Kiskunmajsa - Halasi Hírek, 1982 (20. évfolyam, 2-52. szám)
1982-05-26 / 21. szám
í 2 • PETŐFI NÉPE • 1982. május 26. események sorokban BRÜSSZEL______________________ Keddre virradóra a közös piaci külügyminiszterek, több mint egy éve tartó vita lezárásaként, megegyeztek abban, hogy mekkora összeget kap vissza Nagy-Britannia aránytalannak ítélt közös költségvetési hozzájárulása csökkentésére. 1982-re a visszatérítés összege 850 millió dollár. A brit kormány eredetileg ennek mintegy kétszeresét kérte. VATIKÁNVÁROS II. János Pál pápa hatnapos nagy-britanniai pénteken látogatásra indul — erősítették meg kedden Vatikánvárosban. A katolikus egyházfő nagy-britanniai tartózkodása idején Angliába, Walesbe és Skóciába látogat el. A brit—argentin konfliktus miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a pápa ellátogat-e a szigetországba. A Vatikán — részrehajlás vádját elhárítandó — többször is hangoztatta, hogy II. János Pál útja szigorúan lelkipásztori jellegű, s hogy a katolikus egyházfő adandó alkalommal Argentínába is ellátogat. ATHÉN A görög parlament hétfőn este ratifikálta a Spanyolország NATO-csatlakozásáról rendelkező jegyzőkönyvet. Görögország a NATO-tagállamok közül utolsóként szavazott a spanyol belépés mellett, s döntése eredményeként a spanyol miniszterelnök részt vehet a júniusi Bonnban tartandó NATO-csúcsértekezleten. A Görög Kommunista Párt képviselői Spanyolország csatlakozásával szemben foglaltak állást. BELGRÁD Jugoszláviában kedden országszerte megemlékeztek Tito elnök születésének 90. évfordulójáról. Belgrádban a legmagasabb szintű állami és pártszervek — az államelnökség, a JKSZ KB elnöksége, a föderáció tanácsa, a szövetségi nemzetgyűlés és a kormány elnöksége — továbbá a társadalmi szervezetek, valamint az ország köztársasági és tartományi vezető testületei képviselőinek részvételével ünnepi gyűlést rendeztek. A terrorista halála RÓMA Valóságos hajtóvadászat után, hétfőn délután az olasz rendőrség lelőtte a James Dozier NATO-tábornok elrablását kitervelő és irányító terrorista „vezérkar” egyik még szabadlábon bujkáló tagját. Umberto Catabiani 32 éves terroristát az amerikai tábornokot fogvatartó „Vörös Brigádok” tagjainak veronai tárgyalásán, távollétében 26 évi fegyházra ítélték. Az elmúlt héten a rendőrség már kinyomozta rejtekhelyét, sőt megsebesítette, de Catabiani elmenekült. A hajsza folyamán Viareggio közeléber lőtték agyon a motorkerékpáron menekülő terroristát, de közben egy járókelőt is megsebesítettek. ÍRORSZÁG ÉS BRAZÍLIA RENDEZÉSI JAVASLATAI A BT ELŐTT Brit hídfőállás a Falklandokon Argentína hivatalosan elismerte, hogy a Falkland- (Malvin-) szigetek keleti részén partra szálló brit csapatoknak hídfőállást sikerült létesíteniük a San Carlos kikötő közelében. Argentin katonai jelentések közölték, hogy a hétfői harcokban Argentína két harcigépet vesztett, ugyanakkor az argentin erők „súlyosan megrongáltak” egy brit csapatszállító hajót és egy fregattot. E hadijelentés szerint a harcokban egy brit Harrier típusú gépet is sikerült megsemmisíteni. Az argentin kormány „különböző konkrét lépéseket” fontolgat az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatainak módosítására — jelentette be hétfőn , az ENSZ székhelyén megtartott sajtóértekezletén Nicanor Costa Mendez külügyminiszter. Ezek közül elsőként vissza fogja hívni a washingtoni székhelyű, úgynevezett Amerika-közi védelmi erőkből, és hazarendeli azokat az argentin