Kiskunmajsa - Kalap, 2014 (2. évfolyam, 1-10. szám)
2014-01-01 / 1. szám
Ferenc pápa igazságot, békét és hitet sürgetett a világban Az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa, az év első szentmiséjén a római Szent Péter-bazilikában. A déli úrangyala imádság (angelus) előtt tartott beszédében pedig a pápa békét és mindent jót kívánt az új évre a világnak. A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott szavaival az egyházfő a béke világnapján azt hangoztatta: mindannyian ugyanannak az emberi családnak vagyunk a tagjai, közös a sorsunk, s ezért mindenkinek egyaránt felelőssége a másik iránti tisztelet, a másik elfogadása az egymás közötti különbségekkel együtt. A világ számos részén érzékelhető igazságtalansággal szemben nem maradhatunk közömbösek és mozdulatlanok. Mindenkinek kötelessége egy igazságosabb és szolidárisabb társadalom megteremtése - hangoztatta Ferenc pápa. Megemlítette, hogy egy családi tragédiától sújtott férfi levelet írt neki, és a világban pusztító erőszak leállítását szorgalmazta. „Hozzá csatlakozom én is: itt az ideje megállni!” - mondta a pápa. Hozzátette, a béke és igazság megteremtésének a családokban kell kezdődnie; ha ott béke van, a világban is béke lesz. A pápa Szűz Mária közbenjárását kérte a békéért kiáltó, háborútól és erőszaktól elnyomott népekért. A párbeszéd és megbékélés bátorsága kerekedjen felül a bosszún, erőszakon, korrupción - fohászkodott az egyházfő. Az úrangyala imádság végén a szentatya arra kérte a Szent Péter teret zsúfolásig megtöltő tömeget, hogy háromszor ismételje el: Mária, Isten szent anyja. Szűz Mária istenanyaságának ünnepén a katolikus egyházfő Jézus és „mindannyiunk édesanyjának" oltalmába ajánlotta a világot, amely - ahogy Ferenc pápa újévi homíliájában fogalmazott - mindenekelőtt „igazságra, békére és Istenre éhezik és szomjazik”. A hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában az egyházfő felidézte az 5. században tartott efezusi zsinatot, mely kihirdette Mária istenanyaságát. Arra emlékeztetett, hogy ezt követően épült a római Santa Maria Maggiore-bazilika, a nyugati világ első Mária-kegyhelye - pápává választása óta az egyházfő is gyakran jár ide imádkozni. Mária kezdettől fogva kíséri az egyház útját, nehézségek és homály közepette is, amikor a hitet fenyegetés éri - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy miközben a tanítványok hitét bizonytalanság rendítette meg, Szűz Mária hite rendíthetetlen maradt. Ferenc pápa arra biztatta egyházát, hogy a Mária sugallta örömteli misszióval végezze szolgálatát, „jókat és rosszakat egyaránt szeretve”. Ferenc pápa homíliája végén is arra kérte a hívőket, háromszor ismételjék meg azt, hogy Mária Isten anyja - ahogyan egykor az efezusi hívők is tették. A szentmisén három kisfiú járult az oltárhoz napkeleti bölcsnek öltözve: a három apró király többek között tömjént adott át a misét bemutató pápának. Az egyház január elsején ünnepli a béke világnapját - az idén immár 47. alkalommal. A Vatikán már december első felében nyilvánosságra hozta Ferenc pápa erre a napra írt, A testvériség a béke alapja és útja című üzenetét. A Szent Egyed közösség tagjai szerdán a világ 78 országában, 700 városban tartottak békemenetet. A menet célállomása Rómában a Szent Péter tér volt. (MTI) „jókat és rosszakat egyaránt szeretve KULTÚRA, EGYHÁZ, HITÉLET, HAGYOMÁNYŐRZÉS, HELYTÖRTÉNET A Majsai Keresztény Kör havi kiadványa II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM_______________2014. január Karácsonyi nosztalgia Még talán aktuális ünnep a karácsony, de Vízkeresztkor illik „megrázni” a feldíszített fát. Nálunk is így szokás, az én tisztem a díszítés és a lebontás. Használaton kívüli, régi, filléres papírbőröndbe csomagolom el a díszeket, a gömböket, s közben számba veszem mennyi tört össze, sérült meg, hányat kell pótolni. Murphy törvénye érvényesül olykor, mert amelyikre legjobban vigyázunk, vagy a legkedvesebbek, azok törnek össze. Most a két legszebb üvegdísz jutott erre a sorsra. Bőröndbe kerültek a girland ezüst-, és arany sujtások, utoljára az izzók és a vezetékek. Egy évig a padláson várják a következő ünnepet. Mostanában már két karácsonyfát is állítok. Nosztalgia karácsonyfának neveztem szülői háztól, a nagyszülőktől a megörökölt, féltve őrzött díszekkel ékesített fát. Apró kis gömbök, csavart gyertya csonkok a csuklós gyertyatartókban, kinyúlt jégcsap díszek, angyalhaj és ezüst festésű, 50 éves apró dió került a fára. Mindegyik a gyermekkoromat idéző filléres apróság, de számomra nagyon kedvesek. (Folytatás a hetedik oldalon)