Kiskunmajsa - Majsai Polgári Fórum, 2003 (2-17. szám)

2003-06-20 / 4. szám

6 »KÜN­MAJSA Kiskunmajsa kegyeleti nyughelyei Kiskunmajsán a betelepe­déstől napjainkig öt teme­tőt létesítettek Az első temető a templom körül helyezkedett el. A Histó­ria Domus így ír róla: „a meg­áldott temető a templom kö­rül van, kerítés nélkül, van ben­ne 3 kereszt a keresztre fe­szített alakjával, jó állapotban, a helyi plébános által megáld­va." A második temetőt 1790- ben a Törtöly malom helyén nyitották meg. „...új temetőt alakítottak ki a község határá­ban az egész nép közreműkö­désével, úgy, hogy nyers tég­lából elkészített kerítésének későbbi hiányosságait mind­egyik tized (?) a neki kijelölt helyen köteles megjavítani" (Historia Domus 1791. év) 1823-ra ez a temető meg­telt, ezért a szenátus a követ­kezőképpen döntött: „Amiután a község területe olyannyira megnövekedett, hogy a halot­tak szállítása egyik részéből a másikba a legnagyobb nehéz­ségekbe ütközik, két temetőt kell kijelölni és mind megál­dandó szent helyeket szilárd anyagból készült fallal körül­venni. Így történt, hogy a tava­szi munkák végeztével új te­mető készült el keleten a sze­gedi út közelében fakereszttel a megváltó képével díszítve, melyet a község költségén fog­nak gondozni." (História Domus 1823.) 1824. tavaszán elkészült a fallal körülvett másik temető is a község felső végén. Ma az alsó- és felső temető működik. A másik két temető helyén azonban időnként a mun­kagépek emberi csontokat fordí­tanak ki, így történt ez a temp­lom melletti csatornázás során is. Az előkerült embercsontokat a plébániára szállították, és az alsó temetőben hantolják majd el. A város ötödik nyugvóhelye a zsidótemető. Ezt a helyet so­káig gaz és a feledés homálya borította. A kilencvenes évek elején az MDF helyi szerveze­te takarította ki, és hozatta rendbe egykori izraelita feleke­zetű falus­feleink nyughelyét. Ma a kaput lakat zárja, ennek kulcsát a múzeumban őrzik. A temetőt a Városgazdálkodási Intézmény tartja rendben, hogy az ideérkező rokonok rende­zett környezetben róhassák le kegyeletüket. (­i­a) Koponyalelet a Hunyadi utcából. Nagy Kálmánné mesél a honismereti táboros diákoknak az egykori temetőről. A zsidótemető felszentelése. Kozma Huba, Schweitzer József főrabbi. Szabad György. TV-TALLOZO Sajtóklub, szerda 19.40 (BP) Pró és kontra: csütörtök 21.00 (ATV) Kalendárium: csütörtök, pén­tek 16.30 (Duna) Mindentudás Egyeteme: csü­törtök 15.10 (Duna) / vasárnap 13.10 (M1) / 22.20 (M2) Esti showder: csütörtök 20.05 (RTL) Jobbközép - Péntek esti klub: péntek 20.00 (ATV) Heti mozaik: szombat 09.00 (M1) / 01.00 (M2) Főtér: vasárnap 09.00 (M1) / 0.50 (M2) Magyar Ház: vasárnap 13.05 (M2) Aranyfüst: vasárnap 13.35 (M2) Heti hírmondó: vasárnap 18.20 (Duna) + 1, Éjjeli menedék: vasárnap 21.30 / hétfő 09.35 (M2) Országház: vasárnap 01.00 (RTL) „Késsel-villával": vasárnap 23.00 (M1) Héthatár: vasárnap 23.40 (M1) 2003. június 20. ÁTALAKULÓ TOURINFORM IRODA A Tourinform irodával kap­csolatban lapunk későbbi szá­maiban még alkotunk véle­ményt, most csak arról szeret­nénk tájékoztatni a tisztelt ol­vasókat, hogy a Kiskunmajsai Kistérségi Társulás átadta az irodát a Kiskunmajsa város önkormányzatnak, amely a tervek szerint a Művelődési Központ keretében fog tovább működni, a jelenlegi helyen. A személyes vitáktól sem men­tes napirendi pontnál az önkor­mányzat számon kérte a mű­ködtető Kht.-tól azt a fél millió Ft-ot, amit erre a célra átadott, de az is hozzátartozik az igaz­sághoz, hogy a Tourinform iro­da működési költségei eddig jóval meghaladták a tervezett összeget, hiszen felmerültek olyan kiadások is, melyeket korábban nem terveztek be. Reméljük, hogy az új felállás­ban nem merülnek fel ilyen jellegű problémák, az önkor­mányzat biztosítja majd a szükséges anyagi fedezetet. LUXUS LAKÓPARK? Az ipar parkban befektető­­ként jelentkező Sallay Kft tu­lajdonában van az egykori va­das­park területe. Ahhoz, hogy az ott tervezett 4 csillagos idő­sek számára készülő lakópar­kot megvalósítsa, kórházzal, termálfürdővel és minden egyéb szép létesítménnyel, az önkormányzatnak módosíta­nia kell rendezési tervét. Je­lenleg a terület ugyanis nem beépíthető. A befektető 100 millió forintot ajánlott fel plusz­ban az pari park megvásáro­­lásához, amennyiben ezt a mó­dosítást az önkormányzat vég­rehajtja. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások még folyamatban vannak - tudtuk meg a vagyon­gazdálkodási bizottság ülésén. TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATOK Faludi Tamás polgármes­ter úr, elődjét meghazudtolva, viharos gyorsasággal látogat­ta végig azokat a testvérváro­sokat, amelyek nem magyar ajkú lakossággal bírnak. Pon­tosabban a lengyel testvérvá­rosunkba már csak a Mózer Gyula alpolgármester vezette küldöttség látogatott el. A tes­tületi ülésen polgármester úr kifejtette, hogy teljesen új ala­pokra kívánja (egyedül!) he­lyezni a testvérvárosi kapcso­latokat és ennek érdekében a jövőben új szerződéseket is kíván majd kötni. A tervek szerint elsősorban a civil szfé­ra szerepe erősödne fel az újszerű kapcsolatokban és a vá­ros, mint a kapcsolatok mozga­tórugója, kivonulna erről a terü­letről. Polgármester úr elképze­léseit, melyeket tolmácsolt a testvérvárosi településekkel kap­csolatban előzetesen nem egyez­tette a kiskunmajsai önkormány­zattal és így tett már elkötelezett­séget jelentő nyilatkozatokat. Erre korábban nem volt példa.

Next