Kiskunmajsa - Halasi Hírek, 1983 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1983-06-22 / 25. szám

KECSKEMÉT - WEÖRES SÁNDOR „Mindenki gondolkodjon a maga dolgain” Évekig a kecskeméti Nagykőrösi utcában laktam. Százszor, ezerszer láttam a századfordulót idéző házait, bámészkodtam a kirakatok előtt. Károlyi Amy és Weöres Sándor nélkül viszont ma sem tudnám, hogy milyen finoman, a fa erejét és a formák titkait tudva munkált rácsok díszítik egyik-másik ház kapubejáratát. ők fedezték fel számomra is a furcsa szegletköveket, a szép ornamentika-füzéreket. Tapasztalhattam velük sétálgatva: meghallották a házak néma szólítását A Kodály Öregek című kompozícióját bemutató Vásárhelyi Zoltán azzal bizonyította egy kecskeméti előadásán a zeneszerző csodálatos fogékonyságát, hogy azonnal felismerte az akkor ismeretlen, tizenötéves, rövidnadrágos költő páratlan beleérző képességét, zsenialitását. Természetes talán, hogy a nagy muzsikus egyéniségét, korszakos jelentőségét legmeggyőzőbben kifejező versek Weöres műhelyéből kerültek ki. Szívesen dolgoztam együtt a „Tanár úrral”, most újabban a tanítványaival — mondta budai otthonában e sorok írójának —, s csodálója voltam a békéstarhosi iskolának. Szívet gyönyörködtető vetélkedő az úttörőházban. Reméltük titokban: eljönnek Weöresék, költő ugyanis elvállalta a muzsikus műsort követő szép magyar kiejtési verseny zsürielnöki tisztét. Nem csalódtunk. Amint az állomásról megérkeztek, beültek a hátsó sorba. A rendezők hiába kerdték őket, foglalják el a számukra fenntartott helyeket. Maradtak. A színpadon éppen „Kiskece lányom”-at énekelte vaalaki. „Ki írta a szöveget?" tudakolta Sukin László, a leleményes műsorvezető. Sokan jelezték, tudják a helyes választ. Egy copfos kislány válaszolt. ,,No, ki tud még Weöres Sándor szövegére írt művet?” kérdezte a zenetanár. Nehezen dönthette el, hogy a kézfelmutatók közül kinek adja meg először a szót. Ritkán hallható taps köszöntötte a költőt, amikor Lukin László bemutatta az „utolsó sorban ülő elsőt". Más alkalommal tiszteletére rendezett — nem túl sikerült — műsor végén szinte magamagának, pelenkaszagúnak minősítette az összeállítást. Megkérdeztem tőle: — Nem szereti már gyermekverseit? — A kicsiknek szóló legtöbb írásom eredetileg nem nekik készült, de alkalmasnak mutatkozott arra, hogy gyermekvers legyen. Hiányzik belőlük az édeskés, ajnározgató gyermekszeretet. Meglátom bennük a későbbi felnőtteket. Talán az ösztönöz, hogy ennek a későbbi felnőttnek megmentsem a lelkét a formátlanságtól. Mindig érdekelte a tehetség titka és méginkább mikénti boldogulása. Elmentünk az akkor még nem „idegenforgalmi látványosságnak” számító Polyák-tanyára is. Udvariasan meghallgatta a házigazda népművész cifrázott szavait, de közben már a faragott fákat figyelte. Az öreggel, a Parasztasszonnyal, a Szüretelőkkel, a Favágóval társalgott. Mint kiderült kérdéseiből, jól megnézte az indulatos, nagy energiájú, a környező tájat, a puszta sajátos múltját is kisugárzó faragásokat. Baráti természetességgel beszélgetett az érettségiről alig-alig érintett parasztfiatal és a költő. Két szakmabeli adta össze a fák, a művészet természetéről örökölt, szerzett tudományát. Két történet. Boldogan rohantak Petőfi színésztársához, Szuper Károlyhoz a kutatók, a friss sütetű csodálók, amikor kiderült, hogy a teatrista pontos és részletes naplót vezetett. Biztosra vették: sok mindent megtudnak a feljegyzésekből. Néhány rövid passzust találtak csupán. Neheztelve, szinte számonkérően kérdezték: miért nem