Kiskunmajsa - Halasi Hírek, 1982 (20. évfolyam, 2-52. szám)

1982-07-28 / 30. szám

SPORT. SPORT • SPORI A kettesfogatok Hetényegyházán folytatják | LOVASSPORT_____________________ Mint már azt korábban közöltük, az idei Duna— Alpesi Kupán, a kettesfogatok nem hivatalos Euró­­pa-bajnokságán nagyszerű magyar győzelem szüle­tett. Az NSZK-beli Nördlingenben megrendezett versenyen a négy magyar induló — Fehér, Szegedi, Bozsik és Muszkán — aranyérmet nyert. A lovas­sport szerelmesei a hét végén — július 31-én és au­gusztus 1-én — Kecskemét-Hetényegyházán viszont­láthatják kedvenceiket, hiszen itt rendezik a Dél­magyarországi területi kettesfogathajtó-bajno­kság II. fordulóját. Ezen a versenyen Baranya, Bács-Kiskun, Fejér és Tolna me­gye versenyzői vetélkednek. Az első napi programban — szom­baton — szerepel a 8 órától 13 óráig tartó bemutatás és díjhaj­tás.­­ (Az első fordulóban Pakson eb­ben a számban Toldi Sándor (KTE) végzett az első helyen a dombóvári Fehér István előtt. Nem sokkal maradtak le tőlük Berka, a Bogyiszló, és Aradi, a Paks versenyzői.­ A maratonhajtásra délután 14 órától kerül sor, a hetényegyházi sportpálya, vasúti töltés és a Mó­czár-erdőben kialakított útvona­lon. ,( (A maratonhajtásban az első fordulóban Fehér István, a Du­na Alpesi Kupa egyéni győztese verhetetlennek bizonyult. A pak­si terephajtás második helyezett­je Beszedics (Kiskunhalas), de a további helyezettek is — Szabó E. és Szegedi — javítani szeret­nének ebben a számban.)­­A szombati programot a 19 órakor kezdődő sportbál teszi em­lékezetessé. A sportpályán meg­tartandó táncestre mindenkit szeretettel­ vár a rendezőség.­­ Változatosnak, gazdagnak ígér­kezik a vasárnapi program is. Kilenc órakor kezdődik a ver­senyző fogatok felvonulása, amely a hetényegyházi Móricz Zsig­­mond-emlékmű előtt ér véget. Nem sokkal ezután a lovaspályán már a csikósok bemutatójában gyönyörködhetünk, majd a „Kecs­kemét” táncegyüttes mutatja be műsorát. A helyi citerazenekar és az asszonykórus műsora után a pásztorkutyák veszik át a fő­szerepet. A négylábúak bemuta­tója után az MHSZ repülőmodel­lezőinek programja következik. Nagy várakozás előzi meg pusztaötöst. A zenéről a kerek­ű egyházi úttörőzenekar gondosko­dik. 14 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, amikor Kecskemét vá­ros és a magyar nemzeti lobogót az­­ MHSZ bátor emberei — az ej­tőernyősök — célbaugrással hoz­zák a pályára.­­ A megnyitó után negyven perc múlva kezdődik a leglátványo­sabb versenyszám, az akadály­hajtás. (Az első fordulóban Szegedi Gábor nulla hibaponttal — ös­­­szevetésben — végzett az élen, a hetényegyházi Guti és az orgo­­ványi Szabó Erika előtt.) Az esti műsort a csikósok, pó­­nilovasok és népitáncosok műso­ra teszi színessé. Akinek kedve van — és pénze — az a helyszí­nen népi iparművészeti remekek között válogathat, de lesz itt ku­tyavásár is. A megrendezett tom­bolajátékon gazdára vár racka­birka, kecskegida, malac, kölyök­kutya és számtalan más ajándék is.