Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2012 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám

m Ksi jí, Jánoshalma Város önkormányzatának lapja Megjelenik minden hónap első péntekén ! Ára: 170 forint XXVII. évfolyam 1. szám 2012. január Minden Kedves Olvasónknak Boldog Új Évet Kívánunk! Mitől lesz boldog egy év? Mind­erre választ kaphattunk Nagyidai Zsolt Újév napján a szent­misén elmondottakból, melyből most részleteket idézünk: „Ilyenkor szinte természetes, hogy­­automatikus módon­­ Boldog Új Évet kívánunk egymásnak, anélkül, hogy sokszor végig gondolnánk: „Mitől is lesz boldog egy esztendő?” Egyszerűnek tűnik a válasz: Attól lesz boldog egy esztendő minden napja, ha az, az Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére telik el. Telik és nem múlik, tegyük hozzá figyelmesen és következetesen! Mert: • Ha az idő múlik, az azt jelenti, hogy minden nappal, minden órá­val, minden perccel, minden esz­tendővel rövidebb lett, egyre keve­sebb van még belőle és egyszer egészen elmúlik. • De ha telik, az azt jelenti, hogy nő, minden nappal, minden órá­val közelebb van a kiteljesedéshez. Telik, azaz, telítődik, mint ahogy egy pohár, egy edény, s aztán egy­szer egészen megtelik. Teljesen tele lesz. Kiteljesedik benne az élet. • A múló idő elviszi az életet, egyre messzebb. A tele idő hozza az éle­tet, az örök életet egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendsze­rint hátra­fele néz, a múltba... • Aki számára telik az idő, az előre néz, még a halálon át is, a jövendő az örökkévalóság felé. • A múló idő öregít, a telő idő pedig megérlel. Az idő múlása nyugtala­nít és szomorúvá teszi az embert. Az idő telése pedig vígasztal és megbékít. • Akiben az idő telik, az ősz haj­jal nem a szép ifjúság elmúlását, hanem a közelgő örökkévalóság dicsfényének jelét láthatja már. A telő időben a halál kapunyitás, ért­hető tehát előtte a nyugalom. • A múló időben a halál életünk vége, a telő időben pedig csak a múlan­dóság vége, az örök élet kitelje­sedése. Egy év, mennyit ér? • Hogy megértsük, mennyit ér egy év, kérdezzük meg a diákot, akinek ismételni kell. • Hogy megértsük, mennyit ér egy hónap, kérdezzük meg az édes­anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. • Hogy megértsük, mennyit ér egy hét, kérdezzük meg a hetilap szer­kesztőjét. • Hogy megértsük, mennyit ér egy óra, kérdezzük meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. • Hogy megértsük, mennyit ér egy perc, kérdezzük meg az utast, aki lekéste a vonatot. • Hogy megértsük, mennyit ér egy másodperc, kérdezzük meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. • Hogy megértsük, mennyit ér egy tizedmásodperc, kérdezzük meg a sportolót, aki ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami az Öné is Kedves Olvasó és becsülje meg jobban, mert megoszthatja valakivel, akivel tökéletesen elköltheti. És emlé­kezzen, hogy az idő senkire sem vár. A Tegnap történelem! A Holnap rejtelem! A Ma ajándék! Kérjük olvasóinkat, hogy gondol­kodjanak el, hogyan akarják tölteni a következő évet? www.janoshalma.hu Jánoshalma Város hivatalos honlapja Lapszámaink itt is olvashatóak! 