Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2007 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2007-01-01 / 1. szám

Jánoshalma Város önkormányzatának lapja JANUÁR BOLDOGASSZONY HAVA - TÉLHÓ - FERGETEG HAVA Hónapneveink latin eredetűek. Római hagyomány szerint a hóna­poknak - márciustól decemberig - a városalapító Romulus király adott volna első ízben nevet. Ez az első római naptár valójában empirikus parasztkalen­dárium lehetett, amely csak a mezei munkák szempontjából számba vehető 10 hónapot vet­te figyelembe. A fenn­maradó téli holt­időt - a földművelés planetáris urának, Szaturnusznak a hatalma alá eső Bak és Vízöntő havát - az i.e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba Ianuarius és Februari­­us néven. Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt, neki tulajdonítható, hogy a korábbi márciusi, majd szeptemberi évkez­dés helyett a rómaiak utóbb január 1-jén kezdték az évet. Az év első hónapját a csillagászati év meg­felelő hónapneve után régente Vízöntő havá­nak is nevezték. A csilla­gászati hónapok a napév fordulópontjaihoz iga­zodva a naptári hónapok utolsó dekádjában kez­dődnek: a tulajdonkép­peni Vízöntő hava janu­ár 21-én vagy 22-én. A régi időszámítás termé­szetesen az évkezdetet is csillagá­szati fordulóponthoz, esetünkben a téli napfordulóhoz igazította. Karácsonyi programok Óvodásoknak és a bölcsődések­­nek, 2006. december 6-7-én a Lajt­­ha László Alapfokú Művészetokta­tási Intézmény Kunfehértói Báb­csoportja bábelőadást tartott, felké­szítő tanáruk: Fischer Lászlóné. Az 1-2. osztályosok számára a Lajtha László Kht.-nak köszönhe­Az idősek karácsonyi ünnepségén Czeller Zoltán polgármester köszön­tötte a szép számal megjelent ünne­pelteket: "Bizonyos ázsiai és afrikai országokban nagy értéket tulajdo­nítanak az idős kornak. Ott, azon a távoli földrészeken nincsenek, vagy csak kevesen iőén a Szegedi Mini Színház elő­adásában Mikulás Mese címmel szórakozhattak 2006. december 6- án. A 3-8. osztályosok kívánsá­ga alapján, Túl a sövényen című mozifilmvetítést szervezett szá­mukra a Kulturális Központ. A ma élő idős korosztály tagja­it, tehát Önöket, különösképpen is megilleti a bölcsesség koszorúja. Azért, hogy megélték a világhábo­rúk, és az utána következő időszak szenvedéseit, hogy nem volt mit enni, hogy kevés volt a pénz, hogy sokan elveszí­tették a hoz­zátartozóikat, vannak a fiata­lok között, akik tudnak olvas­ni, írni. A fiata­lok nem köny­vekből, hanem az idősebbektől veszik át az értékeket, tanulják meg a földművelést, a vadászatot, a csa­ládfenntartást. Tőlük tanulják meg az ünnepi szokásokat, a táncokat, a hangszerek használatát. Az idősek mutatnak példát arra, hogyan visel­jék a fájdalmat, hogyan kell megélni az elmúlást. A fiatalok nem a televí­zió és a rádió elé ülnek le, hanem az idősek köré telepednek esténként, és hallgatják azok meséit. A kérges tenyér, és minden ránc az arcon egy szép, tanulságos, vagy szomorú tör­ténet. Az idős embert az élet meste­rének tartják, aki magában hordozza a bölcsességet, a tudást. Ez lenne természetes minden országban, az egészségü­ket, munkáju­kat, otthonukat, hogy megismer­jék az emberi természet borzalmas szándékait, de a hősies segítőkészséget, a hitben való hűséget és az újrakezdésre való képességet is. Fontos, hogy érezzék, mennyire szükség van minden idős emberre. Szükség van arra, hogy a fiatalok­nak át tudják adni az idős kor eré­nyeit: a bölcsességet, a jóindulatot, a jóságot, a türelmet, a nyugalmat. Törekedni kell arra, hogy min­dig valakiért éljenek, hogy mindig legyen valami tennivalójuk, min­den nap legyen valami céljuk, így maradhatnak öregségükre fiatalok. Aki szeret, az nem öregszik meg, így tartja a mondás. (Folytatás a 2. oldalon) A Képviselő-testület ülésén történt A Képviselő-testület december 14-én, csütörtökön tartotta tavalyi utolsó ülését a