­­­ A rendezőség gondoskodott az érdeklődők kényelméről is, a kecskeméti MÁVAUT-pályaud­­varról sűrített buszjáratokat in­dít Hetényegyházára. Hegedűs Géza • Toldi Sándor fogatával verseny közben. Az első fordulóban a díjhajtásban végzett az első helyen. * Vendégsiker Kiskunfélegyházán Vietnami had­sereg tett—H.váloga­t. SE (0—0) Kiskunfél­egyháza, 400 néző, vezette: Németh L. Vietnam: Tran Khanh — Van Do Van Phuc, Tran Van Thanh, Doan Ngoc Thuan, Quan Trog Mung, Tran Ang Quang, Nguyen Khac Dung (Tran Trien Tuan), Nguyen Tien Lam, Nguyen Kao Kuong, Tran Viet Cuong (Nguyen Khac Cuong), Nguyen Danh Ngoc. Ed­ző: Nguyen Si Hien. H. Kun B. SE: Farkas (Nagy F.) — Balogh, Horváth, Kárász, Vidáts, Bánffi (Szabó), Harsányi, Maszlag (Miksztai), Hegedűs (Rácz), Kemenes, Somogyi (Aj­­tai). Edző: Kurucz István. 8. perc: Nguyen Tien Lam 16 méteres lövése a felső kapufáról vágódott a kapu mögé. 53. perc: Tran Viet Cuong a jobb oldalról pontosan adott kapu elé, Nguyen Tien Lam 12 a méterről elvetődve kapásból bombázott a kapura, Farkas bra­vúrosan ütötte ki a gólba tartó labdát.­­ 55. perc: Kemenes fel­tartása után a vendégek végezhettek el szabadrúgást. A kaputól 18 mé­terre leállított labdának Nguyeni Danh Ngoc futott neki — cseles­ kombinációt követően egy — és a vetődő Farkas keze fe­lett lőtte a hálóba a labdát. 1—0. 72. perc: Nguyen Tien Lam 10 méterről kapásból nagy erővel a léc fölé durrantott... Az esőtől felázott csúszós tala­jon az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthatták a né­zők. A második játékrész elején a vendégek gyorsan vezetést sze­reztek, majd megerősítették vé­delmüket. A hazaiak ebben az időszakban többet támadtak, de ezeket a vérszegény akciókat a vietnamiak csírájukban elfolytat­­ták, és gyors ellentámadásaikkal rendre zavarba hozták a hazaiak védelmét. A mérkőzés végén jog­gal köszöntötte nagy taps a lel­kesen és néha ötletesen játszó vietnami csapatot. Jók: Nguyen Tien Lam, Quan Trong Mung, Tran Van Khanh, Nguyen Danh Ngoc, ill. Kemenes, Harsányi. Nyilatkozatok: Nguyen Si Hien: Véleményem szerint a nehéz, csúszós talajon élvezetes mérkő­zést vívott a két csapat. Úgy ér­zem, nem okoztunk csalódást. Kurucz István: Csapatunkon meglátszott a vasárnapi Totó Kupa-mérkőzés okozta fáradság, de mindezek ellenére a helyze­teket be kell lőni, s akkor nem kell magyarázni a „bizonyít­ványt” ...­­ Farkas Tibor • A nemzetközi mérkőzés résztvevői. (Farkas Tibor felvétele) * 1982. július 28. • PETŐFI NÉPE • 7 MŰSORON KÍVÜL A NÉPSTADIONBAN Magyarország—Norvégia Rohamosan közeledik az 1982— 83. évi labdarúgó NB I. augusz­tus 28-i rajtja, összeültek már az élvonalbeli klubok illetékesei, s rögzítették a teljes őszi labda­rúgóprogramot napra és kezdési időpontra.­­ Eredetileg úgy tervezték, hogy szerdán nem rendeznek bajnoki mérkőzéseket, de az október 30- ra, szombatra kisorsolt 10. for­dulót október 27-re, szerdára tették át, mert műsoron kívül létrejött egy Magyarország—Nor­végia országok közötti mérkőzés október 31-én, vasárnap estére a Népstadionba. A norvégok el­leni játékkal 3 mérkőzés szerepel az újjáalakuló magyar váloga­tott őszi műsorában, az alábbiak szerint: Szeptember 22. (szerda) Nép­stadion: Törökország ellen. Október 6. (szerda) Párizs: Franciaország ellen. Október 31. (vasárnap) Nép­stadion: Norvégia ellen. A csapatok közül a bajnok Rá­ba ETO minden hazai mérkőzé­sét villanyfénynél rendezi meg. A Ferencváros pályaválasztóként a Népstadionban szerepel, rajtja nem augusztus 28-án, hanem egy nappal