Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2018 (9. évfolyam, 1-43. szám)

2018-01-26 / 2. szám

facebook.com/kunsagihirlap­unsági Map Agyonütötték a lelőtt majsai asszonyt Aztán kisebb csoda történt: pár napra rá feltámadt A múlt héten fél Kiskunmajsa az alvégen történt emberölésről be­szélt. Hozzánk csütörtökön jutott el a hír, mely szerint szerda éjjel két lövéssel megöltek egy idős asszonyt a Dózsa György utcában, az alvéget ellepték a kommandó­sok, a majsai rendőrök. A helyszínre ellátogatva aztán kiderült, nem a Dózsa György ut­cában történt az eset, hanem töb­bek elmondása szerint is az egyik azzal határos kis utcácskában. Az addigi hírek is pontosításra kerül­tek, nem lelőtték az idő asszonyt, hanem agyonütötték. Az eset úgy történt, hogy szer­da éjjel ketten elmentek fát lopni. Hátulról bemásztak a kertbe, el­kezdték a fát kihordani. A zajra felfigyelt a házban tartózkodó idős asszony, aki kiment az ud­varra megnézni, mi történik. Ek­kor került a háta mögé az egyik elkövető, aki vascsővel, egy másik verzió szerint fejszével úgy fejbe verte, hogy a helyszínen életét vesztette, a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megál­lapítani. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, és na­gyon hamar el is fogták az elkövetőt, akit persze mindenki név szerint ismer Kiskunmajsán. Aztán eltelt néhány nap, jött a hétvége, amikor lapunk már arról értesült, hogy lelőtt, majd agyon­ütött kiskunmajsai asszony feltá­madt, többen is látták az utcában, talán még olyan is akadt, aki rá­kérdezett: - Hát maga még él? Már ezen a héten, de végül ki­derült, hogy a gyilkosság koráb­ban történt, még a szerda éjszaka előtti hétvégén. Ez így azért már kezdett sok lenni, gondoltuk lapzárta előtt csak rákérdezünk a rendőrségre, mi ez a sok emberölés Kiskun­majsán. G. Kovács Gábor, a kis­kunmajsai rendőrőrs parancsno­ka érdeklődésünkre megerősí­tette, pontosabban két informá­ciót is megerősített: valóban volt falopás azon a hétvégén. Csak ép­pen nem az alvégen, hanem a városnak egy egészen más részén, ami egy szimpla lopásként a szokásos ügymenettel folytató­dott. Illetve, a másik megerősített információ: valóban elterjedt Kis­kunmajsán egy alvégi emberölés híre, őket is keresték ezzel kap­csolatban - de semmi ilyesmi nem történt. Sőt, annak a híre is eljutott hozzájuk, ahogy Majsán mindenkihez, ki volt az elkövető, amin azért egy kicsit csodálkoz­tak, mivel az illető előzetes letartóztatásban van. Innentől kezdve már nem a gyilkosság (és a feltámadás) volt igazából érdekes, hanem az, hogy és miért terjedhettek el Majsán ezek a hírek - amelyek amúgy még a Facebookon is felbukkan­tak egy beszélgetésben, mutatjuk: VüHBB Nemrég óit meg egy idős asszonyt valaki Tetszik válasz 6 napp |H000000000000lW?W?W7?W © ® Ez azért is érdekes lehet, mert évente jó néhány alkalommal keres­sük fel a rendőrséget különféle la­kosságtól hallott gyilkossági ügyek­kel, amelyek közül eddig egy sem történt meg, valamiért mégis beszélni kezdtek róluk. Valószínűleg minden ilyen pletykának más állhat a hátterében - bár ha ráérő egyetemista vagy ren­dőrhallgató lennék, akár még el is készíteném a Gyilkossági pletykák tipológiája Kiskunmajsán című műhely munkám, mert valami közös biztos van bennük­­, de most csak ezzel a konkrét esettel foglalkozva. Nem sokkal előtte történt a ké­ses támadás Majsa bevárosában, amelyről elég sok média is beszá­molt. Elképzelhető, hogy ez volt a kiindulási alap, valaki aztán hallott a falopásról is, és a kettőt szájról szájra összekapcsolták, csiszolták. Ezt erősítheti az is, hogy talán az