Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2016 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2016-12-01 / 12. szám
2016-ban Nyugdíjba vonult munkatársak Új sorozatot indítunk útjára, melyben az önkormányzatnál, önkormányzati intézményeknél és gazdasági társaságoknál a mindennapos munkahelyi munkából távozó, nyugdíjba vonult munkatársaktól köszönünk el. Terveink szerint tesszük ezt az év végén a jövőben is, bizonyságul arra, hogy nem feledjük őket, ha már nap, mint nap nem dolgoznak velünk együtt a munkahelyen. A 2016-ban nyugdíjba vonult munkatársainknak ezúton kívánunk boldog békés és örömökben gazdag éveket, családjuk körében, jó egészségben! Polgármesteri Hivatal Ádám Tamás Kiskunhalason született Általános iskolát Jánoshalmán végezte el 1968.-ban, majd a középiskolát Baján a Türr István Közgazdasági Szakközépiskola pénzügyi tagozatán 1971.-ben. Nagyközségi Tanács VB. Szakigazgatási Szervénél kezdődött munkaviszonya 1971.szeptember 16.-án. 1993-1996 között művelődésszervező végzettséget szerzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán. Öregségi nyugdíjra jogosultág miatt 2016. szeptember 4.-én felmentéssel 45 éves jogviszonya hivatalunknál megszűnt. Csima János Illésné Jánoshalmán, született. Soós István Élelmiszeripari Szakközépiskolában érettségizett 1971.06.16.-án 2001 .június 25.-én mérlegképes könyvelői szakon szerzett végzettséget. 2011.10.01.-től dolgozott a Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályán. Pénzügyi gazdálkodási és számviteli feladatok tartozott a munkakörébe. - analitikus nyilvántartások vezetése értékcsökkenés elszámolása főkönyvi könyvelés számítógépes rögzítése Nyugdíjazása miatt jogviszonya hivatalunknál 2016. július 31.-én megszűnt. Balogh Menyhértné Esztergomban született. A jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, 1974.június 14-én. 1976.június 15.-én szerezte meg az okleveles csecsemő és gyermekápolónő végzettségét, majd 1998. július 17-én a körzeti ápolónőit, s 2004.06.18. ápolóit.. 1990. szeptember 20.-tól dolgozott a körzeti egészségügyi szolgálaton. Közalkalmazotti jogviszonya nyugdíjazása miatt 2016. június 19.-én szűnt meg. Szántóné Csillag Éva Jánoshalmán született 1960. június 21.-én. Egészségügyi szakiskolában Kiskunhalason, 1979.06.22.én általános ápoló, általános asszisztens szakképzettséget szeerzett. Ezután a Kecskeméti Egészségügyi Szakiskolában gyermekápoló szakon, szakosító képzés keretében 1980.06.06.-án gyermekápoló lett. Később a Jelky András Szakképző Intézet 1998. július 17. körzeti ápoló végzettséget szerzett, majd a Maturandus Oktatási Kft 2003.június 24. pedig általános ápoló végzettséget. 1977.augusztus 23.-tól dolgozott az egészségügyben, a kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, majd 1983.április 21.től Jánoshalma Nagyközségi Közös Tanács Szakigazgatási Szervénél, és később az önkormányzatnál, a helyi egészsgéügyben. Közalkalmazotti jogviszonya 2016. július 20.-án nyugdíjazása miatt szűnt meg. Gyermeklánc Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde, Család és Gyermekjóléti Központ Dudás Mária Magdolna Jánoshalmán született. Óvodapedagógusi oklevelét 1978-ban szerezte, a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben. 1975-1978- ig képesítés nélküli óvodapedagógusként, majd 1978-tól, diplomája megszerzése óta, kinevezett óvodapedagógusként dolgozik óvodánkban. 2016. november 16-tól, negyven éves óvodapedagógusi munkaviszonnyal a háta mögött, nyugdíjba vonul. Nagy Józsefné Jánoshalmán született 1954. július 5-én Óvodapedagógusi oklevelét 1980-ban szerezte a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben, óvodánkban 1983 óta dolgozik. 2016. november 16-án, 36 éves óvodapedagógusi munkaviszony után vonul nyugdíjba. Halász Sándorné Soltvadkerten született Óvodánkban 1992.12.07- től dolgozik dajka munkakörben. 2016.október 13-tól nyugdíjas. Nagy Sándor Debrecenben született 1979. szeptember 1-je óta önkéntes tűzoltó. 1997. május 25-e óta parancsnoka a Jánoshalmi Önkormányzati Tűzoltóságnak. 1999- ben elvégezte az önkéntes és létesítményi tűzoltó parancsnoki tanfolyamot. 2016. március 4-én nyugdíjba vonult, de továbbra is parancsnoka a tűzoltóságnak és ellátja a beosztásával járó feladatokat. 2016 májusban feletteseitől Életmű-díjat kapott. Csima Istvánná tanító A tanítói képesítésének megszerzése után 1979. január 1-től a Jánoshalmi Általános Iskolában helyezkedett el. 1980-1988-ig az iskola kéleshalmi tagintézményében folytatta a nevelő-oktató munkáját. 2001-től egy évig a Pelikán Kht. családsegítő szolgálatánál dolgozott családsegítő munkakörben, ahol a hátrányos helyzetű családok gondozása volt a feladata. A családsegítő munka után ismét az iskolában folytatta pedagógiai pályáját, könyvtáros és tanítói munkakörben. 2007-től a tanítói munkaköre mellett éveken keresztül a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat is ellátta az iskolában. Mindig aktív közéleti tevékenységet folytatott, mint a Jánoshalmi Sportlovasok Egyesületének elnöke. A négy évtizedes pedagógusi munkájának elismeréseként a Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést kapta. Nyugdíjba vonult 2016. május 30-án. Jáksó Lászlóné tanító 1976. augusztus 16-án képesítés nélküli tanítóként kezdte pedagógus pályáját a Kunfehértón, majd tanítói államvizsgája után Dusnokra került. 1984. augusztus 1-jén újra Kunfehértóra tért vissza, majd 1985. április 1-től Jánoshalmán kapott állást. Felnőtteket tanított a „Dolgozók Esti Iskolájáéban, majd az „Ifjúsági tagozat”, szakmai vezetője lett. 1996-ban szociálpedagógusi diplomát szerzett. Másodállásban a tanítás mellett a helyi Gyermekjóléti Szolgálatnál családgondozóként is dolgozott. 1999-ben közoktatási vezetői szakvizsgát tett. Iskolánkban alsó tagozatos osztályfőnökként, az EKP-s, a Mozaikos, és az Apáczais módszerekkel eredményesen tanított. 2013. őszén a tantestület megválasztotta az intézményi tanács elnökének. Munkavégzését 40 évig az alaposság, a pontosság, a töretlen szorgalom, és a kitartó elhivatottság, kapcsolatait a jószívű kollegalitás jellemezte. A négy évtizedes pedagógusi munkájának elismeréseként a Pedagógus Szolgálati Emlékérem mellett Jánoshalma Város Kiváló Pedagógusa lett. Nyugdíjba vonul 2016. december 2-án. Magyari László Jánoshalmán született , 1953.07.28.-án Hunyadi János Általános Iskolában karbantartó munkakörben dolgozott 1984. augusztus 15.től nyugdíjazásáig 2016. 07.31.-ig 35 évig. VÁROSGAZDA KFT: Szabó Gábor 1953 október 24-én Szekszárdon születtem. Tanulmányaim során szakközépiskolai érettségit tettem. A sport mint gyermekkori szerelem már abban az időben is inspirált, így próbáltam a sport vonalon képezni magam. Amellett, hogy aktív sportoló voltam sportszervező és sportoktató lettem. Alap- és középfokú edzői képesítések után megszereztem az UEFA „D” és „B” licencet is. A munkámhoz kapcsolódva elvégeztem az uszodamesteri képzést Szolnokon, majd a budapesti Fittness Akadémia Úszóedző és Úszóoktató tagozatán végeztem sikerrel. A versenysportok közül a labdarúgást választottam. A játékos időszakomban a pályafutásom alatt játszottam a Kecel, a Kiskőrös a Baja, a Kiskunhalas a Kisszállás és a Jánoshalma csapatában. Az egyik legszebb időszak mégis a jánoshalmi bajnokcsapat tagjaként 1979-ben megszerzett NB. II-es szereplés volt. Sok szép sikert értünk el, mindig a labdarúgó teljesítmény vezérelt a különböző csapatoknál. Az utolsó játékos időszakomban már próbálkoztam az edzői pályafutás beindításával is. Ez időszak alatt irányítottam a Jánoshalma, a Kisszállás, a Kunbaja, a Mélykút, a Bácsbokod, a Tompa, a Csávoly és a Borota serdülő, ifi és felnőtt csapatait. Ebben a szerepkörben is szép sikereket értem el. A több, mint 30 év labdarúgói pályafutás legszebb része a hazai kék-fehér színekben ért, amiért mindig hálás leszek a sorsnak. Vallom, hogy a gyermekekkel kell megszerettetni a sportot és köztük a labdarúgást. Én amennyit csak tudok gyerekekkel foglalkozom az utóbbi években. Vezetem az MLSZ OTP-MOL BOZSIK utánpótlási programját. Körzetválogatott szakmai vezetőként 7 egyesület 21 csapat közel 250 utánpótláskorú gyermek labdarúgó szakmai jövőjéért felelek. A munkahelyeim is szinte egy helyen egy székben töltöttem az utolsó 30 évben. Ez a jánoshalmi sportcsarnok volt. 1987-ben kerültem oda, mint vezető helyettes sportszervező. Az azóta eltelt időben, csak az üzemeltetők változtak. 2000-től a Hunyadi Iskolához tartozott és 2007-től pedig a Városgazda Kft-hez. Itt ettől az évtől feladatbővülés is volt. Létesült egy tanuszoda mindenki örömére. A munkám mindig szeretettel végeztem. Mindig, minden feladatot fontosnak éreztem. Sok emlékezetes sporteseményt szerveztem, foci tornák, téli kupák és a felejthetetlen szilveszteri kupák. De a régi időkben sok nagyrendezvénynek is helyt adott a szeretett munkahelyem. Itt kerültek megrendezésre, koncertek, esetenként lakodalmak és az évenkénti nyugdíjas karácsony is. Ha megkérdezik, ma is büszkén vallom jánoshalminak magam. Itt ismerkedtem meg feleségemmel és itt neveltük fel gyermekeinket. Boldog életet kaptam ettől a településtől. Talán ebből egy picit viszonozni tudtam a sport szeretetén keresztül az itt lakóknak. Gyermekimet is mindig úgy neveltük, hogy a sport fontos legyen számukra. A szakmai életemben mindvégig támogatott a családom. Büszke vagyok rá, hogy ennek a sportkomplexumnak ennyi évig a vezetője voltam, remélem az utánam következő generációk is hasonló lelkesedéssel fogják vezetni a Jánoshalmi Sportcsarnokot és Tanuszodát. Nyugdíjba vonulás dátuma: 2016.10.24. Lajtha László Nonprofit Kft. Balogh (Janicsek) Éva vagyok. Jánoshalmán születtem - egy áldott ünnepen - december 24-én. Az általános iskolát is itt végeztem el a legjobb pedagógusok irányításával. A középiskola elvégzése után a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban, és a Bácska KTSZ-nél dolgoztam. Közben megszületett Katalin nevű gyermekem, akivel otthon tölthettem pár évet. Az igazi „magamra találás” 1985-ben történt meg, amikor elkezdtem a Művelődési Központban dolgozni. Szakmai képesítésemet munka mellett szereztem meg 1988- ban. A község, majd a város kulturális életét a legjobb tudásom és lehetőségem szerint próbáltam jobbá, színesebbé tenni. Ehhez kellett mindig egy jó vezető és egy nagyon jó kollektíva, mely nekem megadatott. Hosszú évekig vezettem a Cigány Klubbot és életem része lett, minden nyáron, 31 éven át a Tánciskola. Generációk nőttek fel mellettem és ezt nagyon jó érzés volt látni. Természetesen részt vettem az óvodásoknak, iskolásoknak és a felnőtteknek szóló programok megszervezésében, lebonyolításában is. Párhuzamosan a szakmai munkámmal a Hunyadi Népe újság szerkesztésével egy új világ nyílt meg előttem, 10 éven át a korrektúráztam a megjelent írásokat. A változások a régi művelődési ház lebontása, a kaszinóba, a könyvtárba költözés, majd az új Imre Zoltán Művelődési Központ elkészülte - mind új kihívást és új élményt adtak nekem. Örülök, hogy olyan emberekkel dolgozhattam, akikre mindig szívesen emlékszem vissza. Hálás vagyok a családomnak, akik mindig mellettem álltak. A férjemnek, aki szó nélkül tűrte a „furcsa”, a rendezvényekhez alkalmazkodó munkaidő beosztásom. Most, 2016-ban, a közművelődésben eltöltött 31 év után nyugdíjba mentem. Sok minden hiányozni fog, mert sok embert ismertem meg, szerettem velük együtt lenni. Ezután a pihenés mellett három gyönyörű gyermekünk és kettő még szebb unokánk tölti ki mindennapjaimat. Ez a legszebb feladat, amit az élettől kaphattam. Az utánam következő kollégáknak sok sikert, élményt és legalább ennyi örömet kívánok munkájukhoz. Nyugdíjba, a nők 40 év munkaviszony utáni kedvezménnyel ment el, 2006.08.31-én. Jánoshalmi Önkormányzati Tűzoltóság Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Közmeghallgatás 2016. november 28-án tartotta a Jánoshalmi Képviselő-testület közmeghallgatást. Czeller Zoltán polgármester részletesen, fényképekkel és adatokkal alátámasztva számolt be az elmúlt évben végzett önkormányzati munkáról A közel háromórás beszámoló végén, nem akadt hozzászóló.A közmeghallgatáson elhangzottak szerkesztett változatát, a januári számunkban olvashatják.