Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2014 (5. évfolyam, 1-50. szám)

2014-06-06 / 23. szám

facebook.com/kunsagihirlap Kunsági Hírlap 2014. június 06. Már megszokta? Kár volt.Teljesen átalakul januártól a szemétszállítás rendszere Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Faludi Tamás polgármester a szemétszállítás és hulladékkezelés átalakulá­sával léterjövő új rendszert. A változások egybecsengenek a kormányzati elképzelésekkel, amelyek szerint a jövőben, s ha minden az eredeti menetrend szerint alakul, már januártól, rozni a szállítási díjat, s életbe lép a kétszintű hulladékgyűjtés is. Illetve Kiskunmajsán talán még hamarabb. Július elsejétől a Kunság Halas Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft fogja a szeméttelep kezelését végezni, illetve az FBHNP Nonprofit Kft végzi majd a szemétszál­teremt arra, hogy mindenki annyi szállítási díjat fizessen, amennyi szemetet termel - hangsúlyozta Faludi Tamás polgármester, külön kiemelve, hogy most lehetőség van új szerződéseket kötni kisebb edényzetre is. A váltással no literes kukák jogfolytonosak lesznek, azaz aki eddig ekkora kuka után fizette a szállítási díjat, s nem akar váltani, annak automa­tikusan ezt a méretet fogják számlázni. Aki viszont váltani szeretne 70-80 literes kukára, vagy esetleg nagyobbra, 120 literesre, most megteheti: az új szerződés megkötése után már arra a méretre szabott csekket fog kapni. A díjszabás 2,6272 forint / liter plusz áfa, ugyanakkor érdemes azon is elgondolkodni, mennyi szemetet fog a háztartás azt követően termelni, ha várha­tóan szeptembertől beveze­tésre kerül a háztartási szelek­tív gyűjtés­­ a kormány kétszin­tű hulladékkezelési elképze­lésével összhangban. Ekkor minden háztartás ingyenesen kapni fog egy 110 literes edényt, amelybe a papír, műanyag és fém csomagoló­anyagokat lehet majd tenni - s kerül ingyenesen elszállításra. A szerződést július elsejétől lehet módosítani, így van idő átgondolni az opciókat, aki a módosítás mellett dönt, a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályán jelezheti majd igé­nyét. A zöldhulladék elszállítása évi egy alkalommal kötelező lesz a cég számára - az idő­pontot még egyeztetik -, de meghatározott módon elő kell majd készíteni a zöldhulla­dékot: a füvet átlátszó zsákba tenni, a nyesedéket maximum 1 méteres kötegek­be keverni. Lomtalanítás is lesz évente, az idén tavasszal elmaradt lomszállítás valószínűleg az ősszel kerül lebonyolításra. IVTP „Művészteremtő­ Műhely” pályázatunk Április közepén kezdődött el iskolánkban­­ a Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI - a nyertes NTP-TM-13- 0123 pályázatunk keretében megvalósuló „Festészeti Művészteremtő Műhely”. Kondákor Ferenc tanár úr vezetett be minket a művészet világába, és a festés rejtelmeibe. Első lépésként megmutatta nekünk az ecsetek könnyed kezelését, a különféle festékek finom bánásmódját. Falfestéssel kezdődtek munkálataink, amely erdőt és állatvilágát ábrázolja. Ezt köve­tően ismerkedtünk meg az ak­­varellfestéssel, azaz a vízfes­téssel - ahogy egyszerűen ne­vezzük - amely nem tartozik a könnyű festési technikák közé. Ez vezetett rá minket arra, hogy hogyan ötvözzük a lazaságot és a művészetet. Többnyire tájképek születtek, de akadt néhány csendélet is. Számunkra az igazi kihí­vást az olajfestés jelentette. Megtanultunk az olajjal bánni és odafigyelni a részletekre. Baglyokat, vadállatokat és táj­képeket is festettünk ezzel a technikával. A pályázattal egy nagyon hasznos kirándulást is nyer­tünk: május 16-án Budapestre látogathattunk el a Magyar Nemzeti Galériába. Nagyon jó volt élőben is megnézni azokat a képeket, amelyekről már az előző tanévekben is tanultunk. Kondákor Ferenc tanár úr a galériában a képekről még nagyon sok érdekes dolgot mesélt. Szuper volt olyan tanárok­kal menni, akik ezt tanulták és a mai napig is ezzel fogla­lkoznak. Köszönjük isko­lánknak a lehetőséget! Az “Aranyos művészek" OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ ■— -----INTÉZET Nemzeti NTP-TM-13-0123: I Tehetség Program „Festészeti Művészteremtő Műhely,, kunsagihirlap.hu Katona Márk, 6.c osztályos tanuló ■ ■ [UNK] [UNK]

Next