egyik internetes oldalon a majsai késes támadásról szóló cikk közvet­len közelében egy más településen történt emberölés vagy annak kí­sérlete is szerepelt - ahogy erre fel­hívták a figyelmünket -, és ez utób­bit figyelmetlenül a majsai hírekhez olvasták. Ak­ár így is elindulhatott a kombinálás, aminek először halál, aztán viszont feltámadás lett a vége - szóval a végén minden jóra fordult, mint a mesékben... Csapó Árpád ! A pszichiátria jogsértéseit vizsgálják Mennyire lehet kiszolgáltatott egy olyan ember, akit válófélben lévő házastársa juttatott kényszerrel a pszichiátriára, hogy előnyhöz jusson a gyermekelhe­lyezésben? És valaki, akit oly mértékben legyógysze­­reznek a pszichiátrián, hogy ebben a kémiai kénys­zerzubbonyban képtelen saját érdekeit képviselni? Ilyen és ehhez hasonló ügyekkel foglalkozik egy civil szervezet, amely kifejezetten a pszichiátriákon történő jogsértések felderítésére specializálódott. Egyáltalán megtörténhetnek ma ilyen esetek Magyarországon? Ma, az információs dömping és az átláthatóság korában elég abszurdnak hangzik. Saj­nos a pszichiátria még ma is eléggé zárt világ, móds­zertana és diagnózisai pedig eléggé szubjektívek ah­hoz, hogy az intézetek falai között szinte bármi meg­történhessen. Egy 21 éves fiú rosszullét miatt került a kórház­ba, onnan a pszichiátria osztályra, mondván: két három napig infúziót kap, és minden rendben lesz. Családja másnap szinte sokkot kapott, amikor a fiút a zárt osztályon találták meg: magán kívüli állapot­ban volt, kikötözve, bepelenkázva, szeretteit nem is ismerte meg. Az édesanya kérdésére, hogy mégis mit csináltak a fiával, azt a választ kapta: nyugodjon meg, ez természetes folyamat, másnapra már sem­mi baj nem lesz. Másnap hajnalban az édesanyával telefonon közölték: a fia meghalt. Mindössze másfél nap pszichiátriai kezelés után. Az ötvenes éveiben járó férfi biciklis baleset mi­att került a traumatológiára, majd onnan - nem egé­szen világos okból - a pszichiátriai osztályra. A férfit folyamatosan az ágyhoz kötözve tartották, arra hi­vatkozva, hogy le ne essen; mind a négy végtagja rongyokkal az ágyhoz volt kötözve, a vállak külön lekötve, és mivel a férfi mozogni így nem tudott, pe­lenka is járt a lekötözéshez. Családja beszámolója szerint a férfi a kórházi tartózkodás során 70-ről alig több mint 40 kilósra fogyott. Majd egy nap kiderült: a lefogyott, tompára gyógyszerezett, kikötözött férfi nyomtalanul eltűnt a pszichiátriáról. Családja azóta is keresi. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) több mint 20 éve foglalkozik az ilyen ügyek feltárásával és az áldozatok segítésével, egy nemzet­közi szervezet hazai csoportjaként. Ingyenes jogse­gélyszolgálatát az elmúlt két évtizedben több ezren keresték meg sérelmekkel. Az alapítvány munkájá­nak eredményeképpen ma már szokványos, hogy a hivatalos szervek megbüntetik vagy elmarasztalják a visszaélést vagy bűncselekményt elkövető pszi­chiátert vagy intézetet. Ha családtagja, ismerőse emberi jogait megsér­tették a pszichiátrián, felveheti a kapcsolatot az alapítvánnyal a következő elérhetőségeken: Telefon: 06 (l) 342-6355 vagy 06 (70) 330-5384 E-mail: panasz@cchr.hu Weboldal: www.emberijogok.hu Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány kunsagihirlap.hu 2018. január 26. MUNKA LEHETŐSÉG CO2 hegesztőket (vékony anyagok hegesztésére), CNC gépkezelőket, fémipari összeszerelőket, fényezőket, csiszolókat, ipari festőket keresünk (fémipari bizonyítvány előnyt jelent). Szállás, utazás biztosított. Extra magas bejelentett órabér (nem minimál bér)! Email: munkais@index.hu

Next