Kiskunmajsa - Új Kun-Majsa, 1989 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-06 / 1. szám
2. oldal 4IMUU Válságban a gyermekszervezet? Az elmúlt hónapokban felerősödött az úttörőmozgalom léte, programja, pedagógiai alapelvei, az úttörőszövetség működése, jövője körüli vita. A szervezetet körülvevő társadalmi közegben történt szinte robbanásszerű változások számos olyan kérdést hoztak felszínre, amelyek mielőbb kimunkált válaszokat igényelnek. Egyebek között erről kérdeztem Máté Sándort, a városi jogú nagyközségi úttörőelnökség elnökét. — Nem tudom, egyetértesz-e azzal a véleménnyel, hogy válságba került az egyetlen magyar gyermekszervezet? — Mielőtt a kérdésre válaszolnék úgy gondolom, célszerű tisztázni, hogy kik a tagjai ennek az egyetlen gyermekszervezetnek. Természetesen a 6—14 éves általános iskolás korosztály, a 14—18 éves ifivezetők és az úttörővezetők, akik táborát a pedagógusok és az úttörővezetői munkát vállaló társadalmi segítők alkotják. A gyermektagok a szövetség létszámának 93,5 százalékát (szám szerint 2289 fő) alkotják a területen. A kívülállók hajlamosak ennek alapján hibásan infantibilis szervezetnek tekinteni a mozgalmat, megfeledkezve a 6,5 százaléknyi (158 fő) felnőtt és ifik létszámáról, akik tevékenysége és körülményei sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak a mozgalom eredményeiben, mint azt létszámuk indokolná. A kérdésre visszatérve: ha válságról beszélünk, akkor el kell dönteni, hogy ki került válságba. Az úttörővezetők? — vagy mozgalom? — vagy minda kettő? Mert egyikre vagy másikra egészen más terápiát kell alkalmazni. Ha a mozgalom — akkor felül kell vizsgálni az előző konferenciák határozatait. Ha az úttörővezetők — mielőbb felelősen kimunkált bizalomerősítő intézkedésre van szükség. Én úgy érzem, válságról azért nincs szó, csak a társadalomban zajló változásokkal még nem tudta igazán felvenni a lépést a mozgalom. Ami gondként jelentkezett az úttörővezetők, konkrétabban a csapatvezetők körében, hogy az új pedagógus és munkaügyi jogszabályok életbelépésével jelentős érdeksérelem érte őket. Az eddig csapatvezetői kedvezményként meglévő, órakedvezményben kifejezett támogatás megszűnt. Ez jelentősen kedvét vette még a nemrégen státusban levő csapatvezetőknek is. Az elnökségnek szembe kell nézni egy-két helyen a csapatvezető hiányával, szerencsére sikerült mindenhol ha még időlegesen is, megoldást találni. — Természetesen a mozgalom működése, jövője szempontjából is hozzá kell látni néhány kérdés újragondolásához, hiszen „gyerek kulcs a jelenben, a kulcs a jövőben”. — A gyermekközpontúság kérdése. Nem minden szervezetben történt az, amit a gyerek szeretett volna. Egy kínai közmondás nagyon jól tükrözi ezt. „Ne azzal akarjál halat fogni, amit te szeretsz, hanem amit a hal.” Tehát amit csinálunk, a gyerekért és általa történjen. — Társadalmasítás kérdése. A szülőket, családokat meg tudjuk-e nyerni? Újra kell értelmezni, át kell gondolni programjainkat és alapvető technikai kérdéseket. Az újragondoláshoz mindenképpen szükség van reális kiindulópontra, mely kiindulópontot teljes tagságunk véleményére alapozva állapítjuk meg. November elejétől január elejéig folyamatosan szervezzük a beszélgetéseket a úttörőközösségeiben. terület Arról várunk véleményt elsősorban a gyerekektől, hogy ma és a jövőben szerintük miért érdemes az úttörőmozgalomhoz