406908 VÉRADÁS 2012. január 25-26-án 9-13 óráig véradás lesz a jánoshalmi Városi Sportcsarnokban. ISSN 2062-4069 Kedves Újságolvasók! Az alábbi ősi magyar újévi köszöntővel Jánoshalma Város Önkormányzata nevében kívánok Önöknek, a város minden lakójának békés, boldog újesztendőt! Tisztelettel: Czeller Zoltán polgármester Újévi Köszöntő „Ne felejtsd, jó népem: a haladás titka, Ma is, ezután is: imádság és munka. Küzdj, és bízva bízzál, szükség az imádság, Emberé a munka, Istené az áldás. Örömmel köszöntlek ez Újesztendőben, Áldás szálljon rátok gazdagon és bőven. Mezőn kalász nőjön, réten fű zöldüljön, Munkában a nóta vidáman csendüljön. Miben szűkölködünk? - ami még meg nincsen, A beállott Újévben adja meg az Isten. Ez a kívánságunk, ami még úgy kéne, Megértést és békét a népek szívébe. Hogy keresztény néped megtérjen és éljen, Sok szenvedés után boldog időt érjen. Adjon az Úristen ez újévben víg kacagást, csengőt, Adjon Isten mindnyájunknak Boldog Újesztendőt.” Ünnepi előkészületekről Az elmúlt hónap Városunkban is az ünneplésről szólt. Karácsony előtt a legkülönbözőbb rendezvények segítet­ték az ünnepre hangolódást. Adventben minden szomba­ton este műsoros gyertyagyújtás volt a Főtéren a templom előtt. Az Imre Zoltán Művelődési Központban karácsonyi előadással kísért műsor volt a gyerekeknek, majd a szép­­korúaknak, ahol felvételünk is készült. Szabó Gréta nem­csak itt, hanem a templomban is ámulatba ejtette hallga­tóságát korát meghazudtoló énektudásával. A különböző ünnepváró rendezvényekről több tudósításunk szól. A szerencsemalac szerencsétlensége Egy régi szilveszteri történet, amely ma is megeshet­­ velünk és bármely malackával írta: Kováts Antal Szilveszter éjjelén, éjfél után fel­ébredtem. Mintha álom közben is meg­­éreztem volna, hogy most van a nagy leváltás ideje. Az öreg Szilveszter silba­­kot most váltotta le az ujonan bevonult, rekruta Újesztendő. Az ablakom alatt hangos beszédet hallok. Én ugyanis otthon maradtam a három kis­lánnyal, míg a többiek, a nagyobbak anyjukkal együtt elmentek a szilveszteri előadás­ra. Valakinek otthon is kellett maradni. Meg aztán sokkal épelméjűbb az ember újesztendő napján, ha az utolsó éjsza­kát ágyban töltötte. Az épelméjűségre pedig az embernek egész esztendőn át szüksége van, s a hagyomány sze­rint olyan lesz az egész esztendő, mint amilyen volt az új év első napja. Tehát otthon maradtam. Az ablakom alatti hangos beszéd, amit felébredéskor hal­lottam, a família zajos beszéde volt. Kis­vártatva nyílik az ajtó, az előszoba vil­lanyos körtéje felgyűlik s a félhomályos hálószobába beront a nagy lányom, és kitörő örömmel rohan az ágyamhoz s valamit a dunyhám alá nyom. - Röff-röff. - Hát ez meg mi a csuda? - Tatuska, nyertem egy malacot! A szilveszteri előadás után ugyanis ma­lacsorsolás volt, amelynek egyik sze­rencsés nyertese a lányom lett. - Nagyszerű! Mondom neki. Ez az esztendő jól kezdődik. Szerencse ma­laccal. Valamennyien hangos örömmel újsá­golják nekem a sorsolás nagy történetét, s a kis jószág birtokukba jutását. - Nézd csak tatuska, milyen szép kis koca. S azt mondják, hogy kitűnő fajta. Jó hízó lesz belőle. - Na, jól van, csak tegyétek el vala­hová. Úgy is lett. Miután az értelmes jószágot betették a konyhába, s nekem is boldog új évet kívántak, újra vissza­mentek a kaszinóba, én pedig tovább szundikáltam, illetve szundikáltam vol­na, de az az ártatlan kis szerencsejó­szág állandóan röfögött