később, vasárnap este lesz a Haladás ellen. A Bilbao elleni UEFA kupa mérkőzés miatt a 3. fordulóban a Ferencváros pén­teken estére jön előre. Az V. Dó­zsa is igyekszik elkerülni a kon­­kurrenciát, pályaválasztóként ját­szik szerdán, pénteken és szom­baton este is. A Csepel még szé­lesebb skálán mozog, lesz hazai mérkőzése (4) szombaton délelőtt, de pénteken este, szombaton dél­után is. A Tatabánya — miként már az elmúlt idényben is — a vasár­nap délutáni hazai mérkőzések híve, 7 ellenfelét fogadja ebben az időpontban. A Videoton 4 ha­zai mérkőzését rendezi meg va­sárnap este. A Ferencváros, a Bp. Honvéd, az V. Dózsa és a Vasas egymás elleni mérkőzéseit (szeptember 05., október 9., október 23.) a Népstadionban bonyolítja le, a kezdési időpontok mindig 16.15 és 18 óra. A televízió a 2. fordulóban a Tatabánya—Rába ETO mérkőzés közvetítését tervezi, míg az MLSZ a továbbiakra javasolja: az MTK-VM—Ferencváros (októ­ber 3.), a Videoton—II.­­Dózsa (november 7.), a Ferencváros— Békéscsaba (november 21.) és a Vasas—Tatabánya (december 5.) találkozó képernyőre kerülését. A Tatabánya—Rába ETO össze­csapás kivételével a további négyre vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel kerülne sor. MA;____________________________ Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés és TOTÓ Kupa Kecskeméten Szerdán délután Kecskeméten a Városi pályán kettős mérkő­zést játszik a KSC és a KTE. A Kecskeméti SC N­B II-es csapata 15.30 kezdettel a Motor Zwickau NDK-s labdarúgócsapatát fogad­ja. A vendégegyüttes a SZEOL AK meghívására érkezett ha­zánkba, és e program keretében játszanak Kecskeméten is. Az NDK bajnokságának első osztá­lyában 6. helyen végeztek az el­múlt évben, s így komoly játék­erőt képviselnek. Kitűnő alka­lom a KSC számára, hogy alig másfél héttel a bajnoki rajt előtt felmérjék az újjászervezett csa­pat erejét. JQ eyőzés után kerül sor a vasárnapról elhalasz­­tott Kecskeméti TE­-­Nagybatony Nyári TOTÖ Kupa-mérkőzésre, az eredetileg tervezett 17 órás kezdés tehát kb. 15 perccel elto­lódik. j A kettős mérkőzés bizonyos szempontból kényszer, ám mégis példája a két kecskeméti egye­sület jó együttműködésének. Széktói Stadionban sajnos jelen­­­leg egyik pálya sem használható, sőt, az is kérdés, hogy augusztus 15-én, az első hazai NB II-es mér­kőzésen alkalmas lesz-e? A KSC jelenleg a MFSC-pályán edz, de a kőkemény talajú, göröngyös Izsáki úti pályán sem lehet ko­moly mérkőzést rendezni. A KTE vezetősége közli a szur­kolókkal, hogy a szerdai kettős mérkőzésre — mivel a főmérkő­zésnek számító Nyári TOTO Ku­pa-találkozót a kiírás­ szerint a vendég Nagybátonnyal közös ren­dezésben kell játszani — az egye­sületek által kiadott pályabérle­tek nem érvényesek. A Petőfi Népe totó-tanácsadója Búcsú a Nyári Totó Kupától A totó 31. heti, augusztus 1-i szelvé­nyére a búcsúzó Nyári Totó Kupa mér­kőzései­­ kerültek. A több mint egy hónapig tartó sorozat a végéhez ér. A csapattok felkészülése a bajnoki nyitányra megitörténtt, kialakultak az együttesek és kezdődhet a játék. K­ippjeink: 1. Győri Dózsa—Várpalotai Bányász, Nyári Totó Kupa, Bakony csoport. A Dózsa még esélyes­­ az első helyre, de csak úgy, ha a zirciek Péten veresé­get szenvednének és ezen a találkozón Győrben a Dózsa nyerne. Háromesé­ly­es­ mérkőzés. Tippünk: x: 1, 2, 2. Mányi Tsz SK—Pénzügyőr SE. Törölve. 