Kiskunmajsa - Halasi Hírek, 1984 (22. évfolyam, 1-50. szám)
1984-12-19 / 50. szám
NÉGY ÉVTIZED SODRÁBAN A művelődés szintjei A lakosság kulturális alapellátását szolgáló művelődési otthonok, könyvtáraik hálózata valójában 51 az 1960-as évektől épülhetett ki. Az ötödik, s főként a hatodik ötéves terv már az intézmények felújítását tűzte ki célnak, néhány településen a hiányok pótlását ütemezte be. Az új művelődési otthonok tanácsi erőforrásokra, a gazdálkodó szervek és a lakosság társadalmi munkájára alapozottan jöttek létre — például Imrehegyen, Szalkszentmártonban, Városföldön. Műemléképület átalakításával alakult ki Kalocsán a Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, Kecskeméten a TIT-nek is otthont adó Tudomány és Technika Háza, illetve a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthon. Baján a volt járási hivatal épületének átalakításával javítják az ellátást. 1981-ben adták át Bács-Kiskun egyik legkorszerűbb nevelési—közművelődési intézményének, a keceli művelődési központnak első részét, majd 1984. augusztusának végén az oktatási szárnyat is. Nyitottabb könyvtárak Bács-Kiskun közművelődési könyvtárhálózata lényegében 1953 közepére kiépült. Jelentősebb változás 1960-ban következett be: könyvtárfenntartóvá lettek — a városi és járási székhelyű községek kivételével — a helyi tanácsok. A hetvenes évek végén már minden településen önálló könyvtár működött. S ha változó szinten is, mindenütt létrejött az alapellátás. A Bács-Kiskun megyei tanácsi könyvtárhálózat 319 szollgáltatóhelyén több mint kétmillió állományba vett dokumentumot tartanak nyilván, a 107 ezer beiratkozott olvasó megközelítően 2 millió 900 ezer költetet kölcsönöz egy esztendőben. Az utóbbi évtizedben változatosabbá váltak a használat formái, intenzívebb lett a különböző szolgáltatások — hírlapfigyelés, könyvtárközi kölcsönzés — igénybevétele. Javult a szakirodalom használatát segítő tájékoztatás, az eltérő érdeklődési körű olvasókkal való egyéni foglalkozás. Nyitottabbá váltak a könyvtárak. Hírlap, folyóirat és zenei részlegeik a helyben olvasást, művelődést szolgálják. Népszerűek az egyszerre irodalmi, zenei, képzőművészeti élményt nyújtó rendezvények: a Halasi Téka, a kiskőrösi, kiskunfélegyházi gyermekfoglalkozások, könyvtári hangversenyek. Megfelelő a tanácsi és a szakszervezeti hálózati központok együttműködése a lakó- és a munkahelyi könyvellátásban. 1983-ban korszerű feltételek közé került az SZMT könyvtára. Az intézmények helyzetét — ha kis mértékben is — tovább javították a felújítások. Kecskeméten, a Széchenyivárosban lakótelepi könyvtár nyílt. A megyeszékhelyen és Kalocsán jobb körülmények közé jutott a gyermekkönyvtár. Baján, Tiszakécskén a zsinagóga átalakításával, Jánoshalmán klubövezet létesítésével javul az ellátás. Menyhért festőművész életműve, XIX—XX. századi magyar képzőművészet, valamint a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep bemutatója.). 