Kiskunmajsa - Majsa Info, 2018 (5. évfolyam, 1-22. szám)

2018-03-06 / 5. szám

A. oldal V. évfolyam 5. szám • 2018. március 6. „Majsán a legfontosabb a közbiztonság javítása" Interjú Kollár Lászlóval, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltjével Újkori rabszolgaság címmel nyílt kiállítás Majsán, a helytörténeti gyűjtemény­ben. A tárlat a szovjet kényszermunka témáját járja körül térségi szempontból. A kiállítás egyik kezdeményezőjével, Kollár Lászlóval beszélgettünk - nem csak kutatásaikról, hanem politikáról is: a Jobbik színeiben ugyanis megméret­teti magát az országgyűlési választáson. Mi volt a célja a kiállításnak? Kicsit messzebbről kezdeném a választ. 2008-ban alapítottuk meg hagyományőrző egyesületünket, amelyet az akkoriban „újra felfe­dezett” Huszka Józsefről nevez­tünk el. Az ő hagyatékát igyek­szünk őrizni és népszerűsíteni, illetve az ő szellemében folytat­tunk kutatásokat. Élete fő műve A magyar turáni ornamentika törté­nete című kötet volt, ami meghatá­rozó mű minden olyan alkotó szá­mára, aki a magyarsághoz köthető motívumokat használja. Hagyományőrző tevékenysé­günk során találkoztunk olyan tér­ségbeli túlélőkkel, akik megjárták a Gulágot. Mivel ez a téma - sajná­latos módon - meglehetősen kevés figyelmet kap, szükségesnek tar­tották megörökíteni történeteiket. Pályázati forrásból, Hajagos Csa­ba és Molnár László történészek segítségével 2017 tavaszán megje­lent a Rabigába hajtva című kötet, amelyben túlélőket is megszólaltat­tunk, valamint létrehoztunk egy ki­állítási anyagot, melyet körülbelül egy tucatnyi alkalommal tártunk a közönség elé, most pedig Majsán, a helytörténeti gyűjteményben lát­hatják az érdeklődők. A hagyományőrzéshez és a törté­nelemhez hogyan kapcsolódik a politikai szerepvállalás? Az indíttatás mindkét esetben ugyanaz: a magyarság értékeinek megtartása, visszaszerezni a ha­zánkat és a kultúránkat megillető nimbuszt. Az idegen, az értéktelen az mind trendi, de a saját értéke­ink, amelyektől magyarok va­gyunk, az nem kap elég figyelmet. De miért vállal valaki képvise­lő-jelöltséget, ha előre lehet tud­ni, hogy a Fideszen kívül aligha teremhet másnak hóhér? Ezzel nem értek egyet. A hódme­zővásárhelyi példa mutatja, hogy még „ősfideszes” térségekben is van keresnivalója az ellenzéknek - főleg a Jobbiknak. Gyakorlatilag mi találtuk meg a vásárhelyi jelöl­tet és mi segítettünk neki kampá­­nyolni. A Jobbik ma a legnagyobb ellenzéki erő, ha valaki tényleg kormányváltást akar, akkor ránk érdemes szavaznia. Az utóbbi 30 évben a fide­­szes képviselők vajmi keveset adtak hozzá ehhez a térséghez, a Lakitelek Népfőiskola és az arra kapott 15 milliárd forint alig­ha szolgálja az itt élők érdekeit. Az én vállalásom az, hogy egy gyökeresen más jellegű, korrup­ció- és kompromisszum­men­tes képviseletet honosítok meg. Erre a megalkuvás-mentességre törekedtem az elmúlt 8 évben a testületi munkám során is. Az önkormányzati, intézményi, vál­lalkozói, vagy akár személyes problémákat direktben igyek­szem képviselni a kormány és a törvényhozás felé. Részemről nem egy jó pártkatona fog beke­rülni a parlamentbe, hanem egy olyan harcos személyiség, aki mindent megtesz azért, hogy él­hető legyen a régiónk. A céljaim közé tartozik töb­bek között az úthálózat megújí­tása, az önálló félegyházi kórház visszaállítása ambulanciával, bel- és gyermekgyógyászattal és szülészettel. Országos egész­ségügyi képzőprogrammal or­vosolnánk a szakemberhiányt. De szeretném helyzetbe hozni a térségbeli vállalkozókat is: a jövendő Jobbik kormány a ha­zai gazdasági szereplőkkel akar stratégiai partnerséget kötni, az ő lehetőségeiket akarjuk bővíteni, nekik akarunk kedvezményeket, lehetőségeket biztosítani. Hódmezővásárhelyen bebi­zonyosodott, hogy a közvéle­mény-kutatások erősen kozme­tikázva vannak, ezekből nem érdemes kiindulni. A magam részéről egyre nagyobb felhábo­rodást tapasztalok a kormánnyal szemben - ezeknek a válasz­tóknak azt tudom ígérni, hogy párthovatartozástól fogom őket képviselni,függetlenül A Jobbik kijelentette, hogy pártokkal nem hajlandó össze­fogni. Ez alól kivétel az LMP, az egyetlen 21. századi párt a Jobbik mellett. Azonban a vis­­­szalépés egyik oldalon sincs na­pirenden. Majsán melyek a Jobbik top té­mái? Az egyik