Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2012 (3. évfolyam, 1-52. szám)
2012-02-03 / 5. szám
Kunsági Hírlap 2012. február 3. A gimis tanár botránykönyve A Dózsa György Gimnázium és az ott tanító Debreczeni József útjai jó két évtizeddel ezelőtt szétváltak. A gimnázium néhány éves bizonytalankodás után rátért a konzervatív útra, amit ma is képvisel maga által teremtett hagyományaival, érték- és szabályrendszerével, míg Debreczeni József a jurtás korszaka után megfordult a Fidesz háza táján, majd végül a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc mellett kötött ki, mint a Demokratikus Koalíció alelnöke és a jelenlegi miniszterelnök kérlelhetetlen kritikusa. Intézmény és ember ennél távolabb nem nagyon kerülhet egymástól távolabb a mai Magyarországon. Amennyire tudni lehet, a Dózsa és Debreczeni József között utoljára akkor volt áttételesen kapcsolat, amikor 2006-ban, az akkor még Dózsában tanító Abonyi Henrik valami badarságot állított egy Új Kun-Majsában megjelent cikkében Debreczeniről, mint a helyi Fidesz alelnöke. A dolognak majdnem per lett a vége, a városi legenda szerint Debreczenit egykori parlamenti képviselőtársa, jó barátja, Kozma Huba beszélte le a pereskedésről - nem vagyunk benne biztosak, hogy nem bánta meg. Az viszont már nem legenda, hogy végül Abonyi helyreigazításban kért elnézést kijelentéséért, visszavonva állítását. Pár évvel később ismét kitört a frász, amikor a régi barát hívásának eleget téve, Debreczeni József a Népszabadság akkori főszerkesztőjével, Vörös T. Károllyal vett részt az országos lapok kiskunmajsai bemutatkozó sorozatában. Az volt az utolsó alkalom, hogy Debreczeni József nyilvános eseményen Majsán járt, és tulajdonképpen az utolsó nyilvánosságot kapó kapcsolat is Majsa és Debreczeni József között. Egészen mostanáig. Tavaly decemberben jelent meg Debreczeni József legújabb könyve A politika fertője címmel, amelyben a politika és gazdaság összefonódásán keresztül mutatja be a pártok színfalak mögötti működését, és ezen keresztül a magyar demokrácia bukását. A politikai korrupció működését megvilágító kötet egy aranyos majsai történetet is elmesél szó szerint lábjegyzetben, amelynek főszereplője maga az író, és Lezsák Sándor: “Itt elárulom egy személyes titkomat: a nyolcvanas évek első felében én is vettem fel kölcsönt Lezsák részére. Kiskunmajsán voltam gimnáziumi tanár, s egy barátom révén Lezsák ismerőse, aki akkoriban szűk anyagi körülmények között élt Lakiteleken. A házát építgető, megszorult ’’Sanyi” már nem volt hitelképes, így én vettem föl neki strómanként 70 ezer forint mezőgazdasági kölcsönt. A barátom megbeszélte a majsai fiókvezetővel, akit mindenki csak “Ótépes Mariként” emlegetett, s én az előre megbeszélt időpontban bementem a bankba a kitöltött hitelkérelemmel. A jogcím “szarvasmarha-tartás” volt. A kérőlap megfelelő rovatába becsületes balfékként beírtam a lakcímemet: Móra Ferenc utca 12 II. emelet 5. “Ótépés Mari” ezt látva hangosan fölkacagott, majd áthúzta, és beírta: Tanya 278. (vagy valami hasonlót). A pénzt ezek után kézhez kaptam, majd az utcára lépve azonnal át is adtam a barátomnak, s az összeg még aznap megérkezett Lakitelekre. A törlesztésre nem volt gondom, azt Sanyi rendesen intézte a nevemben, a pénzről többé nem is esett szó. Akkor jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem egy kiváló embernek. Ma is büszke vagyok erre a későbbi, a mai Lezsákot, ugyebár, nem ismerhettem még akkoriban...” Debreczeni József A POLITIKA FERTŐJE Wm § . ? Nincs méltányosság: elutasították a pályázatot ! Nem sikerült feladni a csapadékvíz elvezető rendszer 300 millió forintos pályázatát időben a postán, miután a feltöltő program meghibásodott. Az önkormányzat ezért csak egy nappal később tudta eljuttatni pályázati csomagját a DARFÜ-höz, amit az nem fogadott be. Az önkormányzat a meghibásodásra hivatkozva fellebezett, a Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága tavaly december 15-én keltezett leveleRegionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága ben tette véglegessé az elutasítást. Nagy Róbert, az Irányító Hatóság főigazgatója levelében kitért arra, hogy bár a feltöltő program, illetve annak egy xzip elnevezésű fájlja valóban megsérülhetett, ami meghiúsította a feltöltést, de ez azon a napon történt, ami a pályázat beadási határideje