3. Péti MTE—Zirc-Dudari Bányász. Nyári Totó Kupa, Bakony csoport. A zirciek az első helyért küzdenek Pé­ten, melyet döntetlennel is elnyernek. A hazai gárda meglepetésre gyengén szerepelt a kupában, ám győzelem­mel javíthatna mérsékelt teljesítmé­nyén. Tippünk: x: 1. 4. Répcelak! Bányász—Katona J. SE. Nyári Totó Kupa. Nyugati csoport. A Katona SE az első között lett kupa­győztes és Répcelakon természetesen felszabadultan és nyugodtan játszhat. A Bányász a jobb helyezésért csatá­zik hazai környezetben, a veretlen vendégek ellen. Tippünk: 1, x. 5. Csornai SE—­Bottyán SE, Nyári Totó Kupa Nyugati csoport. Gyengén szerepelt a hazai gárd­a, melyet iga­zol utolsó helye csoportjában. Még nyeretlenjeik és céljuk a javítás kell, hogy legyen, ami nehéznek ígérkezik, mivel a vendégek a végére nagyon belejöttek. Tippünk: x. 6. Kisvárdai SE—Miskolci VSC. Nyá­ri Totó Kupa. Keleti csoport. Ebben a csoportban még minden lehetséges, az elsőségért többen harcolnak, majd­nem egyenlő eséllyel. Tippünk: 1. x. 7. Borsodi Bányász—Hajdúböszörmé­nyi Bocskai. Nyári Totó Kupa. Ke­leti­ csoport A Bányász nagyszerűen hajrázik, győzelmével beérte az első­­ helyen ál­lló tiszavasváriakat és szin­tén esélyes a kupa elnyerésére. Tippünk: 1. 8. Tiszavasvári Lombik—Borsodi Vo­lán. Nyári Totó Kupa. Keleti csoport. A Lombik csak győzelemmel szerez­heti meg a kupát, és ha sikerül, bra­vúrosnak mondható teljesítménye, mivel volt NB II-es gárda — MVSC — előtt lett csoportelső. Tippünk: x: 1. 9. Csengeri Tsz SE—Balmazújvárosi TSZ SE. Nyári Totó Kupa. Keleti csoport. A két tsz-csapat közül a csengeriek szerepeltek jobban és kis szerencsével előbb is végezhettek vol­na. Még így is érmes helyért küzd­­hetnek. Tippünk: 1. 10. Szabó L. SE—Szeghalmi SC. Tö­rölve. 11. Kunszentmártoni TE—Kun VSE. • Nyári Totól Kupa. Alföldi csoport A két együttes közel egyformán szere­pelt a kupában. Egymás ellen még nem játszottak. Döntő lehet a hazai pálya előnye, ám­ a Kun BSE megle­petést is okozhat. Tippünk: x. 12. Erzsébeti Spartacus MTK—Nagy­­bátonyi Bányász, Nyári Totó Kupa. Középcsoport. Az erzsébetiek is győ­zelem nélkül állnak csoportjukban, és nem hisszük, hogy az NB II. újonca ellen sikerülne javítaniuk. Tippünk: 2, x. 13. Váci Izzó—Bem J. SE. Nyári Totó Kupa. Középcsoport. A Bem SE együttese már csoportgyőztes és így nyugodtan játszhatnak Vácott, akir csak az érmes helyezésért harcolhat­nak. Két volt NB II-es csapat három­­esélyes mérkőzése. Tippünk: x: 1. + 1 mérkőzés: 14. Dombóvári VMSE—Kiss J. SE. Nyári Totó Kupa. Déli csoport. Jól hajrázott a két együttes. A pontjaik száma egyenlő. A tét az ezüstérem elnyerése. A hazai pálya előnye se­gíthet. Tippünk: 1, x. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. KÉT TÖRLÉS. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a totó augusztus el­sejei, 31. fogadási hetének tippszelvé­­nyéről a 2-es számú Mámy—Pénzügyőr és a 10-es számú Szabó L. SE—Szeg­halom Nyári Totó Kupa mérkőzése­iket törölte. Helyettük a 14-es számú Dombóvár—Kiss J. SE és a 15-ös szá­mú Bátaszék—Latinca SE Nyári Totó Kupa mérkőzés számít főmérkőzésnek, a 13+1-es jutalomra jogosultság meg­állapításánál pedig a 16-os számú Ba­ja—Dunaújvárosi Építők Nyári Totó Kupa mérkőzést veszik figyelembe. (MTI) Á A megyei II. o. déli csoportjának őszi sorsolása I. forduló: 1982. augusztus 15. Hercegszántó—Kinizsi SE, Mada­ras—Császártöltés, Gábor Áron SE—Bácsborsód, Kisszállás—Ha­­­jós, Bácsalmás—Tompa, Vaskút— Tataháza, Katymár—Fájsz. II. forduló: 1982. augusztus 22. Fájsz—Vaskút, Tataháza—Bács­almás, Tompa—Kisszállás, Hajós —Gábor Áron SE, Bácsborsód— Madaras, Császártöltés—Herceg­­szántó, Kinizsi SE—Katymár. III. forduló: 1982.­ augusztus 29. Hercegszántó—Bácsborsód, Mada­ras—Hajós, Gábor Áron SE— Tompa, Kisszállás—Tataháza, Bácsalmás—Fájsz, Vaskút—Katy­már, Kinizsi SE—Császártöltés. IV. forduló: 1982. szeptember 5. Vaskút—Kinizsi SE, Katymár— Bácsalmás, Fájsz—Kisszállás, Ta­taháza—Gábor Áron SE, Tompa— Madaras, Hajós—Hercegszántó, Bácsborsód—Császártöltés. V. forduló: 1982. szeptember 12. Hercegszántó—Tompa, Madaras- Tataháza, Gábor Áron SE—Fájsz, Kisszállás—Katymár, Bácsalmás— Vaskút, Császártöltés—Hajós, Ki­nizsi SE—Bácsborsód. VI. forduló: 1982. szeptember 19. Bácsalmás—Kinizsi SE, Vaskút—­­Kisszállás, Katymár—Gábor Áron SE, Fájsz—Madaras, Tataháza— Hercegszántó, Tompa—Császártöl­tés, Hajós—Bácsborsód. VII. forduló: 1982. szeptember 26. Hercegszántó—Fajsz, Madaras —Katymár, Gábor Áron SE—Vas­kút, Kisszállás—Bácsalmás, Bács­borsód—Tompa, Császártöltés— Tataháza, Kinizsi SE—Hajós. VIII. forduló: 1982. október 3. Kisszállás—Kinizsi SE, Bácsalmás —Gábor Áron SE, Vaskút—Mada­ras, Katymár—Hercegszántó, Fajsz —Császártöltés, Tataháza—Bács­borsód, Tompa—Hajós. IX. forduló: 1982. október 10. Hercegszántó—Vaskút, Madaras— Bácsalmás, Gábor Áron SE—Kis­szállás, Hajós—Tataháza, Bács­borsód—Fájsz, Császártöltés— Katymár, Kinizsi SE—Tompa. X. forduló: 1982. október 17. Gábor Áron SE—Kinizsi SE, Kis­szállás—Madaras,­­ Bácsalmás— Hercegszántó, Vaskút—Császár­­töltés, Katymár—Bácsborsód, Fájsz—Hajós, Tataháza—Tompa. XI. forduló: 1982. október 24. Hercegszántó—Kisszállás, Mada­ras—Gábor Áron SE, Tompa— Fájsz, Hajós—Katymár, Bácsbor­sód—Vaskút, Császártöltés—Bács­almás, Kinizsi SE—Tataháza. XII. forduló: 1982. október 31. Madaras—Kinizsi SE, Gábor Áron SE—Hercegszántó, Kisszállás— Császártöltés, Bácsalmás—Bács­borsód, Vaskút—Hajós, Katymár —Tompa, Fajsz—Tataháza. XIII. forduló: 1982. november 7. Hercegszántó—Madaras, Tataháza —Katymár, Tompa—Vaskút, Ha­jós—Bácsalmás, Bácsborsód—Kis­szállás, Császártöltés—Gábor Áron SE, Kinizsi SE—F­ajsz. SOROKBAN TÖMEGSPORT Csütörtök délig lehet jelent­kezni az első alkalommal kiírt Hírös Kupa kispályás labda­rúgótornára. A kecskeméti pi­henő- és sportparkban meg­rendezésre kerülő tömegsport­rendezvényre augusztus 2 és 3-án kerül sor. FALUSI SPARTAKIÁD Szegeden rendezték meg XXXI. Falusi Sparta­kiád te­­­rületi döntőit. Megyénket öt csapat képviselte, melyek kö­zül a lajosmizsei férfi kézi­labdacsapat az első helyen végzett, így jogot nyert az­ au­gusztus 19—20-i szolnoki or­szágos döntőn való részvétel­re. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna 9 05: Csak gyerekeknek! 9.55: Delta 10.20: A dublőr. Amerikai film 16.25: Hírek 16.30: Kisfilmek a nagyvilágból 16.50: Könyvkereskedő a Vogezek te­rén. Francia rövidfilm 17.10: Reklám 17.45: A kezdet. Jugoszláv filmsorozat VI 6. 