tartozniuk. ifj. Baranyi József A Tanácsos úr pincéje u Több pince is törzshelyünknek számított, különösképpen a Tanácsos úré, ahol kiváló zöldszilvánit lehetett fogyasztani. Újságírók, színészek, írók, festők, orvosok, vasutasok, pékek és kocsisok — a bohémebb természetűek — verődtek össze e nevezetes kvaterkázó helyen. A szőlősgazda táblabíró volt az antivilágban, ezért a Tanácsos titulus, özvegyen éldegélt szőlőskertben épített kénnyelmes, de igen öreg épületben. Az épületnek tágas, nyitott verandáján két asztal mellett mindig voltak borozgató emberek. A gazda egy fonott karosszékben bóbiskolt, csak a hangosabb szóra, ricsajra tekintett föl. Ezt az alkalmat használtuk ki, hogy hüvelykujjunkat felfelé tartva jelezzük, újabb üveg következhet. De nem is a Tanácsos úrról akarok én beszélni, hanem egészen másról, két cimbora életének egy-egy pillanatáról, mely máskülönben pillanatok ritkának tekinthetők az emberek többségénél. A házasságkötésről lévén szó. A két cimbora két világ, életkorban, felfogásban, világnézetben, foglalkozásban és minden egyéb dologban. Józsi bátyám hetvenéves és kenyérikihordó, Jenő barátom pontosan a fele és absztrakt képeket fest, igen nagy tehetséggel. Egy dologban mégsem különböztek, a mind a ketten szerettek nőket, és csalódtak már többször életükben, következésképpen többször is megházasodtak. A házasságuk száma arányban állt életkorukkal. Józsi bátyánk a tizenegyediknél tartott, Jenő a negyedikkel szakított abban az időben, annyira azereuah. voinu oets es, es tartus csaiaut KoveieKoen eim, hogy ez a nagyon nagy vagy atcuzas vitte eset auanaoan az anyaionyvvezető ese. Az öreg Józsi esetkora voi anodoan is, rannaitabb, mint Jenő, akinek viszont 35 éves tetere óriási nagy lelete csordultig volt, Józsi nem is látogatta oly sűrűn az anyakönyvi Hivatalt, hanem közbenközben csak úgy próbaházasságban élt. Mint a morse jelek: egy törvényes házasság, két vadházasság, majd megint egy az anyakönyvvezető, és megint kettő a Tanácsos úr meghitt társasága előtt. A harmadik hüvelykujjfeltartás után bevallotta férfiasan, hogy csalódott tizedik feleségében. Kicsordult a lelke, már kezdtük azt hinni, hogy beteg. Amikor felszáradtak könnyei, és intett a Tanácsos úrnak, hogy hozhatja a következőt, és ha lenne olyan szíves kávét főzni, mivel öt perc múlva megérkezik egy kedves hölgyismenrőse. A tizenegyedik, aki szomszédos község szövetkezeti kocsmáját vezeti, s kitűnően főz marhalábszárból pörköltet. Kérdeztem az öreget, hogy milyen esküvőt terveznek. Keze fejével félrehajtotta, és kissé felemelte kenderszínű bajuszát, félig kiitta a literes üveg tartalmát, és bánatostan csak annyit mondott, hogy itt dől el a dolog a színce Megismételte verandáján, előbbi mozdulatait, üres lett az üveg. Nem is a társaságnak, inkább magának szólt a sopánkodás: — Haragszik rám az anyakönyvvezető. Festő cimboránk lelkivilága egymterzően rezüált az öregével, annak bánatavai, de nem szólt semmit. A következő összejövetelen kiderült lelkük együttrezdülésének azonos indítéka is. Ekkor Jenő volt bánatosabb, csalódottabb. Nagy és érzékeny lelke kidobta magából a kikívánkozót. Harmadszor emelte fel hüvelykujját a Tanácsos úr irányában, mire megtudtuk, miért neheztel ő is az anyakönyvvezetőre. Legutóbbi, negyedik házasságkötése alkalmával sértették meg a hivatalos helyiségben. A negyedik aktus