volt. Mint írja, 2011. október 3-án, 13.40-kor hibásodott meg a kitöltő program, amit az önkormányzat jelzett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Ügyfélszolgálatával. Onnan azt a tájékoztatást kapták, a programot ismét telepíteni kell a hiba miatt, és az adatokat ismét fel kell tölteni. Erről beszélt lapunknak egyébként Fogl András alpolgármester, amikor a kérdéssel foglalkoztunk, és az ezt tárgyaló testületi ülésen Faludi Tamás is, annyi különbséggel, hogy ő heroikus, több napos küzdelemként adta elő a pályázati anyag feltöltését. Akárhogy is történt, a hiba miatt az önkormányzat nem tudta a határidőt tartani, s tulajdonképpen erre hivatkozva kérte a pályázat befogadását. Az Irányító Hatóság a vonatkozó rendelkezéseket megvizsgálva elutasította a kiskunmajsai önkormányzat kérését, mint a főigazgató levelében írja, a pályázati felhívás nem hiánypótolható kritériumként rögzítette: “A pályázat a benyújtási határidőn belül került benyújtásra. Benyújtásnak a pályázatot tartalmazó postai küldeményen szereplő postai bélyegző dátuma tekintendő, mely nem lehet későbbi a benyújtási határidőnél." Ezt a feltételt az IH mérvadónak tekintette, ami alapján megállapította, hogy a pályázó nem teljesítette a pályázati feltételeket, az irányadó rendelkezések nem biztosítanak lehetőséget a méltányosság gyakorlására. Faludi Tamás Polgármester Kiskunmajsa Város Önkormányzata 6120 Kiskunmajsa, Fő u. 82. Tárgy: Kifogás elbírálása a DAOP-S.2.1/A-11-2011-0031 jelű projekt kapcsán Tisztelt Pályázói Kifogásukban előadták, hogy 2011. október 3-án 13 óra 40 perckor a kitöltő program dokumentumcsatoló munkarészéhez töltötték fel a Pályázati Felhívás 6.2 pontja szerinti. . í i .:Xl Ikta főszám: 49E-..J.1 12Ql 1 Tájékoztatom arról, hogy a CAOP-5.2.1/A-11-2013-0031 jelű projektjükben taHóz/80* / kifogásukat ------------------------------ELUTASÍTOM. Jelen döntéssel szemben a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 82. § (7) bekezdése alapján további kifogás előterjesztésének nincs helye. IQO&i&lá&i Pályázatukat a DARFÜ Közhasznú Nonprofit Kft., mint közreműködő szervezet (továbbiakban KSZ) elutasította hivatkozva arra, hogy azt a Pályázati Felhívásban meghatározott benyújtási határidőn túl nyújtották be. ___________________B Világháborús lövedék Csólyospáloson Hétfő délután egy öt kilogramm súlyú, második világháborús lövedék került elő a földből Csólyospálos külterületén. A telepbővítés miatt megkezdet földmunkák során előkerült hatvan centiméter hosszú lövedék emberi életeket nem veszélyeztet, mivel 4-500 méteres hatókörben nincsenek lakóházak. Emiatt a hatástalanítása vagy elszállítása is várat még kicsit magára, információink szerint harminc nap áll a tűzszerészek rendelkezésére ilyen esetben az intézkedésre. A terület addig lezárva marad, a földmunkákat az elszállítás után folytathatják a terület tulajdonosai. A Péter Majsán keresett Kingáth Attilának! Ha jól értjük, a Való Világ ki tudja hányadik sorozatában volt egy Péter nevű pasi, aki már kiesett a villából. Bent van még viszont Attila, akinek hét éve nem volt kapcsolata normális leánnyal, csak az utcáéval, és most Péter nőt keres neki. Itt jön a képbe Kinga, akiről fogalmunk sincs, hogy kicsoda, mindenesetre Péter olyan nőt keres, aki ehhez a Kingához hasonlít, mi több, hasonmása. Reméljük, sikerült jól összefoglalnunk a Való Világ egész országot izgalomba hozó aktuális történését a Velvet alapján, amire azért figyeltünk fel, mert VV Péter épp itt, Kiskunmajsán, a diszkóban kereste Kinga hasonmását. A fiatalok egész biztos, hogy már látták is azt a videót, ami a Velveten, illetve a Való Világ oldalán megjelent, de ha meg nem, akkor ez van benne: Az első 41 másodpercben VV Péter azt mondja el, hogy miért jön le Kiskunmajára, hát azért, hogy a haverja kedvében járjon, és találjon neki egy Kingát. Nem mellékesen az is kiderül, hogy Kinga szőke. A következő másodpercben már Majsán vagyunk, ahol pár pillanat múlva a tulajdonos Kürtösi József nem sokat kertel, egyenesen belemondja a kamerába: Majsán sokkal jobb csajok vannak, mint a Kinga és sokkal jobb fiúk, mint az Attila. Belépünk a diszkóba, 1.13-nál járunk ekkor. VV Péter a pultot támasztva két szőkeséggel cseveg, miközben Öcsi fotózza, majd valamit magyaráz, amit nem nagyon lehet érteni. Mindegy, gyerünk tovább. VV Péter aztán a már kisebb