1983-ban református egyházi múzeumot avattak, és ekkor kapott helyet a Technika Házában a Tolnay Károly és a magyar Michelangelo-kutatás című állandó kiállítás is. Nemrég nyílt meg az országosan egyedülálló Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, s várhatóan jövőre jön létre — alapos előkészület után — az Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Múzeum Kecskeméten. Nincs mindegyik városnak ilyen lendülete. Baján például ennél szerényebb fejlesztési lépések is egyedülálló értékeket tehetnének közkinccsé. Az állandó kiállításokat évente mintegy negyven időszaki tárlat, vándorkiállítások, vetítettképes előadások, alkotásra nevelő gyermekfoglalkozások, a múzeumi közművelődési termek változatos programjai teszik teljesebbé. Az utóbbi évtizedben csaknem 100 ezer ásatási lelet, néprajzi és történelmi emlék, kép és szobor került a megyei múzeumok gyűjteményeibe. A tudományos szempontból feldolgozott értékek egyik fontos megjelenítési fóruma a Cumánia című évkönyv. Múzeumok napjainkban Évente mintegy 300 ezrein látogatják Bács-Kiskun múzeumait. A Petőfi-emlékhelyek (Kiskőrös, Dunavecse, Szalkszentmárton) mellett számottevően gyarapodtak a városok múzeumi gyűjteményei is. 1979-ben új, állandó kiállítással gazdagodott Kiskunhalason a Thorma János Múzeum, 1981-ben Kalocsán a Visky Károly Múzeum (néprajz, numizmatika és ásvány). Kalocsán N. Schöffer kibernetikus műveiből nyílt állandó kiállítás. Tóth Menyhért szülőházában, Miskén emlékmúzeum létesült. Kiskunfélegyházán a helytörténeti és országos börtönmúzeum mellett 1975-ben megnyílt a felújított Móra Ferenc Emlékmúzeum is. Kiskőrösön a Petőfi-szülőházhoz tartozó irodalomtörténeti állandó kiállítást kortárs kép- és szoboranyag bemutatása egészíti ki a Petőfi-ikonográfia köréből. Az elmúlt évtizedben dinamikusan fejlődött a megyeszékhely intézményi hálózata. Az állandó kiállítással 1924 óta működő Katona József Múzeumhoz és az 1970-ben létesült Katona József Emlékmúzeumhoz 1976-ban csatlakozott országos gyűjtőkörrel a Magyar Naiv Művészek Múzeuma. Hasonló gyűjtőkörrel 1981 decembere óta dolgozik a Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum. 1983 őszétől fogadja látogatóit a Kecskeméti Galéria a szecessziós Cifrapalotában, (állandó kiállításai: Tóth A feltételek ellenére Nagy-nagy gondot okoz Ugyanakkor a megyei könyvtár, a múzeumi hálózati központ és a megyei levéltár rendkívül szűkös, mostoha elhelyezése. Már 1975-ben, amikor 7100 iratfolyómétert tett ki a levéltár összegyűjtött anyaga, kétségbeesett segélykiáltásként hangzott a tárgyilagos megállapítás: ..telítettsége miatt az utóbbi években gyűjteményét lényegesen gyarapítani nem tudta ...” A kedvezőtlen működési feltételek ellenére igen jelentős eredményeket ért el az intézmény a feldolgozásban, rendszerezésben, elemzésben. Pontos képet adnak a munkatársak publikációi Bács- Kiskun múltjáról, a gazdasági, társadalmi, művelődési viszonyokról. Ezeket tematikus szerkesztésben a Bács-Kiskun megye múltjából című sorozat kötetei hozzák nyilvánosságra. Növekedett a levéltár közművelődési szerepe, ami a honismereti mozgalomban, kiállítások rendezésében, az ifjúság történelemszemléletének formálásában is megnyilvánul. jVs\'\ ", tX| :: Közelebb a mindennapokhoz Egyre több résztvevőt vonz rendezvényeivel Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete is. (1980-ban 402, 1983-ban 406 ezer). lapszik a mindennapi kultúrához közelebb óynálló természettudományos témák száma: 4020 ilyen rendezvényen 165 ezren jelentek meg 1983-ban. Egymásra épülő sorozatok, akadémiák, tanfolyami formák honosodtak meg. Közéjük tartozik az évenként ismétlődő óvodapedagógiai nyári egyetem Kecskeméten, Baján pedig kétesztendőnként a vízgazdálkodási nyári egyetem. Vissza-visszatérő eszmecserékre ad alkalmat a megyei művészek akadémiája. 