ceremóniáit megbeszélte anyakönyvvezetővel, az kérvén arra, hogy a kötelező dolgok után ne tartson számukra „példabeszédet”, mivel azt ő már több alkalommal is végighallgatta. Ha kíváncsi rá az igen tisztelt anyakönyvvezető, akár kívülről is felmondja. A hivatalos közeg beleegyezett a kérésbe, elvégre ő is ember. Majd elcsukló hangon kérdezett: — Tudjátok mit mondott az aláírás után? — Néztünk fénylő szemeire, melyekből nagy lelke tükröződött. Kezébe vette az üveget, meghúzta azt Józsi bácsi mértékével, majd a mérhetetlen bánat és sértődés kibuggyant belőle. — Azt mondta: „Ha még egyszer itt látom, rendőrrel vezettetem el.” Az öreg Józsi vigasztalta meg legelőbb: ne búsuljon, s élettapasztalatára apellálva magyarázta, hogy az anyakönyvvezető ilyet nem is tehet, mert nem lenne törvényes. S egyszerre intettek mind a ketten hüvelykujjukkal. Gazdagh István Negyven esztendő a párt soraiban Az ember életében négy évtized már történelem, és külön is figyelmet érdemel, ha ezen időszak 1948 és 1988 közé esik a politikai élet küzdőterén a párt szolgálatában. Mindezek a gondolatok is felidéződtek, a közelmúltban az Agrikon gyár ünnepi taggyűlésén az üzem kommunistái átvették az új tagsági könyveket és a figyelem egy olyan ember felé irányult, aki immár negyven éve tagja a pártnak és ez alkalomból megkapta az MSZMP KB elismerő oklevelét. Akinek az elismerés kijárt, Dávid Pál, a gyár köztiszteletben álló és megbecsült nyugdíjas gépszerelője, aki 1948 óta tagja a pártnak. A taggyűlést követően mi is megkerestük a még ma is aktív és jókedélyű kommunista veteránt, hogy érdeklődjünk tőle mozgalmas életéről, az elmúlt negyven esztendőről, amit a párt katonájaként tudhat maga mögött. Örömmel és nagy lelkesedéssel elevenítette fel a közel két emberöltő történelmi eseményeit és még érződött rajta a meghatottság, az eszme iránti elkötelezettség, melyet az új tagsági könyve és a jubileumi elismerés átvétele jelentett számára. Dávid Pál — akit mindenki csak Pali bácsinak szólít — elmondta, hogy 1913-ban született itt, Kiskunmajsán szegény parasztcsaládból. Igen nehéz volt a gyermekkora, és mint sok sorstársa, ő is mezőgazdasági cselédként kezdte a munkás hétköznapokat. 1939-től családi életét a katonai szolgálat és a hadifogság szakította félbe. Nagy vágya, hogy egykor önmaga ura legyen, az 1945-ös földosztást követően valósult meg, amikor ő is földhöz jutott és elhatározta, hogy otthont teremt két keze munkájával hat tagú családja számára. Akkor még úgy tervezték, hogy létrehoz egy kis tanyát és néhány hold szőlőt a kígyósi futóhomokon, de mielőtt elgondolása célba ért volna, a fordulat éve az ő életében is fordulatot hozott. Mint amolyan politizálgató parasztembert a felszabadulást követően értelemszerűen vonzotta kommunista párt programja, így érthető, hogy 1946- tól aktívan részt vett a párt befolyása alatt álló paraszti szervezetekben, majd 1948-ban felvették a Magyar Kommunista Pártba. Örömmel említette, hogy első tagsági könyvét ma is megbecsült ereklyeként őrzi. A párt megbízásából rövidesen részt vállalt a termelőszövetkezeti mozgalom helyi szervezésében, ami azt is jelentette, hogy részére is a közösbe vezetett az út, ahol megválasztották elnöknek. 1951-től új megbízatásként előbb Csólyospáloson, majd Pálmonostorán volt párttitkár. 