írt többet róla, a lánglelkű költőről. „Miből gondolhattam volna, hogy az e vékonydongájú fiatalember ’Petőfi Sándor’ lesz.” Az 1962-es Katona József-ünnepség során egy jeles irodalomtörténész így figyelmeztetett a kortársak felelősségére: „Már megjelent Petőfi leghíresebb verseskötete, amikor az egyik újdondász nekibúsultan panaszolta: ’amióta Csokonai nincs magyar költészet’, meghalt, Ady új verseinek kiadását követően is sokan állították: Arany János óta kihalt a magyar líra. Megírta már József Attila legszebb verseit, de voltak, akik szerint Ady Endre után elszürkült a magyar irodalom. Legyünk tudatában sorsunk ajándékának: köztünk van, dolgozik, „az eseményen és káprázaton túl”, újra és újra megmerítkezik önmaga kútjában hetvenévesen is Weöres Sándor. Kortársához írhatta Garay Gábor „Könnyebb vagy a végtelennél, nem visz el a szél soha”. Az 1975-ös kecskeméti irodalmi estjén feljegyeztem a most ünnepelt szavait: „El szeretném érni, hogy mindenki gondolkodjon a maga dolgain, törekedjen jobbra, a különbre, a meghökkentés, a gondolkodtatás a célom.” Köszönjük, „felséges segítő”. Heltai Nándor , Károlyi Amy, Weöres Sándor, Pólyák Ferenc, a szomszéd és dr. Szotfridt István erdészeti kutató. Előtérben a nyelvtanulás A bajai ismeretterjesztők munkájáról A bajai ismeretterjesztők az év első négy hónapjában 1051 előadást tartottak a városban és a környékbeli falvakban. Rendezvényeik közül kiemelkedtek a május végén lezáruló, kétszer négyhónapos nyelvtanfolyamok, amelyeken mintegy másfélszáz érdeklődő — elsősorban műszaki szakember — ismerkedett meg (középfokon) a német, az angol, illetve a francia nyelvvel. Ugyancsak említésre méltó, hogy az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatósággal közösen, több mint húsz embert képeztek ki a könnyű-, illetve nehézgépkezelői munkára. Mindezek után most sincs uborkaszezon a szervezetben. Már most készülődnek az újabb — augusztusban induló — nyelvtanfolyamokra, amelyek több új elemet tartalmaznak majd, az eddigiekhez képest. Elsősorban az intenzív jelleg erősödik, amennyiben most négy hónap alatt sajátíthatják el a hallgatók azt az anyagmennyiséget, ami eddig nyolc hónapig tartott. Előreláthatóan a jelentkezők száma is nagyobb lesz. Ami viszont változatlan, az érdeklődők 80 százaléka továbbra is az ipari vállalatok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szakemberei közül kerülnek ki. K. J. VÉDETT NÖVÉNYEINK Szegfűk A száraz, napos helyet kedvelő négy védett szegfűfaj — a baglyas, a kései, a magyar és a tartós szegifű — a nyár és az ősz folyamán virágzik. Alig hasonlítanak üvegházban nevelődő előkelő rokonaikra, de nemes egyszerűségük csodálatos. Képünkön a fehér virágú, szinte bódító illatú kései szegfűt mutatjuk be. Értéke 1000—2000 forint. (Méhes Éva felvétele) 1983. június 22. • PETŐFI NÉPE –9 s 5 KÖNYVESPOLC Alföldi Tanulmányok VIII. kötet A magyar népgazdaság fejlődésének jelenlegi szakaszában növekszik az érdeklődés a területi problémák iránt. Nemrég készült el az Országos Távlati Tudományos Kutatási Szerv programja, amelyik az előttünk álló 15—20 éves időszak terület- és településfejlesztési tevékenységét megalapozó szerteágazó kutatási irányokat összegzi. E programban és a kutatásokban is sajátos adottságainál fogva várhatóan kiemelt szerepet kap az Alföld, melynek rendszerezett és komplex vizsgálatát tűzte ki célul a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetének — az idén tízéves fennállását ünneplő — békéscsabai Alföldi Osztálya. A gondozásukban megjelenő