1984-től külön előadások és konzultációs lehetőségek várják a nyugdíjasokat. Nőtt az idegen nyelvek tanulása iránti igény is. Figyelemre méltó, hogy a hetvenes évek közepétől a lakosság érdeklődése erőteljesebben fordult a közgazdasági és szociológiai tudományos eredmények felé. A nemzetközi helyzet feszültségeire, gazdasági, társadalmi életünk fejlesztésének feladataira, a politika, az államélet, történelmiünk kérdéseire adható tudományos válaszok egyaránt élénk érdeklődést váltottak ki. Részben ennek hatására indult a 80-as években több intézmény közreműködésével a Kecskeméten élt marxista tudós, Molnár Erik nevét viselő szabadegyetem. S erre vall a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Petőfi Népe Szerkesztősége közös sorozata, amely közéleti személyiségeket szólaltat meg. A megye felsőfokú intézményei tudományos kutatómunkájukkal, pedagógus, műszaki és agrárértelmiségiek nevelésével kapcsolódnak a közművelődési intézményhálózathoz. Hallgatóik közművelődését népművelők szervezik. A Bajai Tanítóképző Főiskola közművelődési oktatói dolgozták ki a Keceli Nevelési Központ működési modelljét. A Kecskeméti Óvónőképző Intézet a pedagógiai ismeretterjesztésbe, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola egyebek között a fiatalok szórakoztatásába, tárlatok rendezésével a megyei művészek bemutatkozásába kapcsolódott be. A kertészeti főiskolai kar számos tudományos tanácskozás, pódium, műsor, kiállítás színtere is. Halász Ferenc KÉPERNYŐ Vasárnapba kettesen Jól tudom: a mérce mindig a holnap. A már elért meghaladása a követelmény. Elítélem az eszik, nem eszik, nem kap mást cinizmust. Mégis, mégis arra gondoltam: milyen szeretettel, érdeklődéssel fogadnék a képernyőn látottakat-hallottakat, ha hosszabb ideig szünetelne az adás. A világért sem a televíziós műsorokat mentegetem. Magunkat féltem, védem. Érzékelésünk elszürkülésétől, befogadókészségünk elsatnyulásától óvom kedves olvasóinkat, magunkat. Jajj nekünk, ha megfeledkezünk a csodálkozásról, ha elhalkul a lelkünkben a dal. Vasárnap a kettesén hagytam a csatornaváltót. Pompásan szórakoztatott A sógun-örökség. Mennyi finom megfigyelés és mennyi rutinos filmcsináló rafinéria! Nyilvánvaló: az egzotikumot, a különlegest kereste az angol Michael Mackintyre, ám a mai japán hétköznapok is fölföltűntek a bravúros képsorokban. A Töredék teljes átéléséhez éreznünk, tudnunk kell: évszázadokig az emberről beszéltek a népi vallásosság faluvégi, utak menti emlékei. Juhász Gyula Tápai Krisztusához hasonlóan a munkára igyekvő, a földekről hazatérő népeket nézték csendesen a szomorú, a fájdalmas, az elszánt Krisztus-emberarcok. Milyennek látta, képzelte önmagát az ember, erről szólt a tizenhét részes sorozat első adása. A helikopter is nyugodtan „elment” volna az egyesen, mondanám, ha nem tartatna hivatalosan egyenrangúnak a két műsor. Ideje volna más-más névvel megkülönböztetni a kétfajta kínálatot, mert a számozás akaratlanul is rangsorolást sugall. Évekig hetente láttam Baróti Lajost, az irodalomtörténész testvérét, a későbbi szövetségi kapitányt. Az