Kiskunmajsa - Új Kun-Majsa, 2000 (13. évfolyam, 1-51. szám)

2000-10-20 / 42. szám

MILLENNIUMI OLDALAK 2000/7 - Sok szeretettel köszöntjük a Talen­tum nevű iskolaújság és az Új Kun- Majsa hetilap nevében. Közeledik október 23-a, a magyar nemzet egyik legnagyobb ünnepe. Gergely bácsi hogyan készül erre a napra? - Tulajdonképpen ebben az idő­szakban kell több meghívásnak ele­get tennem. Például 22-én Gödöllő­re megyek, másnap itthon, Kiskunmajsán tartok beszédet. Az­nap délben már a Corvin közben kell megjelennem. Úgyhogy az itt­honi ünnepség után azonnal ülök az autóban, s irány Budapest. Ez az érdeklődés a téma, s személyem iránt egészen november 6-ig tart. - Hogyan tudná felidézni azokat a napokat, amikor a nemzet lerázta magáról a kommunizmus bilincse­it? - Azt az eufórikus állapotot, ami az embereken úrrá lett, nehéz szavakba foglalni. Lehetetlen. So­kan úgy próbálják az eseményeket értelmezni, hogy a forradalmat le­verték az oroszok. Ez az állítás nem igaz. Maga a forradalom október 23-án kezdődött és 28-án győzött. Bizonyíték erre, hogy a munkásta­nácsokat és a forradalmi bizottságo­kat ekkor kezdték szervezni, vala­mint a nemzetőrséget is megalapí­tották. Ezek a forradalom győzelme után történtek. A szabadságharc no­vember 4-én kezdődött. Ezt verték le az oroszok. A két folyamatot el kell választani egymástól. Az első szakasz az sikeres volt, a második szakasz fulladt kudarcba. Ennek oka az orosz hadsereg hatalmas tú­lerejében kereshető. S nem elhanya­golandó tény az sem, hogy a legmo­dernebb tankjukat vonultatták fel a kicsiny magyar hadsereg ellen. Ez az akkori amerikai hadseregnek lett volna méltó kihívás! A Corvin közben harcolók élet­kora nem érte el a 18. életévet, azaz szinte gyerekek ellen harcoltak az oroszok. Ezért szoktam meghatód­ni, ha ilyen korú fiatalokat látok. Nem lehet elfelejteni azokat, akik ilyen fiatalon életüket adták a hazá­ért, a magyar szabadságért. - Önre a történelem mindig a Corvin közi parancsnokként fog emlékezni. Hogyan zajlottak a Cor­vin közi küzdelmek? - Engem október 30-án válasz­tottak meg főparancsnoknak a for­radalom győzelme után. Választás azért volt, mert kellett valaki, aki koordinálja, szervezi a feladatokat. Cél az volt, hogy addig küzdünk, amíg egy orosz katona is van még magyar földön. A forradalom idején nem volt parancsnok. Talán 15 vagy 20 csoport tevékenykedett a Corvin közben. Mindnek volt egy vezetője, akit a többiek elfogadtak, akiben bíztak. De ez belülről szerveződött. Akkor és ott mindenki tudta, hogy mi a cél, hogy mi helyes. Nem kel­lett igazán parancsolgatni. Részt vettek ott a harcokban 13-14 éves diákok, akiket hasztalan próbáltunk hazaküldeni. Ők úgy vélekedtek, hogy kötelességük védeni a hazát. Nehéz beszélni ezekről az érzésekről. A hősiességet nehéz szavakba önteni. 