Kiskunmajsa - KVT Média Hírlap, 2021 (2. évfolyam, 1-24. szám)
2021-12-03 / 23. szám
MÓRICG KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG A KULTÚRHÁZ UDVARÁN Tisztelettel Értesítjük Móricgát Lakosságát! Karácsonyi Ünnepségünk 2021. december 22.-én, 16:00 órakor kultúrház udvarán kerül megrendezésre. Szerény ünnepségünk után vendégül látjuk a jelenlévőket. Szeretettel várunk mindenkit! Ünnepségünk ideje alatt a szájmaszk használata kötelező! Tisztelettel: Csontos Máté polgármester és a képviselő-testület KÖMPÖC: IDÉN IS TÁMOGATJÁK A 65 ÉV FELETTI LAKOSOKAT A helyi önkormányzat idén is támogatja a településen élő, 65 évnél idősebb lakosokat. Tisoczki László polgármester elmondta: a szociális keret terhére, minden érintettnek 36 k1 ezer forint, egyszeri támogatást nyújtanak. Öszszesen 138 fő nyújtotta be igényét erre a támogatásig rá, amit az önkormányzati 1*2 hivatalban lehet felvenni. KISKUNMAJSA-KISKUNHALAS TÖBB MINT 200 GYORSHAJTÓ, NÉHÁNY ÓRA ALATT A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei sebesség-ellenőrzési akciót tartottak a megye közútjain november 19-én 10 és 16 óra között. A sebességmérő készüléket egy szolgálati gépkocsiban helyezték el, majd amikor az eszköz gyorshajtót észlelt, jelzést küldött egy járőrpárnak, akik intézkedés alá vonták a szabálytalankodót. Az akció során a rendőrök 208 sebességtúllépővel szemben intézkedtek: 20 sofőr esetében helyszíni bírságot alkalmaztak, 25 személynek közigazgatási bírságot szabtak ki, és 163 fővel szemben közigazgatási eljárás indult. Egy sofőrrel szemben ittas járművezetés miatt szabtak ki közigazgatási bírságot. A sebességtúllépés az egyik leggyakoribb balesetet előidéző ok, ezért indokolt a szabálytalankodók kiszűrése. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek! JÁSZSZENTLÁSZLÓ : „VÉGRE EGYÜTT!" ÉNEKELHETTEK A KÉT KÓRUS TAGJAI A Csólyospálosi Általános Iskola Pedagógus Énekkara és a Jászszentlászlói Tanári Kanári Kórus adott közös koncertet novemberi KISK1NNMÁJSAI MÉH TELEP i_________________________________________/ VAS-, SZÍNESFÉM-, AKKUMULÁTOR HULLADÉK ÁTVÉTEL MAGAS ÁRON KIEMELT ÁRAINK: • ADAGOLHATÓ VAS: 90 FT/KG •VASLEMEZ: 60 FT/KG • AKKUMULÁTOR: 250 FT/KG •VÖRÖSRÉZ (HUZAL): 2400 FT/KG •SÁRGARÉZ: 1400 FT/KG ELÉRHETŐSÉG: 6120 KISKUNMAJSA IPARI PARK (ZRÍNYI M. UTCA VÉGE) 06-20-55-77-174 FRISS INFORMÁCIÓKKAL MEGTALÁLNAK BENNÜNKET A FACEBOOK-ON IS! KISKUNMAJSA VÁROS ÉS TÉRSÉGE INGYENES KÖZÉLETI LAPJA • MEGJELENIK KÉTHETENTE 2 CSÓLYOSPÁLOS, JÁSZSZENTLÁSZLÓ, KISKUNMAJSA, KÖMPÖC, MÓRICGÁT, SZÁNK TL Csőtechnika Kiskunmajsa, Félegyházi út 12. Hűtsönj Fűtsön Split Klímával! Gyors, tiszta kivitelezés előre egyeztetett időpontban! Szereltessen velünk jót jó áron! Bozóki Tamás . „ . .. ií . . Tel.: 06 20 9339 745 ...a minőség jár Önnek! 19-én Jászszentlászlón. A ,,Végre együtt!" elnevezésű est egy örömteli összejövetel volt, ahol a fellépők és a közönség is remekül szórakozott. A szervezők bíznak benne, hogy nem lesz újabb hosszú kényszerszünet és megismételhetik a közös éneklést.