katonatiszteket is, akiket amerikaiak képeznek ki panamai területen — közölte Costa Mendez. Kedden két ország is eljuttatta az ENSZ Biztonsági Tanácsához a Falkland- (Malvin-) szigetek miatt kirobbant brit—argentin viszály békés rendezését vázoló javaslatait. Írország a BT elé terjesztett határozattervezetében javasolja, hogy a felek 72 órás tűzszünetet léptessenek életbe, a Biztonsági Tanács pedig kérje fel az ENSZ főtitkárát a válság békés rendezésére irányuló erőfeszítéseinek felújítására. A tűzszünet időtartama alatt a főtitkár lépjen érintkezésbe Argentínával és Nagy- Britanniával, s győzze meg őket arról, hogy a tűzszünetet tartsák fenn, amíg folynak a további tárgyalások. Brazília kedden este szintén határozati javaslattal állt elő. Négy pontból álló indítványa lényegében hasonlít a korábbi perui javaslathoz, amennyiben az ellenségeskedések azonnali beszüntetésére, valamint arra szólít fel, hogy a szigetcsoportot átmeneti időre helyezzék ENSZ- közigazgatás alá. • A londoni hadügyminisztérium beismerte, hogy egy újabb fregattot vesztett el a brit flotta a Falkland-szigeteknél folyó harcokban. Képünkön: az „Antelope” nevű hajó, amely argentin légitámadásnak esett áldozatul. Kirchschläger a Szovjetunióban Dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök kedden ötnapos hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazott. Az osztrák államfő Leonyid Brezsnyev elnök 1979-ben Bécsben átnyújtott meghívásának tesz eleget. Elutazása előtti nyilatkozatában Rudolf Kirchschläger kijelentette: vendéglátóinak javasolni fogja, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Bécsben találkozzék Ronald Reagan amerikai elnökkel. Mint emlékezetes, Bécs volt a színhelye a legutóbbi, 1979-es szovjetamerikai csúcstalálkozónak is. Az osztrák szövetségi elnök jónak és zavartalannak mondotta Ausztria és a Szovjetunió viszonyát. NAPI KOMMENTÁR Fordulat az öbölnél? Miközben a világ a távoli Faarkland-szigetek környékén dúló csatára figyel, fontos hírek érkeznek egy Európához földrajzilag jóval közelebb eső háborúról is. Arról, ami Irán és Irak között 1980 szeptembere óta a Közel- és Közép- Kelet érintkezési vonala táján folyik. Már négy nappal e háború kirobbanása után súlyos károk érik az iráni egyik legnagyobb Abadant, a világ olajipari központját, október közepén pedig az iraki csapatok elfoglalják a stratégiai jelentőségű víziút, a Shatt Al-Arab partján levő Khorramshahr iráni kikötővárost. Teherán első ellentámadási kísérletére már 1981 elején sor került, de a feszültségekkel terhes belső helyzet, a hadseregen belüli nehézségek miatt a katonai eredmény sokáig váratott magára. Egészen 1981 végéig, amikor is a többlépcsős iráni offenzíva először szakította át az Abadant fojtogató iraki ostromgyűrűt. Sokan ezt a hadműveletet tekintik az új szakasz kezdetének. Az átszervezett és iszlám gárdistákkal kiegészített, ideológiailag megerősített iráni hadsereg 1982 tavaszán egész Khuzisztán tartományban átvette a kezdeményezést és több körzetben visszaszorították az iraki csapatokat a határvonalig. A hét elején érkezett — igaz, nehezen ellenőrizhető — jelentések szerint pedig sikerült visszafoglalni a kulcsfontosságú Khorramshahr városát is. Ha a hír beigazolódik, mindenképpen fordulópontot jelent ebben a háborúban. Két, egymástól élesen különböző lehetőség körvonalai bontakozhatnak ki most: egyrészt, miután katonai szakértők szerint a mostani frontvonalak már „nagyjából megegyeznek