tanulmánykötetet geográfus szerzőktől többségében 11 értekezést ad közre, sokszínű és gazdag tartalommal. Arra, hogy a Bács-Kiskun megyeiek érdeklődésére is számot tarthat a kötet, elegendő bizonyíték; öt tanulmányban találunk megyei vonatkozásokat. Fényes József a Duna—Tisza közi tőzeges tavak fejlődéstörténetéről, Vuics Tibor az Alsó-Dunamellék horizontális gabonaintegrációjáról, Becsi József a társadalmi osztályok és rétegek alföldi-térbeli elhelyezkedéséről, Kőszegfalvy György az alföldi városok szellemi urbanizációjáról, Tóth József pedig az Alföld településfejlesztési stratégiájának változásairól írt adatokkal és ábrákkal gazdagon illusztrált elemzést. Az utóbbi három tanulmány meggyőzően bizonyítja, hogy az Alföldön megfigyelhető fejlesztési tendenciák több vonatkozásban is különböznek az országos összképtől. Ennek okai részben a történelmi múltban, részben a ma is eltérő társadalmi-gazdasági települési szerkezetben keresendők. Még mindig viszonylag alacsony a városi népesség aránya (40,2 százalék), speciális törődést igényelnek a nagy- és óriásfalvak és a kiterjedt tanyarendszer. Fontos tény az is, hogy az Alföld viszonylagos elmaradottsága abban is keresendő, hogy bizonyos országos folyamatok csak késve, megváltozott gazdasági körülmények között hatnak. Figyelemre méltó, hogy az országban jelenleg működő 126 kutatóintézet közül mindössze 11 található a harminchat alföldi városban. E néhány gondolat kiemelésével remélhetően sikerült felkeltenem az Alföld és Bács-Kiskun megye terület- és településfejlesztési problémái iránt érdeklődő olvasók figyelmét. Nekik, de a földrajztanároknak is ajánlom az Alföldi Tanulmányok VIII. kötetét. ^ Dr. Csatári Bálint tudományos munkatárs Árkádia kiadó és klub Új emblémát láthattak az olvasók Valentyin Katajevnek, az Ünnepi Könyvhéten megjelent két regényét tartalmazó köteten: az Árkádia Kiadóét. Az új kiadóról Domokos János igazgató nyilatkozott az MTI munkatársának: " A kényszer és a lehetőség szülte az új vállalkozást. A kényszerről: a könyvkiadás helyzete az elmúlt években alapvetően változott,még korábban „kényelmesen" dolgoztak a kiadók, kötött nyomdai áron, eléggé meghatározott tematika mellett, addig napjainkra ez az állapot nagyrészt megszűnt. A nyomdák áttértek a szabadáras rendszerre, és ez, bár nem teljesen önkénnyersen, de lehetőséget ad a tarifák emelésére. Változtak az olvasók, könyvbarátok vásárlási szokásai is, ma már igényesebbek, mondhatnánk, válogatósabbak a könyvesboltba betérők. A megváltozott gazdasági helyzet érezhető a könyvkiadáson, s a vásárlásokon is; ma már alaposan megnézik egy-egy kiadvány árát is a vevők. A mai könyvkiadási struktúra nem felelt meg a követelményeknek. A gazdasági szabályzók, s az a közös elszámolási rendszer, amelyben a Művelődési Minisztériumhoz tartozó kiadók dolgoznak, nem késztetik őket nagy erőfeszítésre annak érdekében, hogy rentábilisak legyenek. Új vállalkozásunk, az Árkádia Könyvkiadó és Könyvklub elképzeléseink szerint lehetőséget teremt arra, hogy új gazdálkodási formában segítse az Európa Könyvkiadó tevékenységét, hozzájárulva a ráfizetéses és nyereséges kiadványok egyensúlyban tartásához. A jelenlegi könyvterjesztési formában több kiadót is nyomaszt, hogy nincs közvetlen kapcsolata az olvasókkal. A terjesztők sokszor — ugyancsak gazdasági kényszer hatására — azért nem rendelnek, mert raktárkészletük felduzzadt. A kiadó viszont szeretne értékes, jó műveket nagy számban az olvasókhoz juttatni, olyan kiadványokat, amelyek a kiadó „konyhájára” is