Kulturális Központ nagytermében. Az ülés elején járó­beteg szolgálat további működé­sével kapcsolatban Berta Erzsébet képviselő, a Pénzügyi, Gazdasági és Ellenőrző Bizottság elnöke elő­terjesztette, hogy halasi Semmel­weis Kórház venné át a szakren­deléseket, egyre bővülő szolgál­tatásokkal. Füzes Attila a kórház gazdasági igazgatója ennek rész­leteit ismertette a képviselőkkel. Azt szeretnék ha helyben a szakor­vos meg tudná szűrni a betegeket, és a páciensek egy részét külde­né szakrendelésre, és csak az iga­zán komoly betegek kerülnének kórházba. A dolog lényege, hogy a helyi és halasi szakorvosi ellátás a kórházi ellátással egy szerveze­ti egységbe kerülne, s nem a helyi önkormányzatnak kell fenntarta­nia a szakorvosi ellátást. A gazda­sági igazgató elmondta, hogy sze­retnék megtartani a járó­beteg ellá­tást, és annak színvonalát is emel­ni szeretnék. A kapacitás átadásá­nak feltételeiről további tárgyalá­sokat javasol. Egyhangú szavazással módosítot­ta a testület a víz-és csatornadíjak­ról, az önkormányzati lakások lak­béréről, a közterületek és ingatla­nok rendjéről, a település köztiszta­ságáról , a kéményseprőipari köte­lező közszolgáltatásról, az állatok tartásáról szóló rendeletért. A képviselő-testület 2007. december 31-ig meghosszabbítot­ta 30 millió forintos folyószámlavi­telkeretét. Ugyancsak meghossza­­bította a testület Szalontai Mária könyvvizsgálói megbízatását. Egyhangú szavazással elfogad­ta a Képviselő-testület Jánoshalma Város Önkormányzatának 2007. évi költségvetési koncepcióját. A képviselők megszavazták, hogy pályázzon az önkormányzat a Pol­gármesteri Hivatal akadálymente­sítésére. Zöld utat adtak a képvi­selők az Okmányiroda ügyfélhí­vó rendszerének korszerűsítésének, a Pelikán Kht. gépkocsi cseréjé­nek (Opel Astrát , Opel Zafíréra). Az elfogadott döntés értelmében a Városgazda Kft. vízkészlet járulék fizetési kötelezettségének teljesíté­se érdekében a 7,7 MFt felhalmozó­dott összegre hitelt vehet fel A képviselő-testület hatályon kívül helyezte az előző testületnek a tűzoltóság RÁBA­ MAN teher­gépkocsijának értékesítésére vonat­kozó határozatát és úgy döntött, hogy eladja a vonuló állományból kivett RÁBA típusú gépjárművet, melyet országos szaklapban kell meghirdetni. Elfogadta a Képviselő-testület a veszélyes fák kivágásáról, a sze­méttelep és az állati hullagyűjtő működtetésének szétválasztásáról­ szóló előterjesztést. A Jókai utcában tűzcsap kiala­kításáról januárban dönt a képvi­selő-testület. Elfogadta a testület a csapadékvíz-csatorna tisztításáról, a tanuszoda üzemeltetéséről és a Hunyadi Népe megjelenésének fel­tételeiről szóló előterjesztést. (Folytatás a 3. oldalon) Plébániai statisztikák 2006-ról Kereszteltünk 99 gyermeket, eb­ből 49 fiú és 50 leány. Házassá­got kötött a templomban 17 pár. Meghalt 159 személy, ebből 79 férfi és 80 nő. VÉRADÁS 2007. január 31-én véradás lesz 9-14 óráig a Városi Sportcsar­nokban. Várunk minden ön­zetlen embert véradóink sorá­ba, hogy a rászorulók számára biztosítva legyen az életmentő, pótolhatalan vér. Személyiga­zolványát és TÁJ kártyáját fel­tétlenül hozza magával! Közmeghallgatáson történt A képviselő-testület 2006. december 19-én tartott közmeg­hallgatást a Városi Sportcsarnok­ban. A lakosság részéről mintegy 80 fő tartotta fontosnak eljönni erre a fórumra. Czeller Zoltán polgár­­mester köszöntötte a megjelente­ket, s megállapította, hogy a testület határozatképes. Ezt követően tájé­­koztattatta a résztvevőket az önkor­mányzat szerveinek munkájáról. A tájékoztatón elhangzottak megjelen­tek már lapunkban, ezért azt most itt nem ismertetjük. Azt, hogy a jelen­lévők milyen kérdéseket vetettek fel a 3. oldalon olvasahatják. TÜDŐSZŰRÉS lesz a Művelődési Házban (Jánoshalma, Béke tér 7.) 2007 február 8-tól március 9-ig munkanaponkon 8-12 óra között. A Polgármester 2007. évi programja 7. oldal

Next