a két ország eredeti határaival”, elképzelhető, hogy ez a tény a tárgyalások irányába vezet. Mivel azonban a Perzsa-öböl olajállamai, és az ugyancsak jelentős síita kisebbséggel rendelkező Szaúd-Arábia vallási, etnikai és persze ennek nyomán döntően politikai okokból, tartanak a háború Iránnak kedvező kimenetelétől (noha Irak haladó rendszerével sem rokonszenveznek), az sem lehetetlen, hogy a konzervatív arab országok úgynevezett együttműködési tanácsa esetleg az eddiginél jóval komolyabb anyagi és katonai segítséget szavaz meg Iraknak. (Erre a lehetőségre a tanács tegnapi rijádi ülésén óvatosan utaltak.) Egy ilyen fejlemény pedig alighanem a háború folytatásához vezetne. H. E. Légicsata Bejrút mellett Szíriai és izraeli repülőgépek kedden Bejrút közelében légicsatát vívtak egymással — jelentették libanoni, izraeli és szíriai források. Mint a damaszkuszi rádió közölte, két szíriai gépet találat ért. Jeruzsálemi jelentések szerint két szíriai gépet lelőttek, míg az izraeli gépek „sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra”. Libanoni források „legkevesebb egy” szíriai gép lezuhanásáról tudnak. Ennek pilótáját, akinek sikerült ejtőernyőn földet érnie, egy libanoni kórházba szállították. A légicsata előzménye egyébként az volt, hogy a közép-libanoni Bekaa-völgy fölött a szíriai légierő gépei üldözőbe vették a libanoni légtérbe behatolt izraeli harcigépeket. Khomeini üzenete Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője a csapatokhoz intézett, a teheráni rádióban felolvasott üzenetében hétfőn arra figyelmeztette az arab este országokat, hogy ne siessenek Irak segítségére. Elsősorban a Perzsa-öböl menti államokat figyelmeztette, mondván: ezek az országok „sokkal kisebbek és gyengébbek, , mint Irak”. „Irán barátainak nincs imitől tartaniuk” — folytatódott Khomeini üzenete. A Perzsa-öböl menti arab államok együttműködési tanácsának tegnap kezdődött rijádi ünnepi ülésére célozva, Khomeini üzenetében hangsúlyozta: „Ha ennek az ülésezésnek az a célja, hogy újjáélessze Camp David-et, vagy Fahd-tervet (Szaúd-Arábia nyolca pontos, tavaly meghirdetett béketervét), akkor ez nagy veszély lenne az iszlám számára, és mi nem maradhatnánk ’továbbra is némák”. IZRAEL Szélsőségesnek lenni jó? A FELSZÍNES benyomás: Begin kormánya komoly bajban van, s nemcsak a parlamentben. A bizalmi szavazást átvészelte ugyan, de itt is, ott is, zavargások, nyugtalanság. A Jordán folyó megszállt nyugati partján az utóbbi esztendők legnagyobb tiltakozó akciói zajlottak három arab polgármester menesztése miatt, a Golánfennsíkon pedig drúz parasztok tüntettek az izraeli személyi igazolvány kötelezővé tétele miatt. És hosszú heteken át valóságos ütközet folyt a Sínai-félsziget izraeli telepeseivel az április 25-i kiürítés előtt. Tiltakoztak tehát a megszállók és a megszálltak egyaránt. Ráadásul komoly tehertételt jelent Egyiptom új árnyalatú politikája is. Hisz mi történik, ha a sínai visszavonulást új fajta kairói irányvétel követi, ha Egyiptom csupán a békeszerződés hasznát zsebeli be, de további együttműködésre nem hajlandó? Lehet, hogy Izrael, amely a békeszerződést szinte tollbamondta Szadatnak , végső elemzésben vesztese lesz saját békealkudozásának? AZ IZRAELI kabinet egyelőre időt nyert. Vannak ugyan csoportok, amelyek még Beginnél is szélsőségesebbek, de — úgy tűnik — kormányképes többség ezekből nem hozható létre. Az ellenzék bizalmatlansági indítványa most zátonyra