háttérzajban annak örül, hogy szépek a lányok, majd a 19 éves Enikő inkább nem mondja meg, hogy Attilával mit csinálna, amiért kap egy puszit Pétertől. Gabi 2.30-nál, aki szintén 19 éves, eltöltene Attilával egy kellemes estét, akinek azt üzeni, ne foglalkozzon Kingával, aki egy nagyon buta lány! A 22 éves Kati szerint Kinga nem ér semmit, ezért aztán inkább hagynia kellene Attilának, mintha ezen az állásponton lenne az utána következő piercinges lány is, akit szintén nem igazán lehet érteni a beszűrődő zene miatt. Attila, érted vagyunk! - kiáltanak egy nagyot közösen a videó végén, s ezzel véget ért VV Péter Kinga keresése. Ne joghurttal etessük a kutyát! Beköszöntött a kutya hideg, mindenki vacog a Szibéria felől érkező hidegtől. Ilyenkor persze minden jó érzésű gazdinak eszébe jut, hogy milyen sora van kedvenc négylábújának a mínusz tizen fokos hidegben odakint az udvaron. Amelyiküknek jobban megy a sora, azok persze melegedhetnek kicsit, vagy esetleg beköltözhetnek valami langyosabb helyre a gazdi közelébe, de vajon ki gondolná, hogy a kutyus vacsorájával is javíthatunk a helyzeten? A Kiskedvenc állateledel boltban jártunk. Kunsági Hírlap: Miért érdemes jobban odafigyelni a hidegben a kutyák etetésére? Feleki Viktor: Ne csak a testükön lerakodott zsírrétegből ítéljük meg egy-egy kutyus védekezőképességét a téli hidegben, mert mint nekünk embereknek, nekik is fontos milyen állapotban van az immunrendszerük. A prémium kategóriás eledelekben található prebiotikumok klinikailag bizonyítottan támogatják a kukák védekezőképességét. Immunrendszerük 65 százaléka az emésztőrendszerükben található, vérkeringésükben milliárdnyi immunsejt. Erre nagy hangsúlyt fektetnek a felső kategóriás kutyatápok gyártói. Szintén bizonyítottan segíti az optimális emésztést és ezáltal az immunrendszer megfelelő működését az Eukamba tápokban található cukorrépapép is. A megfelelő táplálék nagyon fontos a védekezőrendszer jó működéséhez. KH: Akkor adok a kutyámnak a prebiotikumos joghurtomból... FV: Nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, azt az embereknek találták ki. A kutyák testfelépítéséhez, váz- és izomrendszerük fejlődéséhez leginkább alkalmazkodó tápanyagösszetétel sokat segít abban, hogy kedvencünk minél tovább élhessen velünk, egészségesen. Akár munkakutya, akár házőrző vagy öleb, az a fontos, hogy méretét és fajtája szükségleteit vegyük figyelembe a tápanyagösszetétel kiválasztásánál. Ebben segítenek a prémium kategóriás tápok, amelyek nem csupán fehérjéket, hanem főként állati fehérjéket és zsírokat tartalmaznak, a kutyák húsevő mivoltjának megfelelően. Nincs bennük viszont mesterséges ízfokozó, színezékanyag, adalék vagy tartósítószer, sőt glutén sem, így abszolút biztonságosak akkor is, ha valahol (pédául 2008-ban is Kínában) mérgező melaninnal szennyezett glutén kerül az állatoknak szánt termékekbe. KH: Ilyen mértékű biztonság mennyibe kerül a gazdinak? FV: Kicsit több, mint a legolcsóbb tápok, de jóval kevesebbe, mint azt elsőre gondolnánk. Az ilyen márkás tápokból ugyanis rendszerint kevesebb is elég a napi ajánlott tápanyag beviteléhez. Egyik vásárlómk mai összehasonlítottuk költségeket. Eddig napia 1 150 forintot költött a Morzsi etetésére, ám az Eukanba tápok közül neki ajánlottból kisebb 81p f mennyiség is elejiendő, és ez napi m 195 forintba kerül. Az ajánlott hat hetes próbaetetés alatt már láthatóvá vált az állat szőrén, vitalitásán, hogy érdemes volt váltani. Arról nem is beszélve, hogy az idegrendszerét támogató vitaminok és ásványi anyagok révén könnyebben tanul, mint csupán konyhai hulladékon felnőtt társai. Morzsi köszöni, jól van. (mosolyog) KH: Hogyan kell kiválasztani a megfelelő tápot, hiszen több mint húszfélét kínál a katalógus... FV: Ebben nagyon szívesen segítünk, de a vevők maguk is ki tudják választani kutyusuknak a legjobbat. Elég tudni azt, hogy mennyi idős, milyen súlyú, milyen fajtájú állatról van szó. Ha valamelyik négylábú visszatérő bőr- vagy gyomorproblémákkal küszködik, akkor a számára kifejlesztett tápot kínáljuk a gazdinak. Ezek a minőségű eledelek már a fogkő lerakódását is gátolják, kalciummal védik a fogazatot és bizony a falatkák méretére, állagára is ügyel a gyártó. Arról nem is beszélve, hogy ezt a gondoskodást a cicák is megkaphatják, speciálisan nekik kifejlesztett változatokban. kunsagihirlap.hu