Kiskunlacháza - A Mi Újságunk, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2016-01-01 / 1. szám

2016. január Boldogasszony hava XXV. évfolyam I. szám CHÁZA ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI, KULTURÁLIS, HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS SZÓRAKOZTATÓ LAPJA KJSK „Bizakodva tekintek a 2016-os esztendő elé..” Tisztelt Kiskunlacházi Polgárok! Az új esztendő kezdete a számveté­sek és tervezgetések időszaka. Az ember ilyenkor megáll egy pillanat­ra, visszatekint a maga mögött hagyott esztendőre, mérleget készít, hogy mit csinált jól, vagy rosszul. Végiggondolja, hogy amit terve­zett, abból mi valósult meg, így vagyunk ezzel mi is, itt Kiskun­­lacházán. Ha 2015 elejére gondo­lok, s arra, hogy az elképzeléseink­ből mit tudtunk megvalósítani és mit nem, azt kell mondanom, hogy összességében elégedett vagyok, azonban mégis vegyes érzelmekkel tekintek vissza. A két nagy beruházást sikeresen befejeztük, melynek eredménye­képpen a közszolgáltatások minő­sége jelentősen javult. A nagy beru­házásokkal egyidőben a nem asz­faltos útjaink állapotán is sikerült javítani. Támogattuk a civil és sportegye­sületeinket, egyházainkat munká­jukban. Községünk pénzügyileg stabil lábakon áll, a településünk vagyona nőtt. Készülünk és várjuk az új pályázati kiírásokat, s ennek jegyében terveket és elképzeléseket fogalmazunk meg. Nehéz, küzdelmes, és sajnos sok esetben személyeskedéssel teli év van mögöttünk. Ez az, amely miatt kicsit elkeseredett vagyok. A sok gáncsoskodás és rosszindulattal vegyített gyűlölködés nem az előre­haladást szolgálja, hanem a bizal­matlanság csírájának az elvetését, egy adott közösség lejáratását. Az ilyen magatartás már nem az építő jellegű kritikáról szól, hanem a józanul gondolkodó polgárok közös munkájának mindenáron való tönkretételéről. Ám bizakodásra ad okot az, hogy településünk lakóinak többsége az előrehaladás, építkezés és fejlődés pártján van. Természetesen az idő kereke könyörtelenül forog. A hala­dást, fejlődést ideig-óráig lehet aka­dályozni, de megállítani nem lehet. Ha egy kicsit szűkebb pátrián­kon is túltekintünk, láthatjuk, hogy Magyarország és Európa történelmi időket él át. Beköltözött a félelem otthonainkba. Eddig nem tapasztalt kihívásoknak kell megfelelnünk, melyre sokszor nehéz megadni a helyes választ. De a nehéz idők azok, melyek össze tudnak igazán kovácsolni egy nemzetet, egy tele­pülést, mert ezek azok az idők, melyek bizonyítják, hogy csak együtt és egymásért érdemes dol­gozni, nem egymás ellen. Bizakodva tekintek a 2016-os esztendő elé. Nagyon sok munka, feladat vár ránk az elkövetkező idő­szakban. A mélyépítési munkálatok befejeződtek, most már jöhetnek az út- és járdaépítési munkálatok, köz­­intézményeinken a rekonstrukciós munkálatok, a csapadékvíz elveze­tésének megoldása, az 51-es főút felújítása, hogy csak a nagyobb lép­tékű feladatokról beszéljek. Akarat és szándék van, hogy ezen a téren is előre tudjunk lépni, de nagyon sokat kell érte dolgozni mindenki­nek! Csak akkor leszünk sikeresek és eredményesek az új esztendőben, ha egymással összefogva és egy­mást támogatva igazi közösségként működünk. Igaz ez a képviselő-tes­tületre, de Kiskunlacháza egész közösségére. Mert ne felejtsük el, soha nem magunknak építünk, hanem a gyermekeinknek, unoká­inknak, hogy nekik jobb és kön­­­nyebb legyen az életük. De a leg­fontosabbat a végére hagytam. A családokon belüli béke, szeretet és egészség nélkül bármit teszünk is, mindez semmit sem ér. Őszintén kívánok Kiskunlac­háza minden polgárának harmoni­kus családi életet, jó egészséget és sikereket az új esztendőben! Kiskunlacháza, 2016. január "Dr. j R­épás J­ózsef polgármester Kiskunlacháza Nagyközség Képviselő-testülete nevében ered­ményekben és sikerekben gazdog, boldog dí esztendőt kívánunk minden kiskunlacházi polgárnak­"Dr. Répás József polgármester Soós Zsolt­né jegyző Tótja Imre alpolgármester Németh Mihály alpolgármester Szedető?! és már ád

Next