Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2015 (6. évfolyam, 1-47. szám)

2015-08-28 / 33. szám

2015. augusztus 28. Kunsági Hírlap facebook.com/kunsagihirlap Megvertük 1-1-re a Kalocsát Kemény sorsolással kezdte az új idényt a Kiskunmajsa FC, az első fordulóban rögtön a bajnok Kis­kunfélegyházához látogatott. Az első félidőben még vezettünk is 2- 1-re, aztán a bajnok bedarált és na­gy nehezen győzni bírt 3-2-re. Ami kimondottan jó eredménynek számít, így titkon reménykedni le­hetett a most hétvégi meccs előtt az előző idény harmadik helyezett Kalocsa elleni tisztes helytállás­ban. Ez maradéktalanul be is jött, a majsai csapat iszonyúan nagyot játszva tartotta itthon az egyik pontot, s azt tekintve, hogy a Ka­locsa mind a háromért jött, ez a döntetlen bőven felért egy győze­lemmel. A mérkőzés rögtön egy gólvál­tással kezdődött, a harmadik per­cben egy jobb oldali szöglet után az ide-oda pattogó labdát Nagy Gabi küldte a hálóba, lemásolta a gólunkat, egy bal olda­li szöglet után az ide-oda pattogó, felpörgő labdát végül valahogy a hálóba küldték. Ezzel ki is akakult a mérkőzés végeredménye, de mivel ezt a játé­kosok akkor még nem tudták, fo­ciztak tovább 84 percen keresztül. Az első félidő gólok utáni ré­szében hol az egyik, hol a másik csapat dominált, kicsit Champi­onship jellegű volt ekkor a foci, borzasztó nagy erőbedobással járatták a labdát a két térfél közt. Folyamatos játék nem igazán alakult ki, hol bedobás, hol meg szabadrúgás lett a “pinpong" vége, de azért mutatott a Massa néhány olyan tetszetős támadást, mint a felkészülési meccsek jóval gyen­gébb ellenfelei ellen. A félidőben az volt az általános vélemény, amelyik csapat bírni fogja erővel, az fog nyerni. Erre számítottak a kalocsai szurkolók előtt elkeseredve adtak hangot csalódottságuknak, a Majsa helyett a fiaik készültek el teljesen. Az ig­azság az, hogy ekkorra a Majsa is kezdett kipurcanni, nagyon nagy volt végig az iram, nagyon kemény küzdelem ment végig a pályán. A második játékrészben a kontrákra játszó Majsa az utolsó 10 percre teljesen visszahúzódott a kapuja elé, és hatalmas küzdelem­ben megvédte az eredményt. A győzelemmel felérő döntet­lennel a Massa megszerezte első pontját a bajnokságban, amivel a 10. helyen áll. A jövő héten, augusztus 30-án 17.00 órától Akasztón játszik a csapat az Ági Nektár Akasztóval, reménykedjünk egy édes győzelemben: az Akasztó eddig nem szerzett pontot, s mínusz ki­lenc a gólaránya. Ifj: Kiskunmajsa - Kalocsa: 2 - 0. I­kunsagihirlap.hu Hetedik Kígyósi Falunap Augusztus 29. szombat Hi Művelődési Ház 18.00 Kuhlis Katalin kígyóspusztai származású festőművész akvarell kiállítása Megnyitja: Vadkerti Rita 19.00 Könnyűzenei koncert: HACSAK Zenekar Büfé 18 órától. Augusztus 30. vasárnap ■I Római Katolikus Templom 10.00 Ünnepi szentmise és körmenet Hl Hold utca 10 órától kirakodó vásár, vidámpark Hl Színpad (eső esetén a Művelődési Házban) 14 00 Zenés délután 15.30 Kiskunmajsai Ütőegyüttes fellépése 16.00 Néptánc és népzenei bemutató a Magossa Hagyományőrző Egyesület és a Kiskun Táncegyüttes táncosaival, kísér a Zűrös Zenekar, valamint Szabó Zoltán, fellép még a csólyospálosi Tamburás Együttes és a Szanki Citerazenekar. 19.00 Táncház Művelődési Ház 15.00 Terményáldás, helyi termék bemutató és kóstoló. Közreműködik a Csólyospálosi Hagyományőrző Asszonykórus, kísér az Üllési Citerazenekar. H Régi Iskola 15.00 Lakatos Vince fotókiállítása és Közösségi Ház udvara 15.00 Gyerekfoglalkozások a Majsai Nagycsaládosok Egyesülete vezetésével. Kígyósi krumplis pogácsa kóstoló. 15 órától büfé szolgáltatás 19 órától zenés estebéd. Tetszés szerint szalonnasütésre, bográcsos egytálétel elkészítésére biztosítunk lehetőséget. Megint bekezdett a Csólyospálos A megye háromban úgy néz ki, túl tud lépni a Csólyospálos az előző idény végi katasztrófán, amikor épp csak lecsúszott a bajnoki ara­nyról. Két mérkőzés után ismét az élen állnak, az első fordulóban Császár töltést mostál le 7-2-re, míg most hétvégén Jászszent­­lászlóm győztek 3-0-ra Harkai Zol­tán, Boros Tibor és Kovács René góljaival. A szentlászlói csapat viszont a tavalyi idénykezdést hozta eddig, a csólyosiak előtt ugyanis Kecelen is kikaptak 2-0-ra, így pont és rúgott gól nélkül állnak 14. helyen. Szánk csapata a 3. jelenleg, szintén egy jó kezdésnek köszö­nhetően: az első fordulóban Kis­szálláson tudtak nyerni 2-1-re, ma­jd most hétvégén otthon győztek a Fülöpjakab ellenében 4-1-re. A következő forduló: 08.29.17 óra: Szánk - Vadkert, Kaskantyú - Jászszentlászló, 08.30.17 óra: Csó­lyospálos - Tázlár Nóri újabb aranyérmei Augusztus 16-án rendezték meg a VIII. Dunaegyháza Asztalitenisz Kupát, amelyen Tanács Nóra három korosztályban szerzett dobogós he­lyet. A 2006-ban és után születetteknél első, a 2004-2005-ös kategóriá­ban is első, és a 2002-2003-as kategóriában a harmadik helyet szerezte meg. Képünkön: Nóri a kupákkal és az érmekkel R

Next