a konyhában, s röfögése behallatszott a szobába. - Röff, röff. Egyszer aztán mégis csak elszun­dítottam. Azonban az álom felém nyúló rózsaszínű fátyolét hamar széttépte va­lami cserép csörgése. Felkelek, kime­gyek a konyhába. Hát a kis bugris ormányával egy cse­réptál darabjait bökdöste. Mit akart avval a tállal, hiszen semmi sem volt benne. Ellenben üresen ásíto­­zott az asztallábra polcszerűen elhelye­zett deszkán, ahonnan a kis neveletlen lelökte az ormányával. Nem is csoda, hogy illemet nem tudott. Szállási volt. Akkor hozták haza. A tálon most már nem segíthetek. Visszamentem az ágyamba, a hálószo­bába. A kis nyugtalan azonban tovább röfögött és csörömpölt a tál széttört da­rabjaival. Hogy ne halljam, becsuktam a háló­szoba ajtaját is, így köztünk két ajtó, az előszoba és hálószoba ajtaja volt be­csukva, azok választottak el bennünket egymástól. Most már nem hallottam a röfögését s a csörömpölés se hallat­szott át a két ajtón. Megint szundikáltam. Egyszerre csak egy nagy tompa zuhanást és halk finom csörömpölést hallok újra. Ki a konyhába. Felcsavarom a vil­lanyt. Hát, uramfia ez az áldatlan kis féreg a vasmosdót lökte fel poharastul együtt. Két pohár is volt a mosdón, s mind a kettő természetesen összetört. Azonkívül még elérhető szappanzsira­dékot, ami egy kis pléhbödönyben volt, szintén felborította és szétszórta. Én azután újra otthagytam a kis garázdát s végre elnyomott az álom. A família hajnali 4 órakor jött haza, s ugyancsak elálmélkodott a kis házsár­­tos jövevény ténykedése felett. Másnap reggel aztán számkivetettük az ólba, amely szalmával volt kibélelve. A kis rakoncátlan azonban innen is kiszökött, s egész nap dideregve rémítgette a tyúkokat az udvaron. Azok riadtan me­nekültek a kőfalon át a kertbe, vagy a másik udvarba. A kis piszkos pedig alig volt három hetes, s még az öt hónapos kakas is ijedten menekült előle. Végre, miután eleget garázdálkodott odakint, s féltettük is, hogy megfázik, ismét behoztuk a konyhába, a melegre. Most azonban egy szalmás ládába tet­tük, ahol annyi mozgalmas ténykedés után végre elszunnyadt és elaludt. Az egész napot nyugodtan töltötte. Harmadnapra már egészen megsze­lídült, s szépen, illedelmesen közeledett a kislányokhoz is meg hozzánk is. Csütörtökön senki se volt otthon, csak a nagy lányom, akinek a szeren­cséje juttatta ilyen előkelő pozícióba. Fél négykor délután hazamegyek az iskolából. - Tatuska, - mondja könnyes sze­mekkel a lányom - oda van a kis ma­lac. Csak nincs. Semmi baja se volt. Belefulladt a kávéba. Még él ugyan. Rugdalódzik. Hát nem vigyáztál rá? - Dehogy­nem. Minden fél vagy ne­gyed órában kimentem a konyhába. Nagyravágyó volt a kis jószág. Egyszer fönt találtam az asztalláb ke­resztfájára helyezett polcon, másod­szor a mosdó középső rekeszén. Hogy a kánába hogy bukott bele, nem tudom. Lábai az égnek álltak, s orrával a víz­ben fuldoklott. Én hamar levágtam, megpucoltattam, s már terítékre is került másnap. A malacpecsenyés ebédre meghív­tam volna Kottasz Aladár barátomat is, de ő most már nem iszik bort, s attól tartottam, hogy bor nélkül megárt neki a kövér malacpecsenye, mert szép zsíros volt a kis bestia. No meg amúgy se sze­retem az olyan vendéget a házamban vendégül látni, aki megveti a bort. (a Délbácska 1929 januári számából)

Next