futott, de sajnos — a sínai visszavonulás, a megszállt területeken élő arabok nyugtalansága az izraeli tömegekben nem a józanságot erősítette. A legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint Begin egy mostani választás egyértelmű győztese volna. Nem utolsósorban azért, mert Sínai-félsziget kiürítése előtti npon megígérte, hogy Izrael nem tesz több engedményt. Más szóval sem a Golán-fennsík, sem a Jordán folyó nyugati partja, sem a Gázai-övezet nem szabadul meg soha az izraeli megszállástól. Tény: konkrét tervek vannak Jeruzsálemben a megszállt területek fokozatos integrálására, lehetőleg úgy, hogy az itt élő arab lakosság más országokba költözzön. Lépésről lépésre halad előre a bekebelezés programja. A Sinai-félsziget visszaadása ezt a folyamatot még meg is gyorsította. A legnagyobb izraeli napilap, a Maariv adatai szerint a lakosság 70 százaléka („lakosságon” az izraeli állampolgársággal rendelkezők értendők) vallja azt, hogy az „igazgatott területek” (vagyis a megszállt arab föld) „egyetlen négyzetcentiméterét sem szabad átadni”. Szélsőségesnek lenni, úgy tűnik, kifizetődő ma Izraelben. LEGINKÁBB azért, mert nincs alternatíva. A jelenlegi kormánynak és a Simon Perez vezette Munkáspártnak elképzelései az arab területek bekebelezéséről alig térnek el pártjai— érezve egymástól. Perez a közvélemény jobbra tolódását — sok kérdésben Begin felé lépeget. És épp ez tény, a valódi ellenváltozat hiánnya teszi a kormányfő helyzetét biztosabbá — annak ellenére, hogy parlamenti többséggel (mint a legutóbbi bizalmi szavazás mutatta) már nem rendelkezik. A szélsőségesség tehát előnyös lehet. Hiszen, a jobboldali jelszavak az országalapítók céljához való hűséget jelzik, s megfelelnek az új körülményekhez való alkalmazkodásra képtelenek számára. Pedig bizonyos: a Közel-Keleten béke, Izrael számára a kiegyensúlyozott, nyugodt fejlődés lehetősége csak akkor jön el, ha alapvető változás történik a közgondolkodásban. Az ország legjobb erői évtizedek óta vallják, hogy Izraelnek meg kell találnia a sajátos helyét a Közel-Kelet népeinek a családjában. És ez csak akkor lehetséges, ha nem a szembenállás, az elkülönülés, a hódítás, hanem az együttműködés szelleme hatja át politikáját. K. A. *■ A szélsőségesek tiltakozása miatt karhatalom bevetésével — nemegyszer ketrecbe zárva — kellett eltávolítani Jamitból azokat az izraeli telepeseket, akik a sínai kivonulás miatt tiltakoztak. MA KEZDŐDIK KECSKEMÉTEN Országos tapasztalatcsere a magánlakás-építésről Sajtótájékoztató az ÉVM-ben Az alföldi sík vidékre jellemző országrész — Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihhar,, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye — állami, gazdasági és társadalmi szervezeteit képviselő szakemberek kecskeméti találkozójával szerdán országos tapasztalatcsere-sorozat kezdődik a magánlakás-építés támogatásáról ■— jelentette be Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, a magánlakás-építési célprogram bizottság vezetője kedden az ÉVM-ben megtartott sajtótájékoztatóján. E hat megyében a számítások szerint csaknem százezer magánlakás épül a VI. ötéves terv időszakában. munka, a magánlakás-építés támogatásának új formáiról, a gondokról s a megoldások lehetséges útjairól cserélik ki tapasztalataikat a magánlakás-építési ankátok résztvevői. A kecskeméti találkozót még további négy követi: főváros és Pest megye szakemberei még az idén, Észak-Magyarországé, Dél-Dunántúlé és