legfontosabb a közbiz­tonság javítása. Tűrhetetlen álla­pot, hogy nem lehet felszámolni a drogterjesztést és az ennek nyo­mán jelentkező erőszakos cselek­ményeket. Egy turizmusra hang­súlyt fektető városban ez alapvető fontosságú. Nem véletlenül hívtuk meg március 19-re Toroczkai Lászlót, aki ebben a témában az egyik leghitelesebb polgármester. A másik kiemelt terület az ide­genforgalom. Szeretnénk Félegy­háza, Majsa, Halas, Tiszakécske attrakcióit egybefűzni, kiegészítve Bugaccal és Ópusztaszerrel. Sze­rintem nagy távlatok vannak a lo­vas-, illetve kerékpáros turizmus­ban. Továbbá kiváló irány lehetne a sportturizmus, igaz ehhez szükség lenne a térségben egy versenyuszo­dára és egy hozzá tartozó, magas színvonalú szállodára is. S. I. Ahhoz, hogy Jobbik kormány legyen, alighanem még sok víznek le kell folynia a Dunán — legalábbis a számok ezt mu­tatják. Hogyan áll az ellenzéki összefogás ebben a választóke­rületben? Családias légkör, klasszikus nevelés, modern technika A környező települések gyermekeit is várja a kömpöci általános iskola Március 19-től 22-ig nyílt napot tartanak a köm­pöci Szent Ágoston Katolikus Általános Iskolá­ban - ahová a térségbeli szülőket is várják. Ennek kapcsán beszélgettünk a kis iskolák előnyeiről Takács Sándorné munkaközösség vezetővel. Csólyospálosról és Kiskunmajsá­­ról is járnak Önökhöz gyerekek, a városból iskolabusz indul reg­gelente. Milyen visszajelzéseket kapnak a szülőktől? Leginkább a családias légkört ér­tékelik, illetve azt, hogy sokkal több idő és energia jut a pedagó­gusok részéről egy diákra - egy 12 fős csoportban nehéz „elbújni”. Kezdetben vannak ugyan kérdése­ik, hogy valóban jól működnek-e az összevont osztályok (az alsó tagozatban az első és a második, illetve a harmadik és a negyedik évfolyam egy csoportban tanul), de aztán ők is megtapasztalják, amit régóta mondunk: ez nagyobb lehetőséget ad az ismétlésre, így jobban bevésődik a tananyag. Az iskolán belüli hangulatot jól jel­lemzi, hogy van, amikor a nagyobb diákok együtt játszanak a kiseb­bekkel, gyakran segítenek is nekik. Amikor esetleg magatartásproblé­mákkal küzdő gyermek kerül hoz­zánk, akivel a nagy osztályokban már nem igazán tudtak mit kezde­ni, itt előbb-utóbb megnyugszik, be tud kapcsolódni a munkába. De megvan az a technikai felsze­reltségük, ami szükséges a kor­szerű oktatáshoz? Teljes mértékben. Vannak digitális tábláink, számítógépparkunk 16 új géppel, tanulói tabletekkel. Rá­adásul a felső tagozatunk épülete teljesen fel van újítva, az alsó ta­gozat rekonstrukciójára pedig idén fog sor kerülni. Úgyhogy minden tekintetben modern környezet­ben tanulhatnak a diákok, mégis a klasszikus, az erkölcsi nevelést, a személyiség harmonikus fejlő­dését szem előtt tartó oktatásban részesülnek. Mindezt csendes, egészséges környezetben élvezhe­tik a gyerekek - például hatalmas udvarunk van. Fontos kiemelni azt is, hogy száz százalékos a szakos lefedettségünk, tehát minden tan­tárgyra van megfelelő tanárunk. Sok szülő nagy hangsúlyt helyez a különórákra, a képességfejlesztés­­re. Mi a kínálatuk ezen a téren? Bőséges kínálatból válogathatnak a gyerekek, illetve a szülők. Dél­utánonként az 1-4. osztályokban a napközi keretében differenciált fejlesztésre, felzárkóztatásra van lehetőség, a felsősöknek pedig tanulószobai keretek között segí­tünk az órán kívüli feladatok el­végzésében. Van gyógypedagógiai és logopédiai ellátásunk, továbbá úszásoktatás, illetve karate és nép­tánc tanfolyamunk is. Iskolánkban német nyelvoktatás zajlik, de an­gol szakkör is működik mellette, ingyenesen, heti két órában. Ezek mellett számos programunk van havi lebontásban, például egészséges életmódot népszerűsí­tő vagy hitéleti eseményeket szer­vezünk. A gyerekek az utóbbiakat is szeretik és lelkesen várják. Nem teher a bejárás azoknak, akik nem helybeliek? Tapasztalataink szerint még a ki­csiket sem viseli meg ez. Majsáról reggel iskolabusz hozza a gyere­keket, délután pedig a járatos bus­­­szal tudnak hazajutni. Napközben természetesen étkezni is tudnak itt, van nálunk iskolatej és iskolagyü­mölcs is. Aki szeretne közelebbről is megis­merni bennünket, azt várjuk már­cius 19. és 22. között az iskolai nyílt napjainkra, ahol bárki bepil­lanthat az itt zajló munkába. (x)

Next