18.15: Még egyszer a Balatonról 18.55: A közönségszolgálat tájékozta­tója • 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A hajózás története. Francia filmsorozat VII/6. 21.50: Szemtől szembe Ali Szabrival 22.45: Tv-híradó 3­ 2. MŰSOR: 20.00: Roxínpad. A Skorpió együttes közreműködésével 20.30: Egészségünkért 20.40: Hogyan építkeztek az izlandiak 1100 éven keresztül? 21.10: Tv-híradó 2 ÚJVIDÉKI TV: 18.35: Műsorismertetés és kalauz 18.40: Tv-híradó I. (magyarul) 18.55: Műsorismertetés 19.00: Tv-híradó (szerb-horvátul) 19.15: A felhőről pottyant le. Cseh­szlovák tv-filmsorozat gyermekek­nek 19.45: Ivanovicék. Cigányzenei hang­verseny felvételről, II. rész 20.15: Rajzfilm 20.25: Reklám 20.30: Tv-híradó II. (magyarul) 20.55: Reklám 21.00: A játék nem ismer határokat. Nemzetközi vetélkedő 22.30: Tv-híradó II. (szerb-horvátul) 22.50: Műsorzárás (szerb-horvátul) KOSSUTH: 8.25: Lélek és test. A Rádióegyetem sorozata 8.55: Beszélni nehéz 9.07: Nótacsokor 9.42: Kis magyar néprajz 10.05: Robin Hood 10.28: Válaszolunk hallgatóinknak 10.43: Nagy siker volt! Perényi Miklós gordonkahangversenye 12.45: Házunk tája 13.00: Operaslágerek 13.30: Antik és modern. Szemelvények a Goethe-antológiából 14.04: Dzsesszmelódiák 15.05: Zord folyó. V. rész, V. J. Siskov regénye 16.05: Kritikusok fóruma 16.15: Bemutatjuk új felvételünket 17.05: Nyugdíjra készülődve 17.30: Pátria­i népzenei hanglemezso­rozat 17.44: Závodszky Zoltán dalfelvételei­ből 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lap­ja 20.00: Évszázadok mesterművei 21.00: A King’s Singers együttes éne­kei 21.08: Irodalmunk a két világháború között. Elindult szeptemberben 22.20: Tíz perc külpolitika 22.45: Kedvezmény? — diákoknak 23.00: Operakórusok 23.30: Cherubini: Esz-dúr vonósnégyes 0.10: Zsákai Piros László klarinéto­­zik PETŐFI: 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Coco: Részletek Previn zenés játékából 10.00—11.27: Zenedélelőtt 12.05: Népdalok, néptáncok 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Színes szőttes 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 16.00: Szinusz és Corinta. Fantasztikus rádiójáték 16.40: Fiatalok a seregben 17.10: Újdaságainkból — magyar tánc­dalok 17.30: Ötödik sebesség 18.55: Kettősök Kálmán Imre operett­jeiből 19.25: Prizma 19.45: A Haircut One Hundred zene­kar felvételeiből 20.35: Lajtán innen — Lajtán túl. Az Osztrák Rádió Burgenlandi Stúdiója és a Magyar Rádió közös szórakoz­tató műsora Kismartonban 22.30: Könnyűzene Ránki György szer­zeményeiből 23.20: „Vitorlázás”. Könnyűzene éjfé­lig 3. MŰSOR: 9.00: Romantikus mesterművek 10.09: A főszerepben: Sherril Milnes 13.07: Artur Rubinstein zongorázik, Henryk Szeryng hegedül, Pierre Fournier gordonkázik 14.07: Élő­szó 14.50: Zenekari muzsika 16.00: Újhullámos magyar együttesek­ felvételeiből 16.45: öt földrész zenéje. Franciaország 17.00: Egy műfaj születése. II. rész 17.20: Operarészletek 18.15: Magnóról — magnóra 19.05: Haydn-művek 19.55: 2000 felé. Az Ifjúsági Rádió fo­lyóirata 20.30: Finn—magyar dzsesszklub-est 21.30: A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye a Budai Vigadó hang­versenytermében 22.40: Igor Sztravinszkij — az ember és zenéje \

Next