Kiskunmajsa - Majsai Fórum, 1997 (1-11. szám)

1997-02-07 / 1. szám

Az Alapítvány által állított Millecentenáriumi Emlékmű avatása '96-ban. FELHÍVÁS Az Új Kun-Majsa legutóbbi számában megjelent egy lista azokról a civil szerveződésekről, amelyek az úgynevezett 1 %-os adótörvény révén a lakosságtól támogatásra számíthatnak. A felsorolásból sajnos kimaradt a "MAJSA ALAPÍTVÁNY". Ezt a hiányosságot szeretnénk az alábbiakban pótolni. Tisztelt Olvasók! Mint bizonyára már értesült arról, hogy az 1996. évben befizetett személyi jövedelemadójának 1 %-áról Ön dönthet. Az adót most is, mint eddig, be kell fizetnünk az Államnak, de az Ön által befizetett adó 1 %-ának sorsát Önre bízzák. Az ez évi adóbevallási nyomtatványaival együtt kapott egy "RENDELKEZŐ NYILATKOZATOT", melynek segítségével ezt az 1%-ot az Ön által megjelölt hasznos célra fordítják. A Majsa Alapítvány több, mint öt éve működik, és tevékenységével számtalanszor igazolta azt, hogy a megalakulásakor kitűzött célok elérésére törekedve számos területen végzett hasznos munkát. Többek között az alábbi dolgokat valósította meg: Kiadtuk a "Kiskunmajsa története" című könyvet, mellyel a rendszerváltás után átdolgozva jelentettük meg városunk eddigi történetét. Sikeres pályázatot nyújtottunk be abból a célból, hogy a tervezett EXPO' 96-ban Kiskunmajsán is vendégeket fogadhasson. (Sajnos, az EXPO lehetőségéről az ország vezetői lemondtak). Feltárattuk a Marossaszállási templom romjait, segítve ezzel, hogy megkeressük gyökereinket. Pályázat útján elnyert támogatással megmentettük a Kiskunmajsai Helytörténeti Gyűjteményt a bezárástól, és így biztosítottuk azt, hogy a Múzeum a napjainkig folyamatosan működjön. Városunk 250 éves évfordulóján jótékonysági bálát szerveztünk a kiskunmajsai szökőkút építése céljából. Felépítettük Kiskunmajsa központjában a Millecentenáriumi emlékművet, és ezáltal a segítőkész emberek összefogásos emléket állíthattunk a Honfoglalásnak. Belekezdtünk egy szabadidőközpont létesítésébe, ahol teniszpálya játszótér, tollaslabda pálya, és még sok más sportlétesítmény megépítését tervezzük, tág teret nyújtva ezáltal az itt lakóknak a szabadidő hasznos eltöltésére. Mint látható, az elmúlt időszakban sokat tettünk Kiskunmajsáért, és ezt a hagyományt folytatni is szeretnénk. Ehhez nyújthat Ön segítséget. Kérjük, hogy amennyiben támogatni kívánja Alapítványunkat, úgy az Ön döntésére bízott 1 %-os adóhányadot bízza az Alapítványra. Kérjük, hogy az APEH által kiküldött rendelkező nyilatkozatra az alábbi adószámot írja fel: 19049474-1-03 Majsa Alapítvány Amennyiben Önnek az 1996. évi jövedelemadóját a munkáltatója számolja el, akkor a nyilatkozatát és a szükséges adatokat tartalmazó lezárt borítékot március 25-ig a munkáltatójának adja át, aki azt az elszámolásról szóló adatszolgáltatással együtt továbbítja az Adóhivatalnak. Amennyiben megtisztel bizalmával és támogatásával, úgy az ilyen módon Öntől kapott összeget továbbra is a fentiekhez hasonló, hasznos célokra kívánjuk fordítani. Megértését és támogatását előre is köszönve. Majsa Alapítvány Kuratóriuma Az egykori Marossaszállás­i templomának romjainál keresztet emeltek, annak állítva emléket, hogy a Majsa Alapítvány feltáratta a romokat. MAJSA! FÓRUM 1997. FEBRUÁR 7. _f 2. OLDAL

Next