Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2016 (7. évfolyam, 1-47. szám)
2016-05-27 / 21. szám
facebook.com/kunsagihirlap Kunsági Hírlap Megyei bajnokok a serdülő focisták! Óriási izgalmak után megye bajnok lett a majsai serdülő labdarúgó csapat! Sokáig magabiztos előnnyel és kimagasló játékkal uralta a serdülő csapatunk az idei megyei bajnokság középső csoportját. Amikor azonban már-már biztosnak tűnt az aranyérem, becsúszott egy-két váratlan vereség és komoly izgalmak vártak Nyerges Márkákra. Az őszi szezonban remekül szerepeltek a fiúk, magabiztosan vezették a tabellát. A téli pihenőben a csapat nagy része a Temes FC színeiben pályára lépett a kiskunmajsai Városi teremlabdarúgó tornán. Ráadásul a mezőny legfiatalabb csapataként rögtön a Bajnokok Ligájába került a társaság és végül az igen dicséretes 5 helyen végzett. Nem mellékesen a majsai serdülő csapat benevezett és meg is nyerte a Bács - Kiskun megyei serdülő futsal bajnokságot, így a területi elődöntőbe jutott, amiben a Szeged volt a mieink ellenfele. Sajnos az első meccset elszúrta csapatunk (2-8), és bár a visszavágón már sokkal jobban szerepelt (4-5), de nem jutott tovább az országosra. Emellett a fiúk az iskolai kupákon is ragyogóan szerepeltek. Talán a nagy terhelésnek is köszönhetően a serdülő bajnokság tavaszi szezonjának hajrájára egy kicsit elfáradt a gárda és előbb a tavaszra megerősödött Soltvadkert (2-3), majd a mázlista Kiskőrös (0-1) is legyőzte , amit 9-6-ra meg is nyertek, de a két vereségnek köszönhetően már nem csak rajtuk múlt az aranyérmek sorsa. Még két csapat, a Szilády és a Kiskőrös is esélyes volt az első helyre. Az utolsó fordulók aztán elhozták az igazság pillanatait. Előbb a Szilády szenvedett 5-3-as vereséget Kalocsán, majd a Kiskőrös is elvérzett 4-2 arányban Soltvadkerten, így a majsai serdülő csapat végül mégis megnyerte azt a bajnokságot, amelyet sokáig a kezében tartott, aztán majdnem engedte kicsúszni onnan, végül mégis a majsai fiúk fogják a magasba emelni a után csapatunk megérdemelten lett első egy igen kiegyenlített és erős csoportban! 113-16-os gólkülönbséggel és 49 megszerzett ponttal senkinek sem kell magyarázkodni... A fiúkra már csak a megyei szuperdöntő vár, ahol a másik két csoport bajnokával, a Hajós és a Kiskunfélegyháza csapataival csapnak össze. De ez már csak hab a tortán! Egy rendkívüli szezon végén... Tiszta szívből gratulálunk Mózei Csaba edzőnek és a játékosoknak! Vas Csaba Még nem bajnok a Szánk Már csak egy győzelem hiányzik A hétvégén akár bajnok is lehett volna a Szánk, ha a Csólyospáros pontokat veszít otthon. Déli szomszédaink azonban nem tették meg ezt a szívességet, az utolsó csepp vérükig harcolnak, a Szánk botlásában bízva. Erre egyre kevesebb az esély, mivel a Szánk ismét nyerni tudott, így két fordulóval a zárás előtt még mindig öt pont az előnye. Ha a kettőből az egyik meccset megnyerik az északiak, övék a bajnoki cím. Ehhez az kellett, hogy a hétvégén győzedelmeskedjenek. Már a 25-ödik percben beindult a szanki olajosok gólgyártó duója, mint két egymás mellett álló olajfúrótorony hozzák sorra a találatokat. Ezúttal először Dékány János talált be, majd közvetlen a szünet előtt Segesvári Arnold. Kormányos Roland a második félidő 9-edik percében háromra növelte a szankiak előnyét, a Csengőd csak szépíteni tudott a 74-edik percben. A 3 - 1-es győzelmével a Szánk már ott áll a bajnoki cím küszöbén, pusztán csak be kell lépnie a már nyitott ajtón. Erre május 28 án 13.00 órakor kerülhet sor, a Tabdi ellen bajnokavató mérkőzést játszik a csapat, ha nyernek, hazai közönség előtt ünnepelhetik a bajnoki cím elnyerését. Reméljük, nem így lesz - mondhatják Csólyospáloson, ahol még ebben a helyzetben is küzdenek a szankiak botlásában bízva. Most hétvégén a Kisszállásnak szórtak ötöt, mutatván, komolyan gondolják az üldözést. Beke Patrik és Szikora Tamás kétszer, Paragi Ferenc egyszer talált be, a mérkőzés keretét a kisszállási csapat adta, az első és az utolsó gólt is ők szerezték, így lett a vége 5 - 2. A hétvégén a szanki meccs után, 28-adikán 17.00 órakor lépnek majd pályára a Vadkert ellen. Ekkor már tudni fogják, van-e értelme a további küzdelemnek. A Jászszentlászló csapata nagy meglepetésre a Fülöpjakabot idegenbe verte 3 - 2-re Váradi Márk két góljával, aki mellett még Kovács Zsolt is betalált. A bravúr nem változtat már a szentlászlói helyezésen annyira leszakadt már a középmezőnytől, maradtak a 13 adik helyen. A hétvégén a Soltszentimrét fogadják (28 -17.00). kunsagihirlap.hu 2016. május 27. Sikeres erőemelő szereplés WPC Erőemelő Magyar Bajnokság 2016 május 21-22 Szerencs A Kiskunmajsai Testkultúra és Technikai Sportok S.E. Power Team Erőemelő Szakosztály két versenyzőt indított a versenyen. Bazsa Zsófia felhúzásban Open kategóriában II. helyezést ért el. Czékus Levente Ifjúsági kategóriában szintén felhúzásban III. helyezést ért el. Mindkét versenyző élete első versenyén indult és hibátlan gyakorlatokkal kiegyensúlyozottan versenyzett. Gratulálunk a szép eredmény eléréséhez. Harcsa Halász Csaba edző, szakosztályvezető