Kiskunmajsa - Majsa Info, 2015 (2. évfolyam, 1-48. szám)
2015-04-28 / 16. szám
6. oldal 2015. április 28. ül IS A Balázs család „Föld körüli” kalandjai Múlt heti számunkban olvashatták a Balázs család (majdnem) Föld körüli útjáról szóló beszámolónk első részét, amelyben a világtúrázókat Florida érintésével „elkísértük” Ausztráliába. A családtagok útja ezt követően szétvált: Frani - mint láthattuk - Upolu szigetére utazott, hogy régi ismerőseit meglátogassa; Károly Costa Ricába távozott; Zoltán pedig visszatért Floridába, ahova időközben megérkezett felesége, Niki - aki addig itthon „tartotta a frontot” -, valamint a gyerekek. Karcsi barátnője - szintén Niki - ugyancsak itt kapcsolódott be az eseményekbe, de erről majd később... A történet fonalát talán ott érdemes újra felvenni, hogy Károly megérkezett Costa Ricába (pontosabban fővárosába, San Joséba). „Régi vágyam volt, hogy ide, illetve Panamába ellátogassak. Egy magyar barátom utazási irodát működtet az országban, és nincs olyan szeglete a térségnek, amit ne ismerne” - fogalmazott. Ennek megfelelően a programban szerepelt a 2700 méter magasan fekvő - a túra napján szemérmesen ködbe burkolózó - Poás vulkán megmászásától a kizárólag folyón megközelíthető őserdei falvak meglátogatásán keresztül a tengerparti pihenésig szinte minden, ami egy tíznapos útba belepréselhető. Ahol évente kétszer szüretelnek ,Costa Rica területileg fele akkora, mint Magyarország, és feleannyian is lakják. Számomra a sok természeti csoda mellett a legérdekesebb a helyi mezőgazdaság volt. Ott ugyanis évente kétszer, vagy akár két és félszer is teremnek a földek, legyen szó szőlőről vagy gabonáról. Ráadásul a birtokméretek jóval nagyobbak, mint nálunk, a traktorokat pedig a rendkívül olcsó bioetanollal hajtják. Így már érthető, hogy miért éri meg Közép- vagy Dél-Amerikából mondjuk kukoricát importálni” - magyarázta Károly. (Costa Rica neve egyébként azt jelenti: „gazdag part”.) Ami az ételeket illeti, azok érdekes módon nem voltak különösebben ízletesek a magyar gyomornak. Costa Ricában és Panamában is inkább csak a csili adott némi ízt a helyi specialitásoknak, amelyek között a lencse, a kukorica és a rizs kapta a főszerepet - többnyire egymással vegyítve. „Létezik az úgynevezett főzőbanán, ami az általunk ismert banánnál nagyobb, és leginkább bebundázva sütik ki. Inkább érdekesnek mondanám, mint finomnak” - jegyezte meg Károly. Az őserdőben persze nem nagyon ismerik a civilizáció kényelmét. A folyón például olyan „hajóval” utaztak, amelyről „inkább nem akarod tudni, milyen állapotban van”. Az izgalomfaktort növelte, hogy az ott megfigyelhető számos érdekes állat között szerepeltek krokodilok is a bőgőmajom, a kecán nevű madár vagy éppen a lajhár mellett. „Bocas del Toronál léptünk át Panamába, egy olyan hídon, ahol minden harmadik lépésnél ügyelni kellett arra, hogy ne egy lyukra lépjen az ember. Alattunk 25 méteres mélységben egy folyó hömpölygött” - folytatta Károly. A csapatnak ekkor már jól jött egy kis pihenés a közeli tengerparton... Panamaváros a világ egyik legdinamikusabban fejlődő fővárosa. A világ legkülönfélébb cégeinek otthont adó felhőkarcolók egymás után nőnek ki a földből, ami elsősorban az előnyös banki szolgáltatásoknak és Panama előnyös földrajzi fekvésének köszönhető. De a kormánynak tekintélyes bevétele származik abból is, hogy a Panama-csatorna feletti rendelkezést visszaszerezte az Egyesült Államoktól. „Mivel a felhőkarcolók nem lakóházak, az irodákban pedig többnyire csak délután négyig dolgoznak, a takarítókat kötelezik arra, hogy este 11-ig nem kapcsolhatják le a világítást az épületekben, hiszen ebben az esetben szellemvárossá válna Panamacity” - magyarázta Károly, akihez itt csatlakozott újból édesanyja, Frani, illetve barátnője, Niki. A csapat egyébként a „panamázásba” is belekóstolhatott. „A boltban öt dollár volt egy doboz cigi, de az utcán a feléért is meg lehetett kapni, mint ahogy gyakorlatilag minden mást is. Mivel az utcai árusokat üldözi a hatóság, csak külön konspiráció révén tudtunk bevásárolni” - avatott be a panamai turisták mindennapos gondjaiba Frani. Persze a legemlékezetesebb nem ez volt, hanem például a kuna indiánoknál tett látogatás. A San Blas-szigetek egyikén - ami nem nagyobb egy focipályánál - két család él. Az egyik a szálláskiadással foglalkozik - a bungallókban a legnagyobb „luxus” a matrac -, a másik pedig a vendéglátással, vagyis a halászattal és a főzéssel. A hely egzotikumához képest a 40-50 dolláros éjszakánkénti ár, benne a háromszori étkezéssel, nem mondható tetemes összegnek - persze a szigetig valahogy el is kell jutni Európából... Polgármester a függőágyban A látogatást követően a hivatalos túra ugyan véget ért, de a majsaiakra még várt egy-két kaland. A Panama-csatorna megtekintése után ellátogattak egy másik indián törzshöz is, az emberekhoz. Már az odaút is izgalmasra sikerült, hiszen a legendás „csirkebusszal” utaztak, ami Latin-Amerikában bevett közlekedési eszköz. „Az emberek mellett állatokat szállítanak ezzel a buszra emlékeztető járművel, ami csak akkor A vidék, ahol kétszer szüretelnek A Panama jobban teljesít