1993-ban megnyitottak egyes szovjet katonai levéltárakat. Két magyar történész kiment ezeket ku­tatni. Ebből származik a következő adat: ,A 33. gépesített gárda had­osztálya 25-én Temesvárról jött fel Budapestre. Ezek voltak, akik az Ül­lői úton és a Nagykörúton a Corvin közben küzdő pesti srácoktól meg­semmisítő vereséget szenvedtek. “ Azóta megérdeklődtem, hogy egy akkori szovjet hadosztály 10.000 és 12.000 fő között mozgott. Ezzel szemben a corvinisták lehettek vagy 700-800-an. S ezek a fiatalko­rúak harcoltak ilyen eredményesen a szovjetek ellen. Jelcin első amerikai útja során egyik alkalommal kijelentette, hogy a kommunizmus hanyatlása 1956- ban Budapesten kezdődött el. E szerint a magyar ifjúság akkor nem­csak a magyar, hanem a világtörté­nelem számára is fontos tettet haj­tott végre. Véleményem szerint a mai hi­vatalos szervek nem értékelik meg­felelően az akkori eseményeket. Miből gondolom ezt? Hát abból, hogy kértünk támogatást a múzeum számára. Először elutasították, majd miután nyomatékosan is kér­tem, akkor adtak helyet a kérelem­nek. Bár ez a segítség nem szemé­lyesen nekem kell. Szeretnék egy 70-75 főt befogadó ifjúsági tábort létrehozni a múzeum mellett. Nem lesz könnyű, de tudom, hogy sike­rülni fog. A múzeumot is nehezen hoztam létre, de sikerült. S milyen szép lett. Nagyon büszke vagyok rá. Sajnos Kiskunmajsától sem kaptam sok segítséget. Ez az épület valaha római katolikus elemi népis­kola volt, ami 1925-ben épült. A fa­lon egy márványtábla emlékezik meg erről, valamint a 15 tanítóról, akik itt tanítottak. Kértem, hogy mi­után ez Kiskunmajsa történelméhez kapcsolódik, térítsék meg a tábla árát. Ennyit sem segítettek. Kár. - Mit szeretne üzenni a mai ifjú­ságnak? - Legyetek nagyon büszkék ar­ra, hogy magyarok vagytok. Egy olyan nemzetnek vagytok a gyer­mekei, akik okkal vallhatják magu­kat büszkének. Egyre fogy a ma­gyar nemzet. De kicsiny létszá­munkhoz viszonyítva igen komoly eredményeket könyvelhetünk el magunknak. Hiszen számtalan ne­ves tudóst, szakembert adtunk a nagyvilágnak. Látjátok az olimpián is derekasan helytálltunk! Sokszor felteszem magamban a kérdést: azok a gyerekek vajon hiá­ba haltak meg? Én nem hiszem. Kár, hogy most egyesek úgy akarják láttatni az eseményeket, mintha a kommunizmus megjavítá­sa lett volna a cél. A kommuniz­must mi 1956-ban el akartuk söpörni.Ez az igazság. Péntek Ágnes Sandó Alexandra Kovács Melinda JOBBÁGY KÁROLY A rádió mellett Rólunk beszélnek minden nyelven sikong az éter és csodál: „Dávid harcol Góliát ellen“ fiatalok, még alig éltek s fü­ttyögő golyók hangja közt támadnak neki a pribéknek Nem akartunk híresek lenni, ilyen áron meg semmiképp, hisz bánatunk már végtelennyi, de nekünk mindig az jutott, hogy világ minket csodáljon s fiaink kapják a golyót. Kint ágyú szól, gyors lövés pattan, a falról Petőfi figyel, ahogy járkálok egymagamban, így járkált ő is átkozódva „Európa újra csendes...“ O! csak minket húz a sors kardba, csak minket ös száz év után is ugyanaz, aki hajdan ölt, hogy hányan hullunk? - sose számít. Népmilliók aggódva nézik, hányan indulnak halni még? S küldi a nép ifjú vitézit. Mások csodálják bátroságunk mi meg naponta meghalunk, dzsida, golyó veri át hátunk, de megmutatjuk a világnak, hogy mikor mindenki lapul s csak a rádiók kiabálnak, mint akinek már mindenképpen minden mindegy, hát Életet adunk Szabadságért cserébe. És ha a Sors minket így büntet, mert hogy tűrtük tíz éven át, felmutatjuk véres fejünket. S tudjuk, hogy mindent megbocsát. Budapest, 1956. október 29. Interjú Pongrátz Gergellyel, a Corvin-köz parancsnokával Pongrátz Gergely és harcostársai az ‘56-os múzeum megnyitóján.

Next