Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2016 (7. évfolyam, 1-47. szám)

2016-09-23 / 35. szám

2016. szeptember 23. Kunsági Hírlap fncebook.com/kunsagihirlap I kunsagihirlap.hu NAGYON SZERETTEM A GYEREKEKKEL FOGLALKOZNI Hegedűs Istvánná, a majsai Napsugár Óvoda egykori vezetője kapta a Kiskunmajsa Közszolgálatáért elismerést Kunsági Hírlap: Mikor szerzett tu­domást arról, hogy javasolták a városi elismerésre? Hegedűs Istvánné: Az alpolgár­mesternő, Mónika keresett fel. Na­gyon kedves volt, becsöngetett, ki­mentem, és akkor mondta el az ün­nepséget megelőzően. Nagyon jól esett, és őszintén szólva ilyen az eszembe se jutott, hiszen az óvo­dából még soha senki nem kapott ilyen elismerést. Persze, miniszte­ri dicséreteket igen, de olyan, hogy a város... még nem volt. KH: Nem is sejtette, kik javasolták az elismerésre? Hl: Azt nem tudom, de ez szerin­tem nem is lényeges. Annyit tudok csak, hogy az önkormányzatból mindenki elfogadta a jelölésemet. KH: Mennyi ideig vezette a majsai óvodát? Hl: 1965-ben jöttünk Kiskunmajsá­­ra, előtte 9 évig voltam Kisszállá­son, ebből 4 évet vezetőként dol­goztam az ottani óvodában. Azon­ban a kisfiúnk akkor lett nagycso­portos, és úgy gondoltuk, hogy egy kistelepülésnél többet adhat egy nagyobb város. Majsán azért volt zeneiskola, meg egyéb lehetőségek is, így ide költöztünk. A majsai óvoda élére 1969 február elsejétől neveztek ki, 25 éven keresztül voltam vezető, 1994-ig, nyugdíjba vonulásomig. KH: Mekkora volt akkor az óvoda? Hl: Sokkal kisebb. Amikor átvet­tem, 9 óvónő volt, külön volt az alsó óvoda, és az iskolához tarto­zott, nem volt önálló intézmény. Aztán az iskolában is igazgatóvál­tás volt, a Dinnyés igazgató úr nyugdíjba ment, helyette jött a Nagy Bandi bácsi, aki csak úgy volt hajlandó átvenni az iskolát, ha az óvodákat leveszik tőle. így lettünk önállóak, innentől gyakorlatilag mi is úgy működtünk, mint az is­kola. Ekkor csatolták hozzánk az alsó óvodát, majd később a bodog­­lárit, aztán amikor Kígyóson nyi­tottak óvodát, az is hozzánk tarto­zott. Végül felfejlődtünk 21 cso­portra, 32 óvónőre. Ezek hatalmas változásnak számítottak, különösen, hogy ek­kor történtek az építkezések is: bővítve lett az alsó óvoda, és meg­nyílt egy újabb óvodai rész, ami ma a katolikus óvoda. A kezdetek­hez képest hatalmas intézmény let­tünk majd 500 kisgyerekkel, körül­belül 80 munkatárssal, beleértve az óvónőket, dajkákat, segítőket. Aztán történt még egy változás, a Papp Istvánt felváltotta a Csu­­pity úr a tanácselnöki poszton, majd miután szembesült az akkori körülményekkel, az épületeken belül is megindultak a fejlesztések, a modernizálás. Ekkor még egyszerűen csak Ál­lami Óvoda volt a nevünk, de a majsai óvoda xop éves évforduló­ján, 1984 november 16-odikán egy gyönyörű szép ünnepségen, a 100 éves múltra való visszatekintésen felvettük a Napsugár nevet. KH: Giziké néni mindig is óvónő szeretett volna lenni? Hl: (­nevet) Hát hogyne. Nagyon szeretem a pici gyerekeket, és amikor a vezetés miatt egy héten csak négy órát lehettem köztük, a többit le kellett adnom, az nagyon megviselt. Viszont a közösségünk kárpó­tolt ezért a veszteségért, mert az nagyon jó volt. Szinte vártam a reg­gelt, hogy mehessek be dolgozni, de nemcsak az óvónők, a dajkák is remek munkatársak voltak. Talán ezért is voltak álmatlan