat. Mindez a vasút mentén lévén gyönyörű képet ad a vonaton utazóknak Jánoshalmáról. Kérjük e hely sürgős rendezését, a törmelék­lerakás befejeztetését! Javasol­juk a terület eredeti terv szerin­ti gépparkká alakítását, ha ez nem lehetséges parkosítását vagy értékesítését. Nem kell messzire menni a következő példáért, csak a vas­út töltésének túloldalára kell át­nézni. Itt található városunk másik dísze. A liba...és tóról van szó, pontosabban annak he­lyéről. Tizenöt-húsz évvel ez­előtt összefüggő víztükör volt e helyen, ahol most egy dzsungel található. Hogy abban mi van, elképzelni is nehéz, oda beha­tolni még nehezebb. Ami jól látható az a tömérdek nyárfa, fűzfa. Ha tudjuk, hogy a nyárfa 1 kg tömegnövekedéséhez 300­0 víz szükséges elképesztő men­­­nyiségű víz használódik el azon a helyen. Ha egy darab öt má­zsás nyárfát számolunk ez 150 ezer liter vizet jelent. Ott több száz fa van! Ennyire gazdagok lennénk vízben? Kérjük ennek a területnek is a sürgős rendbe­hozatalát, melyet a látvány ocs­mánysága mellett a város víz­­háztartásának egyensúlyban tartása is indokol. Tudjuk, nem kis feladat, de javasoljuk több lépcsőben a fáknak eltávolítá­sát a mederből. Lehet, hogy a kitermelt fa ellenértéket képvi­sel a kitermelésért, de minden­képp csökkenti a ráfordítás ös­­­szegét. Megkísérelhető pályá­zat benyújtása a környezetvé­delmi szervekhez. Igen nagy gondot jelent a par­lagfű elterjedése. Annak ellené­re, hogy az elmúlt években az önkormányzat tett kísérleteket a betegséget okozó gyomnö­vény kiirtására, a város terüle­tén lévő jelenlegi tőszám nagy­mértékben veszélyezteti az itt élők egészségét. Ismert a ren­delet, amely mindenki részére kötelezővé teszi a gyom irtását, de sokan nem veszik komolyan a veszélyt és sok olyan idős, beteg ember is van, aki nem tudja a gyomirtást elvégezni, alacsony jövedelme mellett képtelen bérmunkában elvégez­tetni. Van olyan parlagfűvel szennyezett terület, amely köz­terület illetve a város tulajdo­nában lévő. Például a Batthyá­ny utcai óvoda környéke. Java­soljuk a veszélyeztetett terüle­tek számbavételét és ezeken a területeken a gyomirtás meg­szervezését. Ahol a tulajdono­sok önhibájukból nem tesznek eleget a törvény által előírt kö­telezettségüknek, a büntetésnek van helye. Pető István Munkáspárt Közlemény Gazdakör Gyümölcs- és Szőlőtermesztők Egyesülete közli a jánoshalmi polgárokkal, hogy a 2000. évben személyi jövedelemadó 1 százalékából a támogatóink 21 767 forinttal járultak hozzá egyesületünk műkö­déséhez. Az egyesület választmánya megköszönve a támo­gatást egyben közli, hogy a fenti összeget az egyesület működéséhez és a gazdálkodók pontosabb tájékoz­tatásához használta fel. Továbbra is várjuk a polgárok támogatását. Köszönettel: Gazdakör Gyümölcs- és Szőlőtermesztők Egyesületének választmánya

Next