Észak- Dunántúlié pedig jövőre tartják meg tapasztalatcseréjüket. Szilágyi Lajos utalt arra, hogy az országos lakásépítésben növekedik a sajáterős építés aránya, s a tájegységenkénti tapasztalatcserének fontos célja a szervezettebb támogatás lehetőségeinek feltárása. Az eddigi jelzések szerint a megyei tanácsok általában bizakodóak, s a túlteljesítéssel számolnak. A népgazdasági terv a hatodik ötéves tervidőszakra összességében 370—390 ezer lakás építését irányozta elő, számolva azzal, hogy ebből 255—270 ezer magánerőből létesül, ám jelzések alapján várhatóan megahaladja a 270 ezret is. Ennek megvalósítása valamennyi közreműködőtől fokozottabb támogatást kíván. Különösen fontos feladat az építési területek előkészítése, közművesítése, egyszóval a telekellátás és tanácsi építésügyi hatóságok ügyintézésének meggyorsítása. Gyakori gond, hogy a belterületeken már kevés a forgalomba adható telek, ám sok helyen nem számoltak a régóta építési tilalom alatt álló területek, az általános rendezési tervek felülvizsgálatából adódó, s a tilalmakat feloldaló lehetőségekkel. Jó néhány város belterületén vannak jelentős területek mezőgazdasági művelés alatt, s ugyancsak kedvező lehetőséget kínálnak azok a nagy telektömbök, amelyeket új utcák nyitásával lehetne megosztani, s még így is 500—600 négyszögöl jutna egy-egy családi háznak. Mód nyílik arra is, hogy a célcsoportos lakásépítkezés bizonyos átütemezésével anyagi fedezetet teremtsenek magánlakásépítési területek előközművesítésére. Általában egy-egy célcsoportos lakás költsége a telepszerű magánlakás-építés 3—4 házának közművesítési költségeit fedezheti. Egyelőre kevés tanács él ezzel a lehetőséggel, s elég kevés helyen vesznek fel OTP-hitelt a terület-előkészítésre. Az állami telkek tartós használatba adásával szemben érzett indokolatlan idegenkedést is — hiszen ezek a telkek is átruházhatók, örökölhetők, — feloldhatná azzal, hogy a budapesti példát követve a magánforgalomban érvényes áraknál mintegy 20 százalékkal olcsóbban értékesítenék. Bács-Kiskun megyében a tanácsok értékes kezdeményezésse m magánlakás-építési tanácsadók műszaki szolgáltatással segítik sajátház-építőket. A fővárosba is rövidesen megindul ez a szolgáltatás, s hasonló kezdeményezés született Győrött, Székesfehérvárott, Nyíregyházán, s KISZ közreműködésével Pécse is. Ezek a tájékoztató báziso nemcsak felvilágosítást nyújtanak, hanem a lakosok igényeine megfelelően átvállalják a lakásépítés előkészítésével, megvalóstásával kapcsolatos feladatokat , elsősorban a nem telepszerű formában, tehát az egyedi többszintes, csoportos korszerű lakóház építésnél, vagy a hagyományt családi házak létesítésénél. Kedvező, hogy a magánlakás építők körében megélénkül a érdeklődés az ajánlott terve iránt, s a múlt évben valóságo frontáttörés történt, mert 2145 ajánlott tervet vásároltak, kétszer annyit, mint az előző évbe. Jelenleg mintegy 150-féle ajánló terv áll az építtetők rendelkezésére, de az ÉVM folyamatosa tovább bővíti ezt a kört. Rövidesen kiadják a lejtős területeire építhető különböző lakóházak, pineles családi házak, a 4—6 lakásos társasházak ajánlott tervei s kidolgozzák a háztáji gazdálkodáshoz szükséges melléképületeikkel is ellátott családi háza terveit. Az EVM és a pénzügyiminisztérium segítségével a Hajdú Bihar megyei állami építőipai vállalat új kezdeményezése, hog a telkek megszerzésétől és a közművesítéstől kezdve a kulcsáradásig vállalja a 100—150 lakásos