éjszakáim, amikor úgy alakult, hogy már nem gyarapodtunk, hanem a pénz hiányában elkezdődtek a leépíté­sek. Amikor el kellett valakit külde­ni, mert nem volt pénz a foglalkoz­tatására, az borzasztó érzés volt. Kit küldjek el? Miért küldjem el, mit mondjak, mert nincs okom elküldeni, de el kell, mert nem ad­nak a státuszára pénzt. Azt hiszem, ezek voltak a legkellemetlenebb, legrosszabb élményeim vezető­ként. KH: Egy kicsit profán kérdés, de miért jó egész nap kisgyerekekkel foglalkozni? Hl: Azt nem lehet elmondani... Mert látjuk a fejlődésüket. Mert lát­juk a csillogó szemüket, hogy biza­lommal jönnek hozzánk, ha meg­látnak, odaszaladnak - ami már ön­magában is egy jelzés, hogy szeret­nek, kedvelnek vagy sem, de ez már pszichológia. Nagyon szeret­tem a gyerekekkel foglakozni, és ahogy említettem, nagyon megvi­selt, amikor kevesebbet lehettem köztük. KH: A szülők hogy viszonyultak azokban az évtizedekben az óvodához? Hl: Akkoriban, néhány évtizeddel ezelőtt, a szülők alapvetően meg­értők voltak, el lehetett nekik ma­gyarázni, mit tegyenek, hogyan foglalkozzanak a gyerekekkel. Elis­merték a tudását, volt tekintélye az óvónőnek­­ meg a nevelőnek, a tanárnak. És ami nagyon fontos, nagyon jó volt a szülői munka­­közösség. Ott volt a Fülöp Sándor­­né, Zsuzsika, aztán a Kiss Tiborné, Bea, mindketten szülői munka­­közösség vezetőként, és nagyon jól össze tudtunk dolgozni. Az óvodának nem volt külön pénze játékok vásárlására, udvari játszótér kialakítására, így a szülőkkel kitaláltuk, hogy óvodai bált rendezünk, aminek a bevéte­lét erre tudjuk fordítani. Aztán ezek a bálok hagyománnyá váltak, még nagyon sokáig fennmaradtak. A legelső bál a Jonathán ebéd­lőjében került megrendezésre, több mint egy mázsa pacalból ké­szítettünk vacsorát, a rengeteg tá­nyér alig fért el a folyosón. Akkori­ban jöttek Majsára sokan a Dunán­túlról dolgozni az olajosokhoz, ők viszont nem ismerték a pacalpör­költet. Nekik készítettünk virslit, mert nem nagyon akarták meg­kóstolni. De azért volt, aki meg­próbálta, hát az aztán el volt ájulva tőle, addig nem is adta vissza a tá­nyérját, ameddig az egészet meg nem ette... Aztán megismételtük ezeket a bálokat még sokszor. De sok mást is említhetnék, nagyon sok mindent együtt csinál­tunk a szülőkkel. Például azt a kis kreszpályát az óvoda udvarán belül, felfestve a felezővonalat, zebrát, táblákat kihelyezve. Az óvodások egy teljes közlekedési szituációt eljátszhattak, átmentek a zöldségeshez a zebrán, közben ott volt egy kisgyerek rendőrru­hában, tárcsával. Annyira jól si­került az a kis udvar, hogy még a megyei rendőrségtől is eljöttek megnézni, mi voltunk a megyé­ben az elsők, akik ilyen tanpályát létesítettek. KH: Ennyi év után hogy élte meg Gizike néni a nyugdíjba vonulást? Hl: (nevet) Hát erről inkább nem beszélnék. Eleve úgy gondoltam, ha eljön az idő, akkor én nyugdíj­ba fogok menni, mert be kell látni, hogy ennek így kell történnie. De azért felkészültem a visszavo­nulásra, hiszen ott volt mellettem helyettesként Bodorné Editke, aki­nek megmutattam mindent, mert ez szerintem így helyes. Azóta már ő is elment nyugdíjba... Csapó Árpád A városi elismerést követően Hegedűs Istvánnéval, Gizike nénivel a majsai óvodavezetőként eltöltött évtizedeiről beszélgettünk: az első óvodai bálokról, a Napsugár névadásról...

Next