egyik legrokonszenvesebb sportember, akit valaha ismertem. Fölfigyeltek rá? Mellékállásban irányította egy első osztályú labdarúgó-csapat edzéseit. Felelősségteljes állásából egy percet sem mulasztott sportolói elfoglaltságai miatt. És jutott ideje olvasásra, művelődésre. Aligha tapsikolunk örömünkben, ha arra gondolunk, milyen magatartású emberek is kerülhettek az általa rangot kapott szövetségi kapitányi posztra. És napjainkban hányan merik illő viselkedésre figyelmeztetni a „bázisszerv” nagyhatalmú vezérét? Gyorsan útilaput köthetnek talpa alá, mint történt ez Barótival a győrieknél és a Rába Bács-Kiskunban. mostani edzőjével Vitár Róbert az igencsak szűkös húsz percben módot talált a fent jelzett emberi konfliktusok érzékeltetésére is. Ezért írhatom Baróti Lajost mutatta be a Sportmúzeum és nem Baróti Lajost, a szövetségi kapitányt. Gratulálunk. Heltai Nándor 1984. december 19. • PETŐFI NÉPE • Máté Ottilia festményeinek sikere Izsákon Az elmúlt öt év termésének legjavát — negyvenöt olajfestményét — állította ki szülőfalujában, Izsákon Máté Ottilia Szegeden élő festőművész. Ez volt a harmadik bemutatkozása a Sárfehér hazájában. Alkotásaival ismét elnyerte a nagyközségben élő művészetbarátok tetszését. A Táncsics Mihály Művelődési Ház népművelői szerint kétezer érdeklődő tekintette meg a kiállítást. Az általános iskolai tanulók például a rajzórákon keresték fel az intézményt, s közösen elemezték, vitatták meg a látottakat. A Halásztanya Mártélyon. Ady emlékezete. KÖNYVESPOLC Galambos Sándor: Petőfi és Kunszentmiklós Felszabadulásának 40. évfordulóján nem csupán új létesítményekkel gazdagodott Kunszentmiklós, hanem egy monográfiával is. Galambos Sándor Petőfi és Kunszentmiklós című könyve Szappanos Balázs lektor szerint „nemcsak a helytörténeti irodalomban pótol hiányt, hanem segítséget ad végső soron az irodalomtörténetírás munkájához is”. A mintegy száz oldalas tanulmány hosszú vajúdás után született meg. Már 1974-ben, Fekete Sándor egy kunszentmiklósi író-olvasó találkozóján fölvetődött: bizony jó lenne, ha a Petőfivel kapcsolatos helytörténeti anyag összeállna, napvilágot látna. Galambos Sándor akkor már javában dolgozott most megjelent könyvén, s kapva az alkalmon a neves írót, Petőfi-kutatót kérte föl, lektorálná az elkészült fejezeteket. A monográfia egyes részei ismerősnek tűnhetnek a figyelmes Olvasó számára. Részleteket közölt belőle ugyanis 1975-ben a Kunszentmiklósi Hétköznapok című kiadvány, 1981. március 15-i és 1982. március 14-i számában pedig a Petőfi Népe. A szerző a tanulmány egyik fejezetével díjat nyert a Petőfi a néphagyományban című pályázaton. Ám a teljes terjedelemben való megjelenés még mindig váratott magára. Mígnem a megyei pártbizottság felmérést készített 1983-ban arról, hogy milyen a kulturális élet Kuinszentmiklóson, hogyan becsülik meg a helytörténeti kutatókat. A tanulmány kiadásáról ezt követően született döntés. A kötet előszavában a szerző ezt írja: ,,E szerény tanulmányomnak az a célja, hogy Kunszentmiklós is csatlakozzék azokhoz a városokhoz, községekhez, Petőfi-emlékhelyekhez, amelyek önálló könyvekben, füzetekben dokumentálták nagy költőnk hozzájuk fűződő kapcsolatait.” A kötet lapjain megelevenednek az 1842-es, 1844-es, 1845-ös és 1848-as esztendők azon