1953-ban került utolsó munkahelyére, a Kiskunmajsai Gépállomásra, mint traktoros, majd gépszerelő. Jó kapcsolata alakult ki a kollektívával. A két évtizedre mindig szívesen emlékszik vissza, különösen az 1959—61. évekre, amikor újra indult a termelőszövetkezeti mozgalom, és amelynek cselekvő részese volt. Ö tapasztalatból tudta, hogyan kell meggyőzni az egyszerű embereket, hogy még egyszer ne következzen be az ötvenes évek elején elkövetett hibák sorozata. Az ezt követő „békésebb” időben is igyekezett legjobb tudása szerint helytállni a termelőmunkában és a pártéletben egyaránt. Mint pártmunkás sohasem volt munka nélkül. Volt alapszervezeti párttitkár, pártvezetőségi tag és csoport bizalmi. Nem változtatott elhatározásában akkor sem, amikor 1973-ban nyugdíjba ment. Továbbra is aktívan részt vett az üzemi alapszervezet munkájában és tizenöt év alatt sohasem hiányzott a taggyűlésekről. Kép, szöveg: Csontos Károly Dávid Pál átveszi az emléklapot Fintor Gábor alapszervezeti titkártól. y Hogy valami maradjon! 1988. november 14-én az Országos Műemléki Felügyelőség 13 849/88 iktatószámú határozata alapján a Kiskunmajsa, Ady Endre utca 54. számú, a Magyar Állam tulajdonát képező Tájházat „műemlék” jellegű építménnyé nyilvánította. Az épület tulajdonosa, kezelője (Kiskunmajsa Jonathán MGTSZ) köteles a műemlékjellegű építmény jó karbantartásáról, illetőleg fenntartásáról gondoskodni. Ez önmagában örömhír, végre ez a népi építészeti emlék talán már elkerüli a majsán oly jól bevált megoldást, s a bontást. Majsán a „modernizálás” jelszavával megkezdték már a 20—30- as években az útban lévő leöregedett épületek bontását. Kezdték a templom végénél lévő „papházzal”, helyette nem építettek, megvásárolták a jelenlegi plébánia épületét a volt városi Bárányvendéglői parókiának. Folytatták majsa talán legrégebbi épületével a mai művelődési központ helyén állt „Bagolyvárral”, egyetlen vendégfogadójával, helyén parkot terveztek. Aztán a „Fatornyos iskola” következett, bár egy év alatt ugyan modern emeletes iskolát építettek helyén. Rövid szünet után, az alig száz évet megért községi költségen és a hívek által összeadott adományokból épült Kálvária követte, mert pont oda képzelték (Móra Ferenc utca) házait. Ezért kellett szörnyű sorsának beteljesedni, hogy sisakos tornyának nyakába drótkötelet vetve ledöntötték a „hálás” utódok. Városrendezésben jeleskedők következő áldozata a XVIII. sz. végén épülhetett lóistálló a tanácsháza udvarában. Éleshangú cikkezés, tiltakozás ellenére hosszas huzavona után kétszeri nekifohászkodással csak sikerült elképzelésüket véghezvinni, így aztán majsára is beköltözött a XX. sz. építészeti réme a PANEL. Van még egy agyon toldozott-foltozott kétszázéves tanácsházánk, egy nagyon szép eredeti állapotában megmaradt templomunk mindössze ők képviselik történelmünk köveit. Remélhetőleg a törvény szigora megvédi ezt a Jonathán Mgtsz által 1981- ben megvásárolt jellegzetes háromosztagú pitvaros, középpadkás népi építészeti emléket nekünk és utódainknak. Annak idején nagy lelkesedéssel és nagy anyagi áldozatokkal felújított épületben sokan gyönyörködtek és sok érdekes előadás hangott el falai között. Az utóbbi időben kissé megfeledkeztek róla, nádtetejét a rakoncátlan nyugati szelek cibálják, bontják olyannyira, hogy a beázás miatt a lehulló menyezettől ma látogathatatlan. Most már az csak rajtunk múlik, más salakon, hogy mi lesz a sorsa... Csík Antal