hoznak. Külföldön elterjedtek, népszerűek azok a könyvklubok,amelyek a könyvterjesztő vállalatok megkerülésével, közvetlenül az olvasókhoz juttatják a kiadványokat. A könyvklubbárf forgalmazo11 kötett tekz tehát), a hagyományos értékesítési rendszerbe, a könyvüzletekbe nem kerülnek, csupán könyvklub tagjai juthatnak hozzá. A könyvklub előnye; a kiadványok valamivel olcsóbban jelennek meg itt, mint az üzletekben. A kiadónak nagyobb a biztonsága, hiszen jegyzései alapján a klubtag előegyes kiadott mű példányszámát pontosan meg tudja határozni. A tematikai döntésekhez közvetlen segítséget ad a könyves klub: az olvasó választhat a kedve szerint ajánlott sorozatokból, a zárt láncban terjesztett kiadványokból. Terveink között többféle, eddig tevékenységünkhöz nem tartozó kiadványtípus is tartozik. Tervezzük egyebek között Erich Maria Remarque: Szerelem és halál órája, William Golding: Beavatás, John Fowles: A francia hadnagy szeretője, Eric Knight: Légy hű magadhoz, Joyce Carol Oates: Áldatlan szerelmek, Salinger: Zabhegyező, Thomas Ross: Dupla vagy semmi, Dorothy Uhnak: A nyomozás című írásának megjelentetését, valamint a nagysikerű Szépasszonyok egy gazdag házban című XVI. századvégi kínai regény közreadását. BÁN JÁNOS Időzónában VII. Az „Északi fény” egy hónapja állt pályára, távoli célja felé. Sebessége igen alacsony — szinte a minimum volt. Bár a hajó útján jócskán felhasználta a különböző energiákat, a hajtóanyaga nagyrészt földi eredetű. Ezt viszont úgy kellett beosztani, hogy elág legyen a hosszú úton, emiatt hát a kis sebesség. A két űrhajós berendezkedett a helyiségekben, és szinte minden idejüket a tudományos kutatásnak szentelték.Fáradságos órákat töltöttek a hajó obszervatóriumában, ahonnan a bolygókat — jelen esetben még a Földet — tanulmányozták. Egy alkalommal, amely eléggé tragikus események forrása lett, mindketten a csillagvizsgálóban tevékenykedtek. Michael a távcsövet állította be, míg Paul a bemérésekhez nélkülözhetetlen műszereket ellenőrizte. De egy szerencsétlen mozdulattal leseperte az asztalról az egyik igen fontos szerkezetet. Mindenképpen pótolni kellett. Paul elindult raktérbe, hogy magával hozza a a pótműszereket. — Siess, nemsokára teljes Földfogyatkozás lesz —, vetette oda még, Michael az ajtóban álló űrhajósnak.Paul futott a folyosón. Már a raktérnél tartott, amikor váratlanul elesett, s végigterült a padlón. Szitkozódva tapogatta a lábát, melyre teljes erővel zuhant. Szerencsére semmi komoly baja nem esett, így indult volna tovább, de ekkor eszébe villant, hogy miben akadhatott meg a lába. Térdre ereszkedett és tüzetesen vizsgálni kezdte a padlót. Rögtön meglátta a kis kiszögellést, amely a rosszul helyére tett rács széle volt. Paul meg akarta igazítani, de a rács a kezében maradt. Ekkor megpillantotta a félig kibontott ládát. Leszedte az üreg fölötti s padlót, és most már tisztán látta a csillogó, tiszta üveggömböt. Belépett az aknába, majd lefejtette a gépről az utolsó ládadarabkákat. Paul nem tudott volna megszólalni. Csodálkozva bámulta a szerkezetet. Ő erről nem tudott semmit. Talán valami kutatóeszköz? Óvatosan odalépett a géphez és kinyitotta az ajtaját. Leült az egyik székre, és vizsgálgatni kezdte a műszereket. Szóljon Michaelnek? Nem. Lehet, hogy valami alapvető eszköz, csak ő nem tudott róla. Még esetleg kinevetné. Észrevette az időzóna táblázatot. Megérintette, majd elkezdte állíthatni: a számlapon a következő szám tűnt fel: 3442.2 harmincnégyezer-négyszázhuszonkettő. A földi mítás szerint. Dehát erről időszák Paul mit sem tudott. Fejét csóválta, és ki akart szállni, amikor döbbenten észlelte, hogy az üveggömb megremeg Aztán már nem látta a folyosót,csata ide,oda villódzó fényes pontokat. Az időgép egy hozzá nem értő, szerencsétlen jóvoltából elindult, hogy utasát olyan világba vigye, ahol az még gondolatban sem járt. .A homlokáról lecsengő vér végül eszméletre térítette Pault. Feje zúgott és nagyon volt. Aztán megdöbbent. A rosszul gép egy helyben állt. Az űrhajós feltápászkodott a szék alól és szemügyre vette a kinti világot. Nem hitt a szemének. A gép gyönyörű zöld mezőn állt, körülötte, amerre csak a szem ellátott, bársonyos gyep. Pár méterre az üveggömbtől pedig vékony csillogó patak csörgedezett. És volt ott még más is. A távolban magas, falú épületek emelkedtek, ezüstös csodálatosan tükrözve a tájra nap meleg fényét. A levegő tisza ta, illatos és szellő fújdogált Paul megfeledkezett a fájdalmáról. Megbűvölten nézte a festői vidéket, a hullámzó mezőben. . És nézte a távoli várost, épületei nyüzsgő életről melynek tanúskodtak. Hiszen csak figyelmes szemlélő vehette észre, azokat a fényeket, amelyek ide-oda cikáztak egy-egy torony között. Csodálatos volt. De Paul hirtelen rádöbbent, hogy mi történt vele. Illetve éppen az, hogy fogalma sem volt, mi történt vele. Tompa, egyre erősödő zúgást érzett fejében. Ideges volt, nyugtalan. Ide-oda kapkodott, be akart szállni a gépbe, de rájött, hogy semmi értelme, nem tudja kezelni. Keze ekkor akadt meg valami az oldalán. Sugár,fegyvere volt — egyike az „Északi fény” szolgálati felszereléseinek. Szorosan a kezébe markolta és fáradtan elterült a zöld füvön. Michael az űrhajón a távcsövet vizsgálta, amikor feltűnt neki, hogy Paul már régóta nem jelentkezett. Hátrakiáltott. — iHalló Paul, mi van már? — de nem jött válasz. Michael ült egy darabig, majd elindult a raktérbe vezető folyosón. A végéhez közeledve meglátta a felszedett padlórácsokat, amely alatt nem volt SEMMI! És Michael rögtön tudta, mi történt. Paul viszonylag pihenten ébredt, bár lábán még érezte a fájdalmat. Feje kitisztult. Fantasztikus hatással volt rá a vidék könnyű levegője. Egy ideig, csak hevert a fűben, és a ragyogó kék eget nézte, majd feltárpászkodott, és megigazította a ruháját. Ekkor vette észre, hogy egyáltalán nincs egyedül... Legalább húszan voltak és csak kevés dologban különböztek egy átlagos embertől. Két lábon törzs, végtagok, fej, minden egyezett, talán magasságban haladták meg Pauit. Nagy szemük volt, amely értelmesen csillogott, ahogy az Embert vizsgálgatták. Magas homlokuk, rövidre nyírt hajuk sugárzó értelemről tanúskodtak. Mindahányukat valami kék, testre szabott ruha takarta, amely csak a fejet hagyta ki. Ott álltak tehát pár méterre az időgéptől, és mosolyogva közeledtek. Paul hirtelen visszaeesett előző állapotába. Idegei kezdték végképp felmondani a szolgálatot. Túl sok ez egyszerre, egy gyanútlan embernek. Beülni egy üveggömbe, amely az egy teljesen ismeretlen űrhajóról világba viszi, ahol eszményi a táj, és emberszerű lények felé, biztató mosollyal közelednek ajkukon. Paul felüvöltött,már nem volt képes logikus gondolkodásra, ösztönei kerültek előtérbe. Megragadta a keze ügyében lévő sugárfegyvert, és eszeveszetten tüzelni kezdett. Csak lőtt, és lőtt. Jó ideig nem látott maga körül semmit, a vakító lézersugaraktól, és a terjedő füsttől. Amikor kitisztult a levegő, a dühöngő elé borzalmas látvány tárult. A mezőn vagy öt haldokló lény vívta haláltusáját, a többi elmenekült az épületek felé. (Folytatjuk)