jeles napjai, amelyeket a költő Kum Szent Miklós városában töltött, mikor is nem egy alkalommal kitörő lelkesedéssel fogadta őt a helybeli diákság, sőt nem is csak a gimnázium poétái és retorikai hallgatói, hanem még a város előkelőségei, a kaputos birtokosok is. Petőfi három verset írt Kunszentmiklóson, a Megy a juhász a szamáron, a Pusztán születtem. .. és a Búcsú Kunszentmiklóstól címűeket. E versek keletkezésének körülményei rendkívül plasztikusan jelennek meg Galambos Sándor tanulmányában. A monográfiára egyébként mindvégiig a történeti hűséggel ötvözött ol olvasmányosság a jellemző. A szerzőnek mégis sikerült korrajzot is adnia, s Petőfi és Kunszentmiklós kapcsolatán keresztül bemutatnia a márciusi forradalomban az egész Jászkunságra pozitív hatást gyakorolni igyekvő, kezdeményező, majd visszatáncoló kiskun város népének Petőfihez és a forradalomhoz való hűségét, kaputos urainak kezdeti lelkesedését és pálfordulását. A szabadszállási követválasztás kudarca bizony ez utóbbiak lelkén is szárad. A Petőfi és Galambos Sándor Kunszentmiklós hite szerint nem lezárt, egyszer és mindenkorra befejezett tanulmány. „Az utánam következő új nemzedékre vár majd az a feladat — írja —, hogy tovább gazdagítsa, színesítse ezt a gyűjteményt, s végre ne csak közelebb, hanem igazán közel kerülhessünk Petőfi Sándorhoz”. A kötet ezer példányban jelent meg, s Kunszentmiklóson a könyvtárban és a művelődési házban kapható 20 forintos áron. Szerzője a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1984. évi pályázatán e művel nyert harmadik díjat, melyet csütörtökön adtak át. Sitkei Béla A fele sem igaz Elmebajnokság A jó tanár arra kíváncsi, mit tud, a rossz meg arra, hogy mit nem tud a diákja. Nos, a jó tanár címkét hadd ragasszam A fele sem igaz, a rosszat pedig az Elmebajnokság című műsorra, előrebocsátva azt- mindkét kvíz a fölösleges tudásra alapoz. Bolond ember az, aki mindent fejben lakar tartani, az okosnak annyi is elég, hogy észben tartja: a lexikonokban minden fontos megtalálható. Visszatérve Vágó István és Egri János műsoraihoz: annyiban mindkettő azonos, hogy csupa érdektelen információra kíváncsi, hiszen amennyire mellékes, hogy mitől piros a vörös bor, annyira ötödrangú kérdés, hogy melyik épület alaprajza formáz rostélyt, bár — nem mellesleg — tiszteletre méltó teljesítmény' ennyi mindent' (ugyanabban a) fejben tartani. Hogyan is van tehát, hogy Vágó műsorát nagyobb tetszés fogadja, mint Egri János Elmebajnokságát (hallottam már „elmebaj”-nak is emlegetni, nyilván nem célzatosság nélkül) ? Vágó szórakoztatva akar „kiokosítani”. Hihető feleleteket találnak ki vendégei, s még a rossz válaszon is mosolyogni tudnak a játékosok. Szombaton délután alkalmam volt válaszokat adni (persze előre megmondták, miféléket) Vágó István könyvének bemutatásakor, egy Kecskeméten rögtönzött A fele sem igaz játékon. Legalább százan zsúfolódtak be az Erdei Ferenc Művelődési Központ klubtermébe meghallgatni a szerencsés csapatokat. A hangulat oldott volt, a nyertesek több ajándékot kaptak, mintha a tévében léptek volna föl. Ám ez mellékes. A lényeg: jól játszottak, sőt, úgy láttam, maga a műsorvezető is meg volt elégedve, pedig, a könyvéből sokat mondok, ha tizenöt példány kelt el. Mert más dolog játszani, megint más