paneles családi házas telepek építését. Az Országos Vízügyi Hivattal kis szennyvíztisztító berendezések gyártását szervezi, s ezzel segíti a közművesítést. A segátiház-építés tervezésében so helyen megmutatkozó igénytelenség megszüntetése érdekében ÉVM ismét felülvizsgálja a magántervezők tervezési jogosultságát. Segítségeit nyújt ahhoz hogy a lakásépítők minél jobban megismerjék az energiatakaréki és korszerű építési anyagok a szerkezeteket. Hasonló célt szólál, hogy ez év második felébe a Szovjetunió és más KGST-oszágok közreműködésével nemzetközi kiállításon mutatják be sajátház-építés korszerű kisgépeit, s az érdeklődésnek megfelelően gondoskodnak majd ezek beszerzéséről. A tájegységekkel megrendezett találkozók tapastalataii alapján pedig további sgítséget nyújt az ÉVM a magas lakás-építőknek. (MTI) A SZOVOSZ elnökségi ülése Fejlődnek a fogyasztási szövetkezetek külgazdasági kapcsolatai, és dinamikusan nő a szövetkezetekben az exportárualap-termelés, — mindebben része van a HUNGAROCOOP szövetkezeti külkereskedelmi vállalatnak, amelynek forgalma tavaly meghaladta a 8,1 milliárd forintot — állapították meg — a SZÖVOSZ elnökségének keddi ülésén, amelyet a fogyasztási szövetkezetek export—import tevékenységéről tárgyalt. A HUNGAROCOOP forgalma az elmúlt évben 15 százalékkal haladta meg az 1980. évit. A szövetkezeti külkereskedők 270 ipari, fogyasztási és mezőgazdasági szövetkezettel alakítottak kapcsolatot, ennek keretében ki partnerek kisebb tételű termékek előállítására is vállalkoznak. Ezek a cikkek külföldön vszonylag jól értékesíthetők, HUNGAROCOOP ezt a lehetősget ki is használja, immár ha mincöt tőkés és szocialista orsz. szövetkezeti kereskedelmi színezeteivel működnek együtt. Ahhoz, hogy a szövetkezeti exportot bővíthessék, fejleszte kell az ipari hátteret. A HUNGAROCOOP jelentős pénzügyi tmogatást ad az üzeme bővítéséhez, korszerűsítésekhez. Az múlt öt évben 38 partnerükre 70 millió forintot biztosított, különböző műszaki átalakításához, az exportfeladatok megoldsára. Az áfészek közös fejleszésii alapjából az elmúlt két ében 18 vállalat vette át 170 mill forintot; ebből az összegből ipari tevékenység technikai szí vonalát emelték. Balatoni vízminőség Megkezdődött a Balaton vízminőségének védelmét célzó korszerűsítési program kidolgozása. Erről számolt be Jantner Antal, építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes a Balatoni Intéző Bizottság kedden Balatonszárszón tartott ülésén. A kormány januárban koordinatív szereppel megbízta az építésügyi és városfejlesztési minisztert, a BIB elnökét; készíttessen a jelenlegi helyzet felmérése alapján az ezredfordulóig szóló vízminőség-védelmi programot. A munka a Magyar Tudományos Akadémia irányításával, 26 kutatóintézet felméréseinek tetélével és összegezésével egyezmegindult. Az ÉVM-ben elkészült a védelmi program tó egyes területeinek helyzetére a tudósok segítségével. a A VI. ötéves terv időszakába vízminőség védelmét szolga beruházások nyomán a keleti és Tihanytól Badacsonyig teljes középső medencében már lénygesen csökkenteni lehet a termlést és így feltehetőn javulni a víz minősége. A keszthelyi és szigligeti térségben azonban tervidőszak folyamán még ne számítanak szembetűnő javulóra. Az ÉVM ezért kidolgozott e üzemgyorsító alternatív javasltot is, amely a kormány késői döntésétől, a pénzügyi lehetősgektől függően 40—45 százalék csökkentené a keszthelyi és szigligeti öblöt sújtó szennye hatásokat.