Kiskunfélegyháza - Félegyházi Közlöny, 2022 (31. évfolyam, 1-19. szám)

2022-11-18 / 17. szám

Bajnoki aranyakat, és ezüstérmet szereztek Ismét kiemelkedő sikereket ér­tek el a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület versenyzői az év utolsó egyéni bajnokságán. Pest­erzsébeten rendezték az U13- as Szabadfogású Diákolimpiai Bajnokságot, ahová három fiú szerezte meg az indulási jogot. Mindhárman megérdemelt sikert arattak az erős mezőnyben. 42 kg-ban Hideg Balázs, a tavalyi évhez hasonlóan idén is minden­kit legyőzött, így már kétszeres diákolimpiai bajnok. A 69 kg-os Tapodi Norbert ezen a versenyen sem talált legyőzőre, rendkívül sikeres évet zárt és ezt egy újabb bajnoki címmel koronázta meg. A nehézsúlyban Szécsényi Kornél lett ezüstérmes úgy, hogy nyerő állásból, egy pillanatnyi figyel­metlenség miatt veszített a döntő mérkőzésen. Edzők: Van Jenő, Szabó József, Kelemen András, Molnos Nor­bert és Pólyák Dániel. Az utolsó negyed döntött A harmadik negyed ismét bosszú­ságot okozott számukra. 49:59- nél azonban olyan energiával kezdtek játszani, amely sokszor jellemezte őket. Harminc perc után csupán két pont volt már csak a csapatok köz­ti különbség. Három és fél perccel a vége előtt a félegyháziak 7 pon­tos előnyüket 18 pontra tudták növelni. - Játékosaim hétről hétre állan­dó teljesítményt nyújtanak, nagyon büszke vagyok rájuk - mondta Si­mon Zoltán szakmai vezető. Félegyházi TSI - MEAFC­A: 92-74 (23:16, 15:27, 22:19, 32:12) Legyőzték a veretlen miskolciakat a Nemzeti fiú kadét bajnokság „C” csoportjában a félegyházi U16-os fiú kosarasok, november 5-én. Hazai pontokkal kezdődött a mérkőzés, azonban néhány eladott labda erőt adott ellenfelüknek, akik kezdtek felzárkózni. Fej-fej mellett haladt sokáig a két együttes, viszont a második negyed a miskolciaknak sikerült jobban. Magyar Bajnokságon bunyóztak U12, Serdülő és Junior Ököl­vívó Magyar Bajnokságon vet­tek részt a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadé­mia növendékei. Gondi Alexander Achilles 30 kilogrammban, Mészáros Domi­nika Rita 65 kilogrammban, U 12-es korosztályban ellenfél nél­kül győztek. Ramocsa Virág ser­dülő női korcsoportban, 51 kilog­rammban alul maradt egy nagyon jó mérkőzésen, értelmetlen bírói döntés miatt 7. helyezést ért el. Serdülő korcsoport: Palotás Róbert 48 kilogrammban techni­kai KO-val vereséget szenvedett, így búcsúzott az első verseny­napon. Legjobb tudása mellett nagyon jó teljesítményt nyújtott, remekül fejlődik. Rácz Dániel György 3. helyezést ért el, első mérkőzését meggyőző fölénnyel egyhangú pontozással megnyerte, a második mérkőzésén egyhangú pontozással kikapott. Nem ját­szott alárendelt szerepet. Rácz Alex (50 kg) a 8 induló között az első mérkőzését meggyőző fölénnyel nyerte, a másodikban az első menete döntő fölén­­nyel megvolt, ám a döntő mér­kőzést elveszítette Rácz Márkó (60 kg), junior kategóriában 13 induló közül az első mérkőzését elveszítette annak ellenére, hogy mindent megtett a győzelemért. Egy nála sokkal képzettebb ököl­vívóval szemben maradt alul, ke­mény mérkőzés végén egy­hangú pontozással veszített. Ramocsa Sándor vezetőedző megköszönte a felkészülésben nyújtott segítsé­gét és az odaadó munkáját Seres Attilának és Nagy Tibornak. Nélkülük nem sikerült volna ilyen szép eredményeket elérniük. Hoz­zátette: mindenki nagyon sport­szerűen küzdött, de felismerték azt is, hogy kinek, miben kell még fejlődnie. Kiváló szereplés November 5-én és 6-án ren­dezték meg a XIX. Hódmező­vásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt. A Kiskun Vízi és Szabadidő SE versenyzői ismét kiválóan szerepeltek: kilenc első, hat második és két har­madik helyezést értek el. Sebők János hat első és két második, Ónodi László egy első és két második helyet szerzett. Barta Tibor első lett az 50 méteres gyorsúszásban és kiváló ered­ményével az összesítésben is az élen végzett. Magony Zsolt egy második és egy harmadik helyet harcolt ki magának. Kun Zoltán egy második helyezéssel lett gazdagabb. Csenki Klára egy első és egy harmadik helyen végzett. Az egyesület ezzel az ered­ménnyel az induló 44 csapat kö­zül a 11. helyen végzett.

Next