komolyan venni a játékot, és ismét más megvenni a játékot. Ballai József 5 A Forrás decemberi száma „ ... a magyar parasztság általános és szakmai műveltségszerzési lehetőségei az egész polgári korban meglehetősen szűkre szabottak voltak. A gyermekek csaknem 90 százaléka 11—12 éves korban búcsút vett az iskolától, s a továbbiakban semmiféle rendszeres oktatásban nem részesült.. . újra és újra felvetődött a paraszti művelődés és szakképzés intézményi kereteit továbbfejleszteni akaró szándék. A felmerült lehetséges intézményi formák egyike a népfőiskola volt. A népfőiskola nem magyar és nem XX. századi találmány. A XIX. század második felében Dánia mellett elsősorban Svédországban, Norvégiában és Finnországban eresztett mélyebb gyökeret...” — írja Romsics Ignác A polgári magyar iskolarendszer és a népfőiskolai mozgalom című tanulmányában. A Forrás idei utolsó számában. S e tanulmány mellett még több mint húsz másik található, amelyek ugyancsak a népfőiskolákkal foglalkoznak. Vagyis a folyóirat ez alkalommal egész terjedelmét e témának szentelte. Ják A dán, svéd és finn népfőiskorövidebb történeti áttekintése után részletes tanulmányok sora mutatja be a magyarországi — közöttük például a tatai, balatoni, veszprémi — népfőiskolákat. A kecskemétiről Kovács Bálint írt, és az 1922-es és 1923-as esztendőt vizsgálva, egyebek mellett idézetet közöl az akkori városi lap egyik cikkéből: „Az alsóbb néposztályok rászorulnak az iskolai tanításon túl szűkkörű tapasztalataik bővítésére. Fel kell tárni előttük nemzeti történelmünknek, irodalmunknak és művészetünknek tanulságos és lelkesítő adatait,, hogy gondolkodva és okulva vehessen részt népünk mindenkor a kívánatos és folytonos haladás munkájában”. Külön érdekesség Móricz Zsigmond és Erdei Ferenc 1940-ben írt cikke a népfőiskolákról, amit akkor a Kelet Népe közölt, valamint Illyés Gyula 1946-os kiáltványa a parasztság művelődési ügyéről. Hasonlóképpen érdekfeszítő az az interjú is, amelyet Császár Nagy László készítette témáiban Boldizsár Ivánnal, Pozsgay Imrével és Huszár Istvánnal. Kétségtelen, hogy vannak előnyei és vannak hátrányai is, ha egy folyóirat tematikus szám közlésére vállalkozik — ahogy azt eddig már több esetben is tette a Forrás. S az egyik a másikból adódik. Részletes adatokkal gazdag, és éppen ezért hasznos tanulmánykötetté válik az egy témára szerkesztett folyóirat. Ám ugyanakkor fel is adja megszokott műfaji sokszínűségét („szépirodalom, szociográfia, szet”), amelyhez olvasóit művész oktatta. Az olvasóit, akiknek ez esetben nincs módjuk arra, hogy téma szerint is válogathassanak kedvükre a megjelent írások között. Mert mind ugyanarról szól.(Ez esetben a népfőiskolákról.) Hogy ez mennyiben jó szerkesztési koncepció, arról bizonyára megoszlanak a vélemények, vagyis lehetne róla meditálni, polemizálni napestig. Az viszont kétségtelen, hogy hasznos, tanulságos és időszerű a decemberi számban felvállalt téma. Ugyanis Vitányi Iván szavaival élve: „ . . . ilyen vagy olyan formában fel kell tudni használnunk a népfőiskola-mozgalom tapasztalatait, folytatnunk hagyományait. Olyan új színt és szintet adhat ez a közművelődési mozgalomnak, ami régóta hiányzik”. — Adja az ég, hogy ez megvalósuljon, s hogy jó „